Klió 2001/2.
10. évfolyam
Az egyház kétezer esztendős története folyamán sok hagiográfiai írás jelent már meg. Viszonylag korán elkezdődött ezek kötetekbe rendezése is. A keleti egyházban a szentek életét, történetét és tanításait tartalmazó köteteket az Apoftegma vagy Apoftegmata évvel illették,1 a nyugati egyházban inkább csak az életrajzokat tartalmazó könyvek voltak használatban, mégpedig a Vita vagy Vita Sanctorum elnevezéssel. A szentek életéről szóló művek műfaja is meglehetősen sokrétűvé vált: a panegiriszektől kezdve a vértanúaktákon és szenvedéstörténeteken át a történelmi megalapozottságú bemutatásokig. Az aszkéták, remeték és szerzetesek életében is egyre fontosabb szerepet kezdett játszani a szentek életrajza; a Biblia mellett mindennapi olvasmánnyá vált. Így a lelki élet táplálásának fontos eszköze lett. 2
Mindezek mellett a liturgiában is megjelent a szentek tiszteletének az a formája, amely közvetlenül a megírt életrajzokhoz kötődött. Nem légüres térben mozgott ez, hanem egyszerűen csak kiegészítette azt a tiszteletet, amely a liturgikus költészetben már korábban is jelen volt. Ismerős a liturgia történetéből, hogy a legelső liturgiákat éppen a vértanúk sírjánál kezdték végezni az ókeresztény korban. A keresztényüldözések idején gyakran a katakombákba kellett bújniuk Krisztus követőinek a szertartások végzésére. Ekkor még nem beszélhetünk liturgikus használatra szánt, még kevésbé ottani felolvasásra használt életrajzokról, csupán a himnuszköltészet elindulásáról, amely majd századok múlva teljesedik ki, s immár helyet kap benne a liturgikus felolvasásra szánt szentek életrajza is.
Antonín Čižek könyve – amit a Gojdics Péter Pál Társulat adott ki Eperjesen 1998-ban – Synaxár címen jelent meg. Azonban alcímmel is rendelkezik, amely értelmezi az előzőt: Životy Svätých – vagyis: Szentek élete. A szerző így kinyilvánított szándéka szerint tehát ötvözött műfajú összeállításról van szó. Használatát, illetve használhatóságát tekintve azonban leginkább a Szünaxárionok második kategóriájába tartozik.
A „szünaxárion" fogalomnak ugyanis hármas, egymástól eltérő, de egymást kiegészítő jelentése is van. 3 Így három csoportba sorolhatók azok a művek, amelyeket a fogalom alatt kell érteni. Az első csoportba tartoznak azok, amelyek a legrövidebbek. A reggeli istentiszteletben a kánon VI. Ódája után olvassák fel ezeket a rövid, leggyakrabban csak pár soros, de magas költészeti technikával megfogalmazott szövegeket. 4 A második változat viszont már egy egész könyvet jelent – mégpedig liturgikus könyvet5 – a bizánci egyházban, és ebben a könyvben – mint a következő kategóriába tartozóban is – az egyházi naptár szerint következnek a szentek a maguk életrajzával. Ezek az életrajzok részletesek, ezért kitöltik az egész kötetet.6 A harmadik csoportba tartozó művek pedig leginkább kalendáriumhoz hasonlítanak, mert tartalmazzák az egyházi naptárt, azon belül az egyes napokra szóló szentírási olvasmányok jegyzékét, végül rövid formában – ugyancsak minden nap – írnak a napi szent vagy szentek életéről is.
Antonin Čižek könyve leginkább a középső kategóriába tartozik, egy több mint háromszáz lapos műben foglalja össze a bizánci egyház szentjeinek életrajzát a liturgikus naptár szerint. Ez természetesen azt jelenti, hogy szeptemberrel kezdődik a könyv. Ugyanis a bizánci egyházban mindmáig megmaradt az a gyakorlat, hogy szeptember 1-jén tartják az egyházi újévet. Az egyház ezt örökítette abból a társadalmi közegből,7 ahol a császár ősszel, a termés betakarítása után számoltatta el a helytartóit, s kezdte az új esztendőt. Örökségéként vette át az egyház az Ószövetség népétől is az őszi évkezdést, ahol szintén ez volt a gyakorlat. Ám nem csupán örökségről van szó, az egyház újabb érvvel is ki tudta egészíteni annak megindokolását, hogy szeptemberben kezdi az új évet. Ez közvetlenül adódott a természet körforgásából: ősszel kell előkészíteni a földet az új termés érdekében, és ősszel kell a magvakat a földbe juttatni. Végül az egyház a maga saját és legfontosabb érveként Jézus Krisztus nyilvános fellépésére hivatkozik: a hagyomány szerint a mai szeptember 1-jének megfelelően kezdte el a tanítását, nyilvános működését, mégpedig a názáreti zsinagógában. Ezek magyarázzák azt a furcsaságot, hogy könyvünk is szeptember (és nem január) 1-jével kezdődik.
