Klió 2000/3.
9. évfolyam
David M. Gwynn cikke Nagy Konstantin császár és a nikomédeai Eusebius kapcsolatát vizsgálja, Timothy D. Barnes Konstantin és Eusebius című könyvének konklúziójából kiindulva, mely szerint nem a caesareai Eusebius volt a császár közeli tanácsadója. A szerző választ keresve arra a kérdésre, hogy ki volt a Konstantinhoz legközelebb álló egyházi személy, a kevésbé tanulmányozott „másik Eusebius”, Nikomédea püspökének személyét és szerepét elemzi.
Az ellenségesen befolyásolt források a niceai zsinaton elítélt Arius mellett kiálló Eusebiust eretnekként kezelik; ezen alapfeltételezés hamisságát és Eusebius nem ariánus voltát igyekszik bebizonyítani a cikk. A császár és a püspök nem alárendeltségi viszonyban, hanem egymást kölcsönösen tisztelő és befolyásoló kapcsolatban állt, s kapcsolatuk alapját képezte a későbbi egyház–állam viszonynak.
A források azonban nem pártatlanok, hiszen az egyházat megosztja az ariánus vita, s így a teológiai munkákat a vita és védekezés szelleme színezi. A korabeli szerzők legtermékenyebbike az alexandriai Athanasius, aki Eusebius legádázabb ellensége, s az ő hatása érződik a hasonló elfogultságot sugalló ötödik századi egyházi művekben is Socratesnél, Sozomennél, illetve Theodoretusnál. Csupán Philostorgius nem kezeli ellenségként, így ellentétes előjelű bemutatások összevetésével kell képet alkotni Eusebiusról.
Pályafutását már az elején a nagyravágyás és az udvari ügyekhez közelférkőzés jellemzi, hiszen a nikomédeai püspökség megszerzésével azonnal Konstantin közelébe kerül annak nővére révén. A császári családdal való kapcsolatának köszönhette megmenekülését a 317 utáni keresztényüldözéskor, s kompromisszumokra való hajlama tette Konstantin bizalmasává Licinius veresége után. Az alexandriai püspökkel való ellentéte a legbiztosabb bizonyítéka annak, hogy az ambiciózus püspök befolyásos személy volt az udvarban az egyházpolitika terén. Ám a mozgatórugók elemzésekor figyelembe kell vennünk teológiai nézeteit is, hiszen ezeknek igen fontos szerepük van a császárral való kapcsolatában is.
Általánosan elfogadott nézet, hogy Arius teológiai nézetét osztotta. Az ariánus vita nem csupán Arius és Athanasius vitája, sokkal komplexebb annál, a szabellianizmus elleni harcot is magában foglalja. Eusebius Paulinushoz írt levele alapján egyes nézetei Ariusszal közösek: az Atya elsőbbsége, valamint az, hogy a Fiúra nem alkalmazható a homousios fogalma és valójában ez az alapja annak, hogy Eusebiust ariánusként tartják számon. Az anomoios alkalmazhatóságának elismerésével ismét Arius nézeteit vallja, de hitvallása csupán a szabellianizmus elleni reakció volt és nem a többi püspökkel áll szemben. Eusebius tehát nem ariánus, hanem konzervatív keleti püspök volt, aki inkább Arius félelmét osztotta, mintsem annak nézeteit. Kiátkozását mégsem tudja megakadályozni, a zsinat határozatát is aláírja, s a későbbi száműzetésből is csak kompromisszumok árán térhet vissza 327-ben. Igazi kapcsolata a császárral ekkor kezdődik.
Eusebius visszatérése után az ellentábor néhány tagját száműzik, s ebben Eusebius kezét látták, ám a valódi ok az volt, hogy mind Nagy Konstantin, mind Eusebius az egyház egységét tartotta szem előtt. Ez a közös cél, melyet Eusebius is elsajátított, volt kapcsolatuk alapja. Konstantin szemében a vallási nézet és a vallási béke elválaszthatatlan volt, a széthúzást Isten elleni véteknek tekintette, és ez magyarázza meg az ariánusok elleni cselekedeteit is. Mind Eustathius, mind az ancyrai Marcellus esete az ariánus ellenesek közül azt tükrözi, hogy Konstantin nem tűrte a társadalmi szakadáshoz vezető viselkedést. Athanasius viszont nem csupán a társadalmat, hanem az egyházat is megosztotta, ez okozta száműzését. Konstantint inkább érdekelhette a társadalmi és egyházi egység, mint a püspökök ellen felhozott teológiai vádak. Ám mindegyiküket egyházi alapon vádolták be, és egyházi bíróság ítélte el őket. Az elítélésekben nem kis szerepe volt a császár célját és nézeteit osztó Eusebiusnak.
A forrásokban Eusebius egyetlen oka erre a lépésre az egyházpolitika terén való nagyravágyása volt. A püspökök száműzése ellenfeleinek eltávolítását jelentette. Mindenek felett kívánta azonban az egyház egységét és békéjét, akárcsak Konstantin. Püspökként érdekelt volt az ariánus vita teológiai kérdéseiben is, így azok a püspökök jelentettek veszélyt számára, akik az ő véleménye szerint szabellianista módon értelmezték a homousios fogalmát. Ám nemcsak az ő véleménye szerint, hiszen a többnyire konzervatív püspökökből álló kilencven tagú zsinat résztvevői az ő nézetét osztották, mégha kényszerből alá is írták a zsinat határozatát. Eusebius egy személyben volt konzervatív egyházi méltóság és gyakorlatias politikus. Mind őt, mind Konstantint politikai érdekeltség és vallásosság jellemezte, és kettejük együttműködése példaképül szolgált a későbbi császár–udvari püspök viszonynak.
Eusebius és Nagy Konstantin közeli kapcsolatának végső bizonyítéka, hogy a császár halottas ágyáig halogatott megkeresztelését ő végezte; ez megfelelő elismerése volt az évtizedes együttműködésnek, aminek fontos szerepe lett a keresztény római hatalom alakulásában.
David M. Gwynn: Constantine and the Other Eusebius (Konstantin és a másik Eusebius), Prudentia 31.2 (1999), 94–124. p.
Tóth Emőke