«MAGYAR SZIMBÓLUM VOLT»
[…] Mikor az Irodalomtörténeti
alapfogalmak at folytatásokban
kiadtam a Minervában, akcióba lépett az Eötvös-kollégista
szolidaritás és engem Horváth-tanítványnak
bélyegzett, mert nyilván munkám imponált. Sohasem
voltam Horváth tanítványa. De mert a kollégista
propaganda ezt hajtogatta, könyvem második kiadásában
(p. 43–44), nagyon tompított hangon leróttam Schererhez
való tartozásomat. Én a berlini egyetemen lettem irodalomtörténész,
nem az Eötvös-koll.-ban. Horváthot diákkorom óta
tiszteltem. Szememben õ úgy nõtt ki a magyar humuszból,
mint a Sphinx az egyiptomi homokból. Magyar szimbólum volt,
ahogy egy más síkon Veres Pétert láttam, hófehér
ingével, és fényes csizmáival. Lealacsonyítják
Horváth János mivoltát azok a tisztelõi, kik
olyat írnak a javára, ami nem az övé. Horváth
ilyen talmi fölnagyításra nem szorul. Magad is mértéken
túl fölnagyítod
Magyar irodalomismeret
cikkét. Ez elvégre egy célkitûzõ, 20 oldalnyi
programcikk; konkrét tartalom nélkül,* de ugyanakkor magam
az Irodalomtörténeti
alapfogalmak 250 lapnyi
könyvemet csak «sémának» mondod,** pedig hogy
ez a könyv nem volt üres séma, hanem ennél sokkal
többet jelentett, konkrét tartalmat, ezt Horváth maga
készségesen elismerte a könyvrõl írt német
bírálatában. Révai József még Moszkvában
olvasta könyvemet és azt mondta: «Végre egy magyar
irodalomszociológia.»
Irodalomtörténet,
1975. Kötetben: