Klió 2002/1.

11. évfolyam

A római család személyi és vagyoni kapcsolatrendszerének, családjogi, gazdasági funkciójának és a római társadalomban betöltött szerepének részletes ismertetését ígéri Jane F. Gardner munkájának előszavában. Művét megismerve, az olvasó valóban tökéletes képet kap az ókori római társadalom alapegységéről, amely társadalom komplexitását nem csupán a különböző jogállású rétegek sokszínűsége adta, hanem olyan körülmények is döntő befolyással voltak rá, mint a korai halálozás, a gyakori válás és újraházasodás, és a gyermekekért, a gyermekek érdekeiért való folytonos aggódás.

A munka három fő részre oszlik: az emancipáció (a gyermek atyai hatalomból való elbocsátása), az adoptáció (örökbefogadás), és az anya, illetve anyai vérrokonság jelenti azokat a csomópontokat, amelyeken végigkalauzolva az olvasót, a római családi életet a maga összetettségében mutatja be a szerző. A téma színességét azzal biztosítja, hogy minden fejezetet “teletűzdel” olyan fragmentumokkal, amelyek gördülékenyebbé teszik az összetett jogi-gazdasági problémákon való áthaladást. A könyv tehát nemcsak a római családi kapcsolatokra vonatkozó jogi, és a családban követendő magatartási normákra világít rá, hanem irodalmi idézetei segítségével a “családi hétköznapok hangulatába” is bepillantást enged.

Első fejezetében az emancipáció lebonyolításának és jogi következményeinek ismertetése mellett a szerző e folyamat hátterével is részletesen foglalkozik. Nem pusztán az emancipáció változatos okait fejtegeti, hanem megvizsgálja a családból kikerült hatalom alattinak az öröklési jogát is, mind a civiljogi, mind pedig a prétori jogi szabályok és jogesetek bemutatásával. A prétori öröklési szabályok kronologikus felvezetése között találjuk meg Ciceró egyik leghíresebb védőbeszédének elemzését is, amelyet Kr. e. 66-ban, a gyilkossággal (méregkeverés) vádolt Cluentinus Habitus védelmében készített.

A római családba való bekerülés felvázolása is a fentiekhez hasonló rendszert követi a második fejezetben. Az adoptáció jogi hatásai mellett az örökbefogadó személyének alkalmassági feltételeit részletezi a szerző, majd áttér a “másik oldalra”. és az impuberes (serdületlen) védelmének jogi eszközeit veszi nagyító alá. E fejezetben is megtaláljuk a motiváló tényezők ismertetését, és persze számos olyan, örökbefogadással kapcsolatos jogesetet, amelyeket a római történelem érdekességeként tartanak számon. Példaként említhető P. Cornelius Scipio Nasica – aki Kr. e. 93-ban volt praetor – két fia, akik mindketten nevet változtattak. Az egyik, akit anyai nagyapja, a szónok L. Licinius Crassus adoptált, felvette új családja nevét, és L. Licinius Crassus Scipioként vált ismertté. Fivérét egy távolabbi rokon, Q. Caecilius Metellus Pius fogadta örökbe, akinek nagyapja egyébként Scipio atyai nagyanyjának testvére volt. Itt kerül sor arra a vitatott kérdésre is, hogy az örökbefogadottak neve mutatja-e, hogy új családba kerültek, illetve nevük elárulja-e adoptálójukat. A példák változatos képet mutatnak, van, ahol az örökbefogadott cognomeneként az örökbefogadó családneve tűnik fel, de a legtöbbször a cognomen az anyai családnevet takarja.

