Az elmúlt három évtizedben a családok mûködésének
legfeltûnôbb és a legnagyobb visszhangot kiváltó
változása a gyermekszületés területén
volt tapasztalható. Az egyik mozzanat a szülések rohamos
csökkenése, a másik pedig az a jelenség, hogy
a születéseknek egyre nagyobb hányada történt
házasságon kívül, elhagyva a gyermek vállalásának
hagyományos kereteit. Mindezt Európa-szerte megfigyelhettük.
A XIX. században már megindultak e változások,
de most felgyorsultak. A születések csökkenése
olyan méretûvé vált, hogy az a népesség
összetételének gyökeres átalakulásához
vezetett. A folyamat elemzésébôl arra lehetett következtetni,
hogy rövid idôn belül a népesség számának
csökkenése várható.
E változások közvetlen oka a születésszabályozás
gyakorlatának elterjedése volt. Maga az a gondolat, hogy
a terhesség és a szülés nem automatikus következménye
egy férfi és egy nô szexuális kapcsolatának,
a távoli történeti idôkbe nyúlik vissza.
Egyes születésszabályozási technikákat
már az ókorban ismertek, és - fôleg az arisztokrácia
köreiben - alkalmazták is. A kereszténység elterjedésével
a születéskorlátozás visszaszorult, népszerûségét
majd a XVIII. században nyerte vissza.
A korlátozás nélküli gyermekszülést,
az egy nôre esô születések számát,
az ún. teljes termékenység nagyságát
illetôen csak becsléseink vannak. Ezek közül a legelterjedtebbek
azon vallási és társadalmi csoportok asszonyainak
gyermekszámából indulnak ki, amelyek normái,
hite tilt mindenféle mesterséges beavatkozást, a születések
számának és rendjének befolyásolását.
Ilyen álláspontot képvisel az Egyesült Államokban
a hutterita közösség. Ez a viszonylag kis csoport nemcsak
a gyermekvállalás tekintetében utasít el még
ma is minden világnézetével ellentétes attitûdöt
és magatartást, hanem a más típusú csoportokkal
való érintkezést is. A modern világ közepette
egy kis rezervátum.
A hutteriták termékenysége pontosan megfigyelhetô
és követhetô. A róluk gyûjtött adatok
szerint teljes termékenységük 10,4 gyermek átlagosan.
A hutteriták mindenképpen kivételt képeznek
a teljes termékenység alakulása tekintetében,
és az utolsó évtizedek változásának
értékelésénél csak azért érdemes
megemlíteni ôket, hogy világos legyen: a korlátozás
nélküli gyermekvállalás széles körû
elterjedtsége illúzió a modern társadalomban.
A korlátozás Európa egyes országaiban a
XVIII. század második felében vette kezdetét,
mégpedig Franciaországban és Skandináviában.
Ezekben sem következett be egyszerre és egységesen,
mint ahogyan a korábbi idôkben is tapasztalható volt
társadalmi régió és réteg szerinti különbség.
A francia falusi kisnemességnek például gyakran született
15 gyereke is. Ugyanakkor a dél-franciaországi bérlôk
termékenysége 6-7 körül volt, az északi
bányavidék asszonyai pedig 10 körüli gyermeket
szültek.
E hullámzásokkal ellentétben a XVIII. század
végétôl, illetve Angliában és Németországban
a XIX. század közepétôl fogva általánosnak
minôsíthetô a születések csökkenése.
Ez mintegy része lett annak a gazdasági és kulturális
változási folyamatnak, amelyet modernizációnak
nevezünk. Megindult az iparosodás, a lakosság egyre
nagyobb hányada költözött városokba, és
csökkent a halandóság. Mindezt elôsegítette
az alapfokú iskolázás terjedése, azon ismeretek
népszerûsödése, amelyek a születésszabályozás
alkalmazását célszerûnek tekintették
a megváltozott életkörülmények között.
A XIX. századi és a XX. század eleji változás
viszonylag lassan, fokozatosan ment végbe. Ezzel szemben radikálisnak
mondható az utolsó három évtizedben bekövetkezett
fordulat, amikor felgyorsult a gyermekvállalás csökkenése.
