A múlt század közepe óta ismeretes egy XVIII. század végi festmény, amelyet Lorántffy Zsuzsánna arcképének tartanak. A 60X47 cm-es fatáblára festett képet Jankovich Miklósné Hauck Róza ajándékozta 1846-ban a Nemzeti Múzeumnak, innen 1886-ban került a Magyar Történelmi Képcsarnokba. Peregriny János 1894-es Lajstromában "ismeretlen XVIII. szá zadi festõ" mûveként szerepel. A kép jobb felsõ sarkában címer látható. A pajzs vörös me zejében lebegõ barna ágból nõ ki egy fekete színû levél. A sisakdíszként ismétlõdõ címer kép vörös-ezüst színû tekercsen nyugszik. E képet számtalanszor reprodukálták, illetve raj zos formában is felhasználták a kegyes református fejedelemnérõl szóló könyvekben és ta nulmányokban, sõt Jakobey Károly 1862-ben e kép alapján festette meg Loránttfy Zsuzsan na portréját. A képet 2000-ben, Lorántffy Zsuzsanna születésének 400. évfordulója idején restaurálták. Ekkor vált láthatóvá, az átfestések eltávolítása után, az ábrázolt nõalak rózsát tartó keze.

1942-ben Zichy István komoly tanulmányt írt arról, hogy e kép semmiképpen sem lehet Lorántffy Zsuzsánna hiteles arcképe. Azzal érvelt, hogy a festmény egyrészt nem kortársi al kotás, hanem valószínûleg a XIX. század elején készült, másrészt a képen ábrázolt nõ fõkötõje és ruhája a XVI. századi német polgárasszonyi viseletnek felel meg. Egy sereg korabeli ma gyar fõasszony képét mellékelte bizonyítékként arra, hogy azok mennyire másfajta öltözéket viseltek a XVII. század elsõ felében. Végül is, kétségeinek heraldikai tekintetben is hangot ad va, úgy vélte, hogy a festmény hamisítvány.

Eredetileg azért vetõdött fel az, hogy eme festmény Lorántffy Zsuzsánnát ábrázolja, mert a rajta lévõ címert családja címerének vélték. A Serkei Lorántffy-címer, több ábrázolás és leírás szerint a következõ: a pajzs vörös mezejében lebegõ barna fatörzsbõl két aranyszínû hársfale vél nõ ki, a pajzsot koronás sisak fedi. Prágai András korabeli, 1628-ban megjelent latin és ma gyar nyelvû köszöntõ verse is így írja le Lorántffy Zsuzsánna címerét. Íme a teljes latin vers és magyar változatának a címerre vonatkozó részlete: "Consilio propriae, belloque insignia genti, / Clara Lorandfiadum sumpsit honore domus. / Quippe viret foliis sine sed radice duobus / Truncus, qui tiliae creditur esse sacrae. / Regalique coronatur diademate cassis, / Haec sunt sive sagi stemmata sive togae, / Eniteat seu Marte lubet seu pace quieta, / Eniteat truncus pluribus ille comis:"

Errõl vagyon sok ágaknak nemzése, Kinek címerében egy szép hárstõke, Ezen látszik két nyers levél zöldülve, Ezen feljül koronás sisak téve.
Miképpen hogy az hárs árnyéka kedves: Így az címer két dologgal tettetess Hasznos tanáccsal, vitézséggel híres, Lorándú nemzet ezzel tekéntetes.

Lorántffy Zsuzsanna terítõin a családi címerben ábrázolt törzsön csak egy levél látható. Az azonosításnál azonban nem a levelek száma a meghatározó, hanem aranyszínû voltuk, és a cí merre helyezett koronás sisak. A vizsgált képen ábrázolt címer fekete levele és szalagos sisak ja heraldikailag jelentõsen eltér a Lorántffyak címerétõl.