Az utolsó fejezet ismét kivezet bennünket a família jogi kötelékei közül, és előtérbe kerülnek a vérségi kapcsolatok. Ez az a fejezet, amely a legváltozatosabb képet mutatja azzal, hogy az anya és gyermek kapcsolatát vizsgálja számos szempont alapján. Mind a házasságban, mind pedig a házasságon kívül született gyermekek jogi sorsát megismerhetjük. Ezután az anyák gyámi szerepét taglalja, kitér azon jogi szabályokra, amelyek az anyai ágról származó vagyonnal kapcsolatban tartalmaztak rendelkezéseket, végül e vagyon öröklésjogi sorsa is megvilágítást nyer. Az anyai kapcsolatok civiljogi megítélésének ismertetése után a kognát (vérségi alapú) rokonság fontosságát fejtegeti, ami maga után vonja a vérrokonság vagyonjogi tekintetben betöltött kulcspozícióját. De nem csak ez a fejezet az, amelyben Gardner a családi vagyonjog részletkérdéseit vizsgálja, az egész munkán végighúzódik a “vagyonjogi vonulat”.

A vagyonjogi kérdések közül az alábbiak kapnak különös hangsúlyt: a családi vagyon tulajdona, e tulajdon átruházása, és ezzel összefüggésben azon személyek köre, akik e vagyonnal valamilyen módon rendelkezhetnek, továbbá e személyek családban betöltött szerepe, illetve a családhoz fűződő viszonya.

Gardner hangsúlyozza, hogy a patria potestassal összefüggő családapai “végrehajtói hatalom” a gyakorlatban csak ritkán jutott el az erőszak alkalmazásáig, de természetesen a pater familias, mint családfő “végezte” a belső családi kontrollt, gyakorolhatta a családi fegyelmezés jogát, melyet maga a civiljog biztosított számára. A fegyelmezés családapai hatalma azonban egyre inkább a minimumra szorult vissza, ahogyan az évszázadok előrehaladtával a patria potestas alatt felsorolt jogosítványok jogi tartalma is fokozatosan megváltozott. Ez a tendencia a családok mindennapi életében is visszatükröződött. A hétköznapokban, a hatalom alatt álló családtagok, különösen a minorok – a pater familias fenyítő joga helyett – a családfői hatalom más megnyilvánulásaival kellett, hogy szembenézzenek: a család vagyonának kezelése, az azzal való rendelkezés, és nem utolsó sorban a családtagok cselekményeivel kapcsolatos – különösen az általuk létrehozott szerződéses, illetve szerződésen kívüli jogviszonyokból fakadó – jogi felelősség mind-mind a családapa “hatáskörébe” tartozott. A patria potestas tehát nem pusztán hatalmi jogosultságokat takart, hanem kötelezettséget és felelősséget is. Amíg a fenyítő hatalom – bár fontos szerepe volt általában a római társadalom rendjében – a család “belső ügye” maradt, addig a családi vagyonnal és a hatalom alattiak cselekedeteivel kapcsolatos felelősség már “nyitott a külvilágra”, pontosabban, e területeken lopakodik be legkönnyebben a külvilág a római család ügyeibe. Gardner e körben rámutat arra, hogy bár a római családjogi struktúra, így a pater familias hatalmi jogosítványainak köre több mint ezer éven át, a kezdetektől a Digesta összeállításáig – néhány változástól eltekintve – sértetlen maradt, addig a család vagyoni viszonyai tekintetében lényeges jogi változások figyelhetőek meg. Elsősorban arra kell gondolni, amikor a családapa halálával a família addigi működése megszakad. A korábbi agnát rokonságon felépülő öröklési rendet új gyakorlat váltja fel: olyan személyek (is) örökösei lesznek a pater familiasnak, akik egyáltalán nem, vagy csak rövid ideig voltak a pater familias családjának tagjai. A kognát rokonságnak, tehát a vér szerinti rokonok tulajdon-átszállás körében betöltött fontos szerepének felismerése és elismerése a késői köztársaság idejére tehető. Ez a változás jól bizonyítja azt a folyamatot, amelynek során – ahogyan az életben, úgy a jogban is – a família, mint jogi egység, fokozatosan alárendelt viszonyba kerül a “család” természetes kötelékekből szőtt egységéhez képest. A család ideája tehát lassú változáson ment keresztül Rómában: kezdetben a família a családapa központi szerepe, illetve a “férfi-orientáltság” nélkül elképzelhetetlen lett volna, de ez fokozatosan olyan fejlődési irányba mozdult el, melynek következtében a családot, mint vérszerinti rokonok közösségét ismerték el, és ez a család gazdasági funkcióinak előtérbe kerülését is maga után vonta. A “szemléletváltozás” elsősorban a közvetlen férfi leszármazók, mint örökösök mind gyakoribb hiányával magyarázható. Ez a probléma vetette fel annak szükségességét, hogy az anyai rokonságon alapuló családi kapcsolatok mind nagyobb szerepet kapjanak a családi vagyon megtartásában.

