Klió 2004/2.

13. évfolyam

Spanyolország és Ausztrália ötszáz éves kapcsolata

 

 

Spanyolország és Ausztrália kapcsolata hosszú múltra tekint vissza. Napjainkban, amikor Spanyolország ismét különös figyelmet fordít a Csendes-óceán térségére, és megkísérli helyreállítani több száz éves kapcsolatát a térség szigeteivel, illetve népeivel, Ausztrália különösen fontos szerepet tölt be.

Carlos M. Fernández-Shaw Spanyolország canberrai nagyköveteként az 1970-es évek végén, 80-as évek elején több mint öt évet töltött Ausztráliában. Munkája, melyet hosszas könyvtári és levéltári kutatás előzött meg Ausztráliában, a spanyol-ausztráliai kapcsolatok szinte minden területét átöleli; a gazdasági- és külkapcsolatokat Spanyolország és Ausztrália között, Ausztrália különböző elnevezéseit, a Tordesillasi Egyezményt és annak visszhangját Ausztráliában, a spanyolok részvételét Ausztrália felfedezésében, Ausztrália alapítását, a Malaspina expedíciót Sydneyben, a spanyol függetlenségi háború ausztráliai visszhangját, a spanyol dollár megjelenését Ausztrália kezdeti időszakában, három spanyol konzult Ausztráliában a XIX. század közepén, a XIX. századi Ausztráliát Eduardo San Just konzul bemutatásában, a spanyol–ausztrál kereskedelmi kapcsolatokat a XIX. században Arrom és San Just konzulok szerint, a spanyol-ausztrál kapcsolatokat a Fülöp-szigeteken keresztül, a merinó juh elterjedését Ausztráliában, az ausztráliai eukaliptuszt Spanyolországban, a különféle spanyol növény- és állatvilágot Ausztráliában, a Nueva Nursia-i spanyol kolostort és a Kalumburu missziót, az ausztráliai katolicizmus spanyollal rokon vonásait, Ausztráliát a spanyol polgárháború idején, a spanyol kolóniát és a spanyol nyelv sajátságait Ausztráliában, az ausztrál írókat és Spanyolországról írt műveiket és azokat a spanyol írókat, akik foglalkoztak Ausztráliával, a spanyol zenét Ausztráliában és ausztráliait Spanyolországban, és végezetül a  képző­mű­vészeteket Spanyolországban, illetve Ausztráliában.

Ezen igazán széles területeket feldolgozó és rengeteg adattal szolgáló mun­kából a spanyol kolónia életét és a spanyol nyelv sajátságait emeljük ki részletesebben.

Konzuli kapcsolat a XIX. században létesült a két ország között. 1850 és 1870 között három spanyol diplomata, Antonio Arrom de Ayala, Eduardo San Just Torner és Manuel José Quintana tevékenykedett Sydneyben. 1911-ig megszakadtak a kapcsolatok, melyek 1968-ban a nagykövetségek felállításával éledtek újjá.

Ausztrália a nagy távolság ellenére figyelemmel kísérte a spanyolországi történéseket, különösen a volt spanyol gyarmat, a Fülöp-szigetek amerikai invázióját, az 1936-ban kirobbant polgárháborút, valamint Franco diktatúráját. 1947-ben Ausztrália óvatos nyitásba kezdett Spanyolország felé, aminek első pozitív eredménye Tomás Maycas y de Meer spanyol konzul látogatása volt Melbourne-ben. 1950-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete újra szavazott Spanyolország 1946 óta tartó diplomáciai bojkottjáról, ahol Ausztrália Spanyolország különböző nemzetközi szervezetekhez történő csatlakozása mellett voksolt. A következő években szorosabbá váltak Ausztrália kapcsolatai Spanyolországgal, spanyol kivándorlók indultak útnak Ausztrália felé. Ausztrália konzulátust, valamint 1962-ben kivándorlási hivatalt nyitott Madridban. A hatvanas években további előrelépés következett be. Spanyolország 1962-ben Kereskedelmi Irodát nyitott Sydneyben, amit 1966-ban a kereskedelmi kamara irodája követett, majd 1968-ban Canberrában megkezdte működését a spanyol nagykövetség.

