EKLEKTIKA KLUB

Pilinyi Péter: A Baross tér

Az 1800-as években a mai Baross tér névtelen terület volt, az Erzsébetváros és a Józsefváros határán terült el. A tér és környéke homokos talajú volt, a mai pályaudvar területén zöldségkerteket műveltek. Entz Ferenc, a szabadságharc százados honvéd főorvosa a tér közelében, a mai Rottenbiller utcában egy hatalmas telket vásárolt 1848-ban. A világosi fegyverletétel után orvosi gyakorlatától eltiltották, állás nélkül maradt. Telkén, a terméketlenségéről híres, vén Rákosnak egy darabján haszonkertészetet hozott létre. Rövid idő alatt felvirágoztatta magánkertészetét, majd kertészeti magániskolát alapított. A Baross tér és környéke falusias jellegű volt, mindenütt kertes házak sorakoztak. A térhez közel, a Kerepesi (Rákóczi) út 66. szám alatti földszintes házikóban voltak a börtönök és a siralomház. Itt hajtották végre a halálos ítéleteket az 1880-as évek végéig, a kivégzetteket a Kerepesi temető végében hantolták el. Közlekedési központ már korábban kialakult a téren, 1827-ben itt létesült a város első lebegő, lovak által vontatott vasútja, amely a hatvani vámháztól a mai Baross tér és a mai Rákóczi út torkolatától indult, s a kőbányai szőlőkig vezetett. A vasúti kocsi földtől két méter magasban, fa bakokra és gerendákra szerelt síneken futott. A sínpálya két oldalán, a kerekek tengelyére erősített rúdról kocsik függtek alá, amelyek személy- és teherszállításra voltak kialakítva, a szőlőt és az építőanyagokat gyorsabban tudták a városrészekbe szállítani, mint a szekerekkel. A lebegővasúti pályát ünnepélyes keretek között, József nádor jelenlétében – aki ki is próbálta a lovak által húzott új közlekedési eszközt – avatták fel. A vasútépítő részvényesek azonban nem találták meg számításaikat, idővel a vasút akadozott, megbízhatóbbak voltak a fuvarosok. A lebegővasutat 1828-ban megszüntették. 1968-ban nyitotta meg a Pest Közúti Vaspálya Társaság a lóvasút második vonalát, amely a mai Madách térről indult, a Kerepesi (Rákóczi) úton sínen közlekedett. A Baross téren elágazott, egyik vonala a Rottenbiller utcán át a Városligetbe, másik vonala a mai Fiumei úton keresztül a pest-losonczi vasúti indóházig (mai Józsefvárosi pályaudvar) vezetett. A Központi Indóház felépülése után nagyarányú építkezések folytak a tér körül, sorra épültek a három-négy emeletes bérházak, földszintjeiken üzletsorral. A Rákóczi úti torkolatánál, a 90. szám alatt épült fel egy négyszintes szálloda, a pályaudvar elnevezése után Központi Szállodának nevezték el; földszintjén étterem és kávéház működött, később Szabadság Szállodára változott a neve. Építettek egy másik szállodát is 1918-ban a Baross tér 10. szám alatt. Park Szállodának nevezték el, valószínű, hogy a pályaudvar előtt elterülő hangulatos parkról. A háború alatt erősen megrongálódott, 1959-ben újjáépítették. A park szélén állomásoztak a fiákerek, a villamosközlekedés megindulásakor piros színű villamosok közlekedtek a téren át a mai Thököly úton Zugló felé. A Keleti pályaudvar érkezési oldalánál az 1880-1890-es években a pályaudvar létesítésével együtt épültek meg a MÁV budapesti igazgatósági és nyugdíjintézeti épületek; a lakótelepet „nyolcháznak” nevezték el. A magyar labdarúgás hőskorában itt volt a sportág fellegvára. Miután a pékerdei rögtönzött futballpályán  (a későbbi MTK-pálya) megszületett a labdarúgás 1901-ben, a nyolcháziak csapata hosszú időn át a legeredményesebb együttesek közé tartozott országos viszonylatban. Túloldalon, a pályaudvar mögött volt a Budapest-Gödöllő helyiérdekű vasút végállomása. Innen indultak 1888-tól a HÉV jellegzetes szerelvényei Cinkotáig; 1911-től Gödöllőig közlekedtek. A külső Kerepesi úton épült fel a Tattersall (lovarda) épülete az 1880-as évek elején, itt volt a magyar lovassport központja. A Tattersallban tavasszal két luxuslóvásárt, ősszel egy hízottállatvásárt tartottak. 