A mexikói Yucatan-félsziget maya népei a gyarmati periódus folyamán s a független Mexikó idején is fel-fellobbanó harcot vívtak a spanyolok és (majd) a mexikói fehérek ellen. Ennek a harcnak az epicentrumát az 1849–1901 közötti korszak jelenti, amelyet “Guerra de Castas” néven említ a történettudomány. Lorena Careaga Viliesid könyve ezt a periódust vizsgálja, jellegében erősen eltérő két önálló részben.

Az első rész politikatörténeti jellegű vizsgálat, mely első fejezeteiben az 1849–1866 között történt yucatáni eseményeket mutatja be. E részekben a szerző azt hangsúlyozza, ez a háború elsősorban nem “faji konfliktus”, az ellentétek ennél sokszínűbbek és bonyolultabbak. Egyfelől a yucatáni fehérek elszakadási törekvései (Texas-modell) és a mexikói centralizmus konfliktusa, másfelől a mexikói–angol–USA konfliktus, amennyiben az itteni angol gyarmat, Belice kereskedői és fakitermelői (és az angol kormányzat) látják el fegyverrel a yucatanost és az indián lázadókat. A szerző kiemeli, hogy a yucatanos soraiban ez időben ezernél több észak-amerikai önkéntes harcolt, ahogy a maya felkelők soraiban is sok fehéret találunk. Ám maguk az indián felkelők sem egységesek, a békülékenyek (pacificos) és a cruzoob, a radikális “kereszt népe” között is véres leszámolások zajlanak.

A könyv gazdag forrásanyagot mutat be a mexikói katonai levéltár alapján, ám szemmel láthatóan és elsősorban új részadatok közreadása, eddig ismeretlen katonai jelentéseknek és indián vezérek leveleinek közreadása jelenti vállalt feladatát. Az olvasó, aki e könyvvel kezdené az ismerkedést Yucatán történetével, kevés választ kapna “miértjeire”, a gazdasági és társadalmi körülmények homályban maradnak, csupán elszórt utalásokat találunk nagybirtokokról elszökött maya parasztokról, Kubába rabszolgának eladott yucatáni indiánokról, a belicei fakereskedőkről.

A könyv második része a maya felkelők és a Cruz Parlante (beszélő kereszt) közötti összefüggést mutatja be. Arról van szó, hogy az 1850-es években az indián felkelőknek saját vallása és egyháza formálódott, mely katonai-politikai funkciókat is felvállalt, a szerző szerint sajátos militarista teokratizmust létrehozva. Jézus és Szűz Mária nevében a Harmadik, a Santíssima, vagy a Beszélő Kereszt képviseli e harcoló egyházat; ez időben Juan de la Cruz “titkár” személyén keresztül, aki bíró, vezér, diktátor, pap, diplomata egy személyben. A Santíssima döntéseit, gondolatait ő közvetíti hívei felé, legtöbbször írásos üzenet formájában.

A szerző mindazonáltal hangsúlyozza, hogy ez esetben nem egyszerűen vallási szinkretizmusról van szó, amikor az ősi indián hitek “bújnak” a felvett katolikus hit mögé és keverednek elemeik. A szerző önálló maya vallásként szemléli a Cruz Parlantét, amely az ősi maya kereszt-motívumot éleszti újjá, s megerősítésül használ katolikus elemeket. A maya népi hitvilág (halál, termékenység stb.) szerinte ettől elválik, ennek varázslói, gyógyító emberei és rítusaik nem képezik részét e harcoló egyháznak.

A Cruz Parlante az 1860-as évektől veszíti el attraktivitását, ahogy a harcok intenzitása is csökken. Careaga ugyanakkor bemutatja azokat a kutatói vélekedéseket, amelyek máig tartó hatását, jelenlétét mutatják ki e vallásnak. S könyvének végén ahhoz a következtetéshez jut, amit a maya népi hitvilág is vall, mely szerint “a totális háború ismét el fog jönni, s ezt a Beszélő Kereszt fogja vezetni”.