EZREDVÉGI BESZÉLGETÉS

Régóta ismert, hogy bizonyos növényi, állati és emberi bete gségek, elváltozások öröklõdnek. Az öröklõdés azt jelenti, hogy az egymás után következõ generációkban halmozottan fordul elõ valamilyen tulajdonság. Az ókortól ismert, hogy bizonyos családokban gyakrabban fordultak elõ betegségek, hogy ezek örökölt, átvi tt tulajdonságok. Ennek a jelenségnek a molekuláris alapját évszázadok óta próbálták feltárni. Az elsõ hatalmas áttörést annak a makromolekulának a felfedezése jelentette, amit dezoxiribonukleinsavnak, DNS-nek nevezünk. Watson és Crick 1953-ban fedezték fe l, hogy sejtjeink magjában van egy megcsavart létrára emlékeztetõ óriási molekula; pontosabban több darabba vágott molekulák sokasága ez. A DNS "létrafokai" négyfélék lehetnek, és ezeknek a sorrendje olyan információt hordoz, ami átörökíthetõ egyik nemzedé krõl a másikra. Ez a genetikai kód, ami a hatvanas évek elejére világszerte ismertté vált.

Ma már minden genetikai információ szabadon vizsgálható, sõt megváltoztatható és befolyásolható valamilyen formában. Ez egy hosszú fejlõdés eredménye, ami azzal járt, hogy a valamennyi emberi sejtben meglévõ hármmilliárd "létrafok", nukleotid bázispár sorrendje meghatározható. Néhány éve egy világprogram kezdõdött, amit emberi genom projektnek neveznek, és ami a következõ évtized végére fejezõdik be. (Genomnak nevez zük egy szervezet teljes génkészletét.) Érdekes módon hárommilliárd dollár a költségvetése, pont annyi, mint ahány létrafokról, nukleotid bázisról szó van. Fõleg az Egyesült Államok, Japán és Nyugat-Európa vesz részt benne, de Magyarországról is hozzájárul nak a program megvalósításához. Ennek eredményeképpen a genetika átalakul genomikává.

A félvezetõk elterjedésével lehetõvé vált egy sor funkció miniatürizálása, ami a DNS-chip esetében azzal jár, hogy a felszínére akár több százezer nukleinsav-szál vihetõ fel egy rendkívül szellemes eljárással, amit fotolitográfiának neveznek. Ezzel egy vérmintából akár több ezer vagy több tízezer genetikai információ egyidejû megszerzésére nyílt lehetõség. Így választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy milyen baktéri um- és vírusfertõzések vannak az adott ember vérmintájában. A DNS-chippel egyszerre akár több ezer vírusnak az azonosítása lehetséges. A szervezetünkben vannak olyan gének, amelyek a sejtosztódást gátolni tudják, ezeket tumorgátló géneknek is nevezzük. Az egyik leghíresebb a p53 nevezetû molekula. Ennek ma például 400 mutációját ("ponthibáját") ismerik és van olyan DNS chip, ami mind a 400 variációt tartalmazza. Így egy daganatos betegségben szenvedõ vagy annak a gyanúját felvetõ ember DNS-ébõl ezt a munká t akár percek alatt el lehet végezni. Ugyanilyen módon a vírusok elleni védekezésre is lehetõség nyílik. Például az AIDS vírusa egy HIV nevû RNS vírus és vannak már olyan gyógyszerek forgalomban, amelyek megakadályozzák ennek a vírusnak a szaporodását. De a vírus olyan ügyes, hogy pillanatok alatt azok a vírusok szaporodnak el, amelyek rezisztensek ezek ellen a gyógyszerek ellen. Ám ha az orvosnak egy olyan eszköz áll rendelkezésére, amivel a betegnél meg tudja becsülni, hogy az adott betegben található vírus milyen szerekkel szemben ellenálló, akkor nagyon gyorsan tudja azt a szert alkalmazni, amivel szemben a vírus nem tud védekezni, és így nagyon lerövidíti a gyógyítás megkezdésének a folyamatát.