1975-től, Franco halála után még szorosabbá váltak a kapcsolatok a két ország között. Juan Carlos király feleségével, Sofiával Brisbane-be, Canberrába és Sydneybe látogatott. A következő években több, különböző szintű látogatásra került sor a két ország között. Sir Zelman Cowen főkormányzó 1981-ben Spanyolországban járt, 1990-ben a trónörökös, Felipe utazott Ausztráliába és az Aucklandi Egyetemen a spanyol nyelv oktatására tanszéket alapított, a spanyol hercegnő, Elena 1995-ben férjével Ausztráliában töltötte mézesheteit, valamint a Xunta de Galícia elnöke, Manuel Fraga Iribarne 1999-ben látogatott Ausztráliába.

A XIX. századi, valamint a XX. század elejei spanyol kivándorlás leginkább az amerikai kontinens országait vette célba, az Ausztráliába érkezők száma az előbbiekhez viszonyítva elenyésző volt. A hivatalosan nyilvántartott első spanyol telepes, De Arrieta, 1821-ben érkezett Ausztráliába, bár az azt megelőző századokban is biztosra vehető a spanyolok jelenléte az angol gyarmatokon.

Antonio Arrom, az első konzul (1853–1859) komoly erőfeszítéseket tett Ausztrália népszerűsítéséért, mintegy megoldást látva a munkanélküliség problémájára, különösen Andalúzia lakossága számára. 1857-ben két alkalommal is kísérletet tett arra, hogy a spanyolok érdeklődését felkeltse Ausztrália iránt, egyrészt kereskedelmi szempontból, másrészt, mint kiváló lehetőséget azok számára, akik munka hiányában vagy egyéb okokból kénytelenek elhagyni Spanyolországot. Arrom Ausztráliát gazdag és kiváló éghajlatú gyarmatként mutatta be.

Mégis, az ugyanebben az évben, 1857. november 18-án született királyi rendelet óvatosságra szólította fel a spanyol állampolgárokat az ausztráliai kivándorlással kapcsolatban, sokkal szerencsésebb célországnak nevezve Kubát, Puerto Ricó-t vagy a Fülöp-szigeteket, aminek érthető oka a közös nyelv és a szoros kapcsolatok az említett spanyol gyarmatokkal.

Ugyanakkor Ausztrália sem fogadta nagy lelkesedéssel a katolikus vallást gyakorló spanyol, olasz vagy portugál munkásokat, akik nem bizonyultak „szalonképesnek” a protestáns vallású Ausztrália számára.

Elsőként baszk és katalán csoportok érkeztek és alapítottak kolóniákat Ausztráliában. Az első baszkok érkezése egybeesett az Ausztrál Államszövetség által 1901-ben elfogadott „Fehér Ausztrália” programjával. Közvetett módon ez a törvény előírta a Csendes-óceáni szigetek lakóinak távozását Ausztráliából, akik a cukornádvágás nagy szakértői voltak. Őket helyettesítették a baszkok, akik a 20-as években Ayr e Ingham környékén telepedtek le. A baszk hatás a mindennapi élet néhány szokásában napjainkban is megfigyelhető Queensland­ben és környékén.