A korábbi évszázadot a kutatók demográfiai
átmenetnek nevezték el, s mivel a XX. század utolsó
harmada hasonló hatással volt a népesség alakulására,
ez kapta a második demográfiai átmenet elnevezést.
Az elsô demográfiai átmenet jellegzetessége
lett a körülmények alapos mérlegelése, a
gyermekszámnak a gazdasági körülmények figyelembevételével
történô meghatározása; általában
a racionális gondolkodás. Ez magával hozta a hagyományos
gondolkodás, a korábban vitán felül álló
értékek elfogadásának elvetését,
a szekularizációt. A teljes termékenységet
tekintve, 5-6 gyerekrôl két és félre esett vissza
az átlag.
Európa keleti és déli régióiban
a folyamat késôbb kezdôdött. Így például
Magyarországon az 5 gyermek mint középérték
a XIX. század végének fejleménye, ez 1910-re
4,7-re esett vissza, 1920-ban 3,7 lett, majd 1930-ban 2,8 az egy nôre
esô termékenység.
A több mint egy évszázados csökkenési
tendencia lineáris formában ábrázolható
az 1930-as évek végéig. Ekkor változott a helyzet:
a teljes termékenység mutatója számos nyugat-európai
országban és Észak-Amerikában emelkedni kezdett.
Ez arra enged következtetni, hogy a gyermekvállalás
társadalmi folyamata nem irreverzíbilis, egyirányú.
Az emelkedés részben a kormányzatok tudatos családpolitikájával
hozható összefüggésbe, amely támogatást
jelentett a több gyermeket vállaló szülôknek.
Ilyen Franciaország esete. De volt, ahol enélkül következett
be a fordulat. Az Egyesült Államokban például
a baby-boom idején a három-négygyermekes család
lett az ideál a korábbi évek kétgyermekes családja
helyett, és a teljes termékenység mutatója
az utánpótlás biztosítását ígérte.
Azok a vizsgálatok azonban, amelyek nemcsak az egy év születéseibôl
konstruált teljes termékenységi mutatókat alkalmazták,
hanem éveken keresztül végigkövették ugyanazt
a generációt és így állapították
meg, hogy miként mozdult el a termékenység egyik generációról
a másikra - azaz kohorszelemzést folytattak -, kimutatták,
hogy elmaradt szülések pótlásáról
volt fôleg szó: részben a nagy gazdasági válság
idején meg nem szült gyermekek érkeztek megkésve,
majd a második világháború idején elhalasztott
szülések emelték erôteljesen a termékenységi
mutató értékét. Ha a teljes termékenységet
egy nô egész életciklusában vizsgáljuk,
akkor kiderül, hogy egyrészt az elsô demográfiai
átmenet csökkenô folyamata stabilizálódott,
másrészt aránylag kicsi volt a tényleges növekmény.
Ezen stabilizálódás, illetve mérsékelt
emelkedés után érkeztek el az európai és
észak-amerikai országok az 1960-as, 1970-es évekhez,
amikor - ha nem is az 1930-as méretû, de jelentôs -
gazdasági válság alakította az emberek gondolkodását
és döntését: a teljes termékenység
mutatója megindult lefelé, több országban olyan
mértékig, ami a reprodukció elmaradását
hozta magával. Feltûnôen gyors volt a hanyatlás
Magyarországon, ahol a teljes termékenység mutatója
már az 1960-as évek elején kettô alá
esett, azaz elmaradt a reprodukcióhoz szükséges nívótól.
Ez a jelenség nemcsak a hazai közvéleményt mozgatta
meg, hanem nemzetközi visszhangra is talált.
