Weöres Sándor: Octopus avagy Szent György
és a Sárkány históriája
A színházi szövegkönyv szövegével
együtt
2001
novemberében mutatták be Weöres Sándor
Szent György és a Sárkány
címû tragikomédiáját a budapesti Katona
József Színházban, Zsámbéki Gábor
rendezésében, a fõbb szerepekben Törõcsik
Mari, Fekete Ernõ, Lengyel Ferenc, Csákányi Eszter játékával.
A mû ezen kiadása egy könyvsorozat premierje: az olvasók
az elõadás szövegkönyvét is kiolvashatják
a teljes szövegbõl, a változtatások jelzéseit
követve.
A darab 1965-ben született, s elõször
a A helyszín, Silene észak-afrikai városa
Diocletianus császár idejében Szent György és
a sárkány történetének eredeti helyszíne.
Légkörét így írja le Fodor Géza,
a színház dramaturgja, a kötet utószavában:
«Együtt élnek különféle afrikai népcsoportok
görögökkel, germán bevándorlókkal és
rómaiakkal. A dráma Silenéje így sok etnikum,
emberfajta, nyelv és kultúra olvasztótégelye,
ahol az együttélés természetesen nem harmonikus,
hanem folytonosan lázas állapot, különféle
vallások, kultuszok, mitológiák, világnézetek
állandó rivalizálása. S ezek az ellentmondások
nemcsak az emberek között vannak jelen, hanem magukban az emberekben
is.»
A legnagyobb erõvel a Sárkány vallása
és Giorgio lovag (Szent György) kereszténysége
feszül egymásnak. A város melletti sós mocsárban
nem él szörny, ám mégis létezik: mint legenda,
melynek kitalálója Miron fõpap; a többi papok vakon
és süketen hisznek benne «szemük fekete kendõvel
bekötve, fülük fehér ronggyal betömve»;
a nép számára létét az évenkénti
szûz-áldozat jelzi, mely azonban nem mindenki elõtt és
nem a mocsárnál zajlik, hanem a várban lévõ
szentélyben, a papok körében. Alakjáról
félig-meddig zavaros kép él az emberekben: hol (vízi)sárkánynak,
hol hydrának hívják az Octopust, azaz Drindrinbog polipot,
melyet Lydia dala igencsak különösen fest le: «[...]
nyolc lila csáp nõtt ki fején, / sárga száj
kék hasán, / a sárkány, a sárkány
/ cipeli a szüzeket a hátán.» A rejtélyes
figurák közt is legrejtélyesebb Inganga, a «százéves
anyakirályné» mintha mindent átlátna, ami
körülötte zajlik; a fõpap által kreált
lény lényegét is pontosan megfogalmazza Giorgiónak:
«Az Octopus / egyszerre mindenütt van és sehol sincs: /
fölbukkan vásárban, postán, hajón, / kaszárnyában
s a törvény csarnokában, / mindannyi áldásos
vagy bosszus isten / szentélyét látogatja, lesben ül
/ a pénzváltók s a vámosok között,
/ de mégse látod, ember! hol fogod meg?»
A városlakók számára a fikció
általában kedvesebb, mint a valóság: az ál-nyomorék
Drinust György kardjával fenyegetve állítja talpra,
az emberek mégis csodának tekintik az esetet. A legkülönösebb
azonban, ahogy a sárkány megölésének története
megjelenik a nép körében. « Weöres egy rádióinterjúban
a következõképpen foglalta össze, hogy «mit
üzen ez a dráma»: «Azt, hogy az élet sokkal
bonyolultabb, sokkal ellentmondásosabb, mint ahogy mindennapjainkban
érzékeljük. Annyi sárkánnyal kell a ma élõ
embernek és a ma élõ fiatalnak megvívni, erre
vonatkozik tulajdonképpen a darab. Megoldást nem ad, csak az
ellentmondásokat, az ellentéteket, a kérdéseket
veti fel. A megoldást a saját életének megfelelõen
mindenkinek saját magának kell megtalálni.»
álló idézetben: «Munkám egyrészt
a misztériumjátékok hangulatvilágát követte,
másrészt az angol Erzsébetkori színmûvek
epikus, sok-szereplõs szerkezetét. [...] Az események
gyorsabbak, mint az a sokféle pro és kontra elhatározás,
mely irányítani próbálná õket.
Mégsem végzetdráma, hanem az emberek kavarta viharok
futása, különbözõ célok küzdelmének
következményeként örök-forgású
örvénnyé kavarodva. Sem a sárkányölõ
Szent György, sem a sárkány hívei nem diadalmaskodnak
végérvényesen, mert mikorra gyõzne valamelyik,
az örvény már másutt és másként
sodor. Itt nem gyõz más, mint az a forró atmoszféra,
mely mindent szerelmesen fojtogat és mindent gyilkosan fölemészt,
de könyörtelen örök forgásában mégis
a szakadatlan életet jelenti.»