Ugyanakkor senki sem mondhatja meg teljes biztonsággal, ho gy egy genetikai jellegzetesség bizonyosan betegség megjelenéséhez vezet. A legtöbb betegség többkomponensû és bonyolult. És több komponens együttes elõfordulásának, vagy egy bizonyos idõbeni sorrendjének a szerencsétlen egybeesése szükséges ahhoz, hogy a betegség kialakuljon. Ezért egy-egy genetikai jegy csak hajlamot jelent. Nagy kérdés mindenesetre, hogy a biztosítási rendszer erre hogy fog reagálni. De ez munkajogi, és nem szakmai kérdés, noha kétségtelenül nagyon fontos. Másfelõl a DNS-chipek segítség ével hamarosan a személyazonosítás, például az igazságügyi, akár a bûnüldözési azonosítás eddig soha nem látott biztonsággal valósítható meg.

A tudomány, a genetika, a genomika tudománya elképesztõ lehetõségeket jelent, ha azt jól használjuk föl. Például a farmakológia területén hihetetlen lehetõségek kezdenek nyílni: olyan gyógyszereket lehet tervezni, amivel személyes gyógykezelést lehet alkalmazni. Ismeretes, hogy nagyon sok gyógyszernek mellékhatásai vannak. Ezek lehetnek enyhe mellékhatások, és lehetn ek súlyosak. A súlyos mellékhatások miatt nagyon sok gyógyszert nem lehet használni, visszavonnak vagy nem is dobnak piacra. Pedig egy-egy gyógyszer elõállítása ma többszáz millió vagy akár egymilliárd dollárba is kerülhet! Az új genetikai módszerekkel vis zont meg lehet határozni azon emberek körét, akiknek bizonyos gyógyszer adható. Például az Alzheimer-kór esetében, ami egy iszonyatos hatású, szinte népbetegség. Az Egyesült Államokban a múlt évben milliós nagyságrendû volt az Alzheimer betegek száma. Ez a z idegszövet elhalásával járó, népiesen agylágyulásnak nevezett, jelenleg gyógyíthatatlan betegség. De bizonyos pontokon több gyógyszer is hatásos, és ezek között van egy, ami a betegek negyedénél nagyon eredményes. Egy másik negyedében viszont nagyon súlyos mellékhatásokat idé z elõ, a maradék 50 % esetében pedig nem hatott. Mivel már ismertek a gének, ami alapján tudható, hogy kiben fog hatni és kiben nem, rendkívüli az elõrelépés, mert "célozni" lehet a gyógyszerekkel. Ki lehet zárni nagyon súlyos mellékhatásokat.

A gyógysze rgyárak elképesztõ pénzeket költenek arra, hogy egy-egy alkalmasnak látszó szerveskémiai molekulából gyógyszer készülhessen. Ennek során rengeteg molekula alkalmatlannak bizonyul. A farmakogenomika alkalmazásával ezek jó részérõl kiderülhet, hogy mégiscsa k alkalmazhatóak. Csak azt kell pontosan tudni, hogy milyen genetikai markere esetén alkalmazható, hogy kinek adható és kinek nem lehet adni. Ezzel óriási pénzeket takaríthatnak meg a gyógyszergyárak, aminek egy részét genetikai kutatásra fordíthatják. Mivel a cégek érdekeltek ebben, az alaptudomány és alkalmazott tudomány ebben az esetben anyagi motiváció, üzleti érdekek szempontjából is közelít egymáshoz.

A DNS, a dezoxiribonukleinsav, ez a megcsavart létra egy univerzális szerkezet; valószínûleg az evolúció, a törzsfejlõdés úgy alakította ki, hogy nagyon biztonságosan vigyen át információt az egyik generációról a másikra. Néhány éve kiderült, hogy termodinamikailag, tehát fizikai értelemben nemcsak kettõs, hanem hármas spirál is kialakulhatott volna. Egy dupla hélix helyett egy tripla hélix, csakhogy ez túlságosan merev és stabil lett volna. Az evolúció, a törzsfejlõdés egy olyan rendszert hozott létre, ami elég stabil ahhoz, hogy biztonságos legyen, ugyanakkor elég dinamikusan mozgó is ahhoz, hogy megváltoztatható legyen. Vannak például úgynevezett ugráló, változó gének, amelyek semmi lyen betegséggel nem függenek össze a természetes rendszerben.