A műfaji keret adta lehetőségek miatt kár – és egyenesen elhibázott dolog – lenne kronológiai sorrendet számon kérni az egyes szentek életrajzának egymás mellé állításában. A szerző célja ugyanis alapvetően más, mégpedig az, hogy egészen másfajta kronológiát kövessen: az esztendő napjait, s így helyezze el a bizánci egyház szentjeit az egész évben, a liturgikus tiszteletük szerint. Ez azonban nem zárja ki azt a tényt, hogy a mű még értékesebbé vált volna, ha a kötet végén helyet kap egy olyan mutató, amely a szenteket bizonyos kronologikus sorrendben tartalmazza.
Ismeretes, hogy a bizánci egyház liturgikus naptára „zsúfolásig" tele van, nemhogy „üres nap" nincs benne, hanem szinte alig akad olyan, amikor csak egy szent emlékezete volna előírva. A szentek túlnyomó többsége az első évezredben élt. Viszonylag sok az egyetemes – tehát nem csak a bizánci – egyház által tisztelt szent is, akiknek a földi élete a nagy egyházszakadás (1054) előtt ért véget, és bekerültek a liturgikus naptárba, s így Čižek szünaxárionjába is.
A szerző a bizánci egyház szláv ágát tartja szem előtt – amelyben ő maga is él –, s így nem csupán az 1054 előtti szentek kapnak helyet a művében, hanem a második évezrediek is, mégpedig meglehetősen sokan. De örömmel fedezhetjük fel benne a mi Magyar Mózesünket is († 1043. július 26.), aki a magyar görög katolikus egyház liturgikus naptárában még nem szerepel.8 Azonban azt is észre kell enni, hogy mégis maradnak olyan napok a műben, amelyekre nem közli egyetlen szent életrajzát sem a szerző. A könyv így is roppant értékes olvasmány, és mindenképpen figyelmet érdemel a szlovákul tudó vagy legalább olvasó emberek számára.
Legalább négy kategóriát lehet felsorolni a könyv használhatóságára vonatkozóan, de természetesen a sor még bővíthető. Elsősorban fontos azoknak, akik az egyházban – mégpedig a bizánci, vagyis a görög katolikus egyházban – kívánják megélni a liturgikus évet, illetve a benne helyet kapott szentek tiszteletét. Másodszor fontos azoknak is, akik a régi emberek mintájára – és itt nem csak szerzetesekre kell gondolni – épülni akarnak a szentek életéből, elkötelezettségéből és eszmei nagyságából. Az általános emberi értelem szintjén, harmadszor azoknak is fontos a könyv, akik egyszerűen csak többet akarnak tudni, több ismeretet kívánnak begyűjteni. Végül azok számára is fontos lehet, akik történelmileg akarnak eligazodni a szentek tiszteletében, az egyház liturgikus gyakorlatában, amely a szenteket veszi körül. Ez utóbbi szempontból fontos segítség a könyv végén található függelék – amely abc-sorrendben tartalmazza az egyes szentek nevét –, valamint a tulajdonképpeni tartalomjegyzék, mely a hónapok egyes napjai szerint (mint említettük, szeptembertől kezdve) sorolja fel őket.
A színes illusztrációk – kivétel nélkül a szentek ikonjai – különösen kedvessé teszik a könyvet. Bár meggyőződésünk szerint az ikon funkciója soha nem az illusztrálás, hiszen annál lényegesen több akar lenni, mégpedig az Istennel való kapcsolat mélyítésének az eszköze, itt mégis jelentős szerepe van. Ugyanis akiről olvasunk, aki felé esetleg a liturgikus tiszteletünk irányul, ha tényleges szünaxárionként történik a könyv használata, az megjelenhet a szemünk előtt is. Természetesen azonban ekkor és így is érvényesül az az alapelv, hogy itt az ikon nem az esztétikai gyönyörködtetést hívatott szolgálni, hanem felemelni, és Isten felé irányítani.