A jelenség elsô magyarázata politikai természetû
volt. A kommunista hatalomátvétel megrázkódtatást
hozott a társadalom minden rétegében. Különösen
tönkretette
a parasztságot, amelynek korábban a legmagasabb volt a termékenysége
valamennyi társadalmi csoport között. Ezután jött
az 1956-os forradalom: mind leverésének lelki hatása,
mind a termékeny korban levôk tömeges emigrálása
nyilvánvalóan hatással volt az ország népesedésének
alakulására. A hatvanas évek második felében
azonban ezek a motívumok már nem nyújtottak elegendô
magyarázatot. Különösen amikor a termékenység
csökkenése általános európai jelenséggé
vált, mindinkább szükség lett valamennyi olyan
tényezô számbavételére, amelyek szerepet
játszhattak az egész földrészre kiterjedô
változásokban.
A gyermekvállalást jellemzô mutatók kiszámításánál
a nôi népességet vesszük alapul, akár egy
év adataiból indulunk ki, akár egy kohorszot követünk
nyomon termékeny korszakában. Az okok nyomozása során
azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a férfi partnert
sem, akinek a gyermekre vonatkozó attitûdje, állásfoglalása
a döntésben szintén meghatározó lehet.
Harmadik szereplô a kérdésben a család egésze,
a közösen kijelölt célokkal, a kialakított
életstílussal, az együttesen létrehozott életkörülményekkel.
1. táblázat. A teljes termékenységi ráta
egyes európai országokban 1950 és 1994 között
1950 | 1960 | 1965 | 1970 | 1975 | 1980 | 1985 | 1990 | 1994 | |
Észak-Európa | |||||||||
Dánia | 2,53 | 2,54 | 2,61 | 1,95 | 1,92 | 1,55 | 1,45 | 1,67 | 1,8 |
Finnország | 3,16 | 2,71 | 2,47 | 1,83 | 1,68 | 1,63 | 1,65 | 1,78 | 1,8 |
Norvégia | 2,53 | 2,85 | 2,93 | 2,51 | 1,98 | 1,72 | 1,66 | 1,93 | 1,8 |
Svédország | 2,30 | 2,17 | 2,42 | 1,94 | 1,77 | 1,68 | 1,73 | 2,14 | 2,0 |
Nyugat-Európa | |||||||||
Írország | - | 3,75 | 4,03 | 3,87 | 3,41 | 3,23 | 2,49 | 2,19 | 2,1 |
Ausztria | - | 2,65 | 2,68 | 2,30 | 1,83 | 1,65 | 1,47 | 1,45 | 1,5 |
Belgium | 2,34 | 2,52 | 2,60 | 2,24 | 1,73 | 1,69 | 1,51 | 1,61 | 1,5 |
Franciaország | 2,93 | 2,73 | 2,84 | 2,47 | 1,93 | 1,94 | 1,84 | 1,78 | 1,7 |
NSZK | 2,10 | 2,32 | 2,50 | 2,02 | 1,45 | 1,45 | 1,28 | 1,48 | 1,3 |
Hollandia | 3,09 | 3,12 | 3,04 | 2,57 | 1,66 | 1,60 | 1,50 | 1,62 | 1,6 |
Egyesült Királyság | 2,22 | 2,69 | 2,83 | 2,44 | 1,82 | 1,92 | 1,80 | 1,84 | 1,8 |
Dél-Európa | |||||||||
Görögország | 2,57 | 2,23 | 2,32 | 2,36 | 2,33 | 2,21 | 1,68 | 1,42 | 1,4 |
Olaszország | 2,49 | 2,41 | 2,55 | 2,43 | 2,19 | 1,66 | 1,42 | 1,29 | 1,3 |
Portugália | 3,04 | 3,13 | 3,07 | 2,76 | 2,59 | 2,14 | 1,70 | 1,54 | 1,5 |
Spanyolország | 2,46 | 2,79 | 2,97 | 2,82 | 2,80 | 2,22 | 1,57 | 1,30 | 1,2 |
Kelet-Európa | |||||||||
Bulgária | 2,94 | 2,30 | 2,03 | 2,18 | 2,23 | 2,05 | 1,97 | 1,73 | 1,7 |
Csehszlovákia | 3,04 | 2,39 | 2,37 | 2,07 | 2,43 | 2,16 | 2,07 | 1,96 | 1,7 |
Magyarország | 2,60 | 2,02 | 1,82 | 1,96 | 2,35 | 1,91 | 1,83 | 1,84 | 1,7 |
Lengyelország | 3,71 | 2,98 | 2,52 | 2,20 | 2,27 | 2,26 | 2,31 | 2,04 | 1,8 |
Románia | 3,17 | 2,34 | 1,91 | 2,89 | 2,60 | 2,40 | 2,26 | 1,83 | 1,4 |
