A történelemkutatás érdeklődése a mindennapi élet kérdései iránt az elmúlt években szemlátomást fokozódott. Érvényes ez az egyébként örökzöld témának tekinthető szerelmi életre is. Jelen esetben még a szakemberek előtt sem túlságosan közismert kiadványsorozat, a stendali Winckelmann-Gesellschaft egyik füzetére hívjuk fel a figyelmet, mely kizárólag az attikai vázaképek ábrázolásait vizsgálva foglakozik ezzel a témával.

Az említett témájú képek előfordulása kb. 100 évre korlátozódik, Kr. e. 570–560 és 470–460 közé, azaz Peisistratos és fiai tyrannisságának idejétől a radikális demokrácia beköszöntéig. A képek az attikai férfiak házasságon kívüli szerelmi érdeklődésének két irányát mutatják be: az egyik a serdülő ifjak, a másik a hetairák iránt nyilvánult meg. Ezek vázákon való megjelenítése arra vall, hogy társadalmilag elfogadott jelenség volt mindkettő. Ugyanakkor nem találkozunk felnőtt férfiak közötti szerelmi kapcsolat ábrázolásával, mert ezt szégyennek tekintették.

A hetairákkal folytatott szexuális kapcsolatra rendszerint symposionok keretében került sor, ahol a férfi társaságot zenélő, táncoló, akrobata hölgyek szórakoztatták, majd a mámoros hangulat csúcspontjaként került sor a szerelmi aktusra. Az ilyen ábrázolással díszített vázák kifejezetten symposionokon való használatra készültek. Az azonos neműek esetében a szakállas és szakálltalan ábrázolás teszi egyértelművé, hogy felnőtt és ifjú kapcsolatáról van szó. A felnőtt különféle ajándékokkal igyekszik elnyerni az ifjú engedékenységét, és ha ez sikerült, úgy az aktus ábrázolására is sor kerül: az egyenesen álló ifjút a férfi magához öleli, és a hímvesszőjét combjai közé dugja.

Ez a paederasztikus kapcsolat a Kr. e. VI. század második felének vázáin jelenik meg leggyakrabban, és nem azonosítható a gyermekprostitúcióval. A különbséget az ifjú tartózkodó, passzív magatartása juttatja kifejezésre. A kapcsolat mindkét fél számára előnyökkel járt. A férfiak élete a nyilvánosság előtt zajlott, az udvarlók (erastai) ennek szokásaival és normáival ismertették meg a serdülő ifjakat (eromenoi). Az ábrázolások többsége nem is az aktust, hanem az udvarlás mozzanatait tárják elénk. Az érett férfi vagy férfiak különféle ajándékokkal – kakassal, nyúllal, hangszerrel, játékszerrel állnak a tartózkodó ifjú előtt. Gyakran többen is versengtek kegyeiért, minthogy több volt a férfi, mint a serdülő ifjú. Az udvarló olykor botjára támaszkodva jelenik meg, ami szabad attikai polgár voltára utal, nem kellett ugyanis kézműves munkával keresnie kenyerét, hanem az agorán beszélgetéssel, udvarlással tölthette idejét. A bot tehát státusz-szimbólumnak tekinthető.

A heteroszexuális jelenetekben a partner megfizetett nő, gyakran rabszolga. A több párból álló jelenet symposion voltára utalnak a mellettük látható ivócsészék és keverőedények. A Kr. e. V. század elején egyes párok ábrázolásával is találkozunk különösen ivóserlegek (kylix) belső felületén. Ha mellettük a férfi botja és köpenye látható, a symposion kellékei viszont hiányoznak, úgy a hetaira szobájában zajló eseményről van szó. A szexuális aktus ábrázolása ezeken változatos formában jelenik meg, a nők számára gyakran kényelmetlen vagy megalázó helyzetben. Ennek magyarázata az, hogy a férfiak ezektől a nőktől bármit elvárhattak vágyaik kielégítése érdekében. A nőknek szóló ajándékozási jelenet csak ritkán fordul elő a paederasztikus ábrázolások analógiájára. Hivatásos szórakoztató tevékenységüket juttatja kifejezésre az is, hogy a férfi kezében tartott ajándék gyakran egy pénzeszacskó.

A paederasztikus jelenetek ábrázolása a vázákon a Kr. e. VI. századra jellemző, és az arisztokrata életideál és életstílus kifejezője volt, miként a harci küzdelem, a vadászat, a sport. Az udvarlási jelenetek kedveltsége mutatja, hogy a serdülők bevezetése a férfiak magatartásformáiba és értékvilágába mennyire fontos volt. Ezek az ábrázolások a Kr. e. V. század második negyedétől eltűntek, ami nem jelenti ugyanakkor ennek a nemesi passziónak a megszűntét is. Nem a szexuális szokások változtak meg, hanem a körülmények. A symposion ábrázolások nem tűntek ugyan el, hisz ez részét képezte a dionysikus ünnepeknek, de az erotikus jelenetek helyett a nőalakok felöltözve fuvoláznak. A klasszikus Athénben (Kr. e. V. század második fele) a hivalkodó, költséges életmód már nem felelt meg az új, demokratikus rend kívánalmainak, melynek ideálja a polgárok egyenlősége volt. A magánluxus tiltottá vált, a polgároknak nem anyagi tehetősségükkel, hanem a közösség számára hasznos erényeikkel kellett versengeniük.