Az élõvilágban rengeteg szimbiózis, tehát nem parazita kölcsönhatás, hanem egymást segítõ kölcsönhatás van. A bélbaktériumaink betegséget nem okoznak, viszont hallatlanul fontos funkciót látnak el szervezetünk anyagcseréjében. Rajtuk kívül rengeteg úgynevezett retrovírus van jelen az emberi genomban. Nagy részükrõl fogalmunk sincsen. Elképzelhetõ, hogy egy bizonyos fizikai hatásra, sugárzásra, egy másik vírus, vagy valamilyen elõre nem meghatározható hatásra ezek egyszer csak felébrednek az évszázezres hamupipõke-álmukból és valamit csinálnak.

Az emberi genomprogram már eddig is rengeteg olyan gént derített föl, amelyek többféleképpen "olvashatók". Ezt egy nyelvészeti példa segítségével nagyon könnyû megérteni. Magyarul tudók számára nyilvánvaló, hogy a most kõvetkezõ mondatom három szóból áll: nagyon könnyû megérteni. Azért vagyunk erre képesek, mert tudjuk, hogy hol van a szavaknak vége, és hol kezdõdik egy új szó. De ha úgy olvassuk, hogy na-gyonkönnyû-m-egér-teni, akkor ez már értelmetlen, vagy egészen mást jelent. Tehát a genetikai kód elolvasásakor "tudni" kell, hogy hol van a "szavaknak" vége és hol az eleje; hol van az egyik gén vége és hol kezdõdik a másik. Ahogy a nyelvnek is több jelentése van, úgy elképzelhetõ, hogy a géneknek sem csupán egyetlen "olvasata" lehetsé ges. Így ennek a fantasztikus "könyvnek", ami a testünket alkotja, és minden sejtünkben - két (ivarsejtjeinkben egy) példánya van, többféle értelmezése és szerepe lehet. A nemrég felfedezett "hallgatag" génekrõl, amiket apáról fiúra, sokezer generáción ker esztül hurcoltunk magunkkal, kiderülhet, hogy szükség esetén valamilyen életfontosságú gént képesek pótolni.

Ma már van a teljes szervezetre vonatkozó genetikai modellünk, amit az ökölvívásból vett szóval knock out (kiütéses) modellnek nevezünk. Ennek révén egyes géneket el lehet a szervezetbõl távolítani egy viszonylag egyszerû embrionális beavatkozással. Vagyis elõ lehet állítani egy olyan élõlényt, melybõl bizonyos gének hiányoznak. Eddig ezeket csak in vitro, v agy mesterséges kísérleti körülmények között lehetett vizsgálni. Egy teljes szervezet szintjén akkor lehet egy gén igazi funkciójára kérdezni, ha megvizsgáljuk a szervezet hiányos állapotát, méghozzá homozigóta módon, tehát úgy, hogy mind a két kromoszóma esetében hiányzik az adott gén. Ezeket nevezzük knock out kísérleteknek, melyek révén már eddig is fantasztikus meglepetések születtek, elsõsorban egyes gének fontosságára illetve "nélkülözhetetlenségére" vonatkozóan.