A többszemélyes döntés elsôsorban a gyerekvállalással
járó anyagi terhek mérlegelésénél
és azon elônyök megbecsülésénél
játszik szerepet, amelyek a szülôk számára
a késôbbiekben a gyermekkel járhatnak. Ez a kalkuláció
nem új keletû. Általánossá abban a formában
vált, hogy a piaci racionalitás kiterjedt a családra
vonatkozó döntésekre is. A jelenség kapcsolódik
az elsô demográfiai átmenethez, és most az a
kérdés, hogy mennyiben változott a mérlegelt
szempontok súlya. Az új gazdasági körülmények
között megnôtt-e a családra háruló
teher, ehhez képest csökkent-e az az elôny, amit a felnövekvô
gyermektôl lehet várni, mind a családi feladatok ellátása,
mind a családi jövedelemhez való hozzájárulás
szempontjából. A terhek tekintetében lényeges
tétellé vált a gyerek oktatásának, nevelésének
költsége, de megbecsülhetô az a teher is, ami a
gyerekkel való foglalkozás idôigényébôl
adódik. Vele szemben a várható haszon zsugorodott:
egyre ritkább az olyan család, amely mint gazdálkodó
egység a gyerekeket is bevonná a jövedelemszerzô
tevékenységbe. Nem szûnt meg ugyan teljesen az a gyakorlat,
hogy a gyermekek eltartják idôs korú szüleiket,
de a társadalombiztosítás általánossá
válása feltétlenül csökkentette azon házaspárok
számát, akiket a gyermek vállalására
vonatkozó döntésükben befolyásolná
ez a potenciális támogatás.
Az 1970-es és 1980-as évek gazdasági problémái
nehezebbé tették a családok korábban elért
életszínvonalának fenntartását, a megszokott
fogyasztási nívó megôrzését. A
pangás kihatott a gyermek jövendô karrierjérôl
alkotott elképzelésekre: a beszûkült mobilitás
és a növekvô munkanélküliség nem sok
jóval biztatta a házaspárokat.
A nyolcvanas években kiderült, hogy nem érvényesül
Easterlinnek a gyermekvállalásra vonatkozó azon gazdasági
hipotézise, mely szerint a szülôk döntésében
szerepet játszanak saját gyermekkori élményeik,
kohorszuk egykori tapasztalatai, s így egyfajta hullámzásként
követik egymást a népesebb és a kisebb létszámú
generációk. Ennek a feltételezésnek alapján
az 1980-as és az 1990-es években növekvô termékenység
lett volna esedékes; helyette folytatódott az 1970-es években
megindult hanyatló tendencia.
A csökkenô életszínvonal, a terjedô
munkanélküliség szükségessé tette,
hogy a család felnôtt tagjai közül munkát
vállaljon, aki csak tud. Ez újabb lökést adott
a nôk keresô tevékenységének. A nôk
munkavállalása a XX. század elejétôl
fogva emelkedô tendenciát mutat, de most, a század
utolsó harmadában ez a jelenség már általánossá
vált. Változott a foglalkoztatott nôk összetétele
is: a XX. század elsô felében zömüket hajadonok,
elváltak képezték, akik - a házasságkötés
után - rendszerint felhagytak a rendszeres keresô munkával.
A század végén már csak a gyermekszülés
szakítja meg a munkavállalást. A másik lényeges
változást az jelentette, hogy egyre nagyobb hányaduk
szerzett szakképzettséget: a lányok többsége
már iskolai tanulmányait úgy választja meg,
hogy valamilyen fokú szakképesítést nyerjenek.