Két évezred szentjeinek rövidebb-hosszabb életrajzát ismerhetjük meg a kötetből. Olvasás közben sajátos világ tárulkozik ki előttünk: nemcsak régmúlt idők legendás személyeiről, hanem hús-vér embertársainkról, sőt gyakran kortársainkról van szó!9 Így a történelmi ismeretek bővítése mellett lelki-szellemi motivációt is ad a könyv tartalma a lelkibb, szellemibb, emberibb életre.
Antonin Čižek: Synaxár – Životy Svätých (Szünaxárion – Szentek élete). Prešov, 1998. 336 p.
Ivancsó István
1. Válogatást jelentetett meg belőle magyar fordításban Baán Iván: Az atyák bölcsessége, Budapest, 1995.
2. A patrisztikus korszak után a leghíresebb példa erre az az orosz zarándok, aki emlékezéseit megírva lelkiatyjának, már az első sorokban leszögezi: „Tulajdonom a következő: hátamon egy zsák száraz kenyérrel, a mellemen a Szentírás; ennyi mindenem". Aztán a sztarectől megkapja még a szentek életét (a Filokáliát), így válik teljessé lelki arzenálja, ami végigkíséri életén. Vö. A zarándok elbeszélései, Pannonhalma, 1994. 7; 13–16.
3. Vö. Konrád Onasch: Liturgie und Kunst der Ostkirche in Stichworten unter Berücksichtigung der Alten Kirche, Leipzig, 1981. 346.
4. A szünaxárionnak ez a változata már megvan a XI. században. Krüsztophorosz Mitülenaiosz – aki Paphlagóniában patrikiosz és legfelsőbb bíró volt (kb. 1000–1050) – az epigrammái mellett egy metrikus versekbe szedett szünaxáriont is ránkhagyott. Ez az esztendő minden napjára tartalmaz egy-egy disztichont az adott szent vagy ünnep tiszteletére. Ezek kerültek be aztán a Ménaiába, a teljes liturgikus szövegeket tartalmazó könyvbe. – Vö. Hans-Georg Beck: Kirche und theologische Literatur im Byzantinischen Reich, München, 1959. 607.
5. Vö. Nicola Bux: La liturgia degli orientali (Quaderni di o odigos anno, XII. 1), Bari, 1996. 70. 76.
6. A legjelentősebb ilyen szünaxárion Niképhórosz Kallisztosz Xantópulosz nevéhez fűződik, aki a XIV. század első felében állította össze a nagyböjti és húsvéti időre szóló részt. Ez a teljes szöveg magyar fordításban is megjelent (Lakatos László: Ünnepi könyv a bizánci egyház liturgikus évéhez, Máriapócs, 1997.). A nagyböjti rész pedig Orosz Atanáz fordításában és gondozásában látott napvilágot (Nagböjti énektár, vagyis három ódás bűnbánati énekek könyve, amely a szent nagyböjtben végzendő összes szent szolgálatot tartalmazza, Nyíregyháza, 1998.). Az nem teljesen igazolt, hogy Xantópulosz az esztendő minden napjára is írt egy másik kötetet a szentek tiszteletére. Vö. Beck i. m. 705.
7. Ennek máig megmaradt, közismert nyoma az iskolai év szeptemberi kezdése.
8. Élete és liturgikus tisztelete (azok szövegeinek fordításával) már fel van dolgozva, és monografikus publikációt is kapott. Lásd Ivancsó István: Moisej Ugrin – nello specchio del suo culto liturgico. Nyíregyháza, 1997.; Uő: Magyar Mózes – liturgikus tiszteletének tükrében. Nyíregyháza, 1997.; További tanulmányok is születtek róla. Uő: „Moisej Ugrin e il suo acatisto", in Folio Athanasiana 10 (1999) 77–98.; Uő: „Magyar Mózes és akathisztosza", in Athanasiana 10 (2000) 23–45.
9. A kötetbe még nem kerülhetett bele Romzsa Teodor munkácsi görög katolikus püspök, aki az 1947. november 1-jére virradó éjszakán lett vértanú a munkácsi kórházban, de egy következő kiadásban bizonnyal szerepelni fog, hiszen boldoggá avatása az idén júniusban megtörténik.