Klió 2000/3.
9. évfolyam
A Monumenta Avarorum Archaeologica sorozatból már a második publikációt ismertetjük a Klió hasábjain. Maga ez az újonnan megindult sorozat részben párhuzamosan halad az Avar Corpus füzetek sorozatával, részben pótolja az ott napvilágot nem látó dolgozatok megjelentetését (a Klióban egyébként az ott megjelent egyik kötetről, Török Gyula munkájáról is írtunk már). Lassan-lassan előttünk áll az avar kor régészeti forrásbázisának jelentős része, már ami a teljesen, vagy majdnem teljesen feltárt temetőket illeti. Közben készül és befejezés előtt áll Szentpéteri József szerkesztésében a teljességre törekvő avar temetőlelőhely katalógusa is. Ezeknek a munkálatoknak a történeti jelentősége valóban óriási, mert nélkülük sem az avar kor megértése, sem például a kettős honfoglalás hipotézisének a vizsgálata nem képzelhető el.
Rosner Gyula szekszárdi régész kötetében az általa feltárt egyik temetőről kapunk képet, amit természetesen akkor tudunk majd végleg értékelni, ha a szerző lehetőséget kap a temetővel egyidős falu feltárásának publikációjára. Sajnos a publikációból kimaradt – és ez már sorozatos jelenség! – az embertani anyag közlése és vizsgálati eredménye. Mint már régebben is jeleztük, a lemaradást sürgősen pótolni kellene, mivel enélkül nem képzelhető el az etnikai kérdések valós felvetése és megválaszolása sem. A kérdés, illetve az előrelépés antropológus szakemberek nagyobb létszámú képzésével és szakmai kutatóhelyek fejlesztésével oldható csak meg.
A kötetben 788 sír leírását olvashatjuk, melyeket az 1975-ben (negyed századdal ezelőtt!) zárult feltárással hoztak napvilágra középiskolás diákok aktív részvételével (!), két esztendő leforgása alatt. A temetővel egykorú falu feltárása viszont tíz évig tartott. A temetőfeltárás teljesnek tekinthető, egyetlen falu egységes – nagycsaládokra osztott – társadalmának az emléke, amely a sírbolygatások által kevésbé károsodott, tehát forrásértéke igen jelentős.
Az egységre utal az igen csekély számú, mindössze hét, a többiekkel ellentétesen tájolt csontváz is. A keletről, Ázsia felől ideérkezett népességhez helyben maradt longobárd néptöredék (egyes családok) csatlakozhatott (155. old.). A kétségtelenül keleti eredetű, ide temetkezett népesség közép-ázsiai gyökereit a szerző – amint azt már egyes korábbi dolgozataiban is kifejtette – a mai Üzbegisztán, illetve Tádzsikisztán területén véli felfedezni (152. old., az 1972. évi munkájára utalva), elsősorban a kerámialeletek alapján. Ebben a törekvésében egyes magyar régészek részéről (pl. Garam Éva) egyetértésre talált. A magunk részéről a kerámiára támaszkodó állásfoglalást még nem tudjuk elfogadni (v. ö. Erdélyi I. Centralnaja Azija v kusanszkuju epohu. Moszkva, 1975. kötetben megjelent cikkünket, annak 159–171. oldalán). Kétségtelenül igaza lehet viszont a szerzőnek abban, hogy a falu lakosai zömmel fazekasok lehettek. A sírokban fellelt edényanyag és annak vizsgálata, a még nem közölt faluásatás leleteivel szoros kapcsolatot mutat. Utalás történik arra is, hogy ezt a fazekastevékenységet máshol talált, de Szekszárd mellett készült edények révén a környék lakói is hasznosították.
A temetőben több figyelemre méltó jelenség található. Ezek közé tartozik a kéttucatnyi, különféle típusú lovassír, melyek száma vajmi csekély a temető összes sírjának számához képest. Van szimbolikus sír is, ami az idegenben elhalt vagy eltűnt személyeket jelzi. Különösen érdekesek a kecskemaszkként felfogható maradványjelenségek, főként ha arra gondolunk, hogy a Balkánról éppen Szekszárd vidékére a török korban bekerült néprészek révén a busójárásban még ma is láthatunk hasonló állatmaszkokat.
A temetőt és a vele kapcsolatos falut, Rosner Gyula a VI. század végétől indítja. Az ún. griffes-indás emlékcsoportnak a temetőben talált leletei alapján kétségtelen, hogy a temető a VIII. században használatban volt még, sőt annak legalább a második felében (113. old.), ha nem a végén maradt abba itt a temetkezés.
Bizonyos edénytípusok alapján a szerző megengedhetőnek tartja azt is, hogy csak a VIII–IX. század fordulóján hagyták el használói a temetőt (121. old.). A ritkább fegyveres sírok, a jól keltezhető leletek, és általában az elemzésbe felvett tárgytípusok helyzetét jól kezelhető térkép-sémák segítik, amelyek mutatják a különböző lakossági csoportok elhelyezkedését, és utalnak egyes személyek kiemelkedő társadalmi helyzetére is.
Rosner Gyula: Das awarenzeitliche Gräberfeld in Szekszárd–Bogyiszlói Strasse (A Szekszárd–Bogyiszlói utcai avarkori temető). Monumenta Avarorum Archaeologica Vol. 3. Budapest, 1999. 247 old., 37 kép és 81 tábla.
Erdélyi István