Klió 2004/1.

13. évfolyam

Papi tisztségek a Római Birodalom nyugati provinciáiban

Az Universidad de La Rioja harmadik monografikus kötetében megjelent tanulmányok a vallások és a romanizáció kapcsolatát elemzik, különös tekintettel az Ibériai-félszigetre, az irodalmi, epigraphiai és régészeti források tükrében. A témáról áttekintést ad J. A. Delgado Delgado cikke, amelyben a Római Birodalom nyugati területein megtalálható különböző vallási tradíciók papi tisztségeit és a városokban betöltött vallási, szociális és gazdasági szerepüket vizsgálja. A kutatástörténeti összefoglalást követően provinciákra bontott bibliographia található.

A tanulmány két nagyobb egységből áll: az elsőben felvázolja az alapvető kutatási problémákat, valamint három vallási tradíciót különít el a nyugati provinciákban. A római tradíció egyértelműen a római hódítást követően jelent meg, elsősorban a helyi elit Rómához való lojalitásának jeleként. Ebben mind a hagyományos (pontifices, augures, sacerdotes, stb.), mind a császárkultuszhoz (flamines) köthető papi tisztségeket áttekinti és vizsgálja elterjedésüket az epigraphiai anyag alapján. A második kategóriában a bennszülött vallási tradíciót taglalja. Biztos információval csak a római feliratállítási hagyomány átvétele óta rendelkezünk, ez azt is jelenti, hogy mind az istenek, mind a tisztségek elnevezései már elsősorban romanizált alakban kerülnek a feliratokra. Mindezek miatt a bennszülött vallások belső szerkezete láthatatlan maradt egyelőre. Gyakori a sacerdos elnevezés, valamilyen bennszülött istenség neve mellett, vagy a mater sacrorum tisztsége. Szerencsés kivételeknek számítanak, pl. Galliában a gutuater, illetve a Lepcis Magnaban neopun-latin bilingvis feliraton említett addir azarim vagy addir kohanim tisztsége, amelyet praefectus sacrorumként fordítanak le. A harmadik csoportot a keleti kultuszok tisztségei alkotják. Ezekről megfelelő mennyiségű adattal rendelkezünk, tekintve, hogy az egész Római Birodalomban gyorsan elterjedtek. Így azonosíthatóak olyan tisztségek, mint az archigallus a Kybelé-kultuszban, az isiaca az Isis-kultuszban, vagy a pater patrum Mithras tiszteletében, stb. Ezt az általánosan felvázolt képet természetesen mind időben, mind térben módosítják a helyi igények.

A tanulmány második felében a szerző a római tradíciót részletezi, a mindennapi városi életben betöltött szerepét vizsgálja. Egyes városi szintre lebontva itt is meglepően hiányos információval rendelkezünk (pl. Baetica 49 városából 300 év távlatában csak 111 papi tisztség viselője ismert). A prosopographiai vizsgálatok során kimutatható, hogy a városi önkormányzat csúcspozíciói és a vallási élet legrangosabb tisztségei összefonódnak, tehát betöltésük presztízsértékű a helyiek számára. Így általánosan elmondható, hogy a cursus-okban a pontifexi tisztség mellett szerepel az aedilitas, majd a duumviri, illetve kombinálódhat a flamen tisztségével.

A mindennapi városi életben az augur és a pontifex jelennek meg mint kulcstisztségek, kivételes és fontos forrás minderre a lex Coloniae Genetivae luliae (Urso/Osuna, Baetica). Az augures elsődleges feladata az auspicia publica adásával a római tradíció képviselése és gyakorlása. A pontifices tulajdonképpen a városi adminisztráció hivatalból megbízott tisztviselője. Hatáskörébe tartozott a különböző vallási ünnepek megszervezése, lebonyolítása (mint pl. egy i. sz. 137-ben Iuppiter Optimus Maximusnak állított oltár felszentelését megörökítő salonai feliraton, ahol a pontifex által elmondott imát a duumvir elismétli), temetkezések és síremlékek állításának engedélyezése (gyakori formula az epigraphiai anyagban az „ex permissu pontifficum”), valamint a város calendariumának évenkénti elkészíttetése. Itt kell megemlítenünk, hogy a császárkultusz tisztségéhez rendkívül sok elnevezés köthető, de ezek egymáshoz való viszonya, hierarchiája egyelőre nem tisztázott.

A papi egyesületek (collegium pontificum és a collegium augurum) tagjainak száma térben és időben változott, a tagok névjegyzékét albaban nyilvántartják, illetve tabulan nyilvánosan kifüggesztik. A tisztségre választják a tagokat, egyesületen belüli döntés alapján, nem pedig nyilvános kiírással. Természetesen ez magában hordja azt a tendenciát, hogy a helyi előkelőségek a maguk soraiból választanak tagot, ezentúl követelmény volt a szabad származás, a censusnak történő megfelelés és a büntetlen előélet. A papi tisztségeket betöltőket különböző jogok illették meg: mentesültek hivatali idejük alatt a katonai szolgálat és a közterhek alól, megillette őket a toga praetexta viselete a hivatalos eseményeken, valamint ünnepek és játékok alkalmával a decuriones soraiban foglalhattak helyet. Insignia tekintetében a források nem egyértelműek. Carthago Nova érmei alapján az augures esetében capis, lituus, patera és urceus valószínűsíthető. Egy cordubai felirat corona aurea pontificalist, míg egy italicai felirat corona aurea flaminalist említ.

A tanulmány végül részletesen foglalkozik a hivatali idő kérdésével, minthogy ez a probléma szintén nem megnyugtatóan tisztázott a Római Birodalom minden területére vonatkozóan. A fent említett ursoi lex alapján a papi tisztséget életfogytig viselik, bizonyos címek megléte az epigraphiai anyagban azonban jelzi, hogy nem ez volt az általános gyakorlat. A szerző kiemeli, hogy a cursusokban megjelenik pontífex perpetuus és augur perpetuus cím is, amely azt jelzi, hogy ezt a tiszteletbeli örökös címet el kellett különíteni az időszakos pontifexi és auguri tisztségtől. Ezt erősíti meg a pontificalis titulus is, igaz azonban, hogy auguralis cím egyelőre nem ismert. A cikk írója az évenkénti választást tartja valószínűnek. A császárkultusz papi tisztségében is hasonlóan bizonyítható mindez: a megbízatás lejártára alkalmazott formula a feliratokon az „exacto flamonio”, illetve szintén létezik flaminalis titulus a cursusokban, valamint a flamen perpetuus vagy flaminica perpetua tiszteletbeli cím.

A tanulmány rámutat a papnői tisztségek problémáira, illetve a különböző papi tisztségek hatásköreinek, és a különböző egyesületek egymás közti viszonyainak tisztázatlanságára.

J. A. Delgado Delgado, Los sacerdotes de las ciudades del occidente latino: una síntesis. Lo sagrado en el proceso de municipalización del occidente latino. Iberia. Revista de la Antigüedad 3, 2000. 35–50. o.

Hárshegyi Piroska