1909-ben a főváros átvette a Tattersall Rt.-től a lóvásárjog gyakorlatát és a létesítményeket. A tér erzsébetvárosi oldalán, a Keleti pályaudvar mellett rejtőzködött, a Thököly út és az Aréna út palotái mögött, a régi apacsfészek, a főváros legtipikusabb nyomortanyája. Ezt a részt nevezték „százháznak”; a Grassalkovich, Bem és Verseny utcákat foglalta magába. A düledező, régi, kopott házak tulajdonosai többnyire postások voltak, akik igen kedvező áron vették meg a vityillókat a fővárostól. Az 1913-ban megjelent Érdekes Újság hasábjain az apacsfészekről a következőképpen nyilatkozott az újságíró: „rettegve emlegették az emberek a pályaudvar mögötti környéket. Hírhedt utcáiba, ha idegen betévedt az esteli órákban, nemigen szabadult ki »szárazon«. Körülfogták a jasszfiúk – elszedték óráját, pénzét, azután elverték. Az áldozat hiába kiáltott rendőrért, az nem jelentkezett, mert félt egyedül bemenni az apacsvilág utcájába.” A százház épületeit többnyire lebontották, a környék is megszelídült, de a pályaudvar környéke ma is vonzó a bűnözők számára. Az első Magyar Királyi Mozgóposta-hivatal Főnökség 1868. február 15-én kezdte meg működését a Verseny utca 3. szám alatti épületekben. Az ország legnagyobb csomagfeldolgozó üzemévé fejlődött, a VII-VIII. kerületbe kézbesíti a küldeményeket, elnevezése 70. Postahivatalra változott. 1884-ben a Központi Indóházban a mozgóposta-főnökség kirendeltségeként kezdete működését a későbbi 72. postahivatal. 1910-1912 között építették fel a pályaudvar indulási oldalánál a posta jelenlegi impozáns épületét. Az ovális alakú 3,2 hektár területű téren mindig óriási volt a forgalom, ennek tehermentesítésére a Fiumei utat a Rottenbiller utcával összekötő kétszáz méter hosszú felüljáróhidat építettek; 1969. december végén avatták fel. A Központi Indóház építése 1884. augusztus 15-én a délutáni órákban „belépti jegyekkel” a főváros minden újdonságra kíváncsi lakosa megtekintette Budapest új személyszállító pályaudvarát, a Központi Indóházat. Megcsodálhatták az akkori forgalomhoz mérve hatalmas, 22,4 kilométer hosszú vágányhálózatot, a nyolcvanöt kitérőt, megnézték az indulási oldalon levő előcsarnok boltozatainak freskóit, Lotz Károly és Than Mór alkotásait. A legnagyobb szenzációt azonban a technikai bravúrnak számító elektromos világítás keltette. A Kerepesi utat (mai Rákóczi út) lezáró eklektikus stílusban épült pályaudvar Budapestnek világvárosi jelleget adott. Az olasz reneszánsz stílusú, negyven méter magas, nagy ívű kapuzatszerű főhomlokzat felső részét díszítő szoborcsoportban Neptunt és Vulkánt, a tenger és tűz istenét ábrázoló szobrok között egy nőalak gőzölgő edényt és fogaskerekeket emelve a gőzvasutat szimbolizálja. A húsz méter széles kapuzatot kétoldalt harmincöt méter magas pilonok zárják be, a falfülkében Watt és Stephenson, a gőzgép feltalálójának és a gőzmozdony tökéletesítőjének szobrai állnak. Közvetlenül a kapuzat fölött a bányászat, ipar, földművelés és kereskedelem jelképes alakjait csodálhatták meg a szemlélődők. Bezerédy Gyula szobrászművész művei az ostrom után eltűntek. Augusztus 16-án hajnalban, fáklyafény megvilágítása mellett fejezték be a kocsifeljárók aszfaltozását a munkások. Még aznap befutott az első szerelvény a Központi Indóház szép új csarnokába, a szerelvény felett lengedező magyar címerrel díszített lobogóval. A Központi Indóház főtervezője, Rochlitz Gyula 1825. december 5-én született a Gömör vármegyei Nagyrőcén, szepességi eredetű cipszer családban. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után Bécsben folytatta tanulmányait, a Műegyetemen végzett. Az ifjú műépítész Pestre jött, ahol építészeti munkákat vállalt. A szabadságharc kitörésekor belépett a honvédseregbe, utászokhoz került, századosi rangban végigküzdötte a szabadságharcot Görgey Artur tábornok parancsnoksága alatt a VII. hadtestben. Görgey István honvédszázados tiszttársa volt, részt vett Budavár bevételében is. A világosi fegyverletételkor besorozták közlegénynek az osztrák seregbe, leszerelése után Nyugat-Európába távozott, kapcsolatban állt az emigránsokkal. Hazatérése után a Vasútépítési Igazgatóságon alkalmazták. A tehetséges építészt rövidesen a Magyar Államvasutak magasépítési osztályvezetőjének nevezték ki. Tervei alapján épült meg az első dunai összekötő híd. 1876-ban megtervezte és felépítette a Magyar Államvasutak igazgatósági épületét az Andrássy út 73-75. szám alatt. A Magyar Államvasutak felügyelője, a Keleti pályaudvar építkezésének irányítója, az alapgondolatok megfogalmazója, a mai értelemben vett főtervezője volt. Az 1881-ben elkezdett alapozási munkálatok kellemetlen meglepetést okoztak az építőknek: az altalaj laza, lápos, vizes volt, ami hosszadalmas és költséges cölöpalapozásra kényszerítette az építkezőket. A mélyebben lévő teherbíró altalajra cölöpök segítségével vitték át az építmények terhét. Ezeket a cölöpözési munkákat Gregersen Guilbrand (1824-1910), a hazai ácsipar megteremtőjének irányításával végezték el a munkások. Gregersen készítette el a Népszínház összes faipari és ácsmunkálatait is korábban. 1883-ban emelkedett ki az épület a feszín fölé, de ettől kezdve ment a munka, mint a karikacsapás; a tervezett időre el is készültek a munkálatokkal. Az ötvágányú fogadócsarnok terveit Feketeházy János hídépítő mérnök készítette. A 42 méter széles és 188 méter hosszú csarnok tetőszerkezete a maga korában világhírre tett szert, a fényt átengedő üvegezése, természetes szellőzése ma is példaként szolgál a nagy térbefedés jó megoldására. A Központi Indóház (Keleti pályaudvar) 308 000 négyzetméteres területen épült, amelynek beépített területe 25 900 négyzetmétert tett ki. A pályaudvar építése 9,76 millió koronába került. Rochlitz Gyulát építői munkásságáért a Ferenc József-rend lovagja címmel tüntették ki. 1886. január 18-án hunyt el Budapesten, a Kerepesi (Fiumei úti Nemzeti Sírkert) temetőjében helyezték örök nyugalomra. A sírját díszítő fekete márvány obeliszk szinte magányosan áll egy parcella szélén, a körülötte levő sírokat felszámolták. Mellszobrát a pályaudvar restijének első vendéglőse készíttette, sokáig nem tudták, hogy kit ábrázol. Később innen a szobor az indulási csarnokba került, majd végileg eltűnt. Emlékére a MÁV dolgozói az indulási oldalon egy emléktáblát helyzetek el 1959-ben, a pályaudvar megnyitásának hetvenötödik évfordulóján. A pályaudvarnál álló Százlábú híd a Központi Indóház építésével együtt készült, az 1880-as évek végén adták át a forgalomnak. A Kerepesi út áthidalására húsz vékony oszlop tartotta, innen kapta a nevét. 1945-ben felrobbantották, majd 1946-ban helyreállították, az 1960-as évek elején kiszélesítették. A Keleti pályaudvar épülete a főváros ostromakor annyira tönkrement, hogy kis híján le kellett bontani, majdnem ötmillió forintba került a rendbehozása. 1945-ben a pályaudvar előtti téren egy fürdőmedence volt; bármilyen hihetetlen, de itt úszkált a környék gyerekserege. A Keleti pályaudvar építése nem fejeződött be, többször átépítették és bővítették. 1997 tavaszán elkezdték az épületegyüttes tatarozását. Három ütemben ötmilliárd forintot emésztett fel a rekonstrució, a homlokzaton eltűnt szobrok pótlása akár tízmillió forintot is igényelne, ha jutna ennyi rájuk. Talán egyszer előkerülnek a szobrok, és díszíti majd a Keleti pályaudvar homlokzatát.

