A nemzetközi szakirodalomban a szignifikánsan eltérõ elemeket is tartalmazó nézetekre leginkább a non-mainstream jelzõt használják. A fõáramlat hívei által kevésbé értékelt törekvésekre használatos még a heterodox (eltérõ, elhajló) közgazdaságtan terminus is (egy tipikus példa lehet Tibor Scitovsky Az örömtelen gazdaság címû, magyarul 1990-ben megjelent könyve). Az alternatív közgazdaságtan kifejezést azokra a nézetekre alkalmazhatjuk, amelyek nemcsak egyes lényeges mozzanatokban, hanem a koncepció egészét tekintve is, paradigmatikus jelleggel eltérõ kritikai irányzatot képviselnek. Ilyesfajta törekvés tûnik ki például Amitai Etzioni 1988-ban megjelent, The Moral Dimension: Toward a New Economics vagy Robert Lane 1991-es The Market Experience címû könyvébõl. Végül használatos (inkább módszertani hangsúllyal) a pluralista közgazdaságtan megnevezés is - e szemlélet hívei a többirányú nyitottságot, az eltérõ megközelítések létjogosultságát és közöttük a párbeszéd fontosságát hangsúlyozzák. A heterodox törekvések természetesen többnyire nemcsak a fõáramlattal, hanem egymással is "perben állnak".

A gazdaságelmélet különbözõ, történetileg elõforduló elnevezései is a fõ- és mellékáramlatok elágazási vagy találkozási pontjainál formálódtak ki: politikai gazdaságtan, nemzetgazdaságtan, társadalom-gazdaságtan, köz- (és magán-) gazdaságtan, tiszta és alkalmazott gazdaságtan, mostanában pedig szocioökonómia, "új politikai gazdaságtan" és - az itt következõ tanulmányok szempontjából is fontos - morálgazdaságtan. E tanok alapvetõen mind az ember haszonelvû (gazdasági) viselkedésével foglalkoznak. Eltérésük fõleg abból fakad, hogy vagy különbözõ vizsgálódási szinteknek (mikro, makro, nemzetállami) adnak elsõbbséget, vagy pedig a haszonelvû motiváció mellett más magyarázó változókat is szerepeltetnek a gazdasági viselkedés elemzésénél. Ha ezek a gazdasági döntéseket szintén befolyásoló, fontos független változók erkölcsi értékek, akkor beszélhetünk morál-gazdaságtani megközelítésrõl. E szemléletmódnak is gazdag tradíciói vannak, egészen Arisztotelészig visszanyúlóan, és ide véve Adam Smith-t is, a Theory of Moral Sentiments íróját, a glasgow-i egyetem erkölcsfilozófia professzorát. De megemlíthetjük Max Weber, Richard Tawney, Polányi Károly, Edward P. Thompson késõbbi munkáit, a jóléti közgazdaságtan elosztási igazságosság problémájával foglalkozó szerzõk írásait, a legújabb törekvések közül pedig Amartya Sen 1987-es On Ethics and Economics címû könyvét vagy Deirdre (Donald) McCloskey vizsgálódásait a burzsoá erények közgazdaságtani jelentõségérõl.

Külön vita tárgya (és az itt következõ írásokban említésre is kerül), hogy lehetséges-e egyáltalán - mint ezt az ortodoxia 20. századi hívei közül sokan állítják - értékmentes közgazdaságtan. A mainstream neoklasszika például az utilitariánus kalkulusból nõtt ki. Ez a vita elvezethet ahhoz a kérdéshez is, hogy az ember vajon elsõdlegesen gazdasági lény-e (mint Marxnál és számos mai ortodoxnál), vagy inkább erkölcsi lény (a kantiánus hagyomány nyomán érvelve).

Az itt következõ négy tanulmány a gazdaságtani vizsgálódásokat morálfilozófiai szempontokkal is ötvözi. Korábbi változataik a BKE Nyitott Közgazdaságtan Kutatócsoportjának vitafüzet-sorozatában jelentek meg. Az interdiszciplináris kutatócsoport szellemiségében csatlakozni kíván ahhoz a pluralista közgazdaságtani gondolkodás mellett érvelõ felhíváshoz, amely az American Economic Review 1992. májusi számában jelent meg, s amelyet számos, világszerte ismert közgazdász (így Magyarországról Kornai János) írt alá. E felhívás abból indul ki, hogy a tudományos igazság sem iskolák, sem személyiségek által nem monopolizálható, és hogy a közgazdaságtan mind tartalmi, mind módszertani tekintetben (más területekhez hasonlóan) nyitott tudomány. Fontosnak tartja a pluralizmust a közgazdaságtanban, a különbözõ megközelítések közötti kritikus, toleráns és szakszerû párbeszédet.

