írta és fényképezte

 

Valamely terület  flórájának tagjait csoportosíthatjuk származásuk, bevándorlásuk útja, iránya, ideje vagy mai elterjedésük alapján. A flóraelemeket ma általában aeratípusaik szerint osztályozzuk.

Szeretném röviden  megismertetni az olvasóval Kunadacs növényvilágát, jellegzetes növényeit.
Kunadacs növényvilágának jellegzetességei között csak néhány prealpin vagy északi fajt találunk, amelyek feltehetõleg a késõglaciális - preboreális korból származnak, mint például a nyírligetekben elõforduló zergeboglár és nádtippan. A Kárpát medence területén csak a Kárpátokban, különösen a Tátrában és Erdély magasabb havasain alakultak gleccserek, különben jégmentes volt. Az eljegesedés azonban éreztette hatását az Alföldön és hegyvidékeken mint pszeudoperglaciális területeken is. A Kárpátokban északon 1450 - 1600, délkeleten 1750 - 1950 méteren volt az örök hó határa. Az erdõk - fenyvesek - 700 - 1000 méterig emelkedtek Alföldünkön - amint ezt Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Szeged vidékén és Kunadacson is talált maradványok is bizonyítják - vörösfenyõ, törpefenyõ és a mai havasaljiakhoz hasonló mohalápok díszlettek, tehát Alföldünkön a glaciális korokban alhavasi vagy szubartikus jellegû klíma és növénytakaró uralkodott. Az itt található nyírligetek talán a fenyõ-nyír kor - glaciális reliktum - maradványa. A pusztai növényzet mai termõhelyeit nagy részben történelmi-kulturális tényezõk : erdõirtás, lecsapolások stb. teremtették meg  Az Alföld Oroszország erdõsztyepp zónájának folytatása. Az erdõsztyepp formációt képviselik a pusztai tölgyesek.
Az alföldi homokterületek növényvilága az õsi táj képét, az erdõs pusztát leginkább megõrizte. A Duna - Tisza közén leginkább savanyú vagy kilúgozott talajú homokpuszták, homoki erdõk alakultak ki.
Az alábbiakban szeretném pár szóval bemutatni a különbözõ növénytársulásokat.
A kunadacsi  mésztartalmú homokpuszta III. osztályú szik, gyepje szakadozott, õsszel a kék sóvirág (Limonium gmelini) és üröm (Artemiria maritima) jellemzi, tavasszal a mézpázsit (Matricaria camomilla var. salina) uralkodik, nyáron a Plantago temiflora szaporodik el. A libatop félék családjának számos képviselõjét találhatjuk itt meg, mely család közel 1500 fajt számlál, ezek nagy része nitrogénben gazdag talajú gyomtársulások  illetve sós területek lakója. Ennek a szikes homokpusztai növényvilágnak szívós képviselõje a kék szamárkenyér  (Echinops ruthenicus) . Egyetlen acélkék színû virágból álló fészkei tömött gömbvirágzatot alkotnak. Levelei alul fehéren molyhosak. A sziksófû (Salicornia europaea)  szukkulens növény, fõleg az iszapos sós talajok társulásalkotó növénye.
Ezt a nagykiterjedésû szikes homokpusztát több helyen keretezi az Átokcsatornába (Dunavölgyi fõcsatorna) torkolló mesterséges csatorna, melynek növényzete szintén bizonyítja, hogy Kunadacs növényvilága érdekes és érdemes felfigyelnünk rá !
A füzényfélék lágyszárú vagy fás növények. Ennek a családnak egyik képviselõje a réti füzény (Lythrum Salicaria)  lilásvörös lágyszárú növény mely szívesen kapaszkodik meg a mindig nedves talajon. Növénytársulásában az ágas békabuzogány, a békapitypang, a mocsári gólyahír  és egyes zsurlók lelhetõk fel. A mocsári gólyahír  tavasszal, március - áprilisban nyitja ki szép sárga virágait.
Mit tudunk Alföldünk homokpusztáinak egyetlen õshonos tûlevelûjérõl, a borókáról (Juniperus communis) ?  Rendkívül igénytelen, a hideget, a meleget egyaránt jól bírja. Termése két év alatt érõ, sötétkék  álbogyó, amelybõl gyógyszer és pálinka készül. Ritkán harmadrendû fává is megnõ. A déli kitettségû helyeken még a virginiai boróka is díszlik. Dúsan terem itt a borókás homokon a sárga virágú hamvas zörgõfû (Crepis teetorum) és a nedvesebb helyeken a réti zörgõfû (Crepis biennis) . A pusztai árvalányhaj (Stipa pemrata vagy joannis)  szintén díszlik a  borókás homokpusztán, díszfûnek gyûjtik. E homokpuszták - mondhatni uralkodó - növénye az éles mosófû (Chrysopagon gryllus) .
