Klió 2001/2.
10. évfolyam
Egy bibliográfiai összeállítás megjelentetése mindig kettős veszélyt rejt magában. Egyrészt a lezárás pillanatában máris elavulttá válik a mű, az utána következő tételeket nem foglalhatja magában. Másrészt pedig véglegesül annak kockázata, hogy valami kimaradt belőle. Mindezeknek tudatában volt a szerzőpáros, Lelekács Miklós és Harajda János, amikor arra vállalkozott, hogy összeállítsa, majd nem akármilyen politikai, társadalmi, gazdasági körülmények között (1944-ben) megjelentesse – kétnyelvű címlappal – Kárpátalja Általános Bibliográfiáját. Pontosabban ez csak az első rész akart lenni, amint a szerzők jelzik is a címlapon.
Ennek a Kárpátaljával foglalkozó kutatók számára alapvetően fontos műnek jelent meg 2000-ben a fakszimile kiadása Dmitro Daniljuknak, az Ungvári Tudományegyetem Ukrajna Történeti Tanszéke professzorának alapos előszavával. Igaz, hogy részben ma is érvényesek a szerzők egykori szavai: „... a könyv, bár széles érdeklődésre tarthat számot, nem számíthat nagy elterjedésre" (145. o.), s különösen is a megállapítás második része. Ám az is igaz, hogy ha nem is széles, de annál élénkebb érdeklődésre számíthat a szakterület berkeiben.
A bibliográfia 2799 tételt sorol fel. Olyan művek ezek, amelyeknek Kárpátaljával van kapcsolatuk. Az előszó világos kategorizálást ad erre vonatkozóan (10. o.). Ezek szerint a szerzők gondot fordítanak „a) valamennyi kiadvány följegyzésére, amely a századok folyamán Kárpátalja területén ruszinul vagy cirill betűvel megjelent; b) valamennyi munkára, amelyet ruszinul vagy bármely más nyelven megírtak; c) minden, bármely nyelven írt munkára, amely ruszinokra vagy Kárpátalja területére vonatkozásokkal bír". Így tehát kritériumaikkal megfelelőképpen alátámasztják a cím által felállított követelményt: „általános" bibliográfiáról van szó.
A szerzőpáros gigászi munkát vállalt magára a mű összeállításával. Hiszen a választott témának óriási irodalma lett már akkorra, különösen az 1800-as évek második felétől kezdve. Munkálkodásuk idejére nem szabadultak fel kenyérkereső foglalkozásuk, a tanári tevékenység alól sem. Közbeszóltak a háborús nehézségek is. Így mindenképpen tiszteletre méltó – hacsak nem egyenesen csodálkozást vált ki –, hogy megvalósították tervüket, napvilágra hozták művüket.
Nem esetleges, ötletszerű fellángolásról volt szó a bibliográfia összeállításával kapcsolatban, hanem pontosan eltervezett, megalapozott tevékenységről. Mi sem igazolja ezt jobban, mint hogy a szerzők részletekben elkezdték megjelentetni – 1942-től – az összegyűjtött anyagokat, mégpedig a Literaturna Negyilya és a Zorja című folyóiratokban.
Az anyag folyamatos, részletekben való közlése egyrészt anyagi szempontból volt jó és hasznos, mert nem volt szükség külön nyomdaköltségre, másrészt a háborús körülmények is indokolták, ugyanis egy-egy összeállított részt a nehézségek ellenére is azonnal publikálni tudtak a szerzők. Mindezek mellett azonban a legfontosabb szempont mégis az volt, amit a szerkesztőség az utószóban meg is fogalmazott: „a szakemberek és azok, akik barátai a lenyomatott szónak... a közzétett anyaggal megismerkedve, hozzájáruljanak helyesbítéseikkel és kiegészítő adataikkal a közölt szöveghez, amely ilyenformán a könyvalakban megjelenő végleges kiadásba teljesebb és tökéletesebb alakban legyen fölvehető". A háborús körülmények miatt nem a remélt mértékben kaptak a szerzők segítséget, de amit mégis kaptak, azt jól tudták hasznosítani. Csupán arra kellett vigyázniuk, hogy egyensúlyt tartsanak az összegyűjtött anyagban a válogatási szempontok szerint (főleg a politikai, a társadalomtudományi cikk esetében volt ez fontos, valamint a napilapok apró írásaival kapcsolatosan).
