A magyar jazz- és rockzenészek világszerte mindig kelendőek voltak. És az utóbbi évek tanúsága szerint nem maradnak el mögöttük a folkloristák sem: a német Rudolfstadtban tavaly megtartott Folkfest, a világzene egyik legjelentősebb fesztiválja az 1100 éves Magyarország és az ottani népzene jegyében zajlott le. A Kalyi Jag cigányegyüttes, mely december elején fellépett a prágai Akropolis Palác-ban, elbűvöli az európaiakon kívül a japánokat is. Hála az Angol beteg című filmnek a zeneszerető mozilátogatók legalább tudat alatt elraktározzák a Bölcsődalt Katalinnak Sebestyén Márta törékeny énekhangján. Őt és a Muzsikás együttest tartják ma a magyar népzene legjelentősebb reprezentánsainak.

Nem is olyan régen róla és a Muzsikásról csak e zenéhez ragaszkodó hallgatók, esetleg a világzene végnélküli óceánjának kutatói tudtak. Ők sem kétlik, hogy az ő együttmuködése a Deep Foresttel, vagy a már említett közreműködés az Angol beteg zenei lapján véletlen találkozásokon múlott. Viszont szokatlanul ismertté tette, és szép dologhoz juttatta őt.. „Van otthon levelem egy tizenkétéves new yorki kisfiútól, aki azt írja nekem, hogy hálás a Deep Forestnek, mert hála nekik, hallott magyar népdalt. Ő, a fiatal new yorki, abban az óriási városban, rap-pel körülvéve!”

Magyarország Európa legtarkább zenei hagyományú országai közé tartozik. Ez következik történelméből, melyben szerepeltek kelták, rómaiak, tatárok, törökök, szlávok és németek. E kultúrák forgácsai formálták a magyar zenét, melyben jelentős szerepet játszanak a cigányok is, akik hasonlíthatatlan temperamentumukat adták. A század elejétől a magyar szférában archeológusi gondolkodással fordult e zene felé Bartók Béla, majd Kodály Zoltán, két kátnok, felfedve a nem sejtett összefüggéseket a magyar, a balkáni, a török, de akár az arab zenével.

Az elsőnek a gyujtéséből és a másodiknak tanulmányozásából merített Sebestyén Márta édesanyja is, elismert népzenekutató. Márta egyébként már az ő méhében részt vett Kodály Zoltán előadásán. Gyerekként anyjával együtt gyűjtött vidéken népdalokat, és este azokat elénekelgették maguknak. Ez neki állítólag olyan természetes volt, mint a levegő, senki sem kényszerítette rá. Az énekléshez aztán elutasította az akadémiát is. „Nagyon rebellis voltam” mondja Márta. „Senki engem soha nem tanított, amit tudok, magam tanultam. Kottáról kottára másoltam a régi dalokat, amíg csak az enyémekké nem váltak.”

Húsz évvel ezelőtt találkozott Sebestyén Márta a Muzsikás zenekarral, két hegedűssel, egy nagybőgőssel és egy brácsással. Együtt veszik fel a magyar népzenét, beleértve azt is, melyet Szlovákiában vagy Romániában játszanak.

Erdélyt egyébként, amely az első világháború után került Romániához, és ahol akkor két milliónál több magyar élt, az énekesnő és a zenészek máig is annak a helynek tartják, ahol a legautentikusabb formában lehet megtalálni a magyar népzenét, úgy, ahogy nemzedékről nemzedékre száll. Éppen ilyen muzsikával tölti meg Márta és a Muzsikás albumaik többségét. A Ryco-disc márka alatt megjelenők Joe Boyd produkciójában készülnek, aki a Fairport Convention és a korai Pink Floyd legendás munkatársa volt.

A Máramaros. A megmaradt zsidó zene Erdélyben (94) című albumban cigány muzsikusok is közreműködnek a háború előtti időkből, idehozva az esküvői táncok örömét és a siratók könnyeit. Összeállítás XVIII. századi magyar dalokból „az elnyomásról, a parancsról és a nem szívesen látott vendégekről.” A rabénekek (92) ismét a kommunista cenzúra őrületéhez vezetett, és a Blues Erdélyért (95), ahol a bombard bretagne-i hangszert lehetett hallani, s tartalmazta az Istenem, Istenem... dalocskát, amely később alapja lett a Márta dala feldolgozásnak a Deep Forest Boheme albumán. Sebestyén Márta felvett két szóló lemezt is, melyek jelentősen különböznek a Muzsikással felvett lemezektől, az elektronika kihasználása, de főleg amiatt, hogy távolra repült a magyar népzene határaitól. Az Apocryphe CD-n (92) ez még nem olyan nyilvánvaló, de a Kismet album (96), melyen a volt férjővel, Nikola Parov bolgár multihangszerésszel ír, görög, indiai és bolgár dalokat is bemutat, s felfogásuk már közelít a folkrockhoz. „Az ír és bolgár zene betelepedett mindennapjaimba, a szívembe és a fürdőszobámba. Közvetlenül a magyar népzene mellett haladnak, és igen közel állnak hozzám” mondja Márta.

Múlt év augusztusában Márta a Muzsikással újabb albumot adott ki. Hajnalcsillag címmel, és ismét erdélyi falvak zenéje hangzik fel rajta. Szék, Gyimes vagy Méra, ahol keveredik a cigány és a román kultúra hatása is. A Muzsikás tagjai ezt a zenét a legkülönbözőbb alkalmakkor gyűjtötték, úgy mint lakodalmak, temetések, sorozások, népszokások. A budapesti stúdióban nem mindennapi mértékben sikerült nekik megőrízni az autentikusságot, amihez az erdélyi vendégmuzsikusok és énekesek is hozzásegítették őket.