Európa lomberdõinek legelterjedtebb fája a kocsányos tölgy (Quercus pedunenlata)  . Az Alföld homokján erdõalkotó, a nyílt pusztai erdõk szegélyén és tisztásain erdõsztyepp és sztyeppnövények uralkodnak. Itt a Duna - Tisza közén ez a tölgyes meszes homoktalajon zöldell, bázikus mély termõrétegû redzinán él. Magányos és zárt állásban is találunk a kocsányos tölgybõl. Magányosan hatalmas, földig érõ koronát fejleszt, zárt állásban magas egyenes törzset. Sötétbarna kérgén világosbarna repedések láthatók. Termései hosszú kocsányon lógnak és rücskös kupacsban ülnek. Makkja hosszúkás, fényes világosbarna sötétebb hosszanti sávokkal.
Egy két egyede a molyhos tölgynek is megtalálható itt. Ezek nem nõnek olyan nagyra, mint a kocsányos, sõt növekedése is lassúbb. A kocsányos tölgy növekedése csak az elsõ 5-10 évben mondható lassúnak, amíg karógyökerei el nem érik a talajvíz szintjét. A molyhos tölgyet a kocsányostól levelei, makkja, kérge alapján különböztethetjük meg, leveleinek fonákán, különösen az erek mentén molyhos  fehér szõrzet borítja, makkja kicsiny, hasonló a kocsánytalan tölgyéhez, de kupacsát lágy szõrözet fedi. Törzse görbe növésû - nem úgy, mint a zárt állású kocsányosé - kérge repedezett.
A kocsányos tölgyes gyepszintjében feltûnõ a magas sziki kocsord (Pencedanum officinale L.) és gyakori  a sziksaláta is (Statice Gmellini Willd.) valamint a gyöngyvirág.
Az akác (Rolina pseudo acacia)  alföldünkön közönséges, erdõalkotó. Hazánkban csak az 1800-as években kezdték telepíteni, tehát nem õshonos. Alföldünk fásítására és a mozgó homoktalajok megkötésére több mint egy évszázada szolgál. Gyepszintje szegényes, csak néhány sovány pázsitfélét találunk, kivéve a  fiatal telepítésû erdõket, mert lombja nem humuszképzõ és nitrogénkötõ baktériumai (Bacilus radicicola)  sem tudják pótolni a termõerõt. Homoki telepítés után egy ideig találhatunk még szélein egyes jellegzetes homokpusztai növényeket, mint a homoki pirosító (Alkanna tinctoria)  , a homoki nõszirom (Iris arenaria) . Útmenti akácerdõk szélein az orvosi székfû, pitypang és galagonya sem ritka. Különös és érdekes, hogy a kunadacsi „százholdasban" a szil-lel alkot egységet.
Kunadacs fenyveseiben legáltalánosabb az erdei fenyõ (Pinus vilventris) és a fekete fenyõ (Pinus nigra) . Mindkét fenyõfajtánk nagy fényigényû, jól bírja a szárazságot, megél a gyengébb minõségû homokon is. Jellegzetessége az itt elterjedt fenyveseknek, hogy a nyírrel és a nyárral alkotnak elegyes erdõket. Például az egyik fekete-fenyvesünkben nyírliget alakult ki. Közönséges nyír (Batula pendula). Jellegzetes még a vörösfenyõ (Larix europaea) , mely igen kis elegyes állományt alkot más fafajokkal.
Nyárfáink közül csak a fekete nyár az, amely nagyobb erdõt alkot (Populis nigra) . Magas talajvizû talajon tenyészik, gyors növekedésû hasznos fafajtánk. Nincs nagy és mély gyökérzete. Levele kihegyezett deltoid alakú, gyengén fogazott, felül fényes, fonákán kiálló erekkel. Erdeire jellemzõ a magas avarszint, tisztásain megtaláljuk a magyar kõris (Fraximus pamonica) , a kányabangita (Viburnum opulus), a galagonya, a madárbirs (Cotoneaster), növényeket, melyek színes leveleivel, terméseivel a lelket vidítja. Gyepszintjében papsapka-gomba (Helvella infula),telepek találtak otthonra,  mely gombafajt a lakosság fogyaszt, bár mérgezõ. Méreganyaga a tönkjében található.