Újgazdagok földvásárlásai Angliában (1850–1869)

David Brown a brit felső-középosztály XIX. századi nemesedését vizsgálva, a dzsentrifikáció-pártiak táborában foglal magának helyet. A norwichi történész legfontosabb dzsentrifikációs kritériumként a vásárolt földbirtokot használja, bár ő maga is érzi a meghatározott nagyságú birtok, mint nemesedést jelző „teszt” érvényességének bizonyos kétes pontjait. A W. D. Rubinstein által használt 2000 acre-s küszöbhatárt nem tartja megfelelőnek, ami érthető is, hiszen még a Rubinstein által alapként használt 1883-as nagybirtokos kompiláció (Bateman: The Great Landowners of Great Britain and Ireland) szerzője is – bár csak a legalább 2000 acre-nyi földdel rendelkezőket említi – úgy vélte, hogy már az 1000 acre-s birtokkal rendelkezők is nyugodt szívvel tekinthetők nemeseknek, (egészen pontosan squire-öknek).

Mivel Brown jobbnak találja a Beckett-féle árnyaltabb, hármas tagolást (300–1000 acre: the landed gentry; 1000–3000 acre: squire; 3000 acre fölött: aristocrat), ezért ő is ezt használja; kutatásának egyik részeként – alapul véve a mások (pld. Rubinstein és Thompson) révén már ismert földvásárlók listáit – 682 olyan személyt vesz adatbázisba, akik 1780 és 1880 között legalább 1000 acre-nyi földet vettek (csakis olyanokat, akik valóban a birtokon laktak, és nem kizárólag gazdasági megfontolásokból vették azt). Brown a 682 földvásárló mintegy felénél tudta megállapítani a vásárlás pontos időpontját, ami – némiképp ellentmondva a zárt, „kasztszerű” nemesség koncepciójának – évtizedes lebontásban azt mutatta, hogy a legtöbb földvásárlás az 1850-es és 1860-es években zajlott.

Kutatásai további részében Brown elsősorban erre a két évtizedre koncentrált, így sikerült egy 423 fős listát összeállítani azokból, akik 1850 és 1869 között vettek jelentékeny nagyságú földbirtokot. A minta foglalkozásbeli megoszlása (a földvásárlók 45 százaléka az ipar, 38 százaléka a bankszféra és a kereskedelem képviselője) azt látszik sejtetni, hogy a földbirtok nemcsak az egyesek által gazdagabbnak, dominánsabbnak tartott „úri kapitalisták”, hanem a gyárosok számára is elérhető volt; különösen azért, mert Brown állítása szerint a vásárolt földbirtok nagysága nem függött a foglalkozásbeli háttértől. Brown egyébként vitatja Cain és Hopkins azon megállapítását is, mely szerint merev választóvonal húzódott az „úri kapitalisták” és az ipari vállalkozók között: karrierje során jó néhány gyáros vált érdekeltté a bankszférában vagy a kereskedelemben, ami persze – amellett, hogy megnehezítheti ezen személyek egyértelmű besorolását a foglalkozási kategóriákba – változtathat a különböző középosztályok kapcsolatáról alkotott képen is.

A 423 földvásárló közül – a becketti kategorizálás alapján – 111-en (300 és 1000 acre közötti földjükkel) gentryvé, 179-en (1000 és 3000 acre közötti birtokkal) a squirearchy, míg 105-en (legalább 3000 acre-nyi földdel) az arisztokrácia tagjaivá emelkedtek; legalább is, ha a földbirtokot egyedüli kritériumnak tekintjük. A 105 több ezer acre-s birtokos közül csak néhányan lettek baronetek, peer-é pedig mindössze hármójuknak sikerült válnia. Ez a tény persze Brown számára is elég világosan jelzi, hogy a többi dzsentrifikációs „teszt” (pl. gentry családba történő beházasodás, public school-iskoláztatás, nemesi címek szerzése) jelentősen változtathat a vizsgált személyek nemesedéséről alkotott képünkön: vagyis, használjunk bár alacsony acre-küszöböt, a földvásárlás önmagában nem adhat teljes választ a dzsentrifikáció bekövetkeztét illetően.

Ez annál is inkább igaz, mivel azokat a felső-középosztálybelieket Brown vizsgálata sem vehette számításba, akik nem vettek, csak béreltek házat (amelyhez a birtok sem feltétlenül volt több ezer acre-nyi).

Brown is tisztában van azzal, hogy számos üzletember szokásaiban, életstílusában úgy is elnemesedhetett, hogy nem vett földet (vagy legalább is csak viszonylag keveset). Példákat hoz arra, amikor country house-uk és 2000 acre alatti birtokuk is kényelmesen lehetővé tette az arisztokrata életmódot (pld. vadászat), és az illetők még Burke Landed Gentry-jébe is bekerültek.

Másfelől, még a minden szempontból jelentékenynek tekinthető földvásárlás sem jelentett feltétlenül teljes elnemesedést: akárcsak korábban F. M. L. Thompson vagy Richard Trainor, Brown is rámutat arra, hogy sokan úgy váltak a földbirtokos életmód élvezőivé, hogy közben sikeres üzletemberek maradtak; az effajta esetek pedig – bár jelentőségükre Brown csak utal – igazán jelentősen módosították a nemesség és a középosztályok kapcsolatának lényegét.

Kutatásainak utolsó fázisában Brown már mintegy 1400 olyan személyt azonosított, aki 1780 és 1879 között legalább 300 acre-nyi földet vásárolt: ez az arisztokráciát és a squirearchy-t tekintve 21 százalék „vérfrissítést” jelentett. (A 300 és 1000 acre közötti gentry körében ugyan ez a számarány csak 3 százalékos volt, ami legalábbis részben a kisebb birtokok nehezebb felderíthetőségével magyarázható.) Brown joggal szögezi le, hogy akár soknak, akár kevésnek találjuk ezt a 21 százalékot, mindenképpen hiba lenne a dzsentrifikáció valódi jelentőségét az effajta puszta számadatok alapján megítélni, mivel a folyamat hatása – elterjedt mítoszjellegénél fogva – túlnőtt ezeken. Ugyanakkor az egyes, Brown által idézett példák is rávilágítanak arra, hogy a részletes életrajzi- és karriervizsgálatok jelentősen változtathatnak a „hagyományos” (főként az életmóddal és a társadalmi elfogadottsággal kapcsolatos) dzsentrifikációs kritériumok használata által kapott eredményeken.

David Brown: Equipoise and the myth of an open elite. New men of wealth and the purchase of land in the equipoise decades 1850–1869 (Az egyensúly és a nyílt elit mítosza. Újgazdagok és földvásárlások, 1850–1869). Scholar Press, Alsderschot, 2000. 148 old.

Timár Attila