A TÉVÉHÍRADÓK SZERVEZETSZOCIOLÓGIAI
VIZSGÁLATA
A médiakutatásban a hírapparátusok szervezetszociológiai vizsgálata,
a hírkészítés folyamatának empirikus kutatása, a hírkészítők szakmai modelljeinek
megfigyelése a hatvanas évek végén kezdődött
angolszász környezetben és a hetvenes-nyolcvanas években vált világszerte
általános gyakorlattá.
A HÍRAPPARÁTUSOK KUTATÁSÁNAK TUDOMÁNYOS KONTEXTUSA
A hosszútávú médiahatások vizsgálata
E kutatási irányzat kialakulása összefügg a tömegkommunikációs vizsgálatok új kérdésfelvetéseivel. A hatvanas-hetvenes években végbement szemléletváltás következtében a médiumok rövidtávú hatásairól, a kommunikációs közleményeknek a viselkedésben közvetlenül megjelenő következményeiről (stimulus-válasz modell) a hosszútávú, közvetett hatásokra, a közönség strukturált tudásrendszereinek változására, a tömegkommunikációs eszközök által közvetített üzenetek befogadásának módjára kerül a hangsúly (kultúratermelő és -alakító funkció). Az új paradigmát az érdekli, hogy a kommunikációs eszközök által prezentált társadalomkép hogyan befolyásolja a befogadóknak a környezetükről kialakított képét.
A
szemléletváltás nyomán a kutatások időbeli kerete szükségszerűen kitágul,
és az egyedi, időben körülhatárolható esetek - például választási vagy
reklámkampányok - vizsgálata helyett a médiumok tematikus területek szerinti
globális produktuma kerül előtérbe. Nem az egyes kommunikációs közleményekre,
nem egy-egy hírre vagy egy-egy műsorra, hanem az üzenetfolyam egészére,
hírek és műsorok sokaságának egymásutánjára és a kumulatív, időben egymásra
rakódó hatásokra irányul a figyelem.
Tudás és tudásszervező struktúrák közvetítése
A tömegkommunikációs hírszolgáltatás és tájékoztatás hosszútávú hatásának problématikáján belül azon folyamatok elemzése történik, amelyek során a médiumok felépítik és továbbítják a befogadók többsége számára empirikusan nem megragadható valóságnak a képét.
Bár a valóságnak történő megfelelést általában követelményként írják elő a médiatörvények (az objektivitás és a tényszerűség kritériuma), a médiumok nem közvetlenül és nem tükörszerűen tájékoztatnak a világban történt eseményekről. A tényprezentáló attitűd maximális tiszteletben tartása mellett sem lehet megfeledkezni arról, hogy a híradások keretében egy előzetesen strukturált tudáshalmaz továbbítása történik. Az eseményeket a hírszerkesztők meghatározott értékválasztások szerint hierarchiába rendezik, ami – a kumulatív hatás eredményeként – hosszú távon a befogadókban is kiépíthet egy hasonló értékrendet, így a kommunikátorok által közvetített fontossági struktúra és a befogadók fontossági struktúrája közelíthet egymáshoz. A médiumok implicit módon rangsort, napirendet állítanak fel az aktuális közügyekről, és ezen keresztül hozzájárulnak az egyének napirendjének alakulásához (agenda-setting). Emellett a közlemények szemantikai információihoz olyan tudásszervező struktúrák, kognitív sémák (frame-ek) is kapcsolódnak, amelyekben a befogadók értelmezhetik az eseményeket, és amelyek alapján összeáll egy kognitív kép a fejükben arról, hogy miképpen függnek össze a dolgok a világban.
Valóságkonstruálás a hírszerkesztésben
A tömegkommunikációs kutatásokban évtizedekig háttérba szorult a kommunikációs folyamatban résztvevő kommunikátorok szerepének vizsgálata, holott - mivel a híradásokban a valóságnak a kommunikátorok által már szelektált és értelmezett elemei jelennek meg - kézenfekvőnek tűnik azt is megvizsgálni, hogy kik konstruálják, kik építik fel a hírközlő, tájékoztató műsorok mesterséges valóságát, milyen munkakörnyezetben dolgoznak, mi jellemzi a szerkesztési folyamatot, és mindez hogyan hat ki a prezentált valóságképre.
A valóság tömegkommunikációs konstruálásának mechanizmusa a legszorosabban összefügg a társadalmi hatalommal. Mivel minden kommunikációban nélkülözhetetlen a szelekció és a kontroll, a nyilvános kommunikációban mindig csak az e folyamatok felett hatalmat gyakorlók képzetmintái válnak hozzáférhetővé, hangsúlyossá. Ezek kultivációja teljesen független attól, hogy a befogadó egyetért a közlemények tartalmával, vagy sem. Mivel az emberek cselekvéseik és gondolataik érvényességének fenntartása érdekében többnyire e közlemények tartalmának és struktúrájának megfelelően viselkednek, elmondható, hogy a kommunikáció nem csupán informál az adott kultúrában kialakult közös képzetekről, hanem alakítja is őket, és ezáltal hozzájárul a fennálló rend támogatásához, megőrzéséhez vagy éppen megváltoztatásához.
Az “akaratlan torzítás”
A hírapparátusok szervezetszociológiai szempontból történő megközelítése - feltételezve, hogy a végtermék szemponjából meghatározó a termelést jellemző munkaszervezési mód, környezet és szakmai kultúra - a hírtermelési folyamatok logikáját, a kommunikátorok szakmai kompetenciáját, együttműködésük mikéntjét és az egyes hírorganizációk domináns professzionális modelljeit vizsgálja.
A
valóság potenciálisan végtelen, ebből a valóságból azonban csak véges számú
események kerülnek hírek formájában bemutatásra a hírműsorokban. A szerkesztők
nem egyszerűen megjelenítik, közvetítik a tényeket, hanem előzetesen különféle
szempontok szerint szelektálják. A valóság egyes tartományait megvilágítják,
míg a többi árnyékban marad. A szervezetszociológiai kutatások megállapították,
hogy a szelektálásban általában nem egy-egy konkrét személy tölti be a
szűrő, a kapuőr (gatekeeper) szerepét; a szelekciós döntések nem
partikuláris egyéni érdekektől, értelmezésektől és szándékoktól függenek,
hanem a hírtermelést jellemző szakmai, gyakorlati-szervezési kritériumoktól,
követelményektől, értékektől. Ez azt jelenti, hogy a valóság a hírek folyamatában
nemcsak ideológiai indíttatásból, illetve nemcsak szándékos manipuláció
nyomán torzulhat, hanem akaratlanul is, a hírkészítés módjának számlájára
írhatóan (unwitting bias). Az akaratlan torzítás a rutinszerűen
szabályozott termelési láncnak és a szerkesztők által kölcsönösen elismert
és interiorizált szakmai értékek alkalmazásának tudható be, amelyeknek
együttese kijelöli a lehetséges döntéseket.
HÍREK ÉS HÍRADÓK
A híradások funkciója
A közügyekről való tájékoztatás legátfogóbb televíziós intézménye a tv-híradó. A hírközlő-tájékoztató műsorok alapfunkciója, hogy az állampolgárok számára folyamatosan biztosítsák a társadalmi, politikai, gazdasági életben és a nagyvilág történéseiben való eligazodáshoz szükséges információkat, azaz mutassák be, tegyék hozzáférhetővé, megismerhetővé és ezáltal megítélhetővé a legfontosabb eseményeket és közszereplőket, a társadalom egészére vagy széles tömegeire kiható közügyeket és problémákat, a problémák megoldásának lehetséges módjait, a közügyekkel kapcsolatos különféle álláspontokat, és ezen keresztül segítsék a demokratizálódást, a civil szféra és az állampolgári öntudat erősödését, a társadalmi béke fenntartását, a világ népei felé való nyitottabbá válást.
A “hírérdemesség”
Minden hírkészítő apparátus azt tekinti legfontosabb feladatának, hogy a jelentős és érdekes eseményekről tájékoztassa a közönséget. A hétköznapok valósága, a híradó potenciális “nyersanyaga” azonban elvileg végtelen számú történésből, eseményből áll, ezek közül kell a stábnak válogatnia. Tuchman szerint ennek a műveletnek az elvégzéséhez ésszerűnek tűnik az eseményeknek kifejezetten erre a célra készített kategóriákba történő redukálása, némiképp ahhoz hasonlóan, ahogyan a kórházak a betegfelvételnél osztályozzák, besorolják betegeiket egy-egy tünetcsoportba és betegségtípusba.
Az információs apparátusoknak, szerkesztőségeknek háromféle követelményt kell kielégíteniük:
A hírértékek
A hírérdemesség fogalmának tartalmát olyan szempontok és kritériumok alkotják, amelyeken keresztül a hírapparátus kontroll alatt tartja a hírnek kiválogatott események mennyiségét és típusát. Ezek a szempontok és kritériumok a hírértékek. A hírekké alakítható események szelektálása során a hírértékek sohasem egyenként jelentkeznek, hanem különféle kombinációjú “csomagokban”. A hírértékek a hírek tartalmára, az információs termék előállításához szükséges anyag elérhetőségére, a közönségre, valamint a konkurrenciára vonatkoznak.
Tartalmi követelmények
A közlendő anyag tartalmi elemeire vonatkozó döntés a fontosság és az érdekesség figyelembevételével születik. A fontosság az “igazi” hírek sajátossága, a hard news-oké, amelyeket a lehető legsürgősebben közölni kell, mert aktualitásuk tiszavirág-életű. Az érdekes hírek, a soft news-ok a “kis színesek” csoportját alkotják, aktualitásuk kevésbé időhöz kötött, és amellett, hogy a legszélesebb közönség érdeklődésére tarthatnak számot, és könnyedebbé tehetik az olykor sötét tónusú, szinte drámai hírműsort, nem elhanyagolható az a szerepük, hogy töltelékként viselkednek az adásba kerülő hírek között: szükség esetén akár adás közben is kitörölhetők, amennyiben az utolsó pillanatban befut egy “fontos” hír.
A fontos hírek privilégizált területe a politika, az államigazgatás, a gazdaság, ezek főszereplőire irányul a reflektorfény, míg a társadalmi élet egyéb területeinek képviselői a politika dominanciájával szemben általában alulreprezentáltak. A külföldi hírekben fő kritérium a geopolitikai, illetve a kulturális közelség. A fontos hírek általában nemzeti érdekeket érintenek, illetve az ország jövőjének sorsával függnek össze. Egy esemény akkor is “jó” hírnek minősülhet, ha tartalma vagy következménye kifejezetten rossz, negatív előjelű (“bad news is good news”), azaz ha arról van szó, hogy valami nem a normális, az elvárható, a megszokott módon történik. Minél negatívabb egy esemény következménye, annál valószínűbb, hogy hír lesz belőle.
A soft news-ok a híradók kiegyensúlyozott összetételét szolgálják. Egyszerű emberekről szólnak különleges helyzetben vagy hírességek, közéleti személyiségek magánéletéről, de az is lehet, hogy megható vagy hősi tettekről tudósítanak. Az érdekes hírek megítélésénél több helye van a szubjektív értékelésnek, a szerkesztő ízlésén múlik, mit tart kellőképpen figyelemfelkeltőnek és színesnek.
A híranyag hozzáférhetőségére vonatkozó követelmények
Egy eseményről akkor mondható el, hogy megfelel ezeknek a követelményeknek, ha az esemény helyszínéhez, szereplőihez, lényegi történéseihez minden további nélkül hozzáférhetnek a stáb tagjai, és a híranyag feldolgozása technikailag a termelési lánc megszokott keretei között kivitelezhető, vagyis ha az esemény eleve úgy strukturált, hogy könnyen rögzíthető és szerkeszthető, nincs szükség túl sok időhöz, helyszínhez, eszközhöz a forgatáshoz, például a szerkesztőség már eleve rendelkezik az eseménnyel kapcsolatos képekkel, filmekkel.
A hozzáférhetőség követelményeit gyakran elnyomja a fontosság és az érdekesség szempontja. Minél fontosabbnak és/vagy minél érdekesebbnek minősül egy esemény, annál kevésbé számít, hogy milyen nehézségek árán lehet belőle hírt csinálni; mint háborúk vagy katasztrófák esetében nem ritkán tapasztalható, az újságírók néha még az életüket is hajlandók kockáztatni, hogy hozzáférjenek a közlésre különösen alkalmasnak tartott információkhoz.
A közönséggel kapcsolatos kritériumok
A tömegkommunikációs eszközök óriási embercsoportokat képesek involválni. A szerkesztőkben természetszerűleg kell, hogy éljen valamilyen kép, valamilyen elképzelés a nézőkről, és közléseiket, adott esetben a híradásokat ennek a képnek megfelelően kell kialakítaniuk. Vagyis akár tudatosan megtervezetten, akár ösztönösen/rutinszerűen a hírközlésben is érvényesülnie kell annak az általános kommunikációs gyakorlatnak, hogy a közlőnek igyekeznie kell a befogadóhoz igazítani mondandóját. A fő kérdés ebben a vonatkozásban az, hogy a hírszerkesztőség képes-e a valós helyzetnek megfelelően számolni a közönség belső szociokulturális rétegzettségével, és képes-e híradásait a színvonal veszélyeztetése nélkül úgy formálni, hogy az információk áthidalják a kulturális, ismeretszintbeli, nyelvhasználati szakadékokat, és minél több ember számára befogadhatóvá váljanak.
A konkurenciára vonatkozó kritériumok
Amennyiben
egy televíziós hírszerkesztőség (egy csatorna) nem monopolhelyzetben működik,
óhatatlanul konfrontálódnia kell a konkurenciával. Ennek Gans szerint háromféle
következménye lehet. Először is az egyes híradós stábok megpóbálják “lekörözni”
a konkurenciát, és igyekeznek olyan hírekről tájékoztatni, amelyeknek csak
ők, vagy elsősorban ők vannak birtokában. Másodszor a konkurensek megpróbálják
kiszámítani vetélytársaik lépéseit, és megpróbálnak alkalmazkodni a feltételezett
helyzethez. Ennek az alkalmazkodási kényszernek köszönhetően gyakran azért
kerül kiválogatásra egy esemény, mert a híradós stábok meg vannak győződve
arról, hogy a többi szerkesztőség is le fogja közölni az anyagot. Harmadsorban
a szerkesztők a konkurens kollégák feltételezett szakmai elvárásainak is
meg akarnak felelni, ezért élénk figyelemmel kísérik a versenytársak tevékenységét.
Mindig van néhány olyan hírműsor, például nemzetközi szinten a BBC vagy
a CNN, amely mértékadónak számít a hírforrások mezőnyében. A verseny kétségtelenül
hozzájárul a szakmai színvonal emelkedéséhez, ugyanakkor a konkurenciára
tekintő szakmai megfelelni vágyás akadályozhatja is az innovatív, kreatív
törekvéseket.
A HÍRTERMELÉS FŐ FÁZISAI
A hírtermelés rutintevékenység
Általános tapasztalat, hogy minden többször megismételt cselekvés bizonyos mértékig hajlik a habitualizációra, és minden olyan cselekvés, amelyet gyakran ismétlünk, modellé keményedik. Az újságírás vonatkozásában a szakértők meglehetősen ellentmondóan ítélik meg a tevékenység rutinjellegét. Tunstall szerint a rutin fogalma nem egyeztethető össze az újságírók, szerkesztők munkájával, és csakis kényszerből hajlandók alkalmazni. Tuchman viszont úgy véli (és én is inkább vele értek egyet), hogy a rutinosítás és sztenderdizálás nemcsak megkönnyíti a szerkesztőség munkáját, hanem a rendkívül felgyorsult és tömegessé vált hírtermelés korszakában egyenesen nélkülözhetetlen, és ezt a szerkesztők is érzik és elfogadják.
A hírgyűjtés
A hírgyűjtést a rendelkezésre álló eszközök felhasználásával kell megvalósítani, ezért az ésszerűség úgy kívánja, hogy a belföldi híreket illetően a szerkesztőség az intézményes, megbízható, könnyen aktiválható, jól bejáratott források információiból állítsa össze. A nagyobb politikai és gazdasági hatalommal rendelkező források általában könnyebben hozzáférnek a médiumokhoz, és könnyebben hozzáférhetők a szerkesztők számára is.
A külföldi hírek esetében saját vagy kölcsön tudósítóhálózatra is lehet támaszkodni, de leggyakrabban a nagy nemzeti és nemzetközi hírügynökségek (MTI, illetve UPI, Reuters, API, stb.) anyagaiból készül összeállítás. Az egész világra kiterjed? használatuk erősen determinálja a hír definícióját, hiszen amit a nagy hírügynökségek közzétesznek, abból többnyire biztosan hír lehet.
A
megbízható, “állandó” hírforrás időt takarít meg a szerkesztőségnek, hiszen
nem szorul minden alkalommal megerősítésre, ugyanakkor a bejáratott csatornák
rutinszerű használata lecsökkentheti annak lehetőségét, hogy alternatív
források híreit is megjelenítse a híradó. A hírügynökségek által küldött
anyagok használata természetesen passzívabb, formálisabb tevékenységre
kényszeríti a szerkesztőket. Emellett azt is látni kell, hogy hírügynökségek
hírei, feldolgozásuk módja természetesen már tükröz egy bizonyos nézőpontot,
egy meghatározott értelmezési keretet, következésképpen kritikátlan használatuk
az adott nézőpontot és keretet is híven továbbítja.
