Jenny F. So és Emma C. Bunker katalógusa: Kereskedők és rablók Kína északi határán a washingtoni Sackler Gallery amerikai gyűjteményekből válogatott kiállításához készült. Az újabb kínai ásatások alapján a szerzők ez alkalommal pontosabban meghatározták az eddig nehezen datálható belső-ázsiai és észak-kínai bronztárgyakat. Az analógiák a kínai Taihang hegyvidékről, az Ordosz-vidékről és Ningxia területéről származnak, a kínai Belső Mongol Autonom terület déli határvidékéről, amelynek hossza több mint 2500kilométer. A kínai források “északi barbár” néven foglalták össze az itteni, főleg lovas nomád törzseket, amelyekkel a békés időszakokban cserekereskedelmet folytattak. A nomádok Kínával való kapcsolatai i. e. 1300 után kezdtek erősödni. Az i. e. I. évezred első felében a Kínai bronztárgyakon már érezhető északi hatás. Állatalakos övkapcsok és lemezek jelentek meg, sőt kocsiábrázolás is ismert (Fig. 17.) A kínaiak viszont egyre több luxustárgyat készítettek a nomádoknak. A kapcsolatokra jellemző, hogy Nyugat-Kínában pazyrykkel összevethető leletek mellett kínai feliratos tárgyak is előkerültek (Fig. 20–22.)

A xiongnu birodalom megalakulásával és támadásával az i. e. III. században az északi határzóna helyzete megváltozott. Támadásaik ellen a Qin-dinasztia kiépítette a Nagy Falat, majd legyőzte a xiongnukat, és szerződéssel szabályozták az árucserét. Az állatstílusú bronztárgyak, főleg az övdíszek jól mutatják e kapcsolatokat. A horgosvégű övkapcsok viszont a kínaiakra jellemzők. A szerzők a nomád–kínai kapcsolatokat elemezve kifejtik, hogy ezek a késő-neolitikumtól és a bronzkortól a középkorig folytatódtak, és a Nagy Fal nemcsak elválasztó, hanem összekötő és találkozási vonal is volt egyben.

A 10. sz. talpas bronzüst olyan tárgyformát képvisel, amelyről Felvinczi Takács Zoltán már az 1910-es években megállapította, hogy a xiongnuk köréhez tartozik. A “gomba alakú” peremdíszes példányokat hagyományosan a xianbei törzzsel kapcsolták össze, amely ezt a xiongnuktól vette át. Ez a forma került át később, az i. u. II–IV. században Európába is. Egyes kínai bronzedények a bőrből készült nomád víztartók formáját utánozzák. Az állatfejes bronzkések északi eredetűek.

Az állatalakos díszlemezek, plasztikus járomdíszek, zabladíszek és rúdvégek (i. e. VIII–IV. század) a nomád állatstílus legszebb példáit képviselik. Analógiáikat Dél-Szibériáig követik a szerzők. Kiemelkedők az állatalakos és állatharcos jelenetű övlemezek az i. e. V–II. századból. Farkas, tigris, medve, szarvas, ökör és teve mellett fantasztikus állatábrázolások is vannak. Teljesen kínai jellegű a T-alakú, díszes bronztükör, a tüköröntő agyagmodell töredék és a berakásos díszítésű bronz övkapocs. Néhány jade-ből faragott díszlemez arról tanúskodik, hogy a kínaiak ezekre is a nomádoknak is tetsző állatábrázolásokat faragtak.

A második mű [Emma C. Bunker: Ancient Bronzes of the Eastern Eurasian Steppes from the A. M. Sackler Collections) a Sackler-gyűjtemény több mint ötszáz darabos remek anyagának feldolgozását tartalmazza, az anyagcsoportok és korszakok kutatásának összefoglalásával. E tárgyak nem hiteles ásatásokból származnak, hanem öt magángyűjteményből valók. A szerzők ezért az 1970–90-es évek kínai régészeti kutatásaira alapozva, szerencsés csapatmunka révén készítették el e tárgyak tudományos feldolgozását, a származási helyek és a kronológia tisztázásával.

