Bartók 32 Galéria

Bodóczky István:
V A K T É R K É P
1995. november 24-től december 22-ig

fotók: Sulyok Miklós

BODÓCZKY ISTVÁN 1943 - ban született Szolnokon 1964-70 Magyar Képzőművészeti Főiskola

"A vaktérkép olyan térkép, amelyből hiányoznak bizonyos információk. Végeredményben minden térkép 'vak', ha attól olyan ismereteket várunk el, amelyeket az nem tartalmaz, bár a leképezés rendszere azt lehetővé tenné. Vagyis a megnevezés a kép nyitottságára, nem teljes voltára, folytatathatóságára utal. A (vak)térkép keret, az állandóság fikciója, amely (szándéka szerint) az állandó és a változó együttes megragadására tesz kísérletet."

Bodóczky István

"Bodóczky már hosszú évek óta kísérletezik a festészet illúzionisztikus hatásrendszerein túl-lépő térbirtokbavételi lehetőségekkel, s most a síkhoz kötődő kompozíciók térbe illesztésével teremtett új műalkotásstátuszt.
A padlózattól mintegy negyven centiméteres magasságban lebegő, függesztett alkotások a műszemlélés módozatát is meghatározták. Az alkotásokat, a síkokból szerveződő együttest körbejárva, a képek fölé hajolva nézhettük meg...
A hol élénk, hol visszafogott színekkel megfestett felületek kollázsszerű betétekkel - újságkivágatokkal, fotókkal - váltakoznak.
A valószerű motívumok és az elvont, absztrakt festői gesztusok eggyéolvadása Bodóczky művészetében nem kíván túlságosan sok magyarázatot, a kiállítás katalógusa gyanánt megjelent kis könyv, amelynek a művész által kreált gondolat- és idézetgyűjteménye - ez is egy sajátos kollázs - kiváltképp jó kalauz lehet. A tizedik oldalon például ezt olvashatjuk: A játék az ember 'sors korrekciója' - lehetőség a döntésre. Ugyanis, ami minden játékban közös, az éppen az önkéntesség: vállalkozás bizonyos szabályok betartására, beilleszkedés egy magunk által alkotott - vagy választott - rendszerbe."

Wehner Tibor

Az érzéki és gondolati "elem" Bodóczky István installációjában - manapság szokatlan módon - korrelációban, egyensúlyban van.
Az installálás rendszeréből, az anyaghasználatból eredő első benyomást (lebegés, könnyedség, bizonytalanság, festőiség) úgy váltja fel a részletekben való elmerülés, hogy a tematikus elemek alkotta 'fogalmi háló' nem függetleníthető az előzetes élménytől.
Tűnhetik ez különös alakú képek (kollázsok, fesmények) furcsa elrendezésének is akár, ahol az installálás csak nehezíti a befogadást, mivel meghatározott nézési irányuk nincs, nem láthatók egyszerre a részek és az egész, sőt a kompozíció egésze mint képek együttese teljesen soha nem fogható be. Legfőképp azért nem, mert alapvetően másféle mozdulatot, tekintetet kíván az egyes részletek szemlélése mint az egészé; az egyik lefelé görnyedő tartást, a másik egyenes hátat. A mű azonban inkább olyan installáció, amelyben az egyes elemeknek is van önértékük.
A képek - ez esetben különösen - csak egyesével nézhetők meg; csak egy időszeletet ragadhatunk meg egyszerre; a hátunk mögött levőt csak az emlékezet őrizheti (ha visszapillantunk is csak összetömörített színfoltokat látunk), a következőt pedig csupán sejthetjük. Az idő-dimenzió ilyen - Bodóczky-féle, állóképekkel történő befogása és bekomponálása is a megismerés határaira figyelmeztet.
Fölemelkedvén pedig az a benyomásunk támadhat, hogy az egyes elemek, mint a kontinensek valaha, egymáshoz értek, de hasadások következtében eltávolodtak egymástól. Bár az elemek közötti terek nem feltétlenül hiányok, vagy űrök, hanem, mint sorközök vagy margók a könyvben a szemlélődés szünetei is lehetnek.
A teremnyi, alapvetően absztrakt, xviii nagyobb elemből álló kompozícióba több mint 50, átlagosan képeslapméretű figurális motí-vum, képelem, kép van beágyazva.
E kollázs-elemek elszórtan, látszólag rendszertelenül helyezkednek el, van olyan elem, amelyiken egyáltalán nincs ábrázolás, van amelyik többet is tartalmaz. A rendszert, az összhangot részben Bodóczky stílusa teremti meg, részben pedig az, hogy a különféle képeket ismerős motívumokból font hálóba szövi. A motívumok a rendteremtés szándéka szerinti tervek, vázlatok, geometrikus alakzatok és szabálytalan, eleven, rejtélyes értelmű firkák.