Az első világháború előtt az újabb baszk felkelések miatt sokan kénytelenek voltak elhagyni Spanyolországot és tovább növelték a queenslandi baszk kolóniát. Ez időből adatokat nem tudunk a baszkok számára vonatkozóan. 1913-ban számos baszk tengerész érkezett két vagy három munkabrigádot alkotva, akik a cukornádvágásban dolgoztak Innisfailben. Takarékosságuknak és szorgalmuknak köszönhetően a húszas években néhányan közülük saját földet tudtak vásárolni. 1924-ben 11 gazdaság volt katalánok vagy baszkok tulajdonában Ayr e Inghamben. 1927-ben újabb baszk csoport érkezett Inghamtól 10 km-re, és ekkor már több mint 300 baszk dolgozott a cukornádmezőkön. Megőrizték nyelvüket és szokásaikat. Voltak baszk kolóniák Sydneyben és Melbourne-ben is. Amint a cukornádipart gépesítették, a nádvágók egy része Nueva Gales del Sur déli részére, Victoriába és Ausztrália déli részére települt át, és voltak olyanok is, akik visszatértek Spanyolországba. Sydneyben a baszkok létrehozták klubjukat, a Gure Txokó-t. A könyv szerzője számtalan nevet, sorsot említ, akik közül néhányan érdekes életutat futottak be.

A katalán telepesek közül Shaw megemlíti Esteban Parert, aki 1856-ban sült burgonyát árult az aranyásóknak. Később éttermet alapított testvéreivel, Juannal és Felipével, és nagy vagyonra tettek szert. Esteban volt az 1881-ben 136 személyt számláló spanyol kolónia „atyja” is. A Parerek második generációjának neves tagjai voltak Raymond Parer, repülőpilóta, Ray Parer, a léghajózás meghonosítója vagy Damien Parer, aki fotoriporterként vált híressé. Az 1920-as években katalánok újabb csoportja telepedett le Bendigóban (Victoria).

Amíg 1921-ben csupán közel ezer spanyol bevándorló élt Ausztráliában, addig 1945 és 1966 között az Ausztráliában született spanyolok számát már 13 488-ra becsülik.

A XX. századi kivándorlás a két ország közötti egyezmény nyomán bővült. Az első, Spanyolországban hivatalosan szervezett expedíció 1959-ben stílusosan a „Kangaroo” nevet kapta és a „Montserrat” fedélzetén Bilbaóból baszk férfiakat szállított Ausztráliába, melyet hamarosan követett az „Eucalyptus”-expedíció, majd a „Karri”, mindkettő 1960-ban. Ez utóbbi Santanderből indult és 373 baszk, santanderi és astúriai férfit vitt át az óceánon a „Monte Udala” fedélzetén.

A „Kangoroo” expedícióban kitelepültek nagy része vagy Queensland cukornád földjein telepedett le, vagy az északi birka- és szarvasmarha tanyákon, esetleg nyugat Ausztrália északi részén. Az „Eucalyptus” expedíció tagjai az első években Ausztrália déli részének favágótelepei és észak Queensland cukornád ültetvényei között ingáztak. A „Karri”-expedícióval érkező kivándorlók a váro­sokban, ipari körzetekben szóródtak szét (pl. Snowy Mountains, Springvale, Geelong, Newcastle, Wollongong, Lonsdale és Whyalla).

A Catholic Migration Internacional (Nemzetközi Katolikus Migráció) magára vállalta egy kizárólag nőkből álló expedíció indítását légi úton – a „Marta-expedíciót” –, amelynek tagjai közül néhányan konzervgyárban vállaltak munkát, mások kórházakban, szállodákban dolgoztak, de voltak, akik prostitúcióval keresték kenyerüket. Jó részük spanyol emigránssal kötött házasságot. Sokan közülük az elszigeteltség miatt komoly pszichikai problémákkal küszködtek.

1961 elején már zömében házaspárok érkeztek a „Monte Udala” nevű hajó fedélzetén Bilbaóból, Santanderből, Astúriasból, valamint Galíciából és Leónból. Ez volt az utolsó spanyol hajó, ami a kitelepülőket szállította, ezt követően olasz hajókon vagy légi úton utaztak a kivándorlók.