A Régészeti áttekintés-ben három szerző foglalja össze az i. e. 2000 körüli időktől az i. u. II–III. századig az észak-kínai határterületek régészeti kutatásainak eredményeit területek szerint. A kelet-gansui és dél-ningxiai lelőhelyek után a szomszédos ordoszi területet, a Sárga-folyótól északra eső belső-mongóliai területet, az észak-hebei-i vidéket, a keleti belső-mongóliai, és Liaoning tartományokat veszik sorra. Az észak-kínai bronzkori – kb. i. e. 2000–1000 közötti – lelőhelyek térképén közel harminc lelőhely van megjelölve. A feltört sírok mongoloid csontvázakat és a kínaiakétól eltérő temetkezési szokásokat mutatnak. Kivételt képeznek a Tarim-medencében, a mai Nyugat-Kínában talált régebbi csontvázak, amelyek europid, közép-ázsiai vonásokat mutatnak. A vaskori – i. e. IX. – i. e. III. századi – lelőhelyek térképén is mintegy harminc lelőhely szerepel. E korszakra a pásztorkodó nomadizálás kialakulása és fejlődése jellemző. A kínaiak szerint a domesztikált és betanított lovak használata i. e. 1200-tól dokumentálható, de lovat már korábban is használtak. Az i. e. II. évezred első feléből a kocsizás is bizonyított. A hatékonyabb zabla és a kantár használatát, valamint az összetett íjak megjelenését is i. e. 900 körüli időkre teszik. A vas az i. e. VII–V. században jelent meg Kelet-Gansu és Dél-Ningxia területén. A bronztárgyakat gyakran ónnal vonták be. Megindult az állatalakos bronztárgyak – köztük a háromdimenziós kutya-, birka-, farkas-, ibex- és szarvasfigurák – öntése is.

Kelet-Gansuból sok állatalakos övlemez ismert. A kínai stílusúak cserekereskedelem révén jutottak ide. Az ordoszi sírokban sok áldozati állatcsontot találtak. Itt viszont hiányoznak az északi jellegű, nagy övlemezek. Az i. e. IV–III. században kőberakásos arany és ezüst övveretek jelentek meg, reális vagy fantasztikus állatábrázolással. Aluchaideng lelőhelyen két, i. e. III. századi sírból 218 aranytárgy került elő, köztük egy állatfejes arany díszpánt, és egy fejdísz, melynek tetején türkizberakásos madáralak is van. Stílusbeli analógiaként a malin’gaotui gyönyörű, szarvasalakos arany fejdíszt (Fig. A 56), a 2. sz. pazyryki sír tetoválását és az isszik-köli övlemezeket említik. Az ordoszi Xigoupannál két állatalakos arany csaton a súly és a készítő neve kínai írásjegyekkel van megadva. A Sárga folyótól északra fekvő területek Belső-Mongólia hegyes vidékét képviselik. Itt Maoqinggouból 79 sír ismert az i. e. VI–III. századból. Rövid kardok, a basadari és a Tagar-leletekre emlékeztető övlemezek a jellemzők itt is.

Foglalkoznak a szerzők a szomszédos területekkel való indirekt kapcsolatokkal is. Az észak-kínai lelőhelyeken megfigyelt temetkezési szokások, a leletanyagban pedig a rövid kések, nyílhegyek és állatábrázolások párhuzamai Mongóliában és Burjátia transzbajkáli részen a vaskorból (i. e. VIII–III. század) figyelhetők meg. A Tagar-kultúrát a kínai források tingling népével próbálják azonosítani, de ehhez további kutatások szükségesek. Az altáji lelőhelyek – Katanda, Basadar, Pazyryk – leleteinek párhuzamait a belső-mongóliai hegyvidék anyaga mutatja.

A népvándorláskori kutatások szempontjából a kötet harmadik része a legfontosabb, amely A Xiongnu, Xianbei és Wuhuan törzsszövetségek kialakulása (i. e. III–i. u. III. század) címet viseli. E lelőhelyek térképén a xiongnuk Ordoszban és a Bajkáltól délre, a xianbeiek három más helyen vannak jelölve. A kínai források szerint az i. e. III. század előtt a gansui rouzhi (yüechi) törzsek uralták az északi zónát, amelyek indoeurópai nyelvűek voltak, s valamilyen kapcsolatban voltak a szkitákkal és szakákkal.