Bodóczky Vaktérképének 3 sarkalatos pontja: az első, az utolsó és a középső elem.
A kompozíció utolsó eleme egy nagyjából félkör alakú sűrű fekete képpel kezdődik, peremén három keskeny képrészlet tűnik elő: a torcelloi Utolsó Ítélet mozaik pokoljelenetéből: koponyák közöttük rágcsáló kukacokkal, kagylógyűjtemény és lábnyomok a sárban. A semmiből a halál különböző aspektusai mutatkoznak meg: a megkövültség, az élőnek szilárd váza-maradéka, a sár, mely csupáncsak őrzi az élet nyomát, a holt anyagba való elmerülést, de egyben utal a megelevenedésre kész anyagra. Az installácó belsejébe vezető részén az átmenet még nyilvávalóbb: lila alapon szabályosan elrendezett, de szabálytalan szélű, sárga foltok sorjáznak: a szabályosság még a mozdulatlansághoz fűzi, de már színes-eleven.
A kompozíció túlsó végét pedig egy fekete és egy fehér korongból álló elem zárja (vagy nyitja?). E két végpont kijelöli azt a tengelyt, amely mentén - az attól való távolság mértékében - kibomlik a változatos, színes, mozgalmas 'élet', és amelyre ráfűződnek a 'figyelmeztetések' és 'lehetőségek'. A xiv. elemen Barbara Kruger képe látható-olvasható: "Memory is your image of perfection", a nyolcadikon egy középkori fametszet a halállal sakkozó királyt mutatja és a másodikon Lucas Cranach festményén az élet vizétől újjászületést remélőket.
Eszmei középpontjába (ix) igazi térkép, a tájékozódás racionális eszköze van applikálva, de közepét kitakarja a pentomino egy eleme, egy olyan játéké, amely ugyancsak a racionális gondolkodáson alapul. Szabályos formájú darabja fekete lyukat vág a térképbe, fel-számolva az egytelen biztosnak tetsző pontot is.
A szétesés, a semmi, az üresség apró foltokként vegyül a hatalmas, vidám, színes lebegésbe.

Az egész installációt keresztbe-kasul hálózó képek 3 fő csoportba oszthatók:
1. Dokumentum jellegű fotók, újságkivágások. Rajtuk a természetből csupa olyan képek bukkannak fel, amelyek valamilyen szem-pontból 'szélső esetek': vulkánkitörés(vi), láb-nyomok a sárban (i,x), partravetett bálna(v), szőrös hal(xvi), ketrecbe zárt majom(vi). Az ember különböző szerepekben, szituációkban jelenik meg: fejesugró nő(viii), csókolózó pár(xiii), kávét reklámozó(x), telefonáló, szexis hölgy(v), kalapot emelő férfi(iii), Kennedy gyilkosság(vi). A tárgyak közül viszont olyanok szerepelnek, amelyek a jeladás, nyomhagyás, közlekedés - a kommunikáció eszközei vagy lenyomatai: írógép(iv), repülőgép műszerfala (xiii), részlete (xiv), de szerepel házkutatási parancs (xiv) és egy kurtizán telefonszáma (x) is.

2. Bodóczky István régebbi munkái Pl.: "A helyek ahol laktam" vagy a "Kínai palacsinta". Nehéz elkülöníteni a bemontírozott régebbi munkáit a másolattól vagy a motívum-beemeléstől (pentomino) vagy egyszerűen a stílusazonosságtól (firkák, tervrajzok, olvashatatlan, elhomályosított szövegtöredékek, vagy a 'Vacsorák').

3. Az idézett műalkotások átfogják a világtájakat [Utamaro(x), egyiptomi dombormű (iv), Barbara Kruger (xiv) Joseph Beuys (iv, xiii)] és a korszakokat az őskortól napjainkig. A rejtélyes eredetű, természeti képződménynek tűnő 'Giant from the air' nemcsak fotón(xvi) jelenik meg, hanem Bodóczky ennek más-más részletét akvarellel-pasztellel átírva megismétli (xi,xiii). A különböző stílusú, műfajú és felfogásban készült műveken a fényképek 'témái' is megjelennek. A lábnyomok japán tusfetményen 'folytatódnak' (xiv). Nőket látunk különféle szerepekben: Matisse Vörös szalonjában a 'bútordarabot', a Kintokit szop-tatóban az anyát; férfiakat: hősöket (Caravaggio: Dávid és Góliát) és bölcseket (Giorgione: A három filozófus). A kortárs magyar művészet dokumentumai - meghívó a Folyamat Galériába, Tóth Gábor 'Artists go home' és Gerber 'Resurrection' c. munkája - egy képben(xiii) vannak tömörítve.

A valóság szinte valamennyi aspektusa megjelenik itt a maga gazdagságával és kiszámíthatatlanságával.
E képek egyetlen igazi közös vonása az, hogy képek, azaz a valóság egy-egy szeletének hiteles megörökítésére tett kísérletek. És mi úgy hisszük, hogy, újabb és újabb részletek, ismeretek birtokában megfogjuk a teljességet. Pedig tudjuk, hogy ha a világ valamennyi képét gyűjtenénk is össze, az sem fedhetné a valóságot.
Bodóczky a (máskülönben igen megfontoltan válogatott) sokféle kép egybehozásával mintha a teljesség leképezését kísérlete volna meg, miközben a képek ikonográfiailag rejtett szerkezeti elosztásával, egészében átlathatatlan, résekkel szabdalt, bizonytalanságot sugalló, lebegésben tartó installálásával arra mutat rá, hogy a teljeség leképezésének maximuma: a Vaktérkép.

Tatai Erzsébet