Lassacskán a két ország közötti kapcsolatok megszilárdultak, és ezzel együtt javultak a kivándorlók körülményei is, leszámítva a szegényes „emigráns szállásokat”, ahol az érkezésüket követő első hónapokat töÍtötték.

1962-ben Madridban megalakult az Oficina de Inmigración de Australia, az Ausztrál Kivándorlási Hivatal. Ennek szervezésében 1962-ben és 1963-ban 4326 spanyol települt Ausztráliába. Megfigyelhető, hogy amíg kezdetben a toborzás az északi spanyol tartományok, főként fém- és építőipari szakképesítéssel rendelkező férfiai között zajlott, 1962-től kezdve képesítés nélküli, főleg Andalúziából származó mezőgazdasági munkások vándoroltak ki.

Ausztráliában a hatvanas évek elején a munkanélküliség nagy méreteket öltött és a spanyol emigránsokat is érintette. Jugoszláv és német bevándorlók utcai zavargásokkal, gyújtogatásokkal és gépkocsi rongálásokkal tiltakoztak a kialakult helyzet ellen, amihez a spanyolok is csatlakoztak. Ezek a hírek természetesen felkeltették a spanyol sajtó figyelmét, és a Franco-kormány felbontotta a Spanyolország és Ausztrália között érvényes migrációs egyezményt. Az ausztrál elnök két alkalommal – először 1965-ben – kísérelte meg új egyezmény megkötésével visszaállítani a migrációs kapcsolatokat. Ennek ellenére a hatvanas évek elején a spanyolok folyamatosan érkeztek Ausztráliába, főleg Franciaor­szágon, Németországon és Anglián keresztül. Franco a következő feltételek teljesítéséhez ragaszkodott: érkezéskor biztosítsanak munkahelyet és megfelelő lakást a kivándorlóknak, valamint fizessék a visszautat azoknak, akik két év ott tartózkodás alatt mégsem találnak munkát. Az említett feltételekkel született meg az új egyezmény 1967-ben és 2000 spanyol indult útnak Ausztrália felé.

A Carta de Espańa (Spanyol Levél) című kiadvány 1963-ban arról számol be, hogy azoknak a spanyoloknak, akik Ausztráliát választották új hazájuknak, nem könnyű az életük. Elsők között említi a nyelvismeret hiányát, valamint az angol nyelv nehézségét. Sokan gondolkoztak a visszatérésről, de nem tudtak hazautazni. Ausztrália nem tranzitország, írja az újság, akik ide érkeznek, maradnak, mivel földrajzilag távol esik mindentől. Az egyik probléma, ami a spanyolokat foglalkoztatta, az állampolgárság kérdése, a másik függő kérdés a nyugdíj, ez utóbbira vonatkozó diszkrimináció ugyanis a briteken kívül mindenkit érintett. Az angolok érkezésük 14. napjától élvezhették e jogokat, mindenki másnak viszont 10 évébe telt, amíg méltóvá vált a nyugdíjra.

Az 1971-es népszámlálás adatai alapján kiderült, hogy a spanyol emigránsok igen magas része, mintegy 50 százaléka Nueva Gales déli részén és a fővárosban, Canberrában telepedett le. Az újonnan érkezők szívesebben választották azokat a területeket, ahol a már korábban megtelepedett honfitársaik éltek.

Az ausztráliai hatóságok által, az 1958 és 1967 közötti spanyol emigrációról nyilvántartott adatokból jól követhető, hogy a kivándorlók száma 1963-ig folyamatosan nőtt. 1963-ban a már említett okokból megszakadtak a migrációs kapcsolatok és a kivándorlók száma minimálisra csökkent, majd az újabb növekedés 1966–1967-től kezdődött, jelezve a migrációs kapcsolatok helyreállását (1958–59: 328, 1959–60: 447, 1960–61: 1230, 1961–62: 1549, 1962–63: 4326, 1963–64: 78, 1964–65: 49, 1965–66: 70, 1966–67: 91).