A xiongnuk eredete még nem világos, s erről eltérő vélemények vannak. Az i. e. IV. század végén már több nomád törzs támadta Kínát, s ellenük építették ki később a Nagy Falat. Az i. e. III. század végére a xionguk több kelet-európai törzset egyesítettek uralmuk alatt Liaoningtól Xinjiangig, a Bajkáltól Minuszinszkig. Támadásaik miatt a Han császár hadjáratot indított ellenük. Birodalmuk felbomlása és nagy veszteségeik miatt a xiongnuk egy része elvonult, más részüket Észak-Kínában telepítették le, s később már védte Kína határait.

A nomádokra jellemző leletek több néptől származnak. A xiongnuk legjellemzőbb tárgyai a fekvő B-alakú, vagy téglalapalakú páros övlemezek, övkapcsok, melyekben ember- vagy állatalakos jelenet szerepel. Anyaguk –bronz, arany, ezüstözött vagy ónozott bronz – rokonságjelző vagy politikai kapcsolatjelző is volt. Bronz övlemezek már gyereksírokban is vannak. A páros övlemezek áttörtek, és összekapcsolásukhoz a viselő felől baloldali övlemez kiálló kis pecekje szolgált. A szerzők itt foglalták össze a xiongnu-kutatás eredményeit. A xiongnu-leletek két fő területre csoportosíthatók: az észak-kínai Liaoning, Ningxia és Ordosz területére, és Kínától északra, Mongóliába, Burjátiába és Minuszinszkbe. Az északi lelőhelyeket a senyü (az uralkodó) klánjához kapcsolják, és ezek a gazdagabbak. Az északi sírokba temetett nők többsége azonban kínai eredetű volt. A legtöbb északi temető i. e. III–i. u. I. századi. Jellemzők rájuk a kidolgozott övcsatok, övlemezek és kisebb lándzsák leletei. A xiongnu temetők két csoportba sorolhatók: a korai, i. e. III–II. századi belső-mongóliaiakra (mint pl. Xigoupan és Daodunzi; északon a Deresztuj és Ivolga tartozik ide), és a kissé későbbi, i. e. I–i. u. I. századi mongóliai, szelengai, noin-ulai és transzbajkáli temetőkre.

Érdekes, hogy a kínai határvidéki xiongnu síroknak nincs sírhalma vagy kőköre. Északon viszont már legalább tíz, fallal körülvett településük ismert, ami Han kínai hatásra utal. Az észak-kínai xiongnu temetők közül Xichaogout i. e. 175–74 közötti kínai pénzek datálják. Egy bronzlemezen emberalakos ábrázolás van itt (Fig. A 112). A daozunzi 10. sírban egy fekvő B-alakú övlemezen alakos ábrázolás van: harcos alakja egy kocsi mögött, amint kardját ellenfelére emeli (87.1. Fig. A/128). E dél-ningxiai (i. e. II–I. századi) temetőben egyébként ló, sárkány, teknőc, sőt teve alakja is szerepel a 30 övlemez között. Itt női sírokban is voltak övlemezek (pl. Fig. A 123). Az északkelet-ordoszi Xigoupan temető (i. e. II. század) 4. számú, gazdag női sírjában szerepel az egyik legszebb tárgy, egy aranylemezes női fejdísz, melyhez jade függők csatlakoztak (85.1 Fig. A 129).

A xiongnu birodalom felbomlása után a xianbei törzsszövetség uralta az északi steppe nagy részét. Temetőikre a csoportos temetkezés és a talpas bronzüstök jellemzők. A xiongnu, xianbei és wuhuan kultúrák távolabbi leleteiről is olvashatunk. A szerzők szerint a Minuszinszkből ismert mintegy 120 áttört bronz övlemez egy ötöde a xiangnukra jellemző állatmotívumokat mutat (tirgis, teve, sárkány), de az áttört, állatalakos övlemezek itt csak az i. e. II. századtól kezdve jelentek meg. Észak-Kínában ilyenek már az i. e. V. vagy IV. században megjelentek, így feltehető, hogy eredetük ordoszi és szomszéd területekhez vezethető vissza.

