Béth Hácháim - az élők háza
Így nevezik a zsidók temetőiket, mert halottaik lelkét halhatatlannak,
örökké élőnek tekintik.
Egy temető azonban csak addig élő, míg van kapcsolata az utódokkal s míg van
közölnivalója az utókor számára.
Az Ácsi temető ma elhagyatott állapotban van, pedig a területe a község
belterületén fekszik.
A II. világháború után nem maradt sok leszármazott aki a sírokat látogatta volna.
Az utolsó halottat 1971-ben temették el, azóta alig valaki ment el azok alatt a
gesztenyefák alatt, amik a temetőhöz vezető utat két oldalról szegélyezik.
Nem is oly rég itt élt zsidóságnak lenne, lehetne üzenete a mindennapjait itt
élő lakosságnak. Egy rendbetett s gondozott temető emlékeztetne arra a sokszínű-különböző
vallású, kultúrájú - közösségre, mely Ácson, két és fél évszázadon át, egymás mellett
létezett.
Az ácsi zsidóságról
Az ácsi zsidóság újabbkori történetét írásosforrások alapján a XVIII. századtól
lehet folyamatosan nyomon követni. (A XV. században ugyan egy irat említi, hogy a
ma Ácshoz tartozó Vason éltek zsidók, valószínű azonban, hogy a visszafoglaló
háborúk pusztításai során (különös tekintettel a zsidó közösségekre) vagy meghaltak,
vagy elhagyták az országot.)
1767/68-ban már hét családról tudjuk, hogy itt telepedett le.
178 után (II. József ebben az évben adta ki türelmi rendeletét) pedig még többen
érkeznek.(A Komárom megyei zsidók német területről, DK-Lengyelországból, de főleg
Morvaországból jöttek Nyitra megyén át.)
Szabó-Edelényi Dénes a XVIII. század végi Ácsot a zsidóság "egyik fő fészkének" nevezi.
A kereskedelemből élő izraeliták a kedvező helyen, a Budát Béccsel összekötő út mentén,
fekvő településről Komáromot ill. Győrt (mely két városban letelepedésük nem volt
minden időben megengedett) is könnyűszerrel elérhették.
Az írásos források csekély volta miatt keveset tudunk (szinte csak felsorolás szinten,
adatszerűleg) az ácsi zsidóság életmódjáról.
Az itt élők bonyolították le a birtokok terménykereskedelmét, szatócskodtak, illetve
az ipart űzők közül a XIX. századból ismeretes egy üveges, aki az ácsi református templom
ablakát üvegezte be, valamint - már a XX. századból - Kóhn Marci, aki az Ácsi erdő
peremén, a komáromi országút mentén állott Marci csárda bérlője volt.
A XIX. század elején alakult meg hitközösségük. 1828-ban, az akkor itt élt 213 főnek
már volt zsinagógája (Fényes Elek a község egyik jelentős épületeként említi),
amit egy tűzvész pusztít el.
1850-ben építenek helyette másikat. Az 1871-es döntő év után - a zsidó vallás neológ,
orthodox és status quo ante irányzatokra bomlik - az ácsiak az orthodoxhoz csatlakoznak.
Felekezeti iskolájuk 1921-ben megszűnik, ám a `20-as évek végén Ács önálló
anyahitközséggé alakul, hozzá tartozik a megyéből Nagyigmánd, Kisigmánd, Tárkány,
Csép, Bana. Tudunk még Temetkezési Egyletükről és Izraelita Nőegylet működéséről.
A zsidóság számbeli változását nyomon követve arról is van információ, hogy hányan
beszéltek közülük németül. Ez utóbbiak a már itt megtelepedettekhez érkeztek
német területről, bizonyíték lehet erre annak a német nőnek a sírja, melyen német
felirat van s ahol a Reich szó jól kivehető.
1867/68: 7 családfő 1890: 156 fő (1 német nyelvű)
1828: 231 fő 1900: 17 fő (4 német nyelvű)
1864: 300 fő 1910: 164 fő (6 német nyelvű)
1869: 255 fő 1920: 123 fő
1880: 189 fő (2 német nyelvű) 1941: 119 fő
A temető története
Az ácsi zsidó temető szinte egyidős az ácsi zsidósággal. (még ma is áll egy
kb.térdmagasságú. 1789-ből való sírkő.)