Ez molekuláris klónozás, génklónozás. Ez nem ugyanaz, mint az egész szervezet klónozása! Ez eg y nukleinsav darabnak a fölszaporítása. Ami arra ad lehetõséget, hogy például azt a fehérjét, amit hemoglobinnak nevezünk, a vörös vérsejtek anyagát korlátlan mennyiségben elõ tudjuk állítani. Vagy például azt a gént, ami a cukorbetegek számára létfontoss ágú inzulint termeli. Ezt külön is elõ lehet állítani, és akár vissza is lehet juttatni a szervezetbe. Tehát meg lehet oldani azt, hogy az inzulin például ne egy állatból kivont, az emberi inzulintól kissé eltérõ molekula legyen, hanem ugyanaz az emberi gé nt, ami az emberben a hasnyálmirigy belsõ elválasztású sejtjeibõl az inzulint határozza meg, egy baktériumba mint egy trójai falóba téve, arra késztetjük, hogy megtermelje ezt a fehérjét. Elvileg az a lehetõség is megvan, hogy ezt a baktériumot akár a cuko rbetegségben szenvedõ személy szervezetében helyezzük el, hogy ne kívülrõl kelljen kapni az inzulint. Sõt arra is lehetõség van, hogy a vér cukorszintje szabályozza ennek a baktériumnak a ki-be kapcsolását, mint egy hõmérsékletszabályzó. Mindezek alapján a géntechnológiának például az orvosi alkalmazása kifejezetten "sikerágazat", valódi haszonnal, elõnyökkel jár.

Az embrionális, a genetikai klónozás és a molekuláris klónozás között va nnak összefüggések, de messzemenõen nem ugyanarról van szó. Az élelmiszerek elõállításban a génmanipulációnak - ami egy csúnya, publikus ellenszenvet generáló szó, politikai felhangokkal - fontos szerepe van.. Ne felejtsük el azonban, hogy az emberiség é vtízezredek óta nemesít, magyarul szólva beleavatkozik a naturális génállományba, annak eloszlásába. Ugyan nem genetikai, molekuláris manipulációkkal végzi ezt, hanem úgy, hogy fajokat keresztez és kiválaszt. Mi mindig is beavatkozunk a természetbe. Talán n em ilyen gyorsan és nem ilyen eredményesen, de ez talán csak mennyiségi kérdés. Mi azokat a növényeket szeretjük, amelyek ehetõk, amelyeknek jó ízük van. A növények számára pedig a létfenntartásuk feltétele a csípõs, mérgezõ, tüskés jelleg. Olyan illatany agokat termelõ kapacitással kell rendelkezni, hogy a legelészõ állat ne akarja megenni. Ahogy a rovarnak is csípnie kell tudni ahhoz, hogy megvédje magát. Az ember által tenyésztett szarvasmarhák, nem arra alakultak ki, hogy annyi tejet adjanak, amennyi eg y tejüzemnek gazdaságos. Egy barátom szerint ezek súlyosan torz, hormonzavaros állatok. Természetesen az emberiség úgy alakítja a környezetét hogy az a hasznára legyen. Én biológus vagyok, és együvé tartozónak érzem magam a zöld mozgalmak jelentõs részével , mert a természet megóvása az emberiség egyik legnagyobb feladata. De a génmanipulációk minden további nélküli kizárását azonban primitív és meggondolatlan álláspontnak tartom, amely óriási veszélyeket jelenthet. Tartózkodnék tehát a géntechnológia megité lésének nagyon pozitív hangulatú jövõképétõl, és ebben a félelmemben talán a fõ szerepet nem a géntechnológia valós veszélyei (személyes véleményem szerint ez kissé túlhangsúlyozott ma), hanem a közvélemény torz manipulációja látsza a fõ szerepet.

Molekuláris klónozás legalább 25 éve folyik és rengeteg gyógyszer, rendkívül fontos hatóanyag olcsó forrása. Egész más kérdés az a klónozás, amit 1997-ben a Dolly nevezetû skót birkán végeztek. Nagyon fontos a két kérdést különválasztani! A Dolly-féle eljárás ne m egy genetikai eljárás, hanem egy embriómanipuláció! Sejtmag átültetés történt: az anyaállat sejtjébõl a genetikai programot reprezentáló sejtmagot áttültették egy petesejtbe. Egy olyan környezetbe ültették át, ahol a megtermékenyítés után az embrió fejlõ dése újraindul. Tehát a mama az ikertestvérét hozta létre Dollyban. A birkaklónozás nagyon éles reakciókat váltott ki. Az angol kormány azonnali hatállyal betiltotta a kísérletet. Egyébként betiltották az olyan genetikai kísérleteket is, amelyek mindenféle szörnyûségek létrehozására irányulnak, mint például azt, hogy cirkuszok számára törpeelefántokat állítsanak elõ. Asztalméretû vagy még kisebb elefántokat, amelyekkel nagy üzleti hasznot lehetne elérni.