Gardner szerencsés módon elkerüli azt a veszélyt, amellyel számos, a klasszikus római jog témájában alkotó szerző nem tud “megbirkózni”: ő ugyanis nemcsak egy igen szűk sávban vizsgálja meg a családjogot, nem szorítkozik pusztán a személyes kapcsolatok bemutatására, hanem magára “a római családra” fókuszálva, annak minden személyi, öröklési és – nem utolsó sorban – dologi-vagyonjogi funkciójára kiterjed kutatása. Nem ragaszkodik kizárólagosan a jogi alapok, a családjog törvényi hátterének fejtegetéséhez. A családot, mint szociális és gazdasági közösséget közelíti meg, ezáltal komplex képet kaphatunk a kötöttségek rendszeréről. Arra mutat rá, hogy az ősi római jogban tapasztalt családapai jogosultságok gyakorlati “gyengülése” nem jelentette egyúttal a családi kötelékek fokozatos elutasítását. A családon belül tapasztalható különböző személyes és vagyonjogi érdekek és a szövevényes rokonsági kötelékek “nem jelentik automatikusan a legközelebbi és legfontosabb rokonok egymástól való elszigetelődését”. A szigorú civiljogi szabályokat a jogtudósi véleményekben és a császári leiratokban gyakran megjelenő etikai és méltányossági szempontok egyenlítik ki, amelyek – a szerző szerint – jelentősen hozzájárultak a római családot jellemző viszonyok átértékeléséhez. Ezen túl Gardner számos olyan társadalmi tényezőt is megvizsgál e folyamat kapcsán, amelyeknek köszönhetően megváltozott a családi kapcsolatoknak a családi vagyonhoz való viszonya. Ezek közül elsősorban a demográfiai tényezőket emeli ki, amikhez elsősorban Saller és Parkin demográfiai kutatásainak eredményeit hívja segítségül.

A Digestaból származó számos jogeset megkönnyíti és fokozza a könyv római jogi oktatásba való bevonásának esélyeit. Ezt a lehetőséget a szerző pontos hivatkozási rendszere is jelentősen elősegítheti. A jogi kategóriák és fogalmak világos definícióival Gardner először rögzíti azokat a határvonalakat, amelyeket aztán szabadabban mozogva, de a lehető legrészletesebben tölt ki a római családi kapcsolatok színességével, tekintettel arra, hogy az adott témát – legyen az a családból való kikerülés folyamata, az emancipáció, vagy az oda való bekerülés “procedúrája”, az adopció, vagy éppen az anya-gyermek kapcsolat, illetve a kognát rokonság szerepe – minden oldalról és minden társadalmi réteg szempontjából megvizsgálva tárja az olvasó elé. Munkája azon kevés művek közé tartozik, amely világos különbséget tesz a római família, mint jogi egység, és a római család, mint vérrokonok természetes egysége között.

Gardner a római családjog minden részletére kiterjedő munkája megmutatja, milyen jelentőségűek a családjogi állapot megváltozása során alkalmazandó “technikai részletkérdések”, és az ezekkel kapcsolatos szövegelemzés meghozza jutalmát: az ókori római társadalom alapegysége, a família a maga valóságában, bonyolult személyi és vagyoni kötelékek rendszereként válik az olvasóközönség számára megismerhetővé.