A temető területét a Chevra Kadisa, a Temetkezési Szentegylet megvásárolta, így biztosították
maguknak a jogot, hogy halottaik pihenésének helyéről örökre dönthessenek. (Ez az intézmény
gondoskodott a halott öltöztetéséről, mosdatásáról, szállításáról és a sírfaragók díjazásáról is.)
Az "élők háza" a Concó ill. a Székes patak találkozása közötti réten talalható.
Amikor megvették, akkor még ez a több holdnyi föld (melynek nagyságából lehet következtetni,
hogy több száz évre elegendő sírhelyről gondoskodtak) a falu keleti szélén kívülre esett,
négyszáz méterre a lakott területtől.
A temető a századfordulón NY-i irányba terjeszkedett, egy enyhén emelkedő dombra.
(A domb közvetlen szomszédságában ma házak veteményeskertjei húzódnak.)
Ezen a helyen felállított sírkövek elkülönültek a temető magjától.
A hagyomány szerint kétféle magyarázat létezik: az egyik, hogy az itt eltemetettek eltávolodtak
az orthodox iránytól, a másik szerint akik itt nyugszanak, még életükben valamiféleképpen
kiemelkedtek a közösségből.
Itt van a sírja Lengyel Vilmosnak is, aki a század elején volt Ács állomásfőnöke.
A sírkert ÉNY-i sarkában, a Concóhoz közel hantolták el a gyerekeket. Itt síremlékeket
nem állítottak, apró földhalmok jelezték a halottakat.
A főbejárat a XX. század elejéig a Concó felőli oldalon volt, majd átkerült a DK-i oldalra.
A Komáromi útról ma is innen lehet megközelíteni egy gesztenyefa-sorral kísért földúton.
A temetőt hajdan bekerítették és körbe is árkolták; ezek nyomait föllelni már lehetetlen.
A XIX. század végén állították fel azt a fazsindelyes ravatalozót, melynek kétszárnyas
ajtaja egyben a temető ún. belső kapujaként is szolgált.
Az építmény a II. világháború végén megrongálódott, ajtajait ellopták.
Ami megmaradt belőle, azt az 1960-as évek végén lebontották.
A temető jelenlegi állapota, a sírkövek
Az egykor jobb napokat látott sírkert teljesen el van hanyagolva. A két
elkülönülő rész (K-i ill. DNY-i), ugyan jól benőtte az akác és a bozót, ma is fellelhető.
A keleti, nagyobb részben ma kb. 77, a dél-nyugatiban kb. 23 sírkő található.
Az egyik legidősebb sírkő 1789-ből való, míg a legutolsó halálozási évszámot 1971-ben vésték
be.(A síremlék állítás Jákobtól kezdve volt szokás, aki az úton elhunyt feleségének,
Ráhelnek állított fel ilyet először(Mózes 1.35:20)
A sírkövet harmincnapos gyász után, vagy a gyászév leteltével állították fel
az elhunyt feje felé eső oldalon.
A legtöbbjük igen igényes kőfaragó munka. A vörös-, vagy fehérmészkőből; gránitból,
félmárványból (stb.) készült emlékművek megfaragói piszkeiek (Marschl M.),
komáromiak (Löffler, Komáromi és T), sütőiek (Ceczhner I., Bracker), tataiak
(Mauglitz), győriek (Krausz, Réthy, Birkmayer, Gestetner) voltak.
Ők készítették ezekben az években más temetők sírköveit is Ácson.
A sírkövek mérete, alakja, megmunkálása tükrözi annak a kornak a stílusjegyeit,
melyben fölállították őket. A XVIII. századvégiek alig érik el a fél métert,
talapzat nélkül állnak. (Az ácsi zsidók az ún. askenázi (német eredetű) zsidók
leszármazottai, sírköveiket állítva helyezték el, ellentétben a másik nagy ág,
a szefárdok szokásaival, akik fektették azokat.)
Felső kétharmadát a kőnek megfaragták, az alsó egyharmadát pedig a földbe ásták.
