Klió 2000/3.
9. évfolyam
Az 1890-es évektõl kezdve a nyugat-európai sajtóban egyre gyakrabban bukkantak fel olyan írások, melyek Magyarországot bírálták a nemzetiségekkel szemben folytatott politikájáért. Ezek a hangok a századforduló után különösen felerõsödtek. Ezekben a sajtókampányokban már nemcsak hazai nemzetiségi politikusaink vettek részt, hanem olyan, nagytekintélyű nyugat-európai szerzõk is, akik észrevették az Osztrák–Magyar Monarchia, ezen belül pedig Magyarország e téren elkövetett hibáit. A történelmi Magyarország legélesebb kritikusai között az angol Seaton-Watson mellett egy másik híres személyiséget, a norvég Björnstjerne Björnsont kell megemlíteni, aki három évtizeden át tartó publicisztikai tevékenységével pontos korképet adott nemcsak a századforduló Magyarországának nemzetiségpolitikai gyakorlatáról, hanem a korabeli Európa más térségéinek hasonló problémáiról is.
Björnstjerne Björnson (1832–1910) norvég származású politikus, újságíró, költő, író, színházigazgató, Nicolaj Gruntvig mellett a korabeli norvég nemzeti mozgalom egyik legkiemelkedőbb figurájának számított. A svéd–norvég együttélés tapasztalatain iskolázott publicista a közép-európai térség, ezen belül pedig az Osztrák–Magyar Monarchia egyik komoly kritikusává vált, a korabeli európai sajtóban is hangot adva ellenérzéseinek, amiről e kötet nyújt rövid áttekintést.
Az írások tartalmilag két jól elkülöníthető részre oszthatók fel. Az első részben a szerző a kisállamok létének problémáit, azok semlegességének lehetőségeit és alternatíváit vizsgálja, illetve a norvég–svéd és a skandináv–orosz viszonyt. Itt különösen azok az írások érdemelnek komoly figyelmet, melyek az 1814 óta Svédországgal perszonálunióban élő, de az önállóságáért küzdő Norvégia harcának állomásait és eredményeit mutatják be egészen az 1905-ben megtartott népszavazásig, amikor a norvégok végleg elszakadtak Svédországtól.
A következő rész a monarchia nemzetiségi problémáival foglalkozik, bár ezen belül csak a felvidéki magyar–szlovák, illetve a galíciai lengyel–ukrán ellentétekről esik szó, illetve érintőlegesen a magyar–román szembenállás egyes elemeiről, míg a délszláv kérdésről, a magyar–horvát és horvátországi magyar kisebbség viszonyáról vagy a cseh–német ellentétekről nem. Rendkívül érdekesen ítéli meg a szerző a lengyel problémát, akiket az oroszokhoz vagy németekhez fűződő viszonyukban elnyomottaknak, míg az ukránokkal szemben elnyomóknak állítja be, bár nem tér ki a galíciai ukránokkal szemben követett lengyel, illetve a lengyelekkel szembeni orosz vagy porosz gyakorlat összehasonlítására, ami jelentősen csökkenti az összehasonlítás értékét.
A legtanulságosabb a Magyarországról szóló rész, melynek a szerző 1907-től kezdve szentel különös figyelmet. Ez az év a nemzetközi sajtóban nagy felháborodást kiváltó csernovai sortűz és a nemzetiségi, ezen belül különösen a szlovák iskolarendszer bomlását és elmagyarosodását rendkívüli mértékben felgyorsító lex Apponyi éve volt. A kötetben szereplő írások is jórészt ezen időpont idejére datálhatók, Björnson ekkori írásaiban felbukkannak a századforduló dualista Magyarországában a szlovákok által elszenvedett, jogos sérelmek, mint például a szlovák iskolarendszer elmagyarosítását célzó törekvések, az Apponyi-féle iskolatörvény, a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület Alföldre irányuló gyermektelepítési akciója, a nemzetiségekkel szemben indított politikai perek és a választással kapcsolatos visszaélések, melyek a peremterületeken sokszor nemzetiségi köntösben jelentkeztek.
Bár van egy-két olyan megállapítás, mely a korban népszerű szlogennek számított ugyan, de ma már nem állja meg a helyét (pl. a népek börtönének tartott dualista Magyarország és a cári Oroszország összehasonlítása, hiszen az előbbi a korlátozások és jogsértések ellenére is összehasonlíthatatlanul több lehetőséget biztosított, mint a más szláv nemzetiségek létét megkérdőjelező orosz nemzetiségi politikai gyakorlat, vagy a századforduló magyar jogsértéseinek a reformkorba történő visszavetítése, annak az oktatáspolitikai gyakorlatnak a bírálata, mely csak a hetvenes évektől kezdett erőteljesebbé válni, stb.), és a szerző nem tér ki a korabeli francia, orosz, angol vagy német gyakorlat bírálatára sem, de a kötet mégis rendkívül fontos adalékokat tartalmaz a szlovákokkal és általában a nemzetiségiekkel szemben követett századforduló utáni magyar politikai gyakorlat, illetve ennek kívülről történő megítéléséhez is.
Björnstjerne Björnson: Èes a chvála veènej jari života. Èlánky a prejavy o európskej politike 1880–1910 (Dicsőség és hála az élet örök tavaszának. Cikkek és előadások az európai politikáról, 1880–1910). Naša Európa, Bratislava, 1998. 172 p.
Vesztróczy Zsolt