Klió 2000/3.
9. évfolyam
Ilona Buchsteiner a rostocki egyetemen tanít, kutatásai a XIX. századhoz és a XX. század elejéhez kapcsolódnak, ahhoz a korszakhoz, amely a polgári társadalom kialakulásának és fejlődésének időszaka. Ez az új jelenség alapvető változást idézett elő a társadalom egészének szerkezetében és ebben a változásban játszott lényeges szerepet a vidék társadalmának átalakulása. Ilona Buchsteiner elsősorban agrárkérdésekkel foglalkozik munkáiban,1 egyrészt a mezőgazdaság gazdasági alapjait és szerkezetének változásait, a termelés fejlesztését, szervezését és az értékesítést, a piaci lehetőségeket vizsgálja, másrészt nem hagyja figyelmen kívül azt sem, hogy a gazdaság egészének fejlődése milyen hatással van a mezőgazdaságra. Ezeken kívül foglalkozik olyan agrárjogi kérdésekkel is, mint a földtulajdon, a termelők jogi státusza, és elemzi a vidéken kialakult társadalmi struktúrákat és a végbement szociális folyamatokat is.
A népesség, valamint az ipari termelés és a kereskedelem növekedése a XVIII. század közepe óta Németországban is jelentősen megnövelte az élelmiszerek és nyersanyagok iránti szükségletet. Ugyanakkor egyre több munkaerőre volt szükség, amit a mezőgazdaságból kellett felszabadítani. A mezőgazdaság azonban ezeknek a vele szemben támasztott követeléseknek csak akkor tudott megfelelni, ha jelentős mértékben modernizálják. Ehhez az angol mezőgazdaság mutatta az utat. Ott már intenzívebb földművelésre tértek át, fejlődött az állattenyésztés és új mezőgazdasági eszközöket használtak. Németországban azonban a mezőgazdaság modernizálásának még jogi és politikai akadályai voltak. Gondoljunk csak a jobbágyok adóira és szolgáltatásaira, a röghözkötésre vagy a nyomáskényszerre. Ezeknek a kötöttségeknek a megszüntetése volt az elsődleges feladat.
Mecklenburgban is felismerték a mezőgazdaság modernizálásának szükségességét. Buchsteiner bemutatja a felmerült ötleteket és próbálkozásokat és azt is, milyen eredményhez vezettek. A tanulmány második részében részletes képet kapunk a vidék társadalmáról, arról a változásról, amely Mecklenburg társadalmában bekövetkezett a mezőgazdasági termelés fejlesztése következtében.
Mecklenburgban Ludwig Christoph v. Langermann báró tett először javaslatot a mezőgazdaság fejlesztésére.2 A robot megszüntetését és a jobbágytelek bérbe adását szorgalmazta. Továbbá javasolta, hogy alapítsanak egy mezőgazdasági társaságot, melynek feladata, hogy hozzájáruljon a mezőgazdaságban hasznosítható új eljárások és módszerek elterjesztéséhez. Ez utóbbi gondolatot valósította meg Schlitz gróf 1798-ban, amikor megalapította a Mecklenburgi Mezőgazdasági Társaságot (Mecklenburgische Landwirtschaftsgesellschaft). A társaság kötelezte tagjait, hogy kísérjék figyelemmel az új eljárásokat és módszereket és eredményességükről adjanak tájékoztatást, továbbá ösztönözniük kellett a mezőgazdaságban a gépek alkalmazását és pályázatokat kellett kiírniuk.
