Klió 2003/1.

12. évfolyam

Koraújkor

Az 1566. évi augsburgi birodalmi gyűlés

Az 1566. március 23-án megnyílt augsburgi birodalmi gyűlés számos komoly kérdést tűzött napirendjére: a Magyarországon küszöbön álló háború miatt a császári kormányzat különösen a török elleni birodalmi segítség kérdését tartotta fontosnak, de a vallási kérdések – alig egy évtizeddel az augsburgi vallásbéke megkötése óta – ugyancsak felszínre kerültek. A birodalmi gyűlések történetében szinte állandóan vissza-visszatérő téma volt a birodalmi és tartományi béke és biztonság kérdése, így nem meglepő, hogy ez a téma az 1566. évi Reichstagon is szerepelt, s részben ehhez is kapcsolódóan az 1495-ben felállított birodalmi kamarai bíróság működése ugyancsak napirendre került. A különböző témák között természetesen voltak hangsúlybéli, fontossági különbségek. Így például az 1566. évi augsburgi birodalmi gyűlésen a vallási, felekezeti kérdések kevésbé álltak az előtérben, s helyettük a birodalom biztonsága kapott nagy hangsúlyt, mind a külső, mind pedig a belső biztonságot illetően. E téren azonban a császár és a birodalmi rendek nem feltétlenül azonosan ítélték meg az egyes ügyeket, más-más fontossági sorrendet állítottak fel. A törökkel szemben a császári udvar jelentős pénzügyi segítséget szeretett volna kapni a birodalmi rendektől, ám a rendek többsége a belső béke és biztonság megteremtését fontosabbnak tartotta a török háborúnál. Miksa császár 1566 márciusában, majd áprilisában követeket küldött II. Szulejmán szultánhoz, hogy időt nyerjen a birodalmi hadsereg felállításához. Augsburgban általános volt az a várakozás, hogy a császár azt követően, hogy a Reichstag megadta a török elleni segítséget, elhagyja a várost és a török háborúra fog figyelni. A törökkel szembeni birodalmi segítségnyújtás kérdésében a német rendek nem voltak egységesek. A kérdéshez való hozzáállásukat elsődlegesen földrajzi helyzetük határozta meg. A birodalom délkeleti rendjeinek elemi érdeke volt a törökkel szembeni védekezés, míg az északi területek rendjei nem nagy hajlandóságot mutattak a török elleni pénzügyi és katonai segítség megadásához. Joachim, brandenburgi választófejedelem például azt javasolta, hogy a birodalmi kamarai bíróság fenntartására szolgáló ún. Gemeinen Pfenniget fordítsák a török háborúra, s ne új adót vessenek ki. A birodalmi fejedelmek körében meghatározó súllyal rendelkező Ausztria, Salzburg és Bajorország rendjei azonban saját érdekükben magas török-adót vezettek be tartományaikban, s ennek hatására végül, a szász választófejedelem kivételével, a birodalmi fejedelmi kollégium a török elleni birodalmi adó megszavazása mellett döntött. Az 1566. évi augsburgi birodalmi gyűlésen elfogadott török-adó egészen az 1603. évi regensburgi Reichstagig megmaradt. Ennek összege 1566-ban 88 Römermonat összegének, azaz 11 264 000 forintnak felelt meg. A török-adó összege a későbbiekben is hasonló nagyságrendű maradt: 1576-ban 72, 1594-ben 80, 1598-ban 60, 1603-ban pedig 84 Römermonatnak felelt meg.

1563-ban kitört a hét évig tartó északi háború, amelyben Lübeck Dánia oldalán, Svédországgal szemben harcolt. A tét a balti-tengeri kereskedelem, a Livónia feletti fennhatóság, és a Balti-tenger feletti uralom kérdése volt. Ez a háború a birodalom területeit is érintette, ugyanis a svéd hajók Mecklenburg és Pomeránia partjait szintén fenyegették. Erich braunschweigi hercegnek a svéd betörésekre adott válaszlépései tulajdonképpen rablóakciók voltak, s jelentős pusztításokat okoztak Alsó-Szászország számos régiójában. II. Miksa már 1565 nyarától közvetíteni próbált az északi háborúban érintett felek között. Ebben nagy szerepe volt Ágost szász választófejedelemnek, aki a dán király sógora és szövetségese minőségében maga is érintett lett a háborúban. Mivel II. Miksának szüksége volt a fejedelmi kollégiumban a szász választó támogatására, politikai szempontból a császár a svéd ellenes oldalra állt. A balti-tengeri kereskedelemben érdekelt alsó-szászországi városok többsége viszont a császár által 1565 novemberében Svédországgal szemben elrendelt kereskedelmi embargó és közlekedési tilalom feloldását szorgalmazta. Az egymástól nagyon eltérő németországi érdekek gyakorlati következménye az lett, hogy az északi háborúban a birodalom alapvetően tehetetlennek és passzívnak mutatkozott.