A régészeti összefoglalást egy 255 pontos jegyzetet tartalmazó rész zárja le. A kötet nagy részét (113–345. l.) az Emma Bunker által írott katalógus képezi, amely területenként és kronológiai sorrendben halad. Az 1–3. fejezet bronzkori anyaggal foglalkozik, a 4–6. vaskori tárgyakkal; utóbbiak között már több nomád vonás figyelhető meg.

A könyv egyik legérdekesebb része a 8. fejezet, melynek A-része az észak-kínai xiongnu korszak (i. e. III–i. u. I. század) tárgyaival foglalkozik. Az anyag sokfélesége azzal magyarázható, hogy a xiongnu uralom alá került számos más nép megtartotta helyi szokásait és szimbólumait. Bunker szerint a xiongnukkal leginkább összekapcsolt tárgyforma a páros övcsat, amely lehetett külön-külön vagy tükörképszerűen öntött. Alakjuk különféle állatalakot mutat, ami klánhoz való tartozást jelenthetett. Szerepelnek fantasztikus állatalakok is. Némely darabnak szibériai párhuzamai vannak. A 8/B fejezetben mongóliai, burjátföldi és dél-szibériai tárgyak következnek, köztük néhány ritka és remek övlemez, pl. a 242. és 243. számú darab. Utóbbihoz Erdélyi István közölt Góbi-sivatagi analógiát. A 9. fejezet az északi zóna xianbei tárgyaival foglalkozik, melyeknek zöme eltér a xiongnuk bronztárgyaitól. Jellemző a szárnyas ló ábrázolás. A 10. fejezetben a kelet-európai steppékre utaló bronztárgyak szerepelnek, pl. kulán (vadszamár) alakos rúdvég és ökörfejes díszek. A 11. fejezet néhány jellegzetes kínai bronz tárgyat vesz sorra, melyeket eddig tradicionálisan a steppeövezetből származónak írtak le. Ezek különböző korokból származnak.

Az 1. sz. Függelék a Sackler-bronzok technikai és fémelemzési eredményeit közli. A magas ón- és arzéntartalom általában a mongóliai és dél-szibériai bronztárgyakra jellemző. Az aranyozás higanyos eljárással készült, de ezt ritka kivétellel csak a kínaiak művelték. Egyes övlemezek hátoldalán textil-lenyomat látható, ami arra utal, hogy az öntőminta aljába textil darabokat tettek. Fontos és tanulságos a 3. sz. függelék, amelyben “Északi zónai hamisítványok” címmel húsz oldalon elemzi Bunker a Sackler-gyűjtemény 36 nomád jellegű, hamisított bronztárgyait. Itt főleg különféle állatalakos tárgyak – csatok, övlemezek stb. – leírását találjuk. E hamisítványok zöme az 1920–30-as években készült Kínában, elsősorban Pekingben. Gyanúsak általában a nagy cin- és ólomtartalmú bronztárgyak. Rendkívül ügyesek voltak a hamisítók a műpatina előállításában is. A hamisítványokat azonban a szokatlan, rosszul formált állatábrázolás is elárulja. Bunker négy csoportba sorolta a hamisítványokat. A “direkt” másolatokkal kapcsolatban, melyeket Bunker mind hamisítványnak tart, meg kell említeni egy tényt, azt, hogy főleg a kisebb kínai bronz használati tárgyakat több nomád népnél nemcsak használták, hanem sokszor utánöntötték. A kínai bronztárgyak, pl. a tükrök, nagyon fontosak voltak a nomádok számára. Ilyenek utánöntései a mongol–magyar régészeti expedíciók leleteiből is ismertek. Közös jellemzőjük a pontatlan öntés, és az elmosódott díszítés. Mind az eredeti, mind a hamisított, “állatstílusú” bronztárgyakat leginkább Pekingben adták el, és főleg nyugati utazók, gyűjtők vásárolták meg azokat. Állatalakos övlemezek, csatok, ruhadíszek, függők, rúdvégek és állatfejes kések szerepelnek gyakran a hamisítványok között. Bunker több esetben megtalálta és említi azokat az eredeti tárgyakat, amelyekről a hamisítvány készülhetett. Az F. 28. sz. hamis övlemez-pár pl. a tigrisbe harapó szárnyas griff alakjával, a Sackler-gyűjtemény 222. számú eredetijéhez hasonló lemez után készülhetett. Egyes daraboknál a tárgy rendeltetésének nem ismerése vagy félreértése árulja el a darab hamis voltát.

