Klió 2004/1.

13. évfolyam

Hozzászólások a noricumi és pannóniai halomsírok származásának kérdéséhez

A tanulmány első részében a szerző a korai szakirodalom kétféle teóriáját, annak képviselőit és elképzeléseiket mutatja be. Kifejti, hogy a problémakör már a XX. század kezdete óta foglalkoztatja a téma iránt érdeklődő kutatókat és mai napig nem sikerült biztos megoldást találni rá. Az első teória védői lehetségesnek tartanak egy itáliai-római eredetet. Képviselőiként említi meg K. Sági, H. Kerchler és további régészek nevét. Elképzelésük szerint a halomsíros temetkezési szokás a római katonák, kereskedők és a civil lakosság megjelenésével, azaz a romanizáció terjeszkedésével jelentek meg. A halmoknak az előképe pedig a római városokban megtalálható kör alakú sírok (tumulus, tumuli) voltak.

A második teória képviselői a XX. század 20-as éveitől léptek színre, olyan kutatókkal, mint O. Menghin, J Caspart, S. Pahič. Ők hangsúlyozzák, hogy ez a temetkezési rítus már a La Tčne periódusban is kimutatható, a halstatti korszakban viszont igen gyakran fellelhető. Elképzelésük szerint a korábban kelta hegemónia alatt élő illír-pannóniai lakosság a római időkben ismét ápolni kezdte ezt a régi temetkezési hagyományt. Ezt a kronológiai diszkontinuitást megpróbálták az ú. n. „illír-reneszánsz” szimptómajaként interpretálni. Ebbe a körbe illeszthető be Mócsy András véleménye is, aki szerint a halomsírok Noricum és Pannónia területén mindenekelőtt a provinciális kelták lakta vidéken találhatóak meg, viszont az illíricumi lakosság körében ez a szokás hiányzik.

A tanulmány második részében a szerző megpróbál választ találni a problémára többféle vizsgálat felhasználásával. Először is összehasonlította a noricumi és pannóniai tumulinak, illetve az illír és kelta lakosságnak a terjeszkedési területét és a következő eredményre jutott. Az eddig a kutatások által regisztrált halomsírok azokon a területeken fordultak elő, ahol a római időkben mindenekelőtt provinciális kelták éltek. A következő lépésben Nagy Levente megvizsgálta a tumuliról származó sírfeliratok névanyagát és meg kellett állapítania, hogy itáliai, illír, illetve germán nevek csak elvétve akadtak közöttük és a legtöbb kelta vagy kelta-római eredetű volt.

Ezek után a szerző már kizárta az illír származás lehetőségét, de kifejtette, hogy a probléma ezzel koránt sincs megoldva. Megpróbálta összeszedni a szakirodalomban eddig fellelhető érveket, illetve ellenérveket, és táblázatba rendezte azokat a jobb átláthatóság kedvéért. A melléklet alapján megállapította, hogy a legtöbb kora császárkori halomsír a Rajna–Duna limes területen belül helyezkedik el, ahol nagyon különböző népeknél, és még változatosabb korszakokban jelennek meg ezek a képződmények. Így kimondhatta, hogy ez a temetkezési szokás konkrétan egyetlen néphez sem köthető. Ezután kikötötte, hogy a vizsgálatot kizárólag a noricumi és pannóniai területre korlátozza, és ezzel a legkorábbi tumuli meghatározásaival, illetve azok elterjedésének kronológiájával talán közelebb juthatunk a probléma megoldásához.

Összeveti az eddig regisztrált késő La Tčne periódushoz, illetve a római korhoz köthető sírokat. Megállapítja, hogy Dacia, Thracia és a treveri területen a feltárt és a római okkupáció idejére eső tumuli száma túl kevés ahhoz, hogy a vaskori temetkezési szokások egyértelmű kontinuitásáról lehessen beszélni a római korban.

Beszámol a legújabb német kutatásról is, amelx azt a területet vizsgálta meg elsőként, ahol az ún. „kelta-gall”, illetve itáliai melléklet-szokások határvonala húzódik. Megfigyelték, hogy a provinciális kelta temetkezési szokások esetében a sír belső berendezésére is nagy hangsúlyt fektettek. A leggyakrabban előforduló mellékletekként említik az edényeket, szerszámokat, fegyvereket, ékszereket, kozmetikai szereket, kocsit, lovat, összecsukható széket, tehát mindent, amit a továbbéléshez nélkülözhetetlennek tartottak. Ezzel szemben az itáliai szokások inkább a külső kinézetet tartották fontosabbnak és csak néhány melléklettípusról lehet beszélni, ilyenek például az urnák, lámpák, érmék, egy vagy két használati tárgy esetleg ékszer.