Ezek felirata csak héber (jiddis), mintát nem találni rajtuk.
A XIX. század közepétől jelennek meg a kétnyelvű feliratok, a köveket kezdik
talapzatra állítani. A sírkő legnagyobb részét héber, alsó harmadát magyar felirat
foglalja el.
A héber írás kezdő formulája mindig két szó rövidítése, jelentésük:
itt van elrejtve (é.: itt nyugszik). A zárósor öt betűje is állandó, értelme:
legyen lelke bekötve az élet kötelékébe (I.Sám. 25:29).
A zsidó vallás szerint a halott lelke tovább él akkor is miután elszállt testéből az élet.
E két sor közé felírták héberül az elhunyt nevét (ha nő volt, azt is, ki volt a férje),
a halál évét, s azt, hány évet élt. Feljegyezték még róla,
milyen ember volt életében, hogyan viszonyult családjához.
A magyar nyelvű vésetek általában szűkszavúbbak - van rá példa,
hogy csak az elhunyt nevét s korát tüntették fel -, de van néhány kivétel, mely
eredeti módon, rímekbe faragva adja tudtára az arrajárónak, ki volt, hogyan halt meg
az egykor élt "sírkő tulajdonos".
A dekoráció legfőbb hordozója sokáig maga a héber kvadrát betű volt.
A betűkép, a szöveg esztétikus elrendezése - néhányszor ötletesen felvésve a
sírkő boltíves felső részére - nem csak a XVIII. századi sírköveken az egyetlen díszítő
eszköz, vannak XX. századi sírkövek is ahol az íráson kívül egyéb nincs.
A sírkő díszes megfaragása kifejezte a halott, vagy családja anyagi viszonyait.
Az egyik legszebb sírkő a már említett Lengyel Vilmos egykori állomásfőnöké:
az alig olvasható felirat fölött egy rózsafűzér függ.
Találhatók még faragott oszlopúak, s olyan is ahol a talapzattól a felső részig
bimbózó rózsa fut fel.
Természetesen vannak hagyományos jelképrendszerrel bíró (a szentíráshoz, vagy a
szokásokhoz kapcsolódó) síremlékek is.
Két sír van, melynek legfelső részébe egymást keresztező olajág van bevésve, kettő
ahol növényi ornamentika "színesíti" a szöveget.
A legáltalánosabb a szomorúfűz, mely Sátoros ünnepkor
az ünnepi csokor dísze szokott lenni. Az egyházi élethez szorosabban kötődő jel az
un. kohanita kéz. A kohaniták a szentegylet elöljárói voltak,
papi szolgálatot teljesítettek. (A zsidó hit szerint ők az első főpapnak,
Áronnak a leszármazottai, akik a törvények és tradíciók értelmében egyedül voltak
hivatottak áldozatok bemutatásásra. Később belőlük kerül ki a főpapság,
míg az un. levitákból az alsópapság.)
Ilyen, kohanita kézzel megjelölt sírkőből hat még ma is áll.
A temető keleti részében ahol a sírkövek többsége található, négy hól és
két kevésbé kivehető sort lehet elkülöníteni.
A sírok a hagyomány szerint itt is időrendben vannak elhelyezve (így a családtagok
nem mindig fekszenek egymás mellett), csakúgy mint a DNY-i (un. kisebb)
temetőrészben. Itt négy sorban állnak a kövek.
Sírversek
Egy kb.80 cm magas, 1914-ből származó gránit sírkőről:
Fiatalkorodban szállál a sírba
Remegve gyászol férj és szülő
Itt valál mint ház dísze köztünk
Dideregvén ez fájdalomtól szivünk
A sors miért választott el ily korán tőlünk.
Egy 2,5 méter magas gránit síremlékről, melyet 1920-ban emeltek a
20 éves korában elhunyt Reisz Rózsikának:
Rózsának születtél virágszál maradtál
Könnyeinkkel öntözünk, de hiába ébresztünk
A mi rózsaszálunk nem tud felébredni.
Itt hagytál bennünket...
Hogy felkeresd a mi drága kincsünket
A Wolhyniában hősi halált halt daliás fivéred.
A boldog viszontlátásig megtört szivünkbe zárjuk drága emléketek.