A 4. számú függelék (341–343. l.) az egyes lelőhelyek és korszakok szerint rendezett, válogatott bibliográfiát tartalmaz, amelyben sok kínai régészeti publikáció szerepel. Az 5. számú rövid függelékben T. S. Kawami olyan bronz pecsétlőkről ír, amelyek az 1920-as években kezdtek felbukkanni az Ordosz-vidékről, ahol a mongolok amulettként viselték, vagy pecsétlőként használták őket. Némelyiken kereszt alakú minta van, s ezért a keresztény misszionáriusok a nesztoriánus keresztény ongut törzs szálláshelyére gondoltak, mint készítési helyükre. Hiteles régészeti leletek vagy más adatok híján azonban még sem a származási helyük, sem a koruk nincs meghatározva.

A négy szerzőnek mintegy félszáz publikációja szerepel e témakörből a bibliográfiában. Emma Bunker denveri kutatónak – akinek neve az 1970-es évek óta jól ismert, az ókori kínai bronzok és az északi nomádok bronz használati és viseleti tárgyainak feldolgozását nyújtó számos írása után – 16 írása szerepel a bibliográfiában. Jenny F. So – a Sackler Gallery régiségeinek kurátora – az ókori kínai bronzok és az újabb kínai régészeti felfedezések kutatatásával járulhatott hozzá az első katalógus publikációjához.

K. M. Linduffnak hét, főleg kínai régészeti írása található a bibliográfiában. Wu En pekingi régész több mint húsz éve publikálja az újabb kínai ásatások leletanyagát, ő készítette a kötetben közölt térképek alapanyagát is. T. S. Kawami az iráni és belső-ázsiai régészeti összefüggésekkel foglalkozik.

A két kitűnő kötet időben csak az i. u. II–II. századig halad, így a magyarországi népvándorláskori anyag kutatásához csak keveset meríthetünk belölük közvetlenül. Tanulságként mégis levonhatjuk azt a következtetést, hogy a belső-ázsiai népvándorláskori népek történetének kutatása sokkal bonyolultabb mint itt gondolhatnánk. Magyarországon sem egyszerű a Kárpát-medencében élt sok nép mozgásának követése, régészeti hagyatékának elemzése. Közép-Ázsia és Belső-Ázsia területén azonban merőben mások az arányok, ott sokezer kilométernyi távolságokkal, több tucat különféle, eddig pontosan azonosíthatatlan etnikummal kell számolni.

Az ottani nomád népek történetének kutatásához kulcsfontosságúak a kínai történeti források. A minket leginkább érdeklő népek azonban a kínai történelemnek csak egy-egy rövid szakaszában játszottak jelentős szerepet, másrészt viszont Kína sok tucatnyi nemzetiségének is csak kisebb csoportjait képviselik, s neveik is többször változtak.

A két mű olvasása után az is leszűrhető, hogy csak hiteles újabb ásatásokból származó belső-azsiai, mongóliai és kínai leletek alapján lehetséges a magyarországi népvándorláskori tárgyformák analógiáinak nyomon követése, s az őket hátrahagyó népek történetének pontosabb rekonstruálása, nem is szólva az ethnogenezis kérdéseiről. Ilyen vonatkozásban végső fokon csak hosszabb nemzetközi régészeti és más forráskutatási összefogástól várhatók további eredmények.

Jenny F. So–Emma C. Bunker: Traders and Raiders on China’s Northern Frontier (Kereskedők és fosztogatók Kína északi határán). A. M. Sackler Gallery, Smithsonian Institution, Seattle és London, 1995. 203 p. 20 pl. 37 ábra, 103 kat. ábra.