Sebestyén Mártának és a Muzsikásnak már a múlt év végén fel kellett volna lépnie Prágában, de akkor ez elmaradt. Az idén március 29-én végre bemutatkoztak itt is.

– Hogy találkozott a Muzsikással?

– A Muzsikás 1973 óta létezik, tehát régi együttes, és érdekes, hogy még mindig együtt vannak. Együttműködésünk a hetvenes évek végén kezdődött. Tudták, hogy pici korom óta élek-halok a népzenéért. Ma jó barátok és kollégák vagyunk. Nemcsak azért játszunk zenét, mert az emberek ezt elvárják tőlünk, hanem azért is, mert mindnyájan nagyon szeretjük.

– A Vujicsics együttessel is énekel...

– Igen, ez az együttes hagyományos szláv zenét játszik. Magyarországon ugyanis sok szerb és horvát él, akiknek az elődei az ottomán birodalomból a törökök elől menekültek földünkre. A Duna mellé telepedtek és máig megőrízték régi hagyományaikat, amik nekem nagyon tetszenek. A Vujicsiccsel már tizenkét éve énekelek, saját nyelvükön.

– Tud arról, hogy Iva Bittová és Dorothea Kellar felvett egy albumot Bartók Béla kettőseiből?

– Igen, és nagyon örülök neki. Most klasszikus zenészekkel tervezünk közös koncertet. Bartók-műveket fognak játszani, és én eredetiben énekelem azokat a dalokat, amelyeket ő gyűjtött falun. Remélem, hogy ezzel megszólítjuk azokat az embereket, akik csak a komolyzene miatt járnak koncertre, és nem tudják, hogy a klasszikus zenének és a folklórnak sok közös vonása van. Úgyhogy a jövő évnek máris nagyon örülök. Kaptunk meghívót a Chicagói Szimfonikus Zenekartól és a belga szimfonikusoktól, hogy játsszunk várakban, kastélyokban. Talán valahol találkozom Ivával is.

– Valamikor azt mondta, hogy az egyedüli, valóban élő magyar népzene Erdélyből, a mai Románia földjérol származik. Hogyhogy Magyarországon másképp játszanak?

– Ez azzal magyarázható, hogy Erdélyben a zene nyugalomban tud élni. Románia szegény ország, és az emberek ennélfogva másképp ragaszkodnak a tradíciókhoz és a zenéhez, mint a városi emberek. A civilizációtól érintetlen vidék ez, ahol a magyarok, akik itt nagyon sokan élnek, nemzedékről nemzedékre örökítik a dalokat a régi népszokásokat.

– Az Ön kitunő Kismet albumán ír, bolgár, görög és indiai dalok is találhatók. Létezik egyáltalán az Ön számára a zenében bármilyen földrajzi határ?

– Azt hiszem, nem. A nyelvet néha nehéz megérteni, de a dallam, ha szép és érzésteli, azonnal megérinti a szívet. A népzenében éppen ez a fantasztikus. Bármilyen nyelven is énekeljen, mindenkihez szól. Éppen olyan szenvedélyt, hatásosságot találtam a görög, ír vagy indiai dallamokban is, mint a magyar és bolgár zenében. Ezért választottam oket. Tizenegy éves koromban találtam rájuk édesanyám gyujteményében .....

– A Kismet albumot a volt férje állította össze Önnek. Hogyan ismerkedtek meg?

– 1991-ben szükségem volt valakire, aki sok balkáni hangszeren játszik, mert a koncertemen balkáni dalokat akartam énekelni. Valaki mondta nekem, hogy Budapesten él egy bolgár, aki szinte mindenen tud játszani. Így ismerkedtünk meg, és én beleszerettem. Mindig nagyon veszélyes egy fantasztikus emberrel találkozni, ő ugyanis nagyon energikus férfi, és ha két zenész együtt él, az nem könnyu. Állandóan utaztunk és soha sem voltunk együtt. Elváltunk, de jó barátok maradtunk és azóta is együtt dolgozunk.

– A közelmúltban koncertezett Prágában a bolgár Angelita együttes és velük a Tuvai dorombénekesek. A rendkívül egzotikus társulás a színpadon igen érdekesen működött. Mi a véleménye a nagyon eltérő kultúrák ismerőinek együttmuködéséről. El tudná képzelni magát a Muzsikással és afrikai zenészekkel?

– Ez attól függ, hogy a zenészek kölcsönösen találtak-e egymásban valamit. Nem határok kérdése. Az afrikai zenéhez nem érzek olyan vonzódást, mint az írhez vagy a bolgárhoz. Ha többet találkoztam volna vele, vagy jártam volna Afrikában, biztos másképp lenne.

– A Muzsikással készült The Prisoner's Song albumnak az akkori kommunisták nem nagyon örültek. Megfordult a fejében, hogy Magyarországon kívül éljen?

– Enyhe kifejezés, hogy nem örültek. Egyáltalán nem tetszett nekik. Én pedig olyan virág vagyok, amelyik csak Magyarországon virágzik. Örülök, hogy utazhatom a világban, büszkén énekelhetem a dalainkat és örömet szerezhetek az embereknek vele, de élni csak Magyarországon tudok. Ide tartozom.

(A prágai Harmonie címu lap 1998/1 számából fordította: Molnár Éva és Zachár Ottó)