Ezek a kísérletek megteremtik a lehetõségét annak, hogy valaki elõállíthassa a saját ikertestvére klónjait - akár abból a célból, hogy ha netán egyszer vesére lenne szüksége, akkor rendelkezésre álljon egy genetikailag többé-kevésbé azonos személy. Ez természetesen egy élõ személyt jelentene, tehát a gyilkosságnak egy más módon végrehajtott formája lenne. Szó sincs arról, hogy ez engedélyezhetõ és megvalósítható legyen. A mai molekuláris gé ntechnológia és az immunológia nagyon messze áll attól, hogy az ember a másik embert, akár személyiségében, akár biológiájában lényegesen átalakítsa. De az elvi lehetõség valóban megvan. Itt tényleg fölvetül a kérdés, hogy az ember teremtõt, Istent játszik . Nincs más, csak az egyéni lelkiismeret, a "magányos" döntés. A döntéseket alapvetõen meghatározza etikai prioritásaink kényszere és a világnézettel rendelkezõ ember hite.

Valóban felgyorsultak az események, és olyan dolgokba tudunk beavatkozni, amelyek maradandóan megváltoztathatják az ökoszisztémát. Ennek ellenére mégis azt gondolom, hogy a tudományellenesség a legnagyobb veszély, amit ezek az eredmények kiválthatnak. Mintha a tudományellenesség csak ürügyre várna. Lehet a veszélyektõl tartani; érezheti magát az ember a szellemet a palackból kiengedõ bûvészinasnak. Mégis ez a bûvészinasság a kutató dolga, a sokszor rejtélyes, a valóban új ismeretlen mezsgyéjére lépni. Túl a megismerésen és a megismertetésen (oktatás), a felhalmazást is vállalni kell. Persze ez nem feltétlenül egy ember tevékenységén belül valósul meg, de gondolatilag el kell játszani a dologgal. Ugyanakkor, természetesen tekintetbe kell venni, hogy az a dolog, amit leírok egy ártalmatlannak látszó elméleti folyóiratban, abból bizony fegyvert vagy mérget, vagy valamilyen károsító dolgot is lehet csinálni. Én nem tudom, mi a (vagy van-e egyáltalán) megoldás e kérdésre. De a tudományellenesség a legrosszabb hatású, és nem jelent megoldást. Egyet lehet tenni: minden területen biztosítani kell a nyilvánosságot, méghozzá az értõ nyilvánosságot. Többféle nyilvánosság van. Az egyik a szakmai: a szakcikkeké, amelyek folyóiratokban, és most már többnyire az interneten is, gyakorlatilag korlátlanul hozzáférhetõek. A második típusú nyilvánosságot az jelenti, hogy kellenek olyan szabályok, mint amilyenek a közlekedésben érvényesülnek. Nemzetközileg elfogadott a piros és a zöld lámpa, a stoptábla és a sávváltás. Ezek közös érdekbõl fölállított szabályok, amit természetesen kisebb-nagyobb mértékben mindig megszegnek, de mégiscsak szabályok, szankcionálhatók, számon kérhetõk. Ugyanilyen szabályokat kell nyilvánosan bevezetni a tudományban, a genetikában is. De azt tudomásul kell venni, hogy soha semmit nem lehet betiltani. Soha semmit nem lehet elrejteni. Az igazi eredmények elõbb-utóbb kiderülnek. Ahogy ma molekuláris biológiai technológiával elõ lehet állítani inzulint, úgy sajnos kábítósz ereket is elõ lehet állítani. Ez kétségtelenül kihívást jelent az emberiség számára, de ennek a megoldása nem a genetikusokon múlik.

