Klió 2004/2.
13. évfolyam
A ruszinok, gens fidelissima
Stumpf-Benedek András, Kárpátalja szülötte írt egy rövid áttekintést a ruszinok történetéről, amelyet az ismert kárpátaljai Ihor Kercsa fordított le ruszinra. A rövid terjedelemben persze csak a legfontosabb tényezőket tárgyalhatta meg. A ruszinoknak eddig nem volt saját államuk. A kommunizmus bíborruhájába öltözött pánszlávizmus felszámolta az unitus (görög katolikus) felekezetet és a ruszin nyelvet, utal rá a bevezetőben. Bemutatja a földrajzi környezetet, azután az etnogenezis körüli nézeteket a romantikától a pozitivizmusig: a ruszinok nem őslakosok itt, nem is a magyarokkal együtt kerültek ide, hanem a XIV. század táján, legalább is ekkortól van róluk okleveles adat. Korjatovics Tódor herceg személye is mitikussá vált. Popovics Tibor, a budapesti ruszin kulturális intézet vezetője szerint a keleti és a nyugati szlávok közti határterületen alakult ki a ruszin etnikum.
1625 és 1729 között hároméves metszetben ad áttekintést a munkácsi uradalom állatállományáról. Érinti a Mária-Terézia-féle urbáriumot, a munkácsi püspökségnek is külön fejezetet szentel, meg a Rákóczi-vezette szabadságharcnak is. A ruszinok részvétele az 1848/49-es forradalomban is előkerül, a hegyvidéki akció, amely Egán Ede meggyilkolása után is folytatódott. Nagyon fontosnak tartja, joggal, az unitus egyház működését. Előkerül a nemzeti megújulás, meg általában a művelődés kérdése, a népzene, a fatemplomok. Alekszander Duhnovics, Adolf Dobrjanszkij és Ivan Rakovszki a korszak legfontosabb nevei, Firczák munkácsi püspök mellett.
1919-ben a Saint-Germain-i békeszerződés révén Kárpátalja Csehszlovákiához került, azzal a kötelezettséggel az állam részéről, hogy autonómiát biztosít számára, ami viszont nem történt meg. A gazdaságban a földreform játszott fontos szerepet, de az általános szegénységet a nagy gazdasági világválság még csak fokozta. Ekkor alakult meg ruszin szervezetként a Duhnovics Egyesület. Ekkor váltak agresszívvá az ukránok. Pedig 1937-ben a cseh hatóságok felmérést készítettek a diákok és a szülők körében, 70 százalék az orosz, vagyis a ruszin mellett foglalt állást, csak 15 százalék az ukrán mellett. Felvillantja a két világháború között működő pártokat, az oroszbarát és ukránbarát irányzatot, a kommunista párt is az ukrán irányzat mellett állt ki. A korban Kárpátalján 35 nyomda működött. Sas Andor tanár ekkor fejtett ki nagy munkásságot Kárpátalja történetének a feltárásában.
Több fejezet foglalkozik az 1938–44 közti időszakkal. A bécsi döntés után a csehszlovák kormányzat november 22-én autonómiát adott Kárpátaljának, az ukrán irányzathoz tartozó Augusztin Volosin unitus kanonok lett a miniszterelnök. 1939 márciusában, Csehszlovákia felbomlása pillanatában Volosin a magyar kormányzattal próbált egyezkedni, de ez nem sikerült. Sztepan Fencik és Andrij Brovdij (Bródy András) autonómiát igényelt. Ez azonban csak részben valósult meg, bevezették a magyar–ruszin kétnyelvűséget, a ruszinok képviselve voltak az országgyűlés mindkét házában. Kozma Miklós volt a terület kormányzói biztosa, vagyis helytartója. A kultúra fejlődését a Zorja-Hajnal nevű folyóirat megjelenése is igazolta.
1945. június 29-én a Beneš-féle Csehszlovákia átadta a tartományt a Szovjetuniónak, Ivan Turjanica moszkvai emigráns, aki az 1930-as években a szakszervezetekben tevékenykedett, lett a vezető. A ruszin nyelvet betiltották, az ukránt kellett használni, de az 1970-es években ezt egy oroszosító kampány váltotta fel. Az ukrán „burzsoá nacionalizmust” üldözték. A szovjetizálás során az eredeti 27 kolhozból 1949-re már 478 lett, a következő évben be is jelentették, hogy megtörtént a mezőgazdaság szocialista átalakítása.
Az 1989-ben kezdődő változások során újra engedélyezték a szovjet korszakban betiltott unitus egyház tevékenységét. Az 1990-es években egymást követték a tudományos konferenciák, amelyek a ruszinok ukrán mivoltát sulykolták. Viszont az Egyesült Államokban megindult egyfajta ruszin reneszánsz, megalakult a Ruszinok Világtanácsa, a visegrádi országok ruszinjainak tanácsa, 2000-ben megalakult az európai ruszinok uniója. Kiev újabban eltűri ezt, de semmit sem tesz a ruszin kultúra érdekében. Befejezésül a szövegben többször is említett Hodinka Antal akadémikus reneszánszát mutatja be a szerző és hangsúlyozza, milyen jelentős szerepe van ebben a nyíregyházi főiskola ukrán és ruszin filológiai tanszékének és vezetőjének, Udvari Istvánnak. Udvari István tevékenységének jelentőségét valóban nem lehet eléggé hangsúlyozni. Ez a kötet is végső fokon Udvari tevékenységének egyik kisugárzása.
A kötet végén található rövid bibliográfia a ruszinokról, nagyobbrészt magyar nyelvű, és ötlapnyi ruszin-orosz szótár.
Andras S-Benedek: Szoszidú dobri i vselijaki. Ruszinü, gens fidelissima (Jó szomszédok, rossz szomszédok. A ruszinok, a leghűségesebb nép). Uzshorod, 2001. Robotnja Matjasa Hurjadija, Bafalo–Toronto, 175 o.
Niederhauser Emil