Klió 2004/2.
13. évfolyam
Örmény kultúra és művészet Szamosújváron (Armenopolis)
1989 után a romániai történetírásban a már azelőtt is szórványosan jelentkező – és nemcsak a szerzők hibájából félresikló –, másféle értelmezés után valóságos forráselemző és kritikai munkák születtek. Természetes, hogy ezen újabb dolgozatokat a „rendszerváltásnak” a történettudományban is kialakuló hangulata váltotta ki, Azelőtt is megtörtént – főként akkor, ha ezt nem vették észre az „illetékes” szervek –, hogy a gazdasági, erkölcsi, intézményes, mentális stb. történelmi tények másfajta magyarázata fel-felütötte a fejét. Ezután viszont lehetőség nyílt a tények sokkal valósabb értelmezésére, ezenkívül nálunk addig ismeretlen újabb kutatási területeket nyitottak meg. A XX. század utolsó évtizedében Romániában is megszűnt az, hogy a történelmi jellegű írások elavult vagy erőszakolt sémákhoz ragaszkodjanak.
Mindez többek közt azt is eredményezte, hogy ma már – időnként és helyenként – másképpen tárgyalják a többség és kisebbség viszonyát. Megtörténik, hogy a kérdésben is változzék a felfogás, és ilyenkor az ennek megfelelő módszertani újításokkal is találkozunk. A forráselemzésben és kritikában elképzelhető – néha meg is valósul –, hogy sokszínű, sőt különféle vélemények szülessenek. A kutatók mélyrehatóan tanulmányozhatják a dolgok ok-okozati összefüggését, s így régente elképzelhetetlen eredményekre juthatnak. A „nemzeti kisebbségekre” és „etnikumközi kapcsolatokra”1 vonatkozó hagyományos (és bizony gyakran tradícióőrző) magyarázatok, amelyek esetleg az együttélésre, a vélt vagy valóságos kölcsönhatásokra összpontosulnak, újszerű értelmezéseknek ad(hat)ják át helyüket. Fel lehet és fel kell vetnünk vagy(esetleg) újra kell tárgyalnunk a múlt olyan fontos kérdéseit, mint az etnikumra, önazonosságra, másságra vonatkozó értelmezéseket. Nem szabad megkerülnünk a konfliktusokat, a vallási és/vagy felekezeti problémákat, a régi és újabb intézmények elemzését.
A hazai történetírásban már jelentek meg újabb munkák az örményekre vontakozóan.2 Sok utal közülük az erdélyi örmény közösségekre (vagy ezekre is), mindegyikük az örménység és a többség gazdasági, társadalmi, művelődési, szellemi viszonyát is boncolgatja. E hullámhoz tartozik az a szamosújvári kiállítás is, amely az örménység 1700 éves keresztény múltját és Armenopolis-Szamosújvár-Gherla háromszázéves történelmét mutatja be. A rendezvény mellett albumot és kitűnő kivitelű CD-t hoztak ki. Mindehhez az alkalomra kiadott kötet is sikeresen járult hozzá. A jelenlegi munka nyolc tanulmányszerző, négy munkatársuk és három összehangoló szakember erőfeszítésémel eredménye. E könyv megjelenését az állami és városi hivatalos szervek tették lehetővé.
Három évre szólt az a vázlat, amelynek mozzanatait a megjelent albumba foglalták. A tervezet szerzői először is azt akarták, hogy írásban érzékeltessék az erdélyi örmény közösség XIV–XV. századi, egyedülállóan szép kéziratos könyveit, valamint a XVIII. században barokk stílusban épült szamosújvári templomot, amely tulajdonképpen a Moldvából és Havasalföldről idetelepült örmények különleges építészeti remeke (itt látható különben a nagyszerű, a „Keresztről való levétel” című Rubens-festmény).
A könyv Azaduhi Varduca-Horenian előszavával kezdődik. Nyolc tanulmány követi a bevezetőt, mindegyikük más-más tárgykörű. Nicolae Gazdovits a helytörténeti kutatás szerzője. Az erdélyi, különösen a szamosújvári örménység beköltözésének körülményei és bejövetelük ismertetése után egészen a mai napig ismerteti Armenopolis múltját. A XIV–XIX. századra vonatkozó helyi levéltári adatok kellőképpen alátámasztják a helyiség örményeinek történetét. Helmut Buschhausen osztrák bizantinológus figyelemreméltó kísérletet tesz arra, hogy történetileg megvilágítsa az örmény kéziratos kötetek jelentőségét. Nicolae Sabău művésztörténész a városi barokk építészet és szobrászat, valamint a XVIII–XIX. századból származó 13 állványkép elemzését végzi el. Analíziseket szenteltek továbbá az egyházi és világi ruházat kérdéseinek, a szamosújvári múzeumban található XVII–XVIII. századi hímzéseknek és szövött textilmunkáknak. Külön cikk foglalkozik Hollósy Simonnal (1857–1918), a nagybányai iskola nagyhírű, helyi származású kezdeményezőjével.
Szamosújváron szükséges és lehetséges egyházi múzeumot létesíteni. Erről külön ismertetés szól. Boncolgatják azt is, hogyan lehetne rendszerezni a meglévő gazdag anyagot, valamint azt, hogyan küszöböljék ki fokozatosan a még létező és zavaró hátrányokat (főleg levéltári és könyvtári vonatkozásban). E követelményt a kötet zárótanulmánya elengedhetetlennek érzi.
A nemrégen megjelent album-könyv tartalma is érzékelteti, mennyire szükséges és időszerű a felvetett kérdések megoldása. A szerzők és munkatársaik annak „az élő madárnak” a röptét támogatják, amely még a magasban repdes és várakozóan néz előre (ez nem más, mint örmény metafora!). A kiváló színes mellékletek méltók a kétnyelvű kötet tudományos és társadalmi tartalmához, mondanivalójához.
Armenopolis. Cultură şi artă armenească la Gherla (Armenopolis. Örmény kultúra és művészet Szamosujváron). Bucureşti, Editura „Ararat”, 2002. 174 p.
Lidia Gross
1. Bibliografia istorică a României (Románia történeti bibliográfiája), VIII (1989–1994), Bucureşti, 1996, 235–236; Ua., IX (1994–1999), Bucureşti, 2000. 382–392.
2. Sergiu Selian: Schiţă istorică a comunităţii armene din România (A romániai örmény közösség rövid története). Bucureşti, 1995, 1999; Nicolae Gazdovits: Istoria armenilor din Transilvania (Az erdélyi örmények története). Bucureştí, 1996; Bogdan Căuş: Figur de armeni din România. Dicţionar (Romániai örmény személyiségek lexikonja). Bucureşti, 1997; Jakubinyi György: A romániai örmények ordináriátusa. Szamosújvár, 2001; Virgil Pop: Armenopolis, oraş baroc (Armenopolis, barokkváros). Cluj-Napoca, 2002.