Az Instituto Espańol de Emigración (Spanyol Kivándorlási Hivatal) adatai is bizonyos csökkenést mutatnak 1964 és 1967 között, de ebben az időszakban a hivatal szerint, a spanyol kivándorlás mintegy tízszerese az ausztrál hatóságok által nyilvántartott adatoknak (1960: 799, 1961: 837, 1962: 4230, 1963: 1436, 1964: 339, 1965: 557, 1966: 660, 1967: 367, 1968: 880, 1969: 1165, 1970: 884. 1971: 1127, 1972: 687, 1973: 1059, 1974: 1122. 1975: 177, 1976: 146.).¹

1977-ben 15 100 Spanyolországban született személyt regisztráltak a népszámlálások Ausztráliában, de ehhez a számhoz még hozzá kell adni az Ausztráliában, spanyol szülőktől születetteket, valamint az illegális úton érkezőket is. Mindezekkel együtt 25 ezerre teszik 1977-ben a spanyolok számát.

A spanyol kolónia számos, különböző szervezetet alapított Ausztráliában. Bár a tagok eltérő ideológiákat képviseltek, az alapvető cél a közösség életben tartására irányult a kultúra ápolásán keresztül. Megalakult a Partido Demócrata Espańol (Spanyol Demokrata Párt) baloldali színezettel, Melbourne-ben a Comisiones Obreras (Munkásbizottságok), s velük egy időben jelen volt a Casa de Espańa (Spanyol Ház), ami korábban a Spanish Catholic Missión (Spanyol Katolikus Misszió) nevet viselte, a Spanish Centre of Victoria (Viktóriai Spanyol Központ), egy futball klub, a Burnely Soccer Club, és a Spanish Baptist Church (Spanyol Baptista Egyház). A Spanish Centre of Viktória (Viktóriai Spanyol Központ) 1964-től működik. 1968-ban a Spanyolországból érkező Eduardo Sánchez atya maga köré gyűjtötte a hívőket, mintegy válaszként a baloldaliak által létrehozott jelentős csoportosulásra. A spanyol kolónia tehát továbbra is megosztott maradt. 1969-ben megalakult a Hogar Espańol-Casa de Espańa (Spanyol Otthon–Spanyol Ház) a már említett Sánchez atya kezdeményezésére. 1969-ben megalapították a Miguel de Cervantes iskolát.

A galíciaiak 1965-ben létrehozták a klubjukat, a Centro Gallego-t (Galíciai Központot), valamint a Hispán Népek Kulturális Bizottságát, ami jelentős könyvtárat is magában foglalt. Ez a bizottság sokféle kulturális tevékenységet folytatott: Shaw említi a La Fragata (Fregatt) színjátszó kört valamint a néptánc­csoportokat. 1983-ban megalakult a Spanish Community Council of Victoria (Viktóriai Spanyol Közösség Tanácsa), ami az ország különböző spanyol anyanyelvű közösségeit tömörítette.

Sydneyben a Club Espańol (Spanyol Klub) 1962-ben alakult. 25 évvel később a klub 4500 tagot tartott nyilván. A Centro Social y Cultural Espańol (Spanyol Társadalmi és Kulturális Központ) 1976-ban született, és fő céljául a spanyol nyelv oktatását tűzte ki. Tíz évvel korábban pedig megalakult az Agrupación Cultural Espańola (Spanyol Kulturális Csoportosulás), amelynek fő tevékenysége a színjátszás volt. Az Amigoss (Aid Migrants of Spanish Speaking) 1975-ben szintén Sydneyben alakult. Főként erkölcsi segítséget nyújtott a spanyol nyelvű bevándorlóknak, valamint óvodákat, iskolákat üzemeltetett a gyermekeknek és a felnőtt lakosság oktatását is megszervezte.