Láthatjuk tehát, hogy a mezőgazdaság fejlesztésének igénye valóban felmerült Mecklenburgban a XVIII. század végén és megszülettek az első ötletek, javaslatok is. De hogyan viszonyult ehhez a mecklenburgi társadalom? Mecklenburgban hiányzott a fejedelmi hatalom és a polgárság, így nem abszolutisztikus, hanem nemesi vezetésű rendi állam jött létre. A XIX. század fordulóján Mecklenburgban 722 nagybirtok volt, melyeknek tulajdonosai közül 300 a nemességhez, 111 pedig a polgársághoz tartozott. (Egy nagybirtok átlagosan 675 ha volt.) A nagybirtokos réteghez tartoztak még az állami nagygazdaságok haszonbérlői; a XIX. század elején kb. 390 bérlőről beszélhetünk. Velük szemben álltak a paraszti birtokok jobbágyi sorban lévő tulajdonosai, szám szerint mintegy hétezren és a napszámosok legalább kétszer ekkora tömege. Összegezve azt mondhatjuk, hogy a XIX. század kezdetén a mecklenburgi lakosságnak több mint a 7/10-e a mezőgazdaságból élt. A paraszti birtokosokat különböző adókkal és szolgáltatásokkal terhelték, melynek következtében nem állt érdekükben többet termelni. A paraszti társadalom szociális és birtokszerkezete akadályozta a termelés fejlesztését, így ezen a téren is szükség volt változtatásra.
A mezőgazdaság modernizálása iránti érdeklődés azonban 1806 után jelentősen csökkent. A francia forradalom és a napóleoni háborúk következtében a gabona iránti kereslet megnövekedett. A gabonaárakkal együtt növekedett a földbirtok értéke. De amilyen gyorsan következett be az értéknövekedés, olyan gyorsan szűnt is meg. 1811-ben 60 nagybirtok jutott csődbe, egyre gyakrabban cseréltek gazdát a birtokok, melyeknek új tulajdonosai a polgárok közül kerültek ki, pl. a Pogge, Schröder, Berlin, Thünen és Held családok. Az új tulajdonosok a nagybirtok modernizálását és a gazdasági és jogi kötöttségek megszüntetését sürgették. 1821-ben a jobbágyság megszüntetésével Mecklenburgban is megkezdődött a régi paraszti birtokrendszer felszámolása. Igaz, lassabban, mint Poroszországban vagy Sachsenben, mert Mecklenburgban a nagybirtokosság jelentős erőt képviselt, másrészt a parasztok és a vidéki munkások számára más német területekhez viszonyítva kedvezőtlenebb formában, melynek két oka van: egyrészt itt nem hozták létre egyidejűleg a szabad paraszti és kisbirtokot, másrészt meghagyták a nagybirtokosok felmondási jogát, viszont nem adták meg a parasztoknak a szabad letelepedés jogát.
A tanulmány további részében az állami birtokokat és a nagybirtokokat vizsgálva, Buchsteiner összefoglalja a birtokszerkezetben végbement legfontosabb változásokat. Az állami birtokokon élő földesurak a nagygazdaságok számának csökkentésével megpróbáltak lehetőséget teremteni a parasztoknak a földszerzésre. Az 1820-as évektől megadták a parasztoknak azt a lehetőséget, hogy meghatározott összeg fejében a bérlő bérleményének haszonbérlőjévé váljon, megkapva így a birtok örökítési és elidegeníthetetlenítési jogát. Erre azonban az 1860-as évekig kevés példa akadt, a parasztok nyilvánvalóan nem tudták megfizetni a megkívánt összeget. Az általános örökbérletről szóló rendelet hozta meg az áttörést 1867-ben, amely az új haszonbérlőknek 23 hektárt ingyen biztosított addigi földjükből. Közülük kerültek ki a nagy- és középparasztok. A házas zsellérek birtokai is növekedtek, átlagosan 4,3 ha nagyságúak voltak és ezáltal a házas zsellérek a kialakuló kisparaszti osztály részévé váltak. A napszámosak közül kerültek ki a zsellérek, akik rendelkeztek ugyan némi földtulajdonnal (0,18 ha), de nagybirtokhoz voltak kötve, a műveléshez szükséges munkaerőt biztosították.
Az állami birtokkal ellentétben a mecklenburgi nagybirtokokon a paraszti birtokok száma jóval alacsonyabb volt 1862-ig. Csak az 1890-es évektől kezdtek a nagybirtokokon is létrehozni paraszti birtokokat, elsősorban kisparaszti birtokokat. Így akarták csökkenteni az el-, illetve kivándorlást Mecklenburg területéről.