A pályaudvarra számos alkalommal érkeztek vagy utaztak el királyok, előkelőségek és híres emberek. Budapest lakosai ilyenkor ellepték a teret és a pályaudvart, hogy láthassák, ha csak egy pillanatra is a hírességeket. Ferenc József különvonata gyakran érkezett a keleti pályaudvarra; innen hajtatott hintójával a Rákóczi úton keresztül a kíváncsiak sorfala között Budára, a királyi palotába. A pályaudvaron fogadta látogatására érkező királyokat a magyar főurakkal, ilyenkor egész sor hintó vonult a budai várba. A történelem viharos eseményei nem kímélték a pályaudvart és környékét. Az indulási csarnokban elhelyezett emléktábla hirdeti, hogy ezen a pályaudvaron akadályozta meg Budapest népe 1918. október 31-én egy frontra irányított katonavonat elindítását, ezzel a tettükkel közvetlenül segítették az „őszirózsás forradalom” kirobbantását. A főváros ostroma után, 1945 februárjában indították el az első vonatot a pályaudvarról. 1956. október 26-tól a forradalmi események miatt november 18-ig szünetelt a vasúti forgalom. A Kivándorlók Otthona Magyarországon az egyre riasztóbb méreteket öltő munkanélküliség, a súlyosbodó megélhetési gondok miatt, vagy a gyors meggazdagodás reményében a századfordulón egyre nagyobb számban vándoroltak ki az emberek külföldre, elsősorban Amerikába. 1901-1913 között a kivándorlók száma elérte az 1,2 millió főt, ugyanakkor a visszavándorlók száma négyszázezer főt tett ki. A tömeges kivándorlások második hulláma idején a Magyar Királyi Belügyminisztérium keretében létrehozták az Országos Kivándorlási Tanácsot, a segélyező Kivándorlási Alapot és a magyar kivándorlókat és visszavándorlókat védő irodát. A védőiroda kezdetben a Keleti pályaudvar melletti barakképületek szobácskáiban működött, itt helyezték el az átutazókat is. 1909-ben Magyarországon szabályozták a kivándorlást és a kivándorlási engedélyt. Útlevelet csak nagykorú, büntető eljárás alatt nem álló egyén kaphatott; amennyiben kiskorú gyermeke volt, távollétében gyámot kellett kijelölnie, aki vállalta a gyermek eltartását. Katonai szolgálati kötelezettségű korban levő férfi a honvédelmi miniszter engedélyével hagyhatta el az országot. Az első világháború után az Amerikába kivándorlók száma csökkent, mivel az Egyesült Államok csak megszabott számban fogadta a magyar kivándorlókat. A fő úti cél Franciaország lett, ahol nagy szükség volt az idegen munkaerőre. A kivándorlási intézmény csakhamar annyira fejlődésnek indult, hogy egy komolyabb bázisra volt szükség. Az 1910-es évek elején a Köztemető (1923-tól Fiumei) út 4. sz. telkén épült egy háromemeletes bérház. A Kivándorlási Alap 1922 derekán megvásárolta, hogy ott nyissa meg az irodát, és a kivándorlókat megfelelően el tudják helyezni. A lakásviszonyok a ház kihasználást nem tették kellőképpen lehetővé, hat hét alatt egy negyedik emeletet építettek a házra. 1923. december 22-én megnyílt a Kivándorlók Otthona, amely addig százharminc nőt és férfit befogadó hálótermekkel rendelkezett. Ettől az időtől kezdve tíznél több keményfabútorral és teljes felszereléssel berendezett szállodaszobával, fürdőszobával fogadták a jobb körökből kikerülő világvándorokat. A nagy forgalmat lebonyolító Kivándorlók Otthona 1945-ig működött az épületben, majd egy ideig a Magyarok Világszövetségének székhelye volt. 150 éve született a „vasminiszter”: Baross Gábor Köznemesi családban a Vág völgyében fekvő kis faluban Pruzsinán, 1848. június 6-án született Baross Gábor. A pesti egyetemen jogot tanult, ügyvédi diplomájának megszerzése után Trencsénben megyei tisztviselő. 