Klió 2001/3.

10. évfolyam

A boszorkányokkal több tudományág is foglalkozik. Ide tartozik a történelemtudomány, a teológia, a filozófia, a pszichológia, a néprajz, sőt a történelmi nőkutatás is. A legmagasabb szintű kora-újkori jogalkalmazó szerv, a német birodalmi bíróság (Reichskammergericht = RKG) által boszorkányperekben gyakorolt jogszolgáltatásról mégis csak kevés tudományos feldolgozás látott napvilágot.

A korábban (a XIX. század végén, a XX. század első felében) megjelent eszmetörténeti, teológiai, esetleg jogtörténeti boszorkánykutatási tanulmányok és kötetek jelentős részben a boszorkányhit létrejöttével és a múlt dogmatikájának vizsgálatával foglalkoztak. A jelenlegi modern, túlnyomóan szociológiai-történeti kutatási eredmények pedig többnyire összehasonlító tanulmányok formájában jelennek meg. Évek óta hiányzott tehát egy olyan átfogó munka, amely nemcsak összehasonlítja a különböző területek boszorkányperes gyakorlatát, hanem azok fellebbviteli fórumával, annak eljárási, ítélkezési szokásaival is megismerteti az olvasót.

Bár a boszorkányüldözések ítéleteit a büntetőeljárás keretében szabták ki és hajtották végre – és a szerző rendelkezésére álló forrásanyag is túlnyomórészt magukból a büntetőaktákból áll –, mégis meg kell állapítanunk, hogy ez a munka csak ritkán, szinte futólag foglalkozik a korszak speciális büntető eljárásjogi kérdéseivel. Szomorú tény, hogy az RKG bíráskodásának vizsgálata csak az utóbbi időkben került ismételten a kutatók érdeklődésének középpontjába. Egyre többen mutatnak rá, milyen jelentős szerepe volt a legfelsőbb birodalmi törvényszék eljárásának, jogalkalmazásának, ítélkezési gyakorlatának a vallási ügyekben, sőt az aktákat megvizsgálva a XVIII. századi jogállami eszmék visszatükröződése is megfigyelhető.

Az RKG kutatásával kapcsolatban mindenképpen meg kell említenünk Rudolf Smends úttörő vizsgálatait, aki már évtizedekkel korábban foglalkozott az RKG történetével és alapszabályával. Ide kell sorolnunk Adolf Laufs- ot is, aki több évig tartó kutatásának eredményeképpen, 1976-ban adta ki a legfelsőbb birodalmi törvényszék rendtartását. E munkák a tudományos kutatás jelentős állomásai, de nem olyan speciális kérdéskört dolgoznak fel, mint Oestmann ebben a könyvében. Oestmannak és munkatársainak nehezebb volt a feladatuk, hiszen fel kellett kutatniuk a részekre szedett, és számos bel- és külföldi archívumban őrzött aktákat.

A könyv témája a koraújkori történelem két nagy területéhez kapcsolódik: a birodalomban lévő felsőfokú (a német terminológiában általánosan elfogadott szóval “legmagasabb”) bíráskodás történetéhez, és az interdiszciplináris boszorkánykutatáshoz szolgáltat adalékokat. A szerző három főrészt különböztet meg munkájában, amelyeken belül további szakaszolásokat alkalmaz. Az első főrész az RKG-t, mint a boszorkányügyekben illetékességgel bíró és eljáró bíróságot mutatja be. E témakörön belül megismerkedhetünk a németországi boszorkányhittel és boszorkányperekkel, mint alapfogalmakkal, az RKG előtt lefolytatott perek eljárásmódjaival, illetve a szerző által meghatározott szempontok alapján szétválogatott esetcsoportokkal. A második főrész az RKG ítélkezési gyakorlatát, bíráskodását ismerteti. E fejezet keretében olvashatunk az RKG ülnökeinek illetve bíráinak boszorkánysággal kapcsolatos felfogásáról, illetve megtudhatjuk, mennyiben befolyásolta az ítéletek súlyosságát az RKG hivatalnokainak boszorkányokba vetett hite. A harmadik főrészben a szerző azt vizsgálja meg, milyen szerepe, befolyása volt az RKG boszorkányügyekben hozott ítéleteinek a területi szinten lefolyó boszorkányüldözésekben.

Meg kell állapítanunk, hogy a szóban forgó kutatás nem szorítkozik arra, hogy bemutassa, milyen RKG-normákat alkalmaztak a boszorkány-deliktumokkal kapcsolatban. Inkább arra irányítja a figyelmet, hogy volt-e a speyeri bíráknak az alsóbb bíróságokon folyó perekbe befolyása, és ezzel a Németországban folyó üldözési hullámra hatással lehettek-e, illetve voltak-e. E kutatási tézissel távolodik el a munka az ún. összehasonlító regionális tanulmányok napjainkban uralkodó eljárásmódjától, anélkül, hogy ezzel igényt támasztana egy összesített kimutatásra. A szerző maga is elismeri, hogy a boszorkányügyeket tekintve a legmagasabb igazságszolgáltató szerv munkáját csak töredékesen ismerjük, hiszen az RKG aktáit a nehéz archiválási regisztráció – és nem a tematikai korlátok – miatt nem dolgozta fel eddig a jogtörténeti kutatás.

Összességében megállapíthatjuk, hogy Oestmann a boszorkánykutatás egy olyan, még fel nem tárt területén hozott létre tudományos művet, amelyet a történeti és jogtörténeti kutatók alapműként használhatnak.