A társadalmi szerkezet bemutatása után a szerző még egyszer kiemeli, hogy az átalakulás után is meghatározó maradt a nagybirtok, hiszen csak a nagybirtokosok rendelkeztek a modernizáláshoz szükséges tőkével és birtoknagysággal. Továbbá hangsúlyozza a kisbirtoktulajdonosok és kisparasztok számának jelentős növekedését. Az általuk birtokolt földterület nem biztosította a család megélhetését és ezért bérmunkára kényszerültek a nagybirtokon. Ezáltal a mecklenburgi nagybirtokosok biztos és olcsó munkaerőhöz jutottak. Mecklenburgban tehát a nagybirtokosok vállalták fel a mezőgazdaság modernizálását. És milyen eredménnyel? Ezt mutatja be a szerző tanulmányának befejező részében.
A polgári nagybirtokosok közül két családot emel ki: a Thünen és a Pogge családot. Johann Heinrich v. Thünen nemcsak elméletben modernizálta a mezőgazdaságot, hanem a gyakorlatban is. Jelentős termés- és termelésnövekedést sikerült elérnie talajjavítási intézkedések bevezetésével. Fontos szerepet játszott a mezőgazdaság fejlődésében a kapásnövények elterjedése. 1878-ban a szántóföld 5,26 százalékán termesztettek kapásnövényeket, 1893-ban már 8,46 százalékán. Több szempontból fontos volt a cukorrépa elterjedése (1878: 0,14 százalék, 1893: 1,58 százalék), ugyanis szükségessé tette cukorgyárak építését. A cukorrépa feldolgozása közben keletkező mellékterméket takarmányként használták, és ez lehetővé tette az állatállomány növelését, munkalehetőséget teremtett a téli időszakban és hozzájárult az infrastruktúra kiépítéséhez (pl. Rostock–Tessin vasútvonal).
A mecklenburgi mezőgazdaság termelési mutatói jelentősen emelkedtek a XIX. században. Ez megmutatkozik a kivitel növekedésében is, 1829–1857 között az exportált gabona értéke 4,9 millió márkáról 11,1 millió márkára nőtt. A termelés növekedése a hektáronkénti termésmennyiség növekedésével magyarázható, ez pedig a termelés intenzívebbé válására utal. Jelentős fejlődés tapasztalható az állattenyésztésben is, pl. a szarvasmarhaállomány 1851–1895 között 20,3 százalékkal, a lóállomány 26,9 százalékkal és a sertésállomány 20,1 százalékkal növekedett.
Ilona Buchsteiner tanulmánya végén, összegzésként azt állapítja meg, hogy a XIX. század végén Mecklenburg Németország egyik legeredményesebb és mezőgazdaságilag legmodernebb területe volt, és ezt az eredményt – eltérően az angliai példától – elsősorban a nagybirtokosoknak köszönhette.
Ilona Buchsteiner: Ländliche Gesellschaft im Umbruch – Die mecklenburgische Landwirtschaft im 19. Jahrhundert. (A paraszti társadalom átalakulása – Mecklenburg mezőgazdasága a XIX. században.) In: Rostocker agrar- und umweltwissenschaftliche Beiträge Bd. 4 (1996), S. 29–41.
Szántó Mariann
1. Großgrundbesitz in Pommern 1871–1914. Ökonomische, soziale und politische Transformation der Großgrundbesitzer. Berlin, 1993. Uő: Zum Begriff des Junkers in der DDR-Literatur der 80er Jahre. In: JbWG 199/II. S. 105–113. Uő: Wirtschaftlicher und sozialer Wandel in den ostdeutschen Gutswirtschaften vor 1914. Archiv für Sozialgeschichte 36, Bonn, 1996. S. 85–109. Uő: Bodenreform und Agrarentwicklung in der DDR. In: Aufarbeitung und Versöhnung II. Zur Arbeit der Enquete – Kommission „Leben in der DDR, Leben nach 1989 – Aufarbeitung und Versöhnung”, hrsg. vom Landtag Mecklenburg – Vorpommern, Schwerin, 1996. S. 247–253.
2. Ludwig Christoph v. Langermann: Versuch über die Verbesserung des Nahrungsstandes in Mecklenburg. Neubrandenburg, 1786.