A könyv tíz témakör szerint rendezi az anyagát; a szerzők utalnak is a nemzetközi „tizedelési rendszer" követésére, annak előnyeivel és hátrányaival egyaránt. A legtekintélyesebb részt 720 bibliográfiai tétellel a társadalomtudományok foglalják el a kötetben, a legszerényebb terjedelmű rész pedig a bölcseleté, csupán 34 tétellel. Az első témakörbe az általános művek és bibliográfiák tartoznak (13–35. lap), s itt pontosan 40 művet tudtak felsorolni a szerzők. A második témakörbe az általános jellegű időszaki kiadványok kerültek (16–18. lap), mégpedig 536 bibliográfiai tétellel. A harmadik csoportot az időszaki sajtóban megjelent írások képviselik (39–51. lap), melybe 195 publikáció tartozik. A már említett bölcselet témaköre (56–57. lap) csupán 34 kiadványt foglal magában. A vallástudomány kategóriája annál gazdagabb (58–73. lap) ugyanis 356 bibliográfiai tételt tudtak a szerzők ide sorolni. A társadalomtudományokról már szintén volt szó (74–101. lap) a maguk 720 tételével. A jog, törvényhozás, közigazgatás témakörébe (102–104. lap) ismét csak kis számú írást tudtak összegyűjteni a szerzők, mindössze 49 publikációt. A közgazdaságtan területén (105–109. lap) valamivel gazdagabb volt a megjelentetett írások száma, 101 került be ebbe a kategóriába. Végül a történelem témaköre (110–139. lap) ismét gazdag anyagot foglalhat magában, összesen 679 bibliográfiai tételt.
A téma iránt legalább egy kissé érdeklődők számára nem kell különösebben igazolni, hogy ha Kárpátaljáról van szó – különösen a szóban forgó időben –, akkor egyértelműen a görög katolikusságra lehet gondolni. A görög katolikus egyház pedig – a saját történelmén túl – elsősorban az identitását kifejező rítusában különbözik a nyugati egyháztól. Így arra számíthatunk, hogy jelentős mennyiségben van ilyen, liturgikus jellegű tétel a Kárpátalja Általános Bibliográfiájában.
S ez valóban így is van, ha a különböző nyelveken megjelentetett írásokat tekintjük. Külön örvendetes tény, hogy a 356 bibliográfiai tételt felsorakoztató vallástudományi részben összesen 44 magyar nyelvű liturgikus tétel is található. Ezek közül 27 a liturgikus könyv, 18 pedig a liturgiáról szóló könyv vagy tanulmány.
Az viszont már kevésbé örvendetes, hogy éppen ezeknek a magyar nyelvű liturgikus műveknek a szerepeltetése nehezen értelmezhető abban a bibliográfiában, melynek szerkesztéséhez a szerzők világos alapelveket fogalmaztak meg, amint fentebb már idéztük. A legszembetűnőbb, hogy az 1879-es hajdúdorogi liturgikus fordító bizottság munkálkodása nyomán megjelent műveket is felsorolja (894., 943., 979. és 1198. szám alatt). Pedig azokat sem nem Kárpátalján készítették (a), sem nem ruszinul írták (b), de még csak nem is a ruszinokra vonatkoznak (c), hiszen éppen azoknak a híveknek és papoknak a lelki igénye szülte őket, akik magyar anyanyelvükön kívánták végezni a szent szertartásokat, és ezért évszázados küzdelmet folytattak. A könyvek fordítása Hajdúdorogon történt, vagy legalábbis hozzá kötődik, a nyomtatás pedig Debrecenben, amint jelzi is a bibliográfia. Ugyancsak ezt lehet mondani Roskovics Ignác magyar nyelvű, görög katolikus imakönyvéről (1176. tétel), amit Hajdúböszörményben készített, s szintén Debrecenben adatott ki. A Melles Emil által összeállított liturgikus Anthologion szintén bekerült a bibliográfiába (1078. tétel), holott ő a budapesti görög katolikus egyháztanács megbízásából készítette, és Szatmárnémetiben adta ki ezt a könyvet.