1874-ben újságot alapított Vágvölgyi Lap címmel. Magyar, német és szlovák nyelven írta cikkeit, bírálta írásaiban a közigazgatási visszásságokat. 1875-ben a puchói kerület képviselőnek választotta meg. 1878-ban az országgyűlés jegyzője, a szabadelvű párt tagja volt. 1882-ben Tisza Kálmán nyugat-európai tanulmányútra küldte. Hazatérése után pályája felfelé ívelt, 1883-ban a Közlekedési Minisztérium államtitkára, 1886-1889 között közlekedési miniszter, a kormány átszervezésétől haláláig iparügyi és kereskedelemügyi miniszterként tevékenykedett. Megteremtette a Magyar Államvasutat, hat nagyobb magánvasutat és számos kis vasutat államosított. Megteremtette az egységes vasúti rendszert, jentősen növelte a vagonok és mozdonyok számát. Modernizálta a hírközlés rendszerét, egyesítette a postát és távírdát. Bevezette a távolabbi utazásra és szállításra kedvező zónatarifa-rendszert, leszállította a hosszú távok és távoli államok személyforgalmi díját. Jelszava az volt: „Azt akarom, hogy a brassói ténsasszony is Pestre járjon kalapot venni!” Széchenyi István eszméit követve fellendítette a dunai hajózást, elindította Vásárhelyi Pál tervei szerint a Vaskapu-szoros teljes szabályozását. Megépítette a fiumei „Baross kikötőt”, ezzel az árufogalom 1873-1890 között a tízszeresére növekedett Fiuméban. Az addigi szólamok: „Tengerre magyar!” és a „Kárpátoktól Adriáig” rövid ideig tartó minisztersége alatt váltak valóra. Megalkotta az első modern úttörvényt. Kíméletlenül energikus tervezéseinek megvalósítóját kortársai „Vasminiszternek”, a képviselők pedig „Tót Napóleonnak” nevezték. Megszervezte az ipari oktatást, hatvanhárom tanonciskolát és ipari szakiskolát létesített. A vasúti tisztviselőknek kötelezővé tette a magyar nyelvtudást és magyar levelezést a német nyelvű helyett. 1887-ben megalapította a MÁV Tisztképzőt, amely a Kerepesi (ma Rákóczi) úti Luther-házban működött. Az intézet a Luther utca 3. szám alatt nyert elhelyezést, március elsején indult meg az első vasúti tisztképző tanfolyam. Megalapította a Postatakarék-pénztárt. Baross élete legnagyobb feladatának a Vaskapu szabályozását tekintette, gyakran személyesen ellenőrizte a munkálatok menetét. Egyik ellenőrző útja során meghűlt, 1892. május 9-én Budapesten elhunyt. A magyar állam által emelt mauzóleumban Klobusicon, az Illava mellett a Vág völgyében helyezték nyugalomra. 1991-ben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara létrehozta a Baross Gábor Vállalkozási Alapítványt. Baross Gábor szobra Baross Gábor „Vasminiszter” halála után három nappal 1892. május 12-én emlékére a Stáció utcát átkeresztelte a Fővárosi Közmunkák Tanácsa Baross utcára, majd 1902-ben a Keleti pályaudvart körülölelő teret Baross térnek nevezték el. A kereskedelmi és iparkamarák gyűjtést indítottak egy emlékmű létrehozására, melyet a Keleti pályaudvar előtt kívántak elhelyezni. A megalakuló szoborbizottság 1893-ban meghirdette a pályázatot Baross Gábor