Klió 2004/2.
13. évfolyam
A hrusevói kolostor és a cirill szláv könyvnyomtatás kezdetei
A „Hrusivszkij monasztir i pocsatki kirilicsnoho szlovjanszkoho knihodrukuvannya” vagyis „A hrusevói kolostor és a cirill szláv könyvnyomtatás kezdetei” című mű 2001-ben jelent meg Ungváron Olekszandr Orosz tollából. A mintegy 270 oldalas könyv alcíme: vázlatok az ukrán könyvnyomtatás történetéből. A kötet közel 70 fekete-fehér és színes fényképet tartalmaz, igen ritka, többnyire XV–XVII. századi nyomtatott és kéziratos könyvekről, melyek javarészt a szerző tulajdonát képezik, és eddig ismeretlenek voltak a történelemtudomány számára. A tanulmány szerzője amellett, hogy a sokak által csupán feltételezett XV–XVII. századi nyomda létezése mellett érvel Hrusevo faluban,1 olyan könyvek fennmaradásáról is tud, melyek bizonyítják, hogy a cirill szláv könyvnyomtatás a mai Kárpátalja területén indult meg először.
A mérnöki diplomával rendelkező O. Orosz 1978-ban fejezte be ugyan a hrusevói nyomda problematikájának vizsgálatát, „forradalmi” megállapításai abban az időben mégsem kerülhettek a felszínre, így az ebből készült tanulmány azóta kéziratban hevert. Habár számos kárpátaljai történetíró (pl. Lutskay vagy Bazilovits) utal a nyomda létezésére a XV–XVII. században, valódi bizonyítékok hiányában (innen származó könyv pl.) azonban, a hivatalos ukrán historiográfia félig-meddig legendaként kezelte ezt. A szerző elsőként talál kézzel fogható bizonyítékokat a nyomda létezésére, és részletesen kifejtve azokat művében, cáfolja azt a hivatalosan elfogadott koncepciót, mely szerint a könyvnyomtatás kezdetei Moszkvához fűződnek a XVI. század második felében2 – tudhatjuk meg az utószóként szereplő szerzői életrajzból, melyet Nagyija Kusko írt.
A mű előszavát a kiadvány szerkesztője Dmitro Fedaka, az Ungvári Nemzeti Egyetem professzora írta. Ebben elsősorban a könyvnyomtatás felfedezésének jelentőségét emeli ki, majd konkrétan rátér a vizsgált témára. Mivel a szláv könyvek nyomtatásánál főként az ún. „glagolicát és kirillicát” használták „nem csoda, hogy Kárpátalja szellemi életének egyik központjában – Hrusevoban – önálló nyomda működött”3 – állapítja meg a professzor. Megtudhatjuk továbbá azt is, milyen módszereket használt fel a könyv szerzője, többek között, hogy a következtetések levonását hosszas gyűjtőmunka előzte meg. A vidékünkön (a szerző defíníciója szerint Karpatszka Rusz-Ukrajina) készült XV–XVII. századi kéziratos kódexek és nyomtatott művek több évi tanulmányozását és elemzését követően felfígyelt arra, hogy számos ismeretlen eredetű könyvnek nemcsak az iniciáléi, miniatúrái, díszítései, kötése, de még a nyelvi és szófordulatai is pont olyanok, amilyent a tősgyökeres kárpátaljai ukránok használtak abban az időben. Így jut el a szerző – Fedaka meglátása szerint – arra a következtetésre, hogy ezek a könyvek nagy valószínűséggel abban a hrusevói nyomdában készültek, amelyet a történelem úgy jegyez, mint amelyből nem maradt fenn napjaikra nyomtatott könyv.4
A fentiek mellett arra is kísérletet tesz a szerző – derül ki az előszóból –, hogy bebizonyítsa Ivan Fedorov és Petro Msztyiszlavec5 éppen a hrusevi kolostorban tanulták meg a könyvnyomtatás titkait, illetve az első cirill nyomtatott könyvként számon tartott ,”Apostol” című mű is egy innen Moszkvába szállított nyomdagépen készült.6
Végezetül hangsúlyozza a mű jelentőségét az ukrán könyvnyomtatás történetének vizsgálata szempontjából, mivel Fedaka professzor úgy véli, I. Ohijenko munkái kivételével ez az egyetlen jelentős ilyen jellegű mű. Másrészt arra is fény derül a monográfíából, hogy Ukrajnába a nyomtatás technikája nem keletről, Oroszországból jött, hanem nyugatról és majd egy évszázaddal hamarabb indult meg, mint a Moszkvában 1564-ben megjelent Fedorov-féle „Apostol”.
