Klió 2004/1.

13. évfolyam

Mongólia bronzkori régészeti kultúrája

A mongol tudományos életben a nemrég megjelent könyv ritkaságnak számít, hiszen a szerző még a térségben részben feldolgozatlan témával, a bronzkori kultúrával foglalkozik. A könyvet megíró történész-régész szakember a Mongol Tudományos Akadémia munkatársaként több éven keresztül végzett ásatásokat Közép- és Észak-Mongóliában, ahol főleg ezen korai leleteket tanulmányozta. A bronzkori kultúra emlékei szétszóródva találhatók meg a hatalmas méretű ország középső részében, amely a nagy nomád birodalmak központja lett az ókor végétől. A jelenlegi főútvonalak mentén ma is számos ősi sír fedezhető fel. A XIX. század végén néhány orosz utazó leírta ezeket az ősi sírokat, majd az 1920-as években történt néhány régészeti feltárás is, de ezek többnyire csak elszigetelt jelenségek voltak. A korszak kutatása igazán csak az 1990-es rendszerváltás óta kezdődött meg, amikor is mongol régészek tárták fel a lelőhelyeket. A könyvből megtudhatjuk, hogy a korai nomád törzsek többfajta emléket hagytak maguk után: négyszögletes, vagy kör alakú sírokat, tudományos néven kerekszúrokat, sziklarajzokat és szarvasos köveket. Utóbbiak 2–3 méter magas kőoszlopok, felső részükön napkorong ábrázolás figyelhető meg, alatta a nap felé futó ágasbogas agancsú szarvasok láthatók. Ez utóbbit a kutatók közül néhányan a szkítákhoz kötik, de a nézet nem teljes körben elfogadott. A többfajta lelet együttes meglétét a kutatók eddigi eredményeik alapján úgy értelmezik, hogy nomád életmódot folytató, társadalmilag már jól szervezett törzsek voltak. A régészek között még vita van a sírok korszakolásáról. Míg a néhány évvel ezelőtti publikációkban a Kr. előtti I. évezred második felét tartották a kultúra kialakulásának dátumaként, addig az újabb kutatási eredmények – így a könyv megállapítása is – már azt valószínűsítik, hogy ezek a Krisztus előtti III–II. évezredben jöttek létre.

A négyszögletű sírok mérete változó. Átlagos nagysága l,5 x 2,5 méter, de ennél jóval nagyobbakat is tártak fel. Mongóliában számos olyan terület található, ahol kerekszúrok tömege sorakozik egymáshoz közel, mintha egy nagy temető lenne ott. A sírokban a szerző szerint fontos volt a halott elhelyezésének tájolása, valamint maga a temetkezési helynek a kiválasztása. A régészek különleges temetési szertartásokra utaló tárgyakat, leleteket találtak, amelyek már azt mutatják, hogy a rituális temetkezés megjelent az adott népesség keretei között. A szerző megpróbálja a sírokat rendszerezni. Azt valószínűsíti, hogy a bronzkori sírokban feltárt temetési mellékletek közül számos tárgy, szokás még a mai mongol temetkezési szokásokban is utolérhető. A leletek alapján megfigyelhető, hogy az eurázsiai nomád népekre jellemző, ún. állatstílus már ebben a korban széles körben elterjedt, és már ekkor kialakult egy egységes nomád anyagi és szellemi kultúra. A sírokban talált leletek arról is árulkodnak, hogy a bronzkori törzsek között élénk kereskedelmi és kulturális kapcsolat volt. Ez legjobban nyomon követhető a fémművességben, ugyanis számos bronz és vas tárgyat egyaránt leltek a régészek.

A sírokból előkerült maradványok embertani vizsgálatai hozták a legérdekesebb eredményt. Eszerint a törzsek között mongoloid és európai tipus is jelen volt, utóbbiakra példát főleg az altaji-tuvai vidéken találtak. Az Altaj-vidéken kevert népességgel is számolni lehet, de ennek megerősítését vagy elvetését további leletek előkerülése esetén lehet eldönteni. A régész az eddig előkerült leletek alapján azt állítja, hogy Mongólia területén kétfajta népcsoport élt: a kerekszúrokat létrehozó népcsoport, illetve a szarvasos köveket állító népesség. Ez a kétféle törzs Mongólia középső részén, a Hangáj-hegységben került kapcsolatba egymással. Erdenebaatar szerint ezeknek a csoportoknak az egyesüléséből jött létre a Kr. előtti III. században a xiongnu, vagy az ázsiai hun birodalom.

Dimaajav Erdenebaatar: Mongol nutgiin dörvöljin bulsh, hirigsuuriin soyol (Mongólia bronzkori régészeti kultúrája). Ulánbátor, 2002. 274 o.

Obrusánszky Borbála