E sorok írójának, véletlenül, egy Kaari Utrio könyvében lévõ képmelléklet szemlélése köz ben tûnt fel, hogy egy híres XVI. századi svájci asszony, a bázeli Wibrandis Rosenblatt arcké pe jellegében mennyire hasonló Lorántffy Zsuzsánna feltételezett portréjához, és hogy e port rén látható címerrel rózsalevelet jelentõ családneve is harmonizál. Wibrandis Rosenblatt ( 1504-1564) arról nevezetes, hogy egymást követõen, egy humanista tanár és három neves re formátor felesége volt. Férjei: 1524-1526: Ludwig Cellarius (Keller), 1528-1531: Joannes Oecolampadius (Hausschein), 1532-1541: Wolfgang Capito (Köpfer) és 1542-1551: Martin Bucer (Kuhhorn). Emiatt a bázeli és strasszburgi reformációt és a korszakot tárgyaló könyvek némelyike ezzel az asszonnyal is foglalkozik. A Rosenblattok Elzász és Baden teri~' letén éltek. Wibrandis apja, Hans Rosenblatt, a Rajna menti (Bad) Sáckingenbõl származott, s I. Miksa császár egyik seregvezére volt a bajor háborúban. Anyja, Magdalena Strub, bázeli volt, s a csa lád is e városban telepedett le.

A Rosenblatt-család címere a beszélõ címerek közé tartozhatott, azaz rózsalevelet kellett áb rázolnia, miként a Rosenblum-nevû családok címeres emlékein többnyire a rózsa stilizált virága látható. A heraldikában eredetileg nem ábrázolták botanikai hûséggel a növényeket, így a szív alakú levélformát hársfalevélnek nevezik. A ritkábban ábrázolt rózsalevél is ebbe a típusba tar tozik. A címerekben a hársfalevél nem zöld, hanem aranyszínû, a rózsalevél pedig ezüst vagy fe kete színben jelenik meg az ábrázolásokon. Megemlítendõ, hogy Lorántffy Zsuzsánna bõviben volt a valóságos hársfaleveleknek is, hiszen férje, I. Rákóczi György, zborói kastélyának udva rába száz hársfát ültettetett, s onnan írt leveleit többnyire azok alól ("sub centum tiliis") keltezte.

Felvetésem tehát az, hogy a fejedelemasszony ábrázolásának vélt portrét Wibrandis Rosenblatt egykorú, címerrel is díszített arcképe, vagy az arról készült késõbbi másolatok egyike alapján festette valaki, mégpedig a XVIII. század végén. Az ismeretlen festõ a képen látható címer esetében is valószínûleg mintáját követte. Ezt a címert a XIX. század közepén valaki, té vesen, a Lorántffy család címerével azonosította, majd ebbõl következõen a képen ábrázolt személyt magával Lorántffy Zsuzsannával. E festmény tehát nem hamisítvány, hiszen soha sem állította önmagáról, hogy Lorántffy Zsuzsánnát ábrázolná!

Az is kérdéses, hogy az itt tárgyalt festmény egyáltalán Magyarországon, illetve Erdélyben készült-e. Az 1810-es években Samuel Gysin (1786-1844), a Bázel melletti Liestalból szárma zó rézmetszõ, az akkoriban divatos pontozó modorban, medalionkép formájú ábrázolásokat ké szített Wibrandis Rosenblattról és annak második férjérõl, Johannes Oecolampadiusról ( 1482-1531 ). Mindkét metszete a bázeli püspökség (antistitium) birtokában maradt fenn. Az asszonyról készített rézmetszete azonban, 1819-ben, nyomtatásban is publikussá vált. Ekkor adta ugyanis ki, Bázelban, Martin von Brunn, liestali prédikátor, Wibrandis Rosenblatt asz szonyról, Oecolampadius bázeli reformátor feleségérõl írt rövid életrajzát, amelyhez hozzácsa tolta Samuel Gysin metszetét is, amely, közlése szerint, egy eredeti festmény alapján készült. Wibrandis 1528-1531 közt volt Oecolampadius felesége, tehát 1530 körül, azaz 26 éves korá

(Magyarul: Híres nõ nyugszik eme végzetes urna alatt, aki örül, hogy a rózsa levelérõl kap ta a nevét. Nem hiába, hiszen, amint a zöld kertben tündöklik a nemes rózsa, végtelen ékessé get is szerez, így ez a királynõ az asszonyi seregek közt tisztelendõen jeles módon ragyog...) A latinban a rózsaszirom rosae floris folium lenne, tehát itt bizonnyal a rózsa levelérõl esik szó, amely a címerábrára is utal.