Minden osztódásnál genetikai hibák, azaz genetikai variánsok jöhetnek létre. Az immunológia azzal foglalkozik, hogy például az emberi szervezet a saját integritását, a saját önállóságát hogyan tudja biztosítani. Egy olyan kétoldalú kapcsolatnak az egyik fe lérõl van szó, ami az ember és a külvilág vagy az adott szervezet és a külvilág között jön létre. Az immunrendszernek az a dolga, hogy az élõsködõk ellen védekezzen: a külsõ élõsködõk - amit összefoglalóan fertõzésnek nevezünk -, a vírusok, baktériumok, gombák, egysejtûek, férgek ellen. Továbbá a belsõ élõsködõk, a ráksejtek, a daganatsejtek ellen, amelyek egyébként ezrével, tízezrével keletkeznek mindannyiunk szervezetében. Ezek ellen végül is a csak egy olyan rendszer tud hatékonyan védekezni, amelyik ugyanígy, ugyanilyen intenzív (szinte agresszív) stratégiával reagál. Az immunrendszer is egy csomó osztódó sejtbõl áll. Egyik központi eleme a csontvelõ, ahol nagy sebességgel tud sok sejt osztódni és óriási variációk, készletek állnak rendelkezésre, hogy a legkülönbözõbb dolgokra tudjanak reagálni. Az immunrendszer, mint egy õrjárat, biztosítja azt, hogy ezek ne kerekedjenek felül. Az immunrendszer egy jól mûködõ rendõrséghez hasonlítható, amelyik csendesen, nagyobb "balhé" nélkül eltávolítja azokat az el emeket a szervezetbõl, amelyek károkat okozhatnak - kerüljenek akár kívülrõl a szervezetbe, mint egy fertõzés vagy belülrõl romboljanak, mint egy daganatsejt.

Megtanultunk úgy védekezni a fertõzõ anyagok, illetve a tumor ellen, hogy megnézzük, hogy a jól mûködõ immunrendszer ezt hogy csinálja. Ezért érdemes föltárni a mechanizmusokat, mert ezeket modellezni lehet és bizonyos pontokon - például gyógyszerrel vagy más úton - lehetséges olyan beavatkozás, ami eredményes immunválaszra ad lehetõséget. Nagyon sok mindent nem értünk az immunrendszer mûködésébõl. Kezdjük érteni az abc-jét az immunválasznak, és egy-két alap nyelv tani szabályát, de a bonyolultabb "összetett mondatokat", a "szenvedõ szerkezeteket" még messze nem értjük. Például az immunrendszerben léteznie kell egy olyan összehangoló, szabályozó mechanizmusnak, ami az antigén környezetét is látja. Az antigén ez eset ben egy baktériumot jelent. Régebben azt mondtuk, hogy az immunválasz az idegen anyagok ellen irányul. Azonban tudjuk, hogy a szervezetünkben vannak olyan idegen baktériumok, amelyek nem okoznak betegséget. És egy "okos" immunrendszer nem foglalkozik ezzel. Miért is foglalkozna, hiszen semmi bajt nem okoz. Tehát egy olyan kognitív felismerési mintázat kell hogy mûködjön az immunrendszerben, amirõl fogalmunk sincs. Jelen van egy olyan mechanizmus, ami leképezi az egész külvilágot és megfelelõ válaszokat képe s adni. Az immunrendszer egy érzékszerv, ami mérlegel és döntéseket hoz. Ennek a sejtes vagy molekuláris oldaláról, ezek hálózati regulációjáról ma még szinte semmit sem tudunk. Gyönyörû feladatok várnak a jövõ immunológusaira, például a védõoltások genet ikailag egyénre szabott tervezésével kapcsolatban.

Az allergia egy hosszantartó folyamat, ahol bizonyos, esetleg teljesen indiferens antigénekkel szemben az immunrendszer túlzottan reagál. Az allergiás betegségeket nagyrészt a környezet, a levegõ, az elfogyasztott ételek minõsége, szennyezettsége váltja ki. Ez is egy veszély, amivel az emberiségnek szembe kell nézn ie: a környezetünk védelme elodázhatatlan. A vizeink, a levegõnk tisztaságának kérdése nemcsak a jövõ nemzedéket, hanem bennünket és a saját gyerekeinket is érinti. Nem szabad megengedni, hogy bármilyen gazdasági érdek, vagy ipari lobbi-érdek fontosabb leg yen, mint az, hogy a víznek és a levegõnek a tisztasága. Nem mûködik jól az a társadalom, amelyik nem szab egyértelmû korlátokat olyan tevékenységek számára - beleértve a kemizált mezõgazdaságot -amelyikben az allergiák száma emelkedik.