1965-ben megalakult Sydneyben a Centro Asturiano (Astúriai Központ), egy évvel később pedig a Casa Vasca de Sydney, Gure-Txoko (Baszk Ház, Gure-Txoko). A Baszk Ház erkölcsi és gazdasági segítséget nyújtott a baszkoknak, valamint könyvtárat működtetett. 1975-ben alakult a Club Unión Espańola (Spanyol Szövetség Klubja), amely részt vett egy spanyol nyelvű rádióprogram sugárzásában. Ezenkívül említésre méltók még Dél-Ausztrália spanyol intézményei, mint például a Spanish Australian Latin American Society (Ausztráliai Spanyol Latin-Amerikai Társaság), aminek Perthben, Brisbane-ben, Canberrában, Wollongongban és Geelongban szintén alakultak klubjai.

Shaw megemlíti a spanyolok mellett az egyéb, spanyol nyelvet beszélő országok kivándorlóit is, akik szintén hozzájárulnak a spanyol nyelv szélesebb elterjedéséhez és használatához Ausztráliában. 1978-ban 100 000 spanyol ajkút regisztráltak. Chiléből 1975-ben közel 8000 emigráns érkezett, ebből 4000 Allende kormányzása alatt és újabb 4000 Pinochet puccsa után. Ebben az időben érkeztek bevándorlók Argentínából, Ecuadorból, Uruguayból és Peruból, majd később majdnem minden latin-amerikai országból. 1982-ben ausztrál és perui becslések szerint mintegy 5000 perui élt Sydneyben, akikből csupán 50 volt férfi. A perui nők magas száma a hetvenes évek azon ausztrál rendelkezésének köszönhető, amely megnyitotta az ország kapuit az egyedülálló nők előtt.

Shaw Latin-Amerikával kapcsolatos érdekességként említi a XIX. század végén Paraguayban alapított utópikus Nueva Australia (Új Ausztrália) esetét, ami az idealista William Lane kezdeményezésére és a később költőként híressé vált Dame Mary Gilmore közreműködésével alakult. A próbálkozás reménytelen­ségét belátva a csoport tagjai közül sokan visszatértek Ausztráliába, ahol gyermekeik továbbra is spanyolul beszéltek.

A latin-amerikai emigránsokon kívül a spanyol ajkúak számát növelték a szefard zsidó közösség tagjai, vagyis az 1492-ben Spanyolországból elűzött zsidók leszármazottjai is, akik Észak-Afrika, a balkáni országok és a Közel-Kelet mellett, Ausztráliába is eljutottak.

Shaw külön fejezetben foglalkozik az ausztráliai spanyol nyelvvel. Idézi a volt migrációs minisztert, J. Grassbyt, aki megemlíti, hogy ha Quirós 1614-ben nem halt volna meg Panamában, visszafelé tartva Ausztrália partjaihoz (azzal a céllal, hogy települést alapítson), akkor Ausztrália hivatalos nyelve az angol helyett a spanyol lenne.

1986-ban Canberrában a kulturális attasé, Gonzalo Zaragoza egy nyilatkozatában megjegyezte, hogy Ausztráliában az idegen nyelvek kevés figyelmet kapnak. Megemlíti, hogy bár Európában sem biztos, hogy kizárólag spanyol nyelvtudással megérteti magát az ember, mégis a spanyol nemzetközi nyelv az öreg kontinensen, ezzel szemben Ausztráliában csupán az etnikai nyelvek kategóriájába tartozik.

A spanyolok nagyon különös helyzettel találkoztak Ausztráliában. Egyrészről a spanyol nyelv alapvető jelentőségre tett szert az emigrációban azáltal, hogy a katalánok, baszkok, galíciaiak számára a spanyol a „lingua franca”, vagyis a spanyolok egyetlen közös öröksége. Másrészről nem elhanyagolható szempont, hogy a spanyol nyelv több mint húsz nemzet közös nyelve is és pontosan ezért a spanyolt méltánytalanul tartják kisebbségi nyelvnek.