1566 után a birodalmi politikára a nemzetközi események is komoly hatással voltak, elsősorban a franciaországi vallásháború és a németalföldi szabadságharc. A spanyol és francia udvar, valamint a francia hugenották és németalföldi felkelők egyaránt kialakították a maguk politikai kapcsolatait Németországon belül. Ezek a politikai kapcsolatok alapvetően a vallási, felekezeti hovatartozás logikája alapján épültek ki, de nem kizárólagosan, a vallási szempontok nem minden esetben játszottak meghatározó szerepet. A katolikus Spanyolországnak például a protestáns birodalmi fejedelmek egy részével, mint katonai vállalkozókkal (zsoldos toborzókkal) szerződéses jó kapcsolata volt. A különböző külföldi erők német kapcsolataikon keresztül jelentős befolyásra tettek szert a birodalomban. 1567-től egyre nagyobb lett a veszélye annak, hogy a külső erők beavatkozása illetve hatása következtében felerősödnek Németországban az 1555. évi vallásbéke óta nyugvó vallási, felekezeti ellentétek. Nem véletlen, hogy már az 1566. évi birodalmi gyűlésen hangsúlyos helyen foglalkoztak a birodalom belső békéjének és biztonságának kérdésével.

Az 1555. évi augsburgi birodalmi gyűlésen – számos korábbi Reichstag határozatát követve – a birodalmi rendek állást foglaltak a rabló hadjáratok ellen. Olyan rablóakciókra gondoltak, mint amilyen például Franz von Sickingen (1522) vagy Albrecht Alkibiades brandenburg-kulmbachi őrgróf (1553) hadjáratai voltak. 1563-ban Erich braunschweigi herceg folytatott kiterjedt rabló hadjáratot Alsó-Szászországban, illetve Wilhelm von Grumbach a frank területeken. A birodalom egyfajta “békeszövetséggé” alakításának terve éppen az ún. Grumbach-krízist követően került a középpontba. Wilhelm von Grumbach lovag régóta viszályban állt a würzburgi püspökkel, akinek 1563-ban rajtaütött székvárosán, s ezért birodalmi átokkal sújtották. Wilhelm von Grumbach a frank-szász térséget is fenyegette, mivel II. János Frigyes szász herceget sikerült szövetségeséül megnyernie, akinek családja 1547-ben elveszítette a választófejedelmi méltóságot és birtokainak egy részét, így most mindezek visszaszerzésére törekedett, s Ágost szász választófejedelem ellen támadt. A katonai tervek célja tehát a szász választófejedelemség és a würzburgi (frankföldi) egyházi tartomány volt. A két fenyegetett fejedelem és tartományaik rendjei 1566-ban megkötötte a Landsbergi Szövetséget. Más tartományok, mint például Mainz, Hessen vagy Jülich rendjei ilyen esetekre birodalmi szabályozás kidolgozását szorgalmazták. A birodalmi rendek többségének politikai érdeke lett a birodalmi szintű béke megteremtésének, biztosításának kérdése. Ágost szász választó ennek köszönhette, hogy a Grumbach és II. János Frigyes elleni fellépése jogilag szentesített, a birodalmi rendek által jóváhagyott keretek között történt. Az 1566. évi Reichstag ilyen tartalmú határozata elvi jelentőségén túl gyakorlati következményekkel is járt: négy birodalmi körzet 1200 lovasból álló birodalmi sereget állított fel Wilhelm von Grumbach és a szász választófejedelmi címet követelő János Frigyes ellen. A békére vonatkozó határozat kikényszerítésére felállított birodalmi sereg vezetését a rendek átengedték a császárnak. A Grumbach-krízissel szembeni határozott, s egységes birodalmi fellépés következtében 1566 után a lovagok vagy fejedelmek nyílt rabló hadjáratokra már nem vállalkoztak. Az augsburgi Reichstag ezzel fontos állomást jelentett a birodalomban a belháborúk felszámolásában.