Ez a változás a családon belüli hatalmi viszonyokra
is kihatott. A korábbi egyenlôtlenség helyébe
a nôk egyenlôségi aspirációja lépett.
E megváltozott családi pozíció és a
karrierorientáció nehezen volt összeegyeztethetô
sok gyermek vállalásával. A családot alapító
nôk zöme már induláskor két gyermek vállalását
tekintette céljának, de a demográfiai vizsgálatok,
elsôsorban a longitudinális, követéses megfigyelések
azt bizonyítják, hogy jelentôs hányad nem realizálja
az induláskor kitûzött célt, s nem jut tovább
egy gyermek vállalásánál. Ezt a változást
több szociológus, így Nave-Herz, azzal magyarázta,
hogy már az elsô gyerek gondozása is nem várt
gondokkal, igénybevétellel jár, mintegy sokkot okoz,
amely elveszi a család kedvét az eredetileg tervezett gyermekszám
megvalósításától.
A férfiakat a nagyobb számú gyermek vállalásától
napjainkban a létbizonytalanság riasztja el. Az európai
országok többségében fenyegetôen ott lebeg
felettük a munkanélküliség veszélye. Igaz,
hogy a legtöbb országban van munkanélküli segély,
valamint a feleség keresô tevékenysége is felfogható
biztosítéknak, de erre támaszkodni - sérti
a családfôi-férfi szerep modelljét, és
ennek esélye habozóvá teszi a férfit a gyermekvállalás
kérdésében.
A magyarázó tényezôk közül nem
hagyható figyelmen kívül a férfiak növekvô
alkoholizmusa sem. Ez elsôsorban közvetve hat: az alkoholista
férj felesége vagy elválik és ezért
nem születnek meg a házasságkötéskor tervezett
gyerekek, vagy a születésszabályozás segítségével
tesz meg mindent, hogy ne háruljanak rá további terhek.
A nôk termékenységét az utolsó évtizedekben
nagyban befolyásolta a születésszabályozási
technikák fejlôdése és az új technikák
terjedése. Gyakran találkozunk azzal a felfogással,
amely szerint a születésszám, a termékenység
csökkenésében az orális fogamzásgátlók
elterjedése játszotta a döntô szerepet. Vitathatatlan
a fogamzásgátló ,,pirulák" népszerûsödése,
de megengedhetetlen egyszerûsítés egy eszköz alkalmazására
visszavezetni egy sok tényezô hatására létrejött
jelenséget. Még születésszabályozó
technikaként sem vált a pirula egyeduralkodóvá:
a méhben elhelyezhetô, spontán abortuszt megindító
IUD-hurok is ebben az idôben vált ismertté a nôk
körében. Az elkövetkezô évtizedben feltehetôen
emelkedni fog a sterilizálást igénybe vevôk
aránya. A modern és a nôk egészségére
nem ártalmas technikák alkalmazása mellett sajnos
továbbra is sokan folyamodnak a mûvi vetéléshez,
az abortuszhoz, amelynek mind a szomatikus, mind a pszichés ártalma
megállapítható, és ezért kerülendô
volna mint születésszabályozó megoldás.
A technika fejlôdése a tömegkommunikáció
által nyújtott információkon keresztül
olyan életstílust propagál, amelyben nem sok helye
van a gyereknek. Az új ismeretek nem sui generis távolítanak
el a gyermekes családi élettôl, de csábítóak
lehetnek mint a minden egyebet háttérbe szorító
önmegvalósítás sugalmazói.
A XX. század végi ember kultúrája bonyolult,
sokféle nézetbôl tevôdik össze. Ennek része
az a normarendszer, amely kijelöli a döntési helyzetekben
követendô magatartási szabályokat. Az elôírások
egy része jogi természetû, amelyek annak a közösségnek
a követelményeit foglalják össze, amelyben élünk,
más része viszont a világnézetbôl következik.
Egy ország népességének sincs általánosan
érvényes kultúrája. A változatosság
forrása részben társadalmi csoport, réteg,
közösség, amelybe beleszülettünk, ahol nevelkedtünk,
illetve azok a történelmi események, élmények,
amelyen az adott csoport ment keresztül. Ez vonatkozik a demográfiai
kultúrára is, amely kohorszonként változik,
az egyes korosztályok terméke.