Shaw megemlíti, hogy az angol nyelvű országokban uralkodó egynyelvűség alól Ausztrália sem kivétel. New South Wales egyetemein például csak napjainkban vált lehetőség arra, hogy spanyolul tanuljanak a hallgatók. Mivel a spanyol ajkú lakosság sosem volt jelentős Ausztráliában, a spanyol nyelv olyan egyéb idegen nyelvek mögé szorult, amiket ráadásul nem is kötelező tanulni. Shaw megjegyzi, hogy szükséges lenne egyfajta gondolkodásmódbeli változásra Ausztráliában, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy minden ötödik ausztrál a tengerentúlon született, hogy 50 százalékuk nem angol nyelvterületről érkezett, és hogy az 5 év feletti gyermekek 14 százaléka otthonában nem angolul beszél.

A másik komoly probléma a „spanglish-jelenség”. Zaragoza professzor megemlíti, hogy már a második generáció, vagyis azok a spanyolok, akik Ausztráliában születtek, vagy gyermekkorban érkeztek ebbe az alapvetően egynyelvű országba, a külső környezet hatásának kitéve keverék nyelvet beszél. Megjelenik ezenkívül sok esetben a kamaszkori problémák egyikeként a családi értékek elutasítása, valamint Ausztrália gazdasági fejlettsége iránti ámulattal vegyes érzelem. Az ausztráliai spanyolok második generációjának identitáskeresése szembefordult a szülők által megtestesített értékekkel és az angol nyelvűek által képviselt értékek felé fordult.

A spanyol nyelv oktatása 1966-ig nyúlik vissza. 1977-ben a Spanish Teaching Program (a spanyol nyelvet tanító program) Judith Kedge vezetésével és a spanyol nagykövetség anyagi támogatásával lehetővé tette az alapszintű képzésben az első kétnyelvű általános iskolai osztály beindítását Canberrában (Wanniasa Primary School), amit öt másik általános iskola követett.

1981-ben a Spanyol Művelődési Minisztérium és a Spanyol Kivándorlási Hivatal kezdeményezésére egy oktatóprogram keretében 24 spanyol nyelvtanár utazott Ausztrália különböző pontjaira. Az oktatóprogram a következő területekre terjedt ki: a nyelv és kultúra kiegészítő oktatása, az oktatási rendszeren belüli átfogó képzés alap- és középfokú szinten, a spanyol nyelv népszerűsítése Ausztrália területén, az egyetemeken történő oktatás, valamint a nyelvvizsgák megszervezése. 1986-ban 24 diák spanyolországi kirándulásra indulhatott. 1989-ben újabb diákok látogatták meg Spanyolországot, valamint a nyelvtanárok egy csoportja a salamancai egyetemen továbbképző kurzusokon vett részt. 1991-ben a két ország kulturális, oktatási és tudományos együttműködési szerződést írt alá. 1993-ig így több mint 500 diáknak volt lehetősége egy hónapot Spanyolországban tölteni. A nyelvtanítási program keretein belül szervezett spanyolórákat a legkülönbözőbb csoportok látogatják: a) bevándorlók gyerme­kei, akik otthon spanyolul beszélnek; b) a harmadik generáció tagjai, akik szülei gyermekkorukban érkeztek Ausztráliába, vagy már Ausztráliában születtek, és akik angolul beszélnek a szülőkkel és spanyolul a nagyszülőkkel; c) a vegyes házasságokból született gyermekek, akik, ha az édesanyjuk spanyol, megtanulták a nyelvet, ha az édesapa az, akkor kevésbé beszélik.

A spanyol nyelv előretörése a 90-es években a spanyol kormány előrelátó politikájának is köszönhető. Az 1992-ben alapított Programa de Lengua y Cultura Espańolas en Australia (Spanyol Nyelv- és Kultúraprogram Ausztrá­liában) eredménye, hogy amíg a 80-as években csupán négy egyetemen tanítottak spanyolt, ez a szám a 90-es években tízre emelkedett.