Szelektálás
A szelektálás műveletét általában egy tölcsérhez szokták hasonlítani, mivel ideális esetben a hírlista jóval hosszabb, mint amennyi a ténylegesen megvalósuló adásba belekerülhet. A szelektálás, amely a hírértékek által vezérelt döntésekben valósul meg, nem egy konkrét pillanatra, és nem egyetlen személyre korlátozódik, hanem végigkíséri a hírtermelés egész folyamatát.
A hír feldolgozása, csomagolása, prezentálása
Míg az előző munkafázisok a valóságból “kihasított” eseményeket, történeteket megfosztják természetes eredeti társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális kontextusuktól, tehát attól a kerettől, amelyben értelmezhetők lennének, az események, történések ebben a szakaszban új kontextust, új értelmezési keretet kapnak. A híradó által bemutatott társadalmi valóságkép fragmentáltsága ennek a két, ellentétes irányú műveletnek köszönhető.
A híradó formátumának merevsége és állandósága olyan paraméter, amelyhez igazítani kell a híradó tartalmát. Az újrakontextualizált hírek szemantikai változáson mennek keresztül, attól függően, hogy mely hírek előtt, és melyek után kapnak helyet, milyen belső ritmust követ a híradó, stb. Az erre vonatkozó döntések csak részben tartalomfüggők, a hírsorrend kialakítása sokszor gyakorlati meggondolásoknak engedelmeskedik.
A témakonstrukció során az események kerek történetekké válnak, lesz elejük, közepük, végük, de rendszerint nem folyamatukban, dinamikájukban mutatja be őket a híradó, hanem általában a megszokotthoz képest kiemelkedő pontokra esik a hangsúly (highlighting).
A szerkesztők természetesen objektív és kiegyensúlyozott bemutatásra törekednek, amit meghatározott stratégiák alkalmazásával igyekeznek elérni (tényprezentáló attitűd, mindkét fél véleményének bemutatása, stb). Azonban a kész hír tükrözi, hogy a történet belső szervezésében hová esik értékhangsúly. Ha explicit verbális eszközökkel nem is történik állásfoglalás, bizonyos vizuális megjelenítés, a megvilágítás, a kameraállás, a hangerő, hanglejtés stb. általában értékelő következtetéseket indukál.
A végtermék
A
híradó keretei között nincs arra lehetőség, hogy az események komplexitása
bemutatásra kerüljön. Az eseményeket és a szereplőket az interpretáció
és a feldolgozás során leegyszerűsítik, megfosztják jellegzetességeiktől
és sztereotípekra redukálják őket. A gyakorlati-szervezési kényszerek nem
teszik lehetővé a valóság árnyaltabb és mélyebbre hatoló tükrözését. A
médiahírek mesterséges világában a társadalmi folyamatoknak csak egy-egy
kitüntetett (könnyen ábrázolható) eleméről esik szó, például nevekről és
adatokról, amelyek azonban gyakran csak akadályozzák a befogadói értelmezést.
A figyelem szinte kizárólag arra irányul, ami éppen történik, nem pedig
az okokra és indítékokra vagy a lehetséges következményekre. Az események
kontextusa csak felszínesen, néhány sietve elhangzó mondatban vázolt. Az
ily módon prezentált társadalmi valóságból hiányzik a kontinuitás, a világ
fragmentáltnak, instabilnak és összefüggéstelennek tűnik.
A VIZSGÁLAT LEHETŐSÉGEI
A hírapparátusok szervezetszociológiai vizsgálatának célja, hogy leírja a hírkészítés folyamatát, feltárja a szerkesztők, újságírók, riporterek, operatőrök és a többi közreműködő szakmai kultúrájának és kompetenciájának legfontosabb elemeit és szisztematikus ok-okozati összefüggéseket keressen egyfelől a munkakörnyezet, a munkaszervezés, a szakmai kultúra, másfelől a végtermék milyensége között, különös figyelemmel a valóságkonstruálás közben végbemenő (akaratlan) torzításokra. Fontos feladat a hírszerkesztőségek strukturális és szervezési sajátosságainak felmérése, a jutalmazás és büntetés rendszerének áttekintése, a megfogalmazott szerkesztőségi céloknak és újságírói ideológiáknak, értékorientációknak az elemzése.