Megvizsgálták a romanizáció, leginkább a kereskedelem hatását a mellékletekre. Megfigyelték, hogy az import mellékletek (például tányér, csésze, dobozkák, tükrök, stb.) ugyan megjelennek a hazai tradíciót követő temetkezéseknél is, melyeket római módra használták, de alapvetően a vallási szokások nem változtak meg a római okkupáció után.

A harmadik részben a szerző a halomsírok legkorábbi előfordulási területeit (például Flavia Solva környéke Noricumban, Katzeldorf) veszi nagyító alá. Mindegyik esetében megállapítható, hogy az ún. hazai tradícióknak megfelelő mellékletekkel, azaz nagy mennyiségű kerámiával, használati tárgyakkal vannak ellátva ezek a sírok. Ezt követően a romanizáció első nyomait kereste a halomsírokban. E szerint először a claudiusi időből tűnnek fel az itáliai melléklettípusok (érmék, sigillaták, üvegpoharak, bronzedények, itáliai származású fibulák, sírfeliratok relief díszítéssel) méghozzá a következő területeken: Flavia Solvatól keletre, a Noricum és Pannónia határvidékén, Északnyugat-Pannóniában, a ripa (folyami part, folyami határ) Noricum hátországában (Kapfenstein, Katzeldorf, Penzendorf, Teufelsdorf, stb). Minden esetben kimutatható azonban, hogy a római import termékek mellett továbbra is jelen vannak a hazai melléklet szokások is. Összefoglalva a tényeket, megállapítja, hogy Noricumban és Pannóniában a halomsírok szokása a római időkben, de a hazai (provinciális kelta) lakosság kezdeményezésére a romanizációval együtt jelent meg, Flavia Solva környékéről kiindulva és északi irányba (Fertő-tó területe), illetve keletre terjeszkedett ki. Ugyanakkor fontosnak tartja közölni, hogy Noricum és Pannónia terültén is megtalálhatóak a provinciális-római kör, illetve kúp alakú sírok, melyek az i. sz. I. század közepétől jelennek meg, de a zömük már a II. századra tehető (Carnuntum, Enns, Ribnica, Kapfenstein). Így érdekes és összetett képet kapunk ezen területek temetkezési szokásairól, miszerint mind az itáliai forma, mind a halomsíros temetkezés egy időben éltek egymás mellett.

Végezetül ismerteti Mócsy András és a német kutatók álláspontját, akik sem a helyi, sem a római származást nem hangsúlyozzák ki, inkább hazai tradíció és a romanizáció szintézisét látják elfogadhatónak. Mócsy András ezt a megállapítást a következőkre vezeti vissza. Elgondolása alapján a boiusok romanizációja már az i. sz. I. százada végén befejeződött, és ebből az időből származnak az első sírkövek is, méghozzá kocsiábrázolással. Ez a folyamat megfigyelhető Kelet-Pannóniában is, ahol Domitianus és Traianus idejéből kerülnek elő a legkorábbi sírhalmok és a legelső sírkövek is (halotti tor és kocsiábrázolásokkal).

Mócsy András szerint ez összefüggésben van az urbanizáció előretörésével, ami az új municipális arisztokrácia számára új lehetőségeket nyitott meg. Ebben a kedvező politikai szituációban az egyes hazai közösségek vezetése feltűnő sírformákkal és gazdag mellékletekkel próbálta kifejezésre juttatni hatalmát és látszólagos gazdasági-politikai önállóságát. Ez a tendencia jól megfigyelhető, ha figyelembe vesszük, hogy ebben a térségben az i. sz. II. század első felében tűnnek fel a legkorábbi kocsis temetkezések (Inota, Káloz), a nagy halmok, sírkamrák. A szerző azonban továbbra is megoldatlannak tartja a kérdést, és nyitva hagyja a megoldás lehetőségét.

  A tanulmányban függelékként jelennek meg a következők: térképek: 1. A noricumi és pannóniai határvidék halomsírjainak elterjedési területe; 2. A kelta és illír törzsek lakóterülete Pannóniában; 3. A Birodalom északi provinciáinak halomsiros temetkezései; rajzok: 1. Deutschlandsberg- Leibenfeld-i lelőhely 19-es halmának sírmellékletei; 2. Itáliai kör alakú sírok; 3. A balácai mauzóleum (sírkamrával); táblázatok: 1. A halomsíros szokás elterjedése Noricumban és Pannóniában; 2. Itáliai sírformájú halomsírok elterjedése Pannóniában; 3. Vita a szakirodalomban a noricumi és pannoniai halomsírok eredetéről a kutatás jelenlegi állása szerint (2000).

Levente Nagy: Beiträge zur Herkunftsfrage der norischen und pannonischen Hügelgräber (Hozzászólások a noricumi és pannóniai halomsírok származásának kérdéséhez) Acta Archaelogica Academiae Scientiarum Hungaricae, Tomus LIII, Fasciculus 4, 2002. 299–318. o.,

Rácz Katalin