A vaskos kötet négy fejezetből áll. Az elsőben a hrusevói kolostor történetét vázolja a szerző a már megjelent szakirodalom alapján. E szerint a Szent Mihály arkangyal tiszteletére Hrusevóban alapított kolostor első említése J. Zsatkovics művére alapozva az 1242. évhez fűződik, vagyis a mongol-tatár támadás idején már megvolt. Majd további oklevelekből, kéziratos és nyomtatott korabeli művekből, tanulmányokból, illetve lapszéljegyzetekből és beírásokból idéz a szerző, hogy alátámassza a kolostor létezésének tényét. Hasonló forrásokra támaszkodva megalapozottnak véli a kolostori nyomda létét is, valamint azt is megtudhatjuk, hogy az itt készült könyvekből azért nem maradt fenn egy sem, amelyben konkrétan ez szerepelt volna mint a készítés helye, mivel „a katolikus és főleg protestáns tengerben hihetetlenül nehezen működött a nyomda és az egész kolostor is”.
Ismét J. Zsatkovicsra hivatkozva az is kiderül, hogy a XVII. századi Thököly-féle mozgalom idején rombolták le a hrusevói pravoszlav kolostort és nyomdát.
A második fejezet a cirill szláv könyvnyomtatás kialakulását tárgyalja a hrusevói kolostorban. A nyomda működésére vonatkozóan is „kárpátaljai” és a régió határain kívül különböző időkben megjelent tanulmányokból idéz a szerző. Annak okát, hogy egyesek még kételkednek a hrusevói könyvnyomda létében, a szerző abban látja, hogy ezidáig nem találtak olyan ősnyomtatványt, amelynek cím- vagy hátoldalán a készítés helyszínéül ennek a falunak a neve szerepelt volna. Majd hozzáteszi, ez nem is csoda, hiszen a vidék múltjának több olyan időszaka volt, amikor a szláv kéziratos és nyomtatott könyveket -mint a pravoszlávia és a kultúra fő hordozóit – pusztították, égették.7
Mindebből következik, hogy a készítés helyének és idejének megjelölésén kívül, számos más külső és tartalmi jellemző (stílus, szerkesztési mód, díszítőelemek, iniciálék, vízjelek, illusztrációk stb.) vizsgálata nyújthat kellő adatokat.
A kötet harmadik részében O. Orosz a Szent Mihály arkangyal kolostor mellett üzemeltetett nyomda XVI. századi működéséről számol be. Itt részletesen boncolgatja az 1553–1563 között állítólagosan Moszkvában működő „anonym-nyomda” tevékenységét, vagyis azokat a „moszkvai hamisítványokat”, melyek még I. Fedorov előtt készültek. Itt hét egyházi könyvről van szó, amelyek hovatartozását a szerző pontról pontra cáfolja, ezzel mintegy áthúzva a szovjet éra történészei által kialakított koncepciót a Fedorov előtti moszkvai nyomdáról. Az egyik Szentírásról a dilettáns történész bebizonyítja, hogy valójában nem Moszkvában hanem Vilniuszban látott napvilágot 1557. augusztus 29-én Petro Msztyiszlavec nyomdájában, majd további négy könyv kétszínű – „vörös és fekete” – nyomtatási technikája alapján bebizonyítja, hogy azok a hrusevói nyomdából származnak.
A nyomdászat „atyjának” vélt titokzatos Ivan Fedorov személyére és életrajzi adataira is kitér a kötet szerzője. Úgy tudja, azért maradt fenn olyan kevés adat róla és társáról, P. Msztyiszlavecről, mert ők a Rzecz Pospolita megbízásából érkeztek az orosz fővárosba, hogy összeesküvést szervezzenek IV. Iván cár ellen. A merénylet terve azonban már 1568-ban fel lett fedve, így a két nyomdász menekülni kényszerült, ezzel magyarázható sietős távozásuk a cár székhelyéről.8
Végeredményben öt egyházi könyvről véli úgy e kötet szerzője, hogy Hrusevóban készültek. Az ötből háromra ő bukkant rá és tárta a tudomány elé. A fejezet további részében az említett öt művet írja le és veti elemzés alá, számtalan képpel és idézettel támasztva alá nézeteit.
Az utolsó fejezetben a kutató azokat a régióban (Karpatszka Ruszban) fellelhető kéziratos kódexeket sorakoztatja fel, melyek alapul és forrásul szolgáltak a hrusevói kolostorban készült nyomtatott könyvekhez. Itt igen élesen bírálja az orosz és szovjet történészeket, akik véleménye szerint „a valóság teljes meghamisításával alkották meg a Fedorov előtti moszkvai anonym-nyomda mítoszát”9 azzal, hogy a valójában ezen a területen született több kéziratot és hrusevói nyomtatványt (XV–XVI. század) tudatosan Moszkva környékén keletkezetteknek minősítettek. A szerző részletesen, majdhogynem oldalról oldalra bemutatja és elemzi a szóban forgó kéziratokat (huszonnégyet), hogy igazolja tényleges keletkezési helyüket. A többnyire Szentpétervárott és Moszkvában őrzött kéziratos Evangéliumok, Zsoltárok és más egyházi könyvek „kárpátaljai” eredetét elsősorban az Ungvári Egyetem kézirattárában őrzött XVI. századi Evangélium kézírásával való azonosság alapján mutatta ki. Emellett megvizsgálta a művek lapszéljegyzeteit, ornamentikáját és az iniciálék megfestése technikáját, illetve a színkombinációkat, melyek szintén fontosak egy könyv eredetének megállapításánál.
A könyv fő jelentősége abban áll, hogy felülvizsgálja és megcáfolja az ezelőtti korszak „szovjet” történettudósok által kialakított koncepcióit, – amelyek az általános és középiskolai tananyagnak is részét képezik –, miszerint a cirill szláv könyvnyomtatás Ivan Fedorov 1564-ben Moszkvában kiadott Apostol című könyvével kezdődött. A szerző már az 1980-as évek folyamán próbálta nyilvánosságra hozni „felfedezéseit”, számos levelet írt a Szovjet Tudományos Akadémiának, a Kárpátaljai Honismereti Múzeum vezetőségének, a téma akkori szakértőinek, mindhiába, mivel O. Orosz nézetei mindenütt „süket fülekre találtak’”. A kötet mellékletei között számos levél található a tudományos élet szereplőihez címezve, s mindegyik végén hasonló megjegyzés áll: „válasz nem érkezett”.10 Csak a rendszerváltás és a független Ukrajna létrejötte tette lehetővé, hogy a témakörből doktori fokozatot nem szerezhetett tudós újszerű nézeteit a széles nyilvánosság elé tárja, ezzel új irányt mutatva a további honismereti illetve nyomdászattörténeti kutatások számára.
Olekszandr Orosz: Hrusivszkij monasztir i pocsatki kirilicsnoho szlavjanszkoho knihodrukuvannya (A hrusevói kolostor és a cirill szláv könyvnyomtatás kezdetei). Strihi z isztoriji ukrajinszkoho drukarsztva. Uzshorod, 2001. 270 o.
Medvecz Andrea
1. Hrusevo falu a mai Técsői járásban található, egykor az Erdélyi fejedelemség része volt.
2. Olekszandr Orosz. Hrusivszkij monasztir ipocsatki kirilicsnoho szlavjanszkoho knihodrukuvannya. Strihi z isztoriji ukrajinszkoho drukarsztva. Uzshorod, 2001. 266.
3. Uo. 6.
4. Uo. 7.
5. A cirill könyvnyomtatás „atyjaiként” számon tartott XVI. századi nyomdászok.
6. Uo. 7–8.
7. 25–26. o.
8. Uo. 12–13
9. Uo. 164.
10. Uo. 248, 250, 261.