Klió 2002/3.

11. évfolyam

A fiatal Kovalevszkij 1868-ban került a harkovi egyetem jogi karára, noha korábban a történelem érdekelte. Kovalevszkijéknek sokszor volt vendége az egyetem híres jogászprofesszora, D. I. Kacsenovszkij, aki az állami intézmények és a nemzetközi viszonyok történetéről tartott előadásokat, amelyeket nemcsak a jövendö jogászok látogattak. Kovalevszkij visszaemlékezéseiben leírta, hogy a gazdasági evolúcióból következő, a társadalmi rendszer és az állami intézmények közötti kapcsolatok érdekelték. Kacsenovszkij előadásai és személyes kontaktusuk fordította Kovalevszkij figyelmét az angliai helyi önkormányzat felé. Így választotta magiszteri disszertációja témájául A rendészeti közigazgatás történetét az angol grófságokban a legrégibb időktől III. Edvárd haláláig. Amikor Kovalevszkij tanáránál vendégeskedett, nemcsak jogi témákról ejtettek szót, hanem az itáliai reneszánszról, Shakespeare munkásságáról és a kortárs művészetekről is. A tanítvány láthatta, hogy mestere szomorúan érzékelte Oroszország elmaradottságát és “nyugatossága" főleg ebből fakadt. Kacsenovszkij nem helyeselte, hogy Kovalevszkij érdeklődött az akkor divatos szocialista (köztük a proudhoni) tanok iránt. Az állami jog tanulmányozásában elért eredményei alapján Kovalevszkij a tanszéken maradt. Amikor azonban Kacsenovszkij 1872-ben meghalt, Kovalevszkij Angliába utazott, hogy az ottani jogi intézmények történetéről forrásokat gyűjtsön.

Kovalevszkij Londonban ismerkedett meg a neves orosz közgazdász professzorral, I. I. Janzsullal, aki a nyugat-európai adózási és kereskedelmi jogot tanulmányozta. Heves vitáikban néha részt vett Janzsul egy másik fiatal vendége is, a filozófus V. Sz. Szolovjov. A vitapartnerek főleg Kovalevszkij pozitivista és a politikát a gazdaság fölé helyező nézeteivel nem értettek egyet. Kovalevszkijt lenyügözte Janzsul forráskritikai tevékenysége, ő viszont segített neki pénzügyi jogi disszertációja egyes részei németre fordításában. 1876 őszén Janzsul és Kovalevszkij visszatértek Oroszországba. Janzsul pénzügyi jogot tanított a moszkvai egyetemen, és rábeszélte barátját, hogy ő is utazzon oda, és ott védje meg magiszteri értekezését, ami ragyogóan sikerült. Ezután Kovalevszkij az összehasonlító jogi tanszék docense lett.

Kovalevszkij disszertációjának egyik opponense a közgazdász, zemsztvostatisztikus A. I. Csuprov volt, akivel ezután több tudományos társaságban tartottak közösen előadást. Csuprov ismertette meg vele a Heidelbergi Kiáltványt. Az 1883 szeptemberében összeállított politikai deklaráció Oroszország demokratikus és szociális megújulása útján az államrend gyökeres átalakítását célozta. 1904. december elején- a kiáltvány alapelveit ismételve – szabadelvű személyiségek a belpolitika liberalizálását kérték a kormánytól. Csuprov élete végéig támogatta Kovalevszkijt, és örült minden sikerének, az utóbbi meghívására ő viszont statisztikai előadásokat tartott a párizsi Orosz Társadalomtudományi Főiskolán.

Kovalevszkij 1878-ban találkozott V. F. Müllerrel, aki az összehasonlító nyelvészet tanszéken oktatott. Az előbbit lenyűgözte Müller nyelvtudományi, irodalomtudományi jártassága, társadalmi aktivitása és segítőkészsége. 1879–80-ban közösen adták ki a kéthetente megjelenő Kritikai Szemlét. Müller fontosnak tartotta a fakultások tudományágai megjelenítését (a kiadványba kitűnő szakemberek írtak, mint pl. F. I. Buszlajev, I. V. Lucsickij, N. I. Karejev, Sz. M. Szolovjov, M. M. Troickij és rajtuk kívül pétervári, vidéki és külföldi munkatársak), és először volt külön kritikai-bibliográfíai rovat. Kovalevszkij, bár már gimnáziumi éveitől vonzódott az etnográfiához, Müllerrel most terepmunkára indult, és a kaukázusi hegyi lakók szokásjogi normáit tanulmányozta. 1878 májusában Kovalevszkij az orosz delegációval Párizsba utazott a Nemzetközi Irodalmi Kongresszusra, ahol a szellemi alkotások szerzői jogának nemzetközi jogi garanciáit akarták kimunkálni.

I. Sz. Turgenyev volt az egyedüli orosz író, akit jól ismertek Nyugaton, és kiadták műveit. Turgenyev a kedvezőtlen francia zsumalisztikai és irodalmi atmoszférában a kongresszuson az orosz álláspontot támogatta a szerzői jog kérdésében. Kovalevszkij még a rendezvény előtt találkozott vele. A párizsi világkiállítás idején tartott kongresszuson a legtekintélyesebb irodalmárok képviselték az egyes országokat. A tiszteletbeli elnök V. Hugo, az alelnök pedig Turgenyev volt. A kongresszus végül csak a szerzői jogok védelmének szükségességéről határozott. Maga Kovalevszkij egyébként – mint Matijeva rámutat – az Államtanács tagjaként megváltoztatta a fenti kérdésbeli álláspontját. Amikor 1879-ben Turgenyev, testvére halála miatt Moszkvába utazott, Kovalevszkij bankettet rendezett tiszteletére, ahová meghívta a Kritikai Szemle munkatársait.