Bátortalanul ugyan, de felvetjük, hogy a Magyar Történelmi Képcsarnokban õrzött, s az ed digiekben Lorántffy Zsuzsannát ábrázolónak hitt táblakép valójában Wibrandis Rosenblatt, mára elveszett, s talán Hans Holbein, vagy más bázeli mûvész (Urs Graf stb.) által, 1530 körül festett képnek XVIII. század végi jó másolata lehet. Ezt a feltevést erõsíti az az 1528 körül ke letkezett Holbein kép is, amelyet a mûvész felesége, vagy ismeretlen nõ képmásának tartanak. Ennek a 45x34 cm-es táblaképnek a mérete, anyaga, színei, beállítása, vonalvezetése, az ábrá zolt nõ fõkötõje igencsak hasonlatos az általunk Wibrandisénak gondolt, vitatott festményhez.

A Szépmûvészeti Múzeum is õriz egy jól párhuzamba állítható, 48,5X34 cm-es táblaképet, amelyet egy Neckar-vidéki sváb mester 1531-ben készített Michael Fickler várnagy feleségé rõl, Benigna Mynsingerrõl. A képen látható asszony fõkötõjének formája, vonalvezetése szin te ráilleszthetõ az ál-Lorántfy-képre, attól csak abban különbözik, hogy az áll alá való kötõ itt kioldozva fúgg. Véleményem szerint az 1530-as évek körüli, a délnémet területeken készült portrék alapos áttekintésével, meg lehetne találni az ál-Lorántfy-kép festõi stílusához legköze lebb esõ ábrázolást, sõt talán a kép eredetijének egykori alkotójára is fény deru'lne. Ha elgon dolásom helyes volna, akkor ez a portré hitelesebben ábrázolja a híres reformátorok egykori feleségét, mint a Samuel Gysin nyomán elterjedt és széltében reprodukált festmény!

Elképzelhetõ persze az is, hogy - hiteles arcmás hiányában - valaki szándékosan akarta a kegyes fejedelemasszony "fantáziaképét" Wibrandis Rosenblatthoz hasonlatos pózban és öl tözékben megfestetni. A kínálkozó párhuzamok esetleg okot adhatnak e feltevésre is. Mindkét asszony, száz esztendõ kûlõnbséggel, épp 60 évet élt meg. Mindketten a reformáció ügyét szolgálva támogatták férjeiket, illetõleg férjüket. Mindketten elvesztették több gyermeküket, és özvegyen töltötték életük utolsó évtizedét.

Bárhogy is nézzük a dolgot, egy bizonyos: Lorántffy Zsuzsánna valóságos arcmását nem is merjük. A szóbanforgó festménynek mégis hasznát látjuk, mert, akarva-akaratlan, a helvét irá nyú reformáció két jelentõs nõalakjának párhuzamba állítását kínálja fel számunkra.

ZICHY István, Lorántfy Zsuzsána állítólagos arcképe. Graf István Zichy: Das angebliche Bikinis der Zsuzsána Lorán~, Bp., 1942 (Mûvelõdéstörténeti Füzetek, 2); RMKT XVII, 8. Bp., 1976, 10-11; UTRIO, Kaari, Éva leányai. Az európai nõ története. Bp., 1990, 260-261; BRUNN, Martin von: Einige Züge aus der merkwürdigén Lebensgeschichte der Frau Wibrandis Rosenblatt, der Ehegattin des Baslerischen Reformators Dr. Johannes Oecolampadius zu einer von Samuel Gysin in Liestal nach einem Originalgemühlde gestochenen Abbildung derselben, Basel, 1819 (Rézmetszet Frau Wibrandis Rosenblattról); BAINTON, Roland Herbert, " Wibrandis Rosenblatt"= Gottesreich und Menschenreich, Ernst Staehelin zum 80. Geburtstag, Hg. Max GEIGER. Basel und Stuttgart, 1969, 71-86 (Frau Wíbrandís medálportréjának képével; STAEHELIN, Ernst, Briefen und Akten zum Leben Oecolampads, II, 1527-1593, Leipzig, 1934, 352. (Wibrandis Rosenblatt epitáfiuma).