1987-ben a Cámara Oficial Espańola en Anstralia (Ausztráliai Spanyol Kereskedelmi Kamara) elkezdte a spanyol üzleti nyelvi kurzusok szervezését. Ezután néhány egyetemen szintén bevezették a kereskedelmi, üzleti nyelv oktatását.

Shaw két eltérő véleménnyel illusztrálja a spanyol nyelv jelenlegi helyzetét Ausztráliában. Az egyik szerint a spanyol nyelv olyan köldökzsinór, amely a kivándorlókat Spanyolországhoz köti, ezért a lehető legmagasabb szinten próbálják elsajátítani az ott élők a nyelvet, míg a másik vélemény kevésbé optimista. Eszerint a spanyol nyelv lassacskán már kizárólag az idős korosztály nyelve Ausztráliában.

Az emigránsok életében, valamint az anyanyelv ápolásában kiemelkedő szerepet játszik a spanyol nyelvű sajtó, ami viszonylag korán megjelent Ausztrá­liában. 1964 július 11-én tűnt fel Melbourne utcáin az első spanyol nyelvű folyóirat, a La Crónica (Krónika), ami 1966-ban szűnt meg. Sydneyben 1965 márciusában látott napvilágot a kéthetenként megjelenő El Espańol en Australia (A spanyol Ausztráliában) közel 7000 példányszámmal. Szintén Sydneyben jelent meg 1972-ben kéthetenként a Spanish Herald 8000 példányban, valamint 1975-ben a Noticias y Deportes (Hírek és Sport), ami zömében sporthíreket közölt. Említést érdemel még a Vistazo (Pillantás), a Conquista (Hódítás), a Versión (Változat), az El Pilar és a vallásos Estilo (Stílus).

A nyelv életben tartásában a sajtó mellett a rádió és a televízió is fontos szerepet tölt be. A Radio Étnica FM (Etnikai Rádió) két spanyol nyelvű adást sugároz ausztráliai spanyol szervezetek közreműködésével. 1997 óta az egész ország területén fogható SBS állomás a Televisión Espańola (a spanyol televízió) híreit közli vasárnap kivételével napi rendszerességgel. Ezenkívül az SBS heti két alkalommal sugározza spanyol nyelvű televíziós adását Siete días de Espańa (Spanyolország hét napja) címmel.

A volt kulturális attasé, Zaragoza professzor így összegzi a jelenlegi helyzetet és a legfontosabb feladatokat: 1. Napjainkra Ausztráliában a spanyol nyelvnek sikerült kivívnia azt az elismerést, hogy a világ egyik legtöbbek által beszélt nyelve. 2. A spanyol nyelvű közösségek közös kulturális örökségnek tekintik a spanyol nyelvet. 3. Alapvető cél a spanyol nyelv teljes integrációja az ausztráliai iskolai oktatási rendszerbe. 4. Váljon nyitottá a hispán kultúra más népek felé, beleértve az angol nyelvű ausztráliaiakat is.

Shaw 2001-ben megjelent munkája olyan hiánypótló alkotás, amely nemcsak a történelem számára szolgál újdonságként, hanem a nemzetközi kapcsolatok területén is. A könyv különböző és sok esetben nagyon nehezen hozzáférhető források konkrét adatait dolgozza fel.

 

Carlos M. Fernández-Shaw: Espańa y Australia, quinientos ańos de relaciones (Spanyolország és Ausztrália ötszáz éves kapcsolata). Secretaría General Técnica, Dirección General de Relaciones Culturales y Científicas, Ministerio de Asuntos Exteriores de Espańa, Madrid, 2001. 574 o.

 

Engi Emese

 

1. Összesen 16 472. Ebből 9914 a nő vagy a 15 év alatti gyermek.