A kutatócsoport egyik elõadásán Uskali Maki, az említett felhívás társszerkesztõje fogalmazott úgy, hogy ma Nyugaton a közgazdaságtan a szétbomlás és útkeresés állapotában van, s e folyamat alakulását nem könnyû prognosztizálni. Ez pedig a közgazdaság-tudomány építõ köveinek felülvizsgálatára és alternatív kutatói orientációk kimunkálására ösztönöz. Az elmúlt évtizedek egyik sikertudományának tekinthetõ közgazdaságtan így talán veszítene valamennyit természettudományosnak tûnõ egzaktságából (mely elõkelõ helyet biztosított számára a társadalomtudományok között), és egy szélesebb kulturális-szellemi áramlat, a posztmodern felé sodródhat. S vajon az ezredfordulóra - amikor a hatvanas és hetvenes évek fiataljai a közgazdaságtanban is a derékhadat képviselik, az olajválságok elõtti nemzedéket - visszatér-e valami e tudományterületen is a Beatles, József Attila és Herbert Marcuse a kockánál bizonyosabbat keresõ szellemiségébõl?

Az a kérdés, hogy miért léteznek a közgazdasági elméletek piacán is egymással versengõ, ill. egymást kiegészítõ nézetek, a kínálat és a kereslet oldaláról egyaránt vizsgálható. Ha csak a publikációs lehetõségeket, az oktatásbeli eladhatóságot és a mindezzel járó szakmai presztízst nézzük, a mainstreambe tartozás ma is biztosan elõnyösebb egy kutató számára. A megfelelõ retorika, az elegáns matematikai formanyelv használata is automatikusan biztosít a szerzõnek bizonyos elismerést, míg az igazán innovatív tartalomnak, legalábbis rövid távon, ez nem feltétlen következménye. Ha az eszmék piacán egy domináns áramlat vezérli a kínálati oldalt (és a közgazdaságtanban, sokkal inkább, mint a "puhábbnak" tekintett többi társadalomtudományban, lényegében ez a helyzet), ez megnehezíti a keresleti oldal igényeinek vizsgálatát. Hiszen ekkor - kicsit hasonlóan az orvosi szolgáltatások esetéhez - elsõ lépésben csak az alkalmazott formanyelvben járatos beavatottak értik igazán a szellemi outputokat, s a szélesebb szakmai és nem szakmai közvéleményhez csak az õ szûrõjükön keresztül juthatnak vagy nem juthatnak el. (Erre a "zártkörû közgazdaságtanra" használják a blackboard economics elnevezést is.)

Szintén Uskali Maki hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a szellemi kihívásokat elfogadva ne ragadjunk le mint egyedül üdvözítõnél a közgazdasági gondolkodás egyetlen iskolájánál sem, és ne szigeteljük el magunkat az e területen folyó diszkusszióktól és változásoktól. Különös jelentõsége van ennek egy posztszocialista ország gondolkodói, szakmai közvéleménye számára - ahol a nem marxista nézetek sohasem tudtak igazán egyenértékû "hivatalos" versenyhelyzetbe kerülni (ami még a relatíve nyitottabb hazai viszonyok mellett is fennállt, elég csak Liska Tibor szakmai életútjára gondolnunk). A rendszerváltás idõszakában, érthetõen, a leggyorsabban és legmeggyõzõbben a mainstream érkezett és foglalta el a szellemi kulcspozíciókat - amelytõl "elhajolni" valamennyire is hitelesen csak az tud, aki azt megfelelõ szakmai színvonalon már elsajátította. (A heterodox törekvések hívei Nyugaton is többnyire "két lábon állnak", s a mainstreamben is publikálnak, oktatnak.)

S e csak jelzésértékû bevezetõ végén hadd idézzem David Hume ide illõ, 1777-ben megfogalmazott gondolatait: "Hiszen bármit is mondjon errõl az ember, a jövõ minden bizonnyal megcáfolja majd, az utókor pedig elveti. Olyan hatalmas változások következtek be már az emberi dolgokban, s oly sok minden látott napvilágot, ami ellentétes a régiek várakozásaival, hogy lehetetlen nem gyanítani: a jövõben is minden megváltozik."