Jóllehet az 1555. évi augsburgi vallásbéke rendezte a felekezeti kérdéseket, a vallási ügyek még évekig nem jutottak nyugvópontra, így nem véletlen, hogy az 1559. évi újabb augsburgi Reichstagon ismételten megerősítették azt. A felekezeti konfliktus kiéleződése azonban senkinek sem állt érdekében, így 1563 után – a katolikus megújulás nyitányát jelentő tridenti zsinat állásfoglalásával ellentétben – a katolikus német rendek sem a felekezeti viták újrakezdését, hanem a vallásbéke megerősítését szorgalmazták. Mindez szöges ellentétben állt a pápaság politikájával, hiszen az 1555. évi augsburgi vallásbéke egyik érintettjét, a lutheránus rendeket és az ágostai hitvallást továbbra is eretneknek bélyegezte, ami katolikus álláspont szerint megsemmisítendő. A németországi valláspolitikai kérdésekre a rendi érdekeken túl kétség kívül nagy hatással volt II. Miksa türelmi politikája, sőt némi felekezeti bizonytalankodása is. Ez utóbbi a lutheránus rendekben 1564-től azt a reményt keltette, hogy a császár akár még az új hit hívévé is válhat. Az 1566. évi Reichstag kezdetével azonban ez a reményük szertefoszlott: II. Miksa világossá tette, hogy a régi (azaz katolikus) egyházat nem kívánja elhagyni. A németországi vallásbéke két bevett vallásra (katolikus, lutheránus) alapult, ám a helyzetet bonyolította, hogy 1565-ben III. Frigyes pfalzi választófejedelem kálvinista hitre tért, s ezzel a felekezeti hovatartozás ismét politikai kérdéssé vált. Az 1566. évi augsburgi Reichstag történeti jelentősége éppen az volt, hogy a pfalzi választófejedelmet kálvinista meggyőződése ellenére sem zárták ki az 1555. évi vallásbéke hatálya alól, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy a két bevett felekezethez harmadikként beemelték a kálvinizmust is, azaz a rendek bevett felekezetnek ismerték el a protestantizmus ezen irányzatát is.

Az 1566. évi birodalmi gyűlésen a vallás kérdése nem vált politikai sarokkővé, vagy a feszültségek gyújtópontjává, s ennek köszönhetően a következő Reichstagokon, 1567-ben Regensburgban, illetve 1570-ben Speyerben, már nem is volt téma a vallás kérdése. Csak egy évtizeddel az augsburgi birodalmi gyűlést követöen, 1576-ban, a regensburgi Reichstagon került ismét felszínre a vallás ügye.

Az 1566. évi birodalmi gyűlésen a rendek birodalmi pénznek ismerték el a tallért, amit különösen Szászország szorgalmazott. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a tallér kizárólagos pénzzé vált volna, mert az egyes fejedelemségek önálló pénzverési joga nem szűnt meg.

Az augsburgi Reichstagon a birodalmi városok a birodalmi kamarai bíróság reformját is szorgalmazták, s azt akarták, hogy a bíróság több város között megosztottan, azaz több székhellyel működjön: Speyerben, Nordhausenben, Nördlingenben. A bíróság kiterjesztésében, létszámának növelésében (az eddigi 24 helyett 40-50 ülnök) a fejedelmek is érdekeltek voltak, sőt még azt is elfogadhatónak találták, hogy Speyeren, azaz az eddigi kamarai bírósági székhelyen kívül egy másik kamarai bíróság is létrejöjjön. A kívánságok, elképzelések megfogalmazásán túl azonban e téren érdemi előrelépés, gyakorlati cselekvés nem történt.

Maximilian Lanzinner–Dietmar Heil: Der Augsburger Reichstag 1566 (Az 1566. évi augsburgi birodalmi gyűlés). Ergebnisse einer Edition. in: Historische Zeitschrift, Bd. 274., Heft 3. (2002) 603–632. o.

Pósán László