Ugyanilyen veszély t jelent a járványok, a különbözõ fertõzések egyre nagyobb mértékû elterjedése. Egy olyan kor elé nézünk - minden ijesztegetés szándéka nélkül mondom -, melyben rengeteg, soha nem látott veszélyességû, antibiotikum rezisztenciákkal rendelkezõ bakteriális és egyéb fertõzés várható. Ezért is nagyon fontos tudnunk, hogy a szervezet milyen mechanizmusokkal védekezik eredményesen. És ez összefügg a rákkal kapcsolatos megfelelõ védekezés kutatásával is. A járványok terjedése is az életkörülményeink változásából fakad. Rengeteg antibiotikumot, rengeteg olyan gyógyszert szedünk be közvetlenül vagy a táplálékainkon keresztül, ami növényvédõ és állati antibiotikumokat tartalmaz. Ez olyan fertõzõ baktérium vagy víruspopulációk kiválasztódását segíti elõ, amelyek egyr e ellenállóbbakká válnak. Például a tuberkolózis kórokozóinak sajnos soha nem látott fellendülése várható. Ez annak is köszönhetõ, hogy a mai korszerû orvostudományban, például különbözõ fehérvérûségek esetén olyan beavatkozásokat végeznek, amelyek különbö zõ gyógyszerekkel vagy besugárzással eltávolítják a beteg immunrendszerét, pl. a csontvelejét - amennyiben az a betegség forrása. Ezek az emberek így éveket nyerhetnek, illetve akár meg is gyógyulhatnak, de ezért az emberiségnek nagy árat kell fizetnie. Én nem szeretném ezt megítélni, csak a helyzetet akarom leírni: Ezen emberek szervezete nyitott pálya a mikroorganizmusok számára ahhoz, hogy osztódjanak és variánsokat próbáljanak ki. Ennek a gazdaszervezetnek nincsen saját vagy nagyon rossz az immunvédekezé se, ezért a mikroorganizmusok, mint egy edzõpályán gyakorolhatnak rajta. Az ilyen esetek is újfajta fertõzések sorozatátra vezethetnek.

Sajnos az ezredfordulón az infektológia - így nevezik azt a tudományt, ami a fertõzésbiológiával, immunológiával, genetikával, élettannal, gyógyszertannal foglalkozik - virágkora várható. Egy olyan hullám elõtt állunk, amelyik súlyos terheket fog róni a világ valamennyi egészségügyi rendszerére. Nemcsak az AIDS-re gondolni, mert például a májgyulladást okozó vírusok, a k ülönbözõ hepatitis vírusok sokkal fertõzõbbek, mint a HIV. Ráadásul a hepatitis C vírusfertõzöttek többsége - de legalább a fele -esetében végzetes májbetegségekhez vezet: egy cirózisnak nevezett májbetegséghez, amelyek visszafordíthatatlan májkárosodást, májrákot okoz.

Mivel az afrikai negroid populáció a HIV vírusra sokkal érzékenyebb, lehet, hogy generációk fognak eltûnni. Óriási fehér foltok fognak kialakulni az elkövetkezendõ 10-20 évben Afrika térképén. Az afrikai országok jelentõs részének az átfertõzöttsége és közegészségügyi állapota, valamint az ottani korrupt rendszerek folytán a földrész népessége átrendezõdhet. Lesz hely a népvándorlások számára. Ez kétségtelenül elég sötét kép, de nagyon is valószínû.. Az a kiegyenlítetlenség, ami a világon a fogyasztás terén tapasztalható, az egészségügyi ellátásra is érvényes. Ez hosszú távon az egész emberiség számára súlyos problémaként fog jelentkezni. Ezzel szembe kell nézni! A megoldást csak az jelenti, ha mindenki számára meghozza, vagyis csak a globális megoldás a megoldás.