A demográfiai kultúrán belül az elmúlt
évtizedek egyik fô vitatémája az abortuszok
engedélyezése vagy tilalma volt. Ez elsôsorban jogi
probléma, de a vita felvetett politikai és világnézeti
kérdéseket is. A legtöbb országban a politikai
szempontok domináltak ebben a termékenységet lényegesen
befolyásoló döntésben, tudniillik, hogy mikor,
milyen körülmények és feltételek mellett
engedélyezik a mûvi vetélést. Az abortusz tilalma
annak az aktív népesedéspolitikának a részévé
vált, amely a csökkenô termékenységi tendencia
megállítását, megfordítását
tûzte ki célul. Az európai országok egy részében
a népesedéspolitikában nagyobb szerepet kapott a szociálpolitika,
és a tiltó rendszabályok helyett a gyermekes családok
támogatásával kívánták megváltoztatni
a termékenység tendenciáját. Így jártak
el például Svédországban az elmúlt évtizedben.
Az abortuszvita a legtöbb országban a vallási világnézet
kérdéséhez kapcsolódott, másrészt
pedig a nôk egyenjogúságának, társadalmi
helyzetének problémájához.
A népesedési kérdés az emberek nagy részénél
többféle, részben egymásnak ellentmondó
érzelmeket és reakciókat váltott ki, és
ez közrejátszott abban, hogy az erre irányuló
politika kevés országban vezetett a kívánt
eredményre. Különösen ott volt nagyon is csekély
és kétséges a pozitív hatás, ahol a
korlátozásra helyezôdött a hangsúly, és
a szociális támogatás legfeljebb szimbolikus maradt.
A termékenység növelése érdekében
folytatott
politika eredménytelen volta összefügg azzal is, hogy
az emberek nézetei, álláspontjai sokszor hiányolják
a következetességet, konzisztenciát, sôt nagyon
is gyakran ellentmondásosak. Ez kitûnik ott, ahol a születésszabályozást
a közfelfogás elítéli, ugyanakkor a születési
statisztikák nem hagynak kétséget afelôl, hogy
a társadalom zöme gyakorolja. Szembetûnôen ez a
helyzet a katolikus földközi-tengeri országokban és
Írországban, ahol a születésszabályozás
összeegyeztethetetlen az uralkodó világnézettel,
viszont az elmúlt két évtizedben a teljes termékenység
mutatója olyan mértékben esett, amely elképzelhetetlen
e technikák széles körû alkalmazása nélkül.
Amint az elsô demográfiai átmenetet jellemzô
statisztikai adatok bizonyítják, bizonyos fokú, a
reprodukciót még egyáltalán nem veszélyeztetô
születésszabályozás sok országban már
egy évszázada, másokban fél évszázada
folyik. Az utolsó évtizedekben bekövetkezett csökkenésre
választ keresve az eddigiekben több tényezôt is
említettünk. Ezek mellett feltehetôen kiemelkedô
szerepet játszik az a világnézet, amelyet posztmodern
szemléletnek nevezünk.
Az új szemléletnek a gyermekvállalás kérdésében
játszott szerepe leginkább abban jelentkezik, hogy a korábbi
évtizedek családnagyságot korlátozó
attitûdje és gyakorlata mellett mind nagyobb teret nyernek
a gyerekvállalást teljesen elutasító fiatalok
nézetei. Ôk a tudatos terméktelenség hívei,
tartózkodnak egy gyerek megszülésétôl is.
A posztmodernitás esetében is hiányzik az egységes
szemlélet; felfoghatjuk egymásnak ellentmondó nézetek
halmazának, de vannak olyan tézisei, amelyek az elmúlt
években nagy népszerûségre tettek szert.
Ilyen központi tétel a racionalitás elvetése,
ami szöges ellentétben áll a megelôzô korszaknak
a modernitás alapvetô követelményérôl
alkotott felfogásával. Ez a posztmodern irracionalitás
nagyfokú szkepszisbôl vezethetô le: a posztmodern ember
nem hisz a világ, az életkörülmények megismerhetôségében
és ebbôl következôen ezek alakíthatóságában.