Turgenyevben mély nyomot hagyott a fíatal értelmiségiekkel való találkozás. Kovalevszkij külföldi kiküldetéseikor mindig felkereste az írót, akit érdekelt műveinek hazai visszhangja és örült az Oroszországból kapott leveleknek. Matijeva kifejti, hogy a két kiemelkedő személyiséget leginkább az közelítette, amit Turgenyev sem Nyugaton, sem hazájában nem ért el: a kölcsönös megértés. Kovalevszkij leírta, hogy az orosz irodalom Turgenyev és Tolsztoj révén került be az európai szellemi életbe, és ettől kezdve vált intenzívebbé az orosz–francia–német írói kapcsolat.

Kovalevszkij és Turgenyev közeli barátok maradtak egészen az utóbbi haláláig, 1883-ig.

Kovalevszkij és L. N. Tolsztoj megismerkedése az 1880-as évek elejére esett, amikor az író mély lelki válságot élt át. Az író misszióját abban látta, hogy az orosz társadalmat “a szeretet vallásával" egyesítse. Mindent elítélt, ami ezt a célt akadályozta. Így pl. azt is, hogy Kovalevszkij érdeklődött Spencer tanítása iránt, és hogy a vallást az erkölcsi alapelvek felől közelítette meg. A nagy íróval nehezen lehetett vitatkozni; így találkozásaik ritkultak, de Tolsztoj nem szakította meg kapcsolatát Kovalevszkijjel. Ebben szerepet játszott az utóbbi magas fokú intelligenciája, az hogy egybeesett a két személyiség erkölcsi és életfelfogása, Kovalevszkij kitűnő kapcsolata az író feleségével és aktív közreműködése a Tolsztoj-művek külföldi megjelentetésében. Közben elkezdődött a nagy író nyílt világi és egyházi üldöztetése. Az utóbbi 1901 elején a pravoszláv egyházból való kiközösítéssel végződött. Kovalevszkij liberális professzortársaival – támogatólag – a párizsi Orosz Társadalomtudományi Főiskola 1903. évi programjának erkölcstani részébe bevette Tolsztoj tanításait, azt remélve, hogy a hazatérő orosz ifjak megvalósítják az írónak a társadalom etikai megtisztulásáról vallott nézeteit. Matijeva kiemeli, hogy mindkét személyiség fontosnak vélte az orosz szellemi megújulást, de Kovalevszkij külön is hangsúlyozta ebben a jogi szféra szerepét.

A moszkvai egyetemről 1887-ben eltávolított Kovalevszkij 1906-ban végre hazatérhetett. Fellépett a nacionalizmus ellen, amiben Tolsztoj támogatta. Az Allami Dumában a vallásszabadságról szóló törvénytervezet mellett foglalt állást. Kovalevszkij és Tolsztoj is fellépett a halálbüntetés eltörléséért. A két nagy egyéniség azonban különbözött is egymástól. Tolsztoj úgy vélte, hogy a történelmi folyamat törvényszerű és nem függ az egyéni tevékenységtől, a jót csak akarni kell, és így megszűnik a rossz. Kovalevszkij szerint viszont hatni kell a társadalmi életre. Ugyanő közreműködött az író céljai továbbvitelében és emléke megörökítésében.

A. P. Csehovval Kovalevszkij 1897 szeptemberében Nizzában ismerkedett meg. Az utóbbinak a város melletti villájában neves személyiségek vendégeskedtek. Csehov lassan került közel Kovalevszkijhez, de azután – amikor annak Párizsba kellett utaznia – hiányolta társaságát, és leveleiben meleg szavakkal írt róla. Kovalevszkij szerint az író szabad, nemzeti ellentétektől mentes, és a többi réteggel egyenjogú parasztsággal rendelkező Oroszországot akart. Csehov gyökeres társadalmi változásokra hívott fel, míg Kovalevszkij ugyanezt evolúciós úton szerette volna elérni. A parasztság problémái az íróhoz közel, míg Kovalevszkijtől távol álltak.

1901-ben együtt utaztak Olaszországba. Ez volt utolsó találkozásuk. Kovalevszkij beszámolt róla, hogyan tanulmányozta Csehov az orosz társadalmat, idegen volt tőle a miszticizmus, a metafizika, a szentimentalizmus, a nagyítások, és rendkívül komolyan vette országa jövőjét szolgáló hivatását.

Kacsenovszkij elsősorban az állami intézmények joga, az angol önkormányzat története tanulmányozása, az itáliai művészet megismertetése és az oroszországi jogalkotás terén hatott Kovalevszkijre. Janzsul segített a nyugat-európai gazdasági növekedésről szóló műve megírásában. Csuprov bevonta a liberális mozgalomba, míg Müller felerősítette etnográfiai érdeklődését. Ha Turgenyevet az orosz irodalom nyugat-európai “követeként" aposztrofálhatjuk,
akkor Kovalevszkijt viszont a nyugati polgári eszmeiség oroszországi képviselőjeként. Ugyanő és Csehov hazájuk szebb jövöjéért munkálkodtak. Kovalevszkij, csakúgy mint Tolsztoj felismerte az erkölcsi megújulás fontosságát a történeti fejlődésben.