Résztvevő megfigyelés
A
hírkészítés kutatásában a legelterjedtebb módszer az antropológia
területéről származó résztvevő megfigyelés, alkalmazása szinte kötelezőnek
tekinthető. A résztvevő megfigyelés útján készített anyaggyűjtés lehetővé
teszi, hogy a kutató egészen közelről, belülről szemlélhesse a hírkészítés
folyamatát, annak különböző fázisait (anyaggyűjtés, szelektálás, feldolgozás,
prezentálás), megfigyelhesse a rutintevékenységek végzését és a munkaszervezési
módot. Egyidejűleg találkozhat a stáb tagjainak mindennapi szakmai problémáival,
megfigyelheti, hogy milyen kritériumok alapján döntenek különféle helyzetekben,
hogyan kezelik a váratlan eseményeket és a konfliktusokat, hallhatja, hogy
ők maguk miképpen vélekednek saját munkájukról. A szisztematikus megfigyelést
a stáb tagjaival történő alkalmi informális beszélgetésekkel lehet kiegészíteni.
Irodalom
Bechelloni, G. (1982) (a cura di), Il mestiere di giornalista. Liguori, Napoli.
Bechelloni, G. (1990) Il punto di vista del sociologo. In Bechelloni, G. (a cura di), Leggere la societ? attraverso i mass media. Il Campo, Roma.
Bechelloni, G. (1992) Doppio movimento. Nuova opacit? sociale e illusione di trasparenza. In Crespi, F. (1992) (a cura di), Azione sociale e pluralit? culturale. Franco Angeli, Milano.
Berger, P. -Luckmann, T. (1966) The Social Construction of Reality. A Treatise in the Sociology of Knowledge. Doubleday et Company, Garden City, New York.
Calabrese, O. - Volli, U. (1995) I telegiornali. Istruzioni per l'uso. Economica Laterza, Bari.
Cesareo, G. (1981) Fa notizia. Fonti, processi, tecnologie e soggetti nella macchina dell'informazione. Editore Riuniti, Roma.
Colombo, F. (1995) Ultime notizie sul giornalismo. Laterza, Bari.
Eco, U. (1979) Obiettivit? nell'informazione: il dibattito teorico e le trasformazioni della societ? italiana. In Eco U. Livolsi M. - Panozzo G. (a cura di) Informazione. Il Saggiatore, Milano, pp. 15-33.
Fenati, B. (1985) Sei Tg al giorno, Organizzazione del lavoro, routines produttive e modelli professionali in una redazione giornalistica televisiva. Istituto di Discipline della Comunicazione, Facolt? di Lettere e Filosofia, Universit? degli Studi di Bologna, tesi di laurea.
Gans, H. (1979) Deciding What's News. A Study of CBS Evening News, NBC Nightly News, Newsweek and Time. Pantheon Books, News York.
Garbarino, A. (1985) Sociologia del giornalismo. Professione, organizzazione e produzione di notizie. Eri, Torino.
Giannini, G. (1994) La metodologia giornalistica: risorsa o limite? Problemi dell'informazione, n. 4.
Golding, P. - Elliott, P. (1979) Making the News. Longman, London.
Gramegna, R. (1988) Un esempio di informazione televisiva locale: il TG3 del Trentino-Alto Adige. Problemi dell'informazione, n. 2.
McQuail, D. (1983) Mass Communication Theory. An Introduction. Sage Publications Ltd., London.
Papuzzi, A. (1993) Manuale del giornalista. Donzelli editore, Roma.
Scarmagnan, F. (1989) Il lavoro del giornalista, 'News processing' al GR3. Problemi dell'informazione, n. 2.
Schlesinger, P. (1978) Putting Reality Together: Bbc News. Constable, London.
Sorrentino, C. (1995) I percorsi della notizia. Baskerville, Bologna.
Terestyéni, T. (1997) A közszolgálatiság követelményeinek értelmezése különös tekintettel a Médiatörvény előírásaira. JEL-KÉP, 1997/2.
Tuchman, G. (1972) Objectivity as a strategical ritual. An examination of newspapermen's notion of objectivity. American Journal of Sociology, n. 4.
Tuchman, G. (1973) Making news by doing work: routinizing the unespected. American Journal of Sociology, n. 1.
Tunstall, J. (1979) News organizational goals and specialist newsgathering journalists. In McQuail D. (ed.) Sociology of Mass Comunication. Harmondsworth Penguin.
Varga, B. (1998) A kultiváció mint üzenet. A kommunikáció kultúrateremtő hatalma McLuhan és Gerbner műveiben. JEL-KÉP, 1998/2.
Wollf, M. (1985) Teorie delle comunicazione di massa. Bompiani, Milano.