Ez a gyermekvállalás kérdésében azzal
a következménnyel jár, hogy az ilyen világba
született gyerekre teljes bizonytalanság vár, mind a
mát, mind a holnapot tekintve.
A bizonytalansággal összefügg a jelenségek
instabilitása. Minden változó, mi magunk is és
mindazok, akikkel érintkezünk. A párkapcsolatok esetében
számolni kell azok felbomlásával, rövid életével,
a párnak megszületett gyermeke viszont komplikálttá
teszi az egyébként különösebb problémákkal
nem járó válást.
A posztmodern embernek általában kerülnie kell minden
olyan döntést, amely nem hagy utat a visszakozásra.
Ha gyermeket vállal, akkor a párkapcsolat felbomlása
után is kezdenie kell vele valamit. Ezt nemcsak a közvélemény
egy része, de a tételes jog is elôírja.
A szülôk közötti konfliktusok jelentôs része
a gyermek gondozása, nevelése körül támad.
Ezek a konfliktusok tönkretehetik a férj és feleség
egyébként elfogadhatóan funkcionáló
viszonyát.
Ez a szemléletmód nem fogadja el a kompromisszum lehetôségét.
Elutasítja a külsô közvetítôt, ha ellentétek
mutatkoznak, s nem ismer el olyan tekintélyt, akinek a véleményét
a megoldáshoz fel lehetne használni. Ez problémát
jelent a szülô és a gyerek nevelésében
részt vevô intézmény tanítói,
tanárai számára, összeütközések
keletkeznek, amelyeknek végsô soron a gyerek léte az
oka.
A posztmodern ember igazi életcélja, hogy korlátlanul
érvényesítse saját hajlamait, érdeklôdését,
tehetségét, s ennek lehetséges módozata a külsô
ingerekre való spontán reagálás. A gyerek útjában
áll e spontaneitásnak is. Lemondást, áldozatot
kíván, amely kényszerként fogható fel.
Ezek a gondolatok, érvek azt sugallják, hogy az önmagát
megvalósítani kívánó ember ne vegyen
nyûgöt a nyakába azzal, hogy gyermeket vállal.
A társadalommal szemben nincs ilyen kötelezettsége.
A gyermektelen (házas vagy élettársi) kapcsolat szabad
utat biztosít az individuális kiteljesedés számára.
A népesség reprodukciós problémáit majd
megoldják a következô nemzedékek, illetve megszûnnek
a technikai fejlôdés következtében vagy bevándorlás
révén.
A gyermekvállalás vagy inkább nem-vállalás
ideológiája számos országban heves viták
tárgya. Éles szembenállást tapasztalhatunk
például Franciaországban a populisták és
antipopulisták között, de konfrontáció jellemzi
e kérdésben a magyar politikai és tudományos
életet is. A hazai vitákban résztvevôk ritkán
számolnak a gyermekvállalásra ható tényezôk
teljes spektrumával. Sokkal gyakoribb, hogy valamelyik részkérdést
ragadják ki, mint például az abortuszét is,
a jelenség elemzését és a megoldás keresését
erre szûkítik le.
Az utolsó évtizedek során a termékenység
terén bekövetkezett változások körül
még feltétlenül említést érdemel
az, hogy a szüléseknek egyre növekvô hányada
történt házasságon kívül, új
helyzetet teremtve: számos család lett kezdettôl fogva
egyszülôs, azaz állt anyából és
gyermekébôl.
