a Népszabadság köszöntõje a 80. születésnapon
Köszöntjük 80.
születésnapján Horváth Jánost, a magyar
irodalomtudomány kimagasló egyéniségét.
Az õ neve összeforrott a magyar irodalom-történetírás
útjával a huszadik században. Eötvös kollégiumi
és egyetemi tanársága évtizedeiben a magyar irodalom
szakos tanárok több nemzedékét nevelte, új
és új tudósgenerációk kialakulására
volt nagy hatása tudósi és tanári egyéniségének.
Horváth János tudományos munkássága, elõadásai és monográfiái felölelik szinte az egész magyar irodalom történetét: irodalmunk kezdeteitõl Ady Endréig, a reformáció korától Petõfiig és Aranyig. Különösen jelentõs alkotásai a magyar irodalom kezdeteirõl és Petõfirõl írott könyvei. Egy életmûvét reprezentáló tanulmány-gyûjteményt a közelmúltban jelentetett meg a Tudományos Akadémia kiadója és ugyancsak nemrég látott napvilágot a Reformáció jegyében címû munkája. Horváth János tevékenysége átöleli irodalmunk történetét: emellett megkülönböztetett figyelemmel foglalkozott a magyar vers kérdéseivel; verstani munkái alapvetõ jelentõségûek.
Horváth János az adatrágó pozitivizmussal, a mélyebb és összegezõ gondolatokat nélkülözõ öncélú adathalmozással szemben az irodalomtörténet tényeinek rendszerezésére, a nagy összefüggések megmutatására, a folyamatok megvilágítására törekedett.
Mint a szellemtörténeti iskola híve és mestere,
az irányzat legszínvonalasabb képviselõje a magyar
irodalomtudományban. De míg tudóstársainak és
tanítványainak egy jelentõs része levonta az
irányzat gyakorlati-politikai következtetéseit is s a
hazai úri-reakciós, jobboldali politikai áramlatokban
kapott vezetõ szerepet, addig Horváth János nem vállalt
ilyen politikai méltóságot, megmaradt a tudomány
tûzhelyénél. Szemben az irányzat szélsõséges
képviselõivel (akik egyre nyíltabban rugaszkodtak el
az irodalom tényeitõl, hogy hamis konstrukcióikat megalkothassák),
Horváth János munkásságát magas fokú
ténytisztelet, elemzõ tárgyiasság és tudósi
tárgyilagosság jellemzi. Ez a ragaszkodás az irodalomtörténeti
valósághoz nem emelheti õt túl a szellemtörténeti
irányzat által vont korlátokon, de számos részkérdésben,
számos elemzésben jelentõs és maradandó
szakmai eredményekhez vezethetett.
É9ppen ez a tudósi
ragaszkodás az irodalomtörténeti valósághoz,
a tények tiszteletbentartása az összefüggések
keresésében, s elemzéseinek fontos igazságai
voltak alkalmasak és alkalmasak ma is az irodalom iránti
szeretet felkeltésére. Horváth János áhítattal
lép be az irodalom csarnokába, akik az õ nyomán
érintették a szent küszöböt, azokat megragadta
ez az áhítat. S amikor most a 80 éves jeles tudóst
üdvözöljük, akkor arra is gondolunk, hogy sok ezer magyartanár
irodalomszeretete merített az õ forrásából
s hogy sok tízezer diákba plántálódott
a Horváth-tanítványokon keresztül az irodalom megbecsülése.
Sokan és sokféleképp
köszöntik a 80 éves Horváth Jánost egykori
tanítványai közül. Vannak, akik fenntartás
nélkül azonosítják nézeteiket a Horváth
Jánoséval, mind az irodalom, mind pedig a világnézet
területén. Vannak, akik egy új Canossa-járás
alkalmának tekintik ezt a jelentõs évfordulót.
Õk a Horváth János igézetében eltöltött
éveket követõ marxista próbálkozásaikat
ma a tanítómester iránti «hûtlenségnek»
tekintik, s két-három év elõtti marxista pozícióik
feladásával lépnek vissza elsõ iskolájukhoz.
Vannak aztán tanárok, irodalomtörténészek
és kritikusok, akik az egyetem padjaiban annakidején Horváth
Jánost hallgatták és tisztelték, s akik már
akkor, vagy késõbben, a marxista világnézet hívei
lettek. S marxisták ma is. Horváth János marxista tisztelõi
nem adják fel a kritikai álláspontot a kiváló
tudós munkásságával szemben. De éppen
azért, mert marxisták, képesek arra, hogy ezt a világnézeti
kritikát párosítsák a nagy tudós iránti
tisztelettel, a professzornak kijáró õszinte megbecsüléssel.
Mi úgy gondoljuk, hogy ez a «hûtlen hûség»
értékesebb, mint a fejbólintók hûsége,
hiszen a Köszöntjük õt
80. születése napján, s jó egészséget,
hosszú életet, munkás alkotó kedvet kívánunk
neki.
Népszabadság, 1958.
június 24. Névtelenül megjelent cikk. (Írta Pándi
Pál?)