emlékművére. A beérkező húsz pályaművet a Műcsarnokban állították ki. A bizottság sok vita után Strobl Alajos szobrának ítélte az első díjat. Baross alakját Strobl hullámoktól ostromolt kősziklára állította, amelyet allegorikus figurák vettek körül. A szecessziós emlékmű talapzatának kivitelezése sokak szerint építészetileg kivihetetlen lett volna, ezért a második díjat nyert Szécsi Antal szoboregyüttese mellett döntöttek, neki adták a kivitelezés jogát. Strobl Alajos nem hagyta annyiban a dolgot, hírlapi nyilatkozatban lepocskondiázta a szoborbizottság zsűritagjainak hozzáértését, de azok körmönfontan kimagyarázták magukat, és nem változtattak a döntésükön. Strobl dühöngött, közben Szécsi pedig lázasan dolgozott az emlékmű kivitelezésén. A munka kissé elhúzódott, Szécsi háromalakos kompozícióján időközben több kisebb korrekciót végzett, ezért az 1897-re tervezett szoboravatási időpont egy évvel eltolódott. 1898. november 20-án délelőtt 11 órakor a kamarák és jelentős társadalmi személyiségek képviselőinek jelenlétében, hatalmas tömeg részvétele mellett lehullt a lepel Baross szobráról. A főalak, Baross Gábor bronzba öntött polgári ruhás alakja kemény elszántságot éreztetve áll magas talapzatán. Jobb kezét egy eredeti, a Vaskapu-szorosból kirobbantott szikladarabra helyezi. A két mellékalak a közlekedés és kereskedelem allegóriái, a talpazat egyik oldalán Mercur, a kereskedelem és forgalom római hitrege istene babérvirágot nyújt Baross felé, a másik oldalon a munkát jelképező alak áll. A haraszti mészkőből faragott talapzatot elől a vasút géniuszát, a vasút fejlődését, hátul a Vaskapu-szoros szabályozását jelképező bronz dombormű díszíti. Az avatás napján helyezték el a Szécsi Antal által megmintázott és bronzba öntött nagyméretű koszorút a talapzat alján. Hosszú évtizedeken keresztül a tér központjában, szökőkúttal kialakított parkban állt a szobor, díszítve a teret és a Keleti pályaudvar homlokzat előtti részét. Budapest ostromának idején a Rákóczi út torkolatát védő magyar és német csapatok és a Kerepesi út felől támadó oroszok közötti ágyúpárbaj során a tér épületei és a pályaudvar súlyosan megsérültek. Az emlékmű fő alakja ledőlt talapzatáról, és fejjel a földbe fúródott. Nem sérült meg súlyosabban, rövidesen visszaállították talapzatára, de a bronzkoszorú végleg eltűnt. A tér átépítése miatt 1968-ban a Baross emlékművet szétszedték és a Kerepesi temetőben (Fiumei úti Nemzeti Sírkertben) helyezték el ideiglenesen. 1970-ben a tér helyén megépült a süllyesztett nyitott gyalogos aluljárórendszer és a metróállomás, ezért 1971-ben a Keleti pályaudvar indulási oldalához, a Thököly út és a Verseny utca torkolatához helyezték át. Azóta itt áll a „Vasminiszter” emlékműve. Ezen a félreeső helyen a buszok végállomásánál buszokra váró embersereg nyüzsög körülötte. Egyszer talán erről a félreeső helyről visszahelyezik a tér központi részére, és kap egy új koszorút is. Baross Gábor születésének 150. évfordulójára 1998. május 14-én egy szakértő közreműködésével a nevét viselő Hernád utcai általános iskola diákjai katonák segítségével megtisztították a szobrát. Az akción részt vett család leszármazottja, dr. Baross Dénes is, a Hidakért Alapítvány díszelnöke.

[Főoldal] [Tartalomjegyzék]