Biztos, hogy Kárpátalja Általános Bibliográfiájának vallástudományi része jelentősen bővülhetett volna, ha az összeállítók azokat a liturgikus könyveket is fel tudják sorolni, amelyek általuk felvett művek további kiadásai. Például a 943. tétel alatt közli a bibliográfia Danilovics János, hajdúdorogi külhelynök Általános Egyházi Énekkönyv című művének 1. és 11. kiadását, a közbeeső kilenc kiadásról pedig nem hoz adatot. Mai szemmel nézve, ezt a sokszor emlegetett, akkori háborús körülmények számlájára kell írnunk. Mint ahogyan azt is, hogy mégiscsak maradtak pontatlanságok a könyvben. Csak a liturgikus jellegű kiadványokra koncentrálva is lehet találni ilyen pontatlanságokat. Például a 894. tételben: a liturgikus fordító bizottság nem 1779-ben, hanem 1879-ben fordította le (pontosabban, kezdte el lefordítani) Aranyszájú Szent János liturgiáját. Az 1072. tétel alatt jelzett Oltáregyleti ájtatosság imakönyv szerzője nem M. B., hanem M. S. (azaz Mikita Sándor).
Azt viszont örvendetes tényként lehet elkönyvelni, hogy két, eddig nem ismert liturgikus jellegű mű megléte derült ki a bibliográfiából. Az egyik az 1178. tétel alatt jelzett kis könyv, Roskovics Ignácz: Görög katholikus imaszótár, minisztrálás és a Miatyánk elemzése nyolc hangú énekekben. Szertartási, hitelemzési és nyelvtani tanulmány. Ungvár, 1884. 16O. 52. A másikat nem ebben a részben közli a bibliográfia, hanem a függelékben, ahol a „Zorja–Hajnal" 1942-es 3–4. számában közreadott bibliográfia hozza: Sztripszky Hiador: Szegedi Gergely énekeskönyve. Budapest, 1911. 8O. 232.
A bibliográfia jelentőségét kiemeli az a tény, hogy Kárpátalján nem volt olyan intézmény, amely módszeresen gyűjtötte volna az ott megjelent vagy rá vonatkozó kiadványokat. Budapesten, Prágában, Ilyvóban és Ungváron csak töredékek voltak az egyes korszakokból. „Ungváron, a ruszinság kultúrájának középpontjában pedig nincs olyan intézmény, amelynek a nyomdák kötelezve volnának megküldeni nyomtatványaik köteles példányait" (11. o.).Ugyanakkor a politikai változások sokszínűsége és a nemzetiségi helyzet nagyban nehezítette a munkát. A szerzők mégis elvégezték azt, s legalábbis egy kötetet megjelentettek. Így vallanak erről: „A munkának összeállítása oly megfeszített és módszeres munkát igényelt, hogy bűn volna, ha a mű nem jutna a közönség elé, s a későbbi nemzedékekre hárulna a munka megismétlésének terhe" (146. o.).
A hányatott sorsú, nemzetisége és vallása miatt sokat szenvedett Kárpátalja történetéről, kultúrájáról, kulturális örökségéről tanúskodik az Általános Bibliográfia. Bárcsak megvalósulna a szerzők óhaja, és kiegészülhetne ez is, akár napjainkig is, valamint erőt és bátorságot merítve vállalkoznánk hasonló művek készítésére más területeken is!
M. Lelekács – I. Garajda (szerk.) Zagalyna Bibliografija Podkarpatja (Kárpátalja Általános Bibliográfiája). Literaturno-Naukova Biblioteka 30, Ungvár, 1944. I. rész – Fakszimile: Ungváe, 2000. 212 p.
Ivancsó István