2. táblázat. A nem-házas nôk születéseinek
aránya az európai országokban az 1965-1990. években
(A nem-házasok szülésének százalékos
aránya az összes szülésekhez viszonyítva)
1965 | 1970 | 1975 | 1980 | 1985 | 1990 | |
Dánia | 9,5 | 11,00 | 21,70 | 33,2 | 43,0 | 46,4 |
Finnország | 4,6 | 5,8 | 10,10 | 13,1 | 16,4 | 25,2 |
Írország | 2,2 | 2,7 | 3,7 | 05,0 | 08,5 | 14,5 |
Norvégia | 4,6 | 6,9 | 10,30 | 14,5 | 25,8 | 38,6 |
Svédország | 13,80 | 18,40 | 32,40 | 39,7 | 46,4 | 47,0 |
Egyesült Királyság | 7,6 | 8,0 | 9,0 | 11,5 | 18,9 | 27,9 |
Ausztria | 11,30 | 12,80 | 13,50 | 17,8 | 22,4 | 23,6 |
Belgium | 2,4 | 2,8 | 3,1 | 04,1 | 07,1 | 10,9 |
Franciaország | 5,9 | 6,8 | 8,5 | 11,4 | 19,6 | 30,1 |
NSZK | 4,7 | 5,5 | 6,1 | 07,6 | 09,4 | 10,5 |
Hollandia | 1,8 | 2,1 | 2,2 | 04,1 | 08,3 | 11,4 |
Görögország | 1,1 | 1,1 | 1,3 | 01,5 | 01,8 | 02,2 |
Olaszország | 2,0 | 2,2 | 2,6 | 04,3 | 05,4 | 06,3 |
Portugália | 8,3 | 7,3 | 7,2 | 09,2 | 12,3 | 14,6 |
Spanyolország | 1,7 | 1,3 | 2,0 | 03,9 | 08,0 | 09,4 |
Bulgária | 9,4 | 9,3 | 9,3 | 10,9 | 11,4 | 12,4 |
Csehszlovákia | 5,1 | 5,7 | 4,8 | 05,7 | 06,8 | 08,2 |
NDK | 9,8 | 13,30 | 16,10 | 22,8 | 33,6 | 33,8 |
Magyarország | 5,2 | 5,4 | 5,6 | 07,1 | 08,8 | 13,1 |
Lengyelország | 4,5 | 5,0 | 4,7 | 04,7 | 04,7 | 06,2 |
Az, hogy a nem-házasok gyermeket szülnek, évszázadokra
visszanyúló általános jelenség, de elterjedtségét
tekintve sokkal nagyobb a különbség az egyes európai
országok között, mint a termékenység csökkenésének
esetében. Kiugróan magas az arány Észak-Európában
és meglepôen alacsony a Földközi-tenger menti országokban.
Ez a nagyfokú eltérés nem független a korábbi
évtizedek, sôt évszázadok hagyományaitól:
északon régtôl fogva toleráns a közvélemény
a házasságon kívüli szüléseket tekintve,
míg délen a társadalom kiközösítette
a ,,bukott" nôt.
Ami az új tendenciára jellemzô, az az, hogy a házasságon
kívüli szülést követôen a szülôk
napjainkban nem sietnek a kialakult, hagyományokba ütközô
helyzetet korrigálni, és csak évek teltével
- sokszor egyáltalán nem - kötnek házasságot.
A legtöbb ország törvényei ma már nem is
tesznek különbséget a gyerekek között aszerint,
hogy milyen volt a szülôk kapcsolatának jogi státusa
a születés idôpontjában. Kivételnek számít
a francia családjog, amely aszerint differál, hogy az apa
elismeri-e az újszülöttet saját gyermekének
vagy sem.
A házasságon kívüli szülések
gyakoriságának emelkedése összefügg azzal
a már tárgyalt jelenséggel, hogy visszaesett a házasságkötések
száma, és széles körben elterjedt az együttéléseké.
Ez utóbbiakat a közvélemény a házasságokkal
azonos presztízsûnek tekinti, s ezért az együttélô
kapcsolatokból származó gyerekeket az országok
többségében ugyanúgy minôsítik,
mint a házasságban születetteket. A jelenség
tehát nem igényel külön magyarázatot, legfeljebb
azok a kivételes esetek, amikor egy nô mindenféle tartós
párkapcsolat nélkül, mintegy tüntetôen vállal
gyermeket.
Véleményét, megjegyzéseit a következõ címre várjuk: vargaj@szazadveg.hu