Klió 2004/2.

13. évfolyam

Jugoszlávia bukása közelről

 

 

Misha Glenny könyve a Balkánról¹ nagy sikert aratott Jugoszláviában, így gyorsan kiadták a szerző 1992-ben befejezett, majd még kétszer átgondolt, és kiegészített művét is.

A Jugoszlávia bukása című könyv sajátos keveréke az útleírásnak, és az események leírásának. A szerző – úgy tűnik – jelen volt a fontos helyeken a fontos időpontokban. Így hitelesen tudósíthat Jugoszlávia bukásának állomásairól. Első kézből kapunk információkat Belgrádból, Zágrábból, Szarajevóból, Tuzlából, Banja Lukából, Mostarból, de az eldugottabb helyekről is, mint amilyen pl. Glina, Gospić, Kelet-Szlavónia. Nem egy esetben többször is meglátogatott egyes városokat, falvakat, így egészen pontosan érzékelhette a különbségeket a háborús vihar előtt és után. A sajtóból, és más, a témával kapcsolatos munkákból is tudható, hogy a Glenny által kiemelt állomások, valóban a széthullás, a bukás állomásai. Glenny pedig nemcsak a nagy állomásokra figyel, hanem a kisebbekre is. Leírásait egyrészt az teszi érdekessé, hogy „éppen ott”, és „éppen akkor” volt jelen, másrészt pedig a híradásokból hiányzó információkat is közöl, foglalkozik a helyi lakosság életkörülményeivel, mentalitásával. A válság minden lényeges szereplőjével találkozott, sőt a kevésbé ismert, második vonalbéli szereplők némelyikével is. Megszólaltatja a kulcsszereplőket, és az ún. kisembereket is. Leírásai az emberekről – a „nagyokról” és „kicsikről” – is igen rövidek, lényegre törők. Kendőzetlenül kimondja, hogy pl. Borisav Jović (1991-ben ő az államelnök Jugoszláviában) buta ember, vagy, hogy a knini lakosság nyers. Valójában annyira nem visszafogott értékeléseiben és minősítéseiben, hogy ha híján lenne a tárgyszerűségnek, akkor akár fedezet nélküli „keménykedésnek” is tűnhetne könyve, de – és ez a fő értéke a munkának – Glenny rendkívül tárgyszerű. Erőteljes értékeléseire pedig némi magyarázattal szolgál, hogy egyaránt zaklatták szerb, horvát, és muzulmán útonállók is, sőt életveszélybe is került a háborúzó felek mindegyikétől (ezekről az esetekről szintén közöl leírásokat). Fontos az, hogy egy-két esetben oknyomozó riporterként eljut azokhoz az eseményekhez, amelyek közvetlen kirobbantói voltak egy-egy háborús konfliktusnak. Minderről a hírügynökségek jelentéseiből aligha szerezhetünk tudomást, mert azokhoz többnyire csak a háborúskodás megkezdésének a ténye jutott el. Így megtudhatjuk, hogy amellett, hogy a délszláv háborúkat egységes egészként kell kezelnünk, arról is szó van, hogy egy-egy területen „kisháborúk” dúltak, amelyek esetenként második világháborús „kiegyenlítetlen számlákra” vezethetők vissza. Újságírói kvalitá­sainak köszönhetően szabatosak leírásai, amelyek egyben történetet is magukban foglalnak, nyelvezete érdekfeszítő, és akár azt is mondhatnánk, hogy élvezetes, ha nem éppen a II. világháború utáni legsúlyosabb európai háborús konfliktusáról, háborús jogszegésekről, emberi szenvedéseiről szólna.

A helyzet mélyebb ismeretéről tanúskodik az, hogy Szlovénia és Horvátország függetlenségének kikiáltásakor sem Szlovéniában, sem Zágrábban nem tartózkodott, hanem a horvátországi Kninben, ahol már léteztek a frontvonalak, és az egymással farkasszemet néző fegyveres alakulatok is kialakulóban voltak. Vagyis nem kevesebbet bizonyít a szerző, hogy a függetlenségek kikiáltása előtt már dúlt a háború, igaz, hogy nem annyira intenzíven, hogy eljusson a hírügynökségek ingerküszöbéig. A rendkívül jó „helyezkedés”, és időpont kiválasztása érvényes arra is, hogy 1991. április 9-én Belgrádban volt, és testközel­ből láthatta a tüntetéseket, a rendőrök brutalitását, a vérszegény ellentüntetést, valamint az egyetemisták egyhetes virrasztását Belgrád egyik főterén. Felismerve ennek jelentőségét, egy külön fejezetet szentel ennek a témának. Ebből azokra a pontos ismeretekre tehet szert az olvasó, aminek következtében nem eshet áldozatául az olyan leegyszerűsítéseknek, miszerint a délszláv háborúk okozója Milosevič, vagy a szerbek. A szerb társadalom érthetőbb lesz Glenny leírásának tükrében, a belső viszonyok, törésvonalak is kirajzolódnak valamennyire, és így hatásuk az eseményekre is. Ez által a felelősségek összemérhetőkké válnak, illetve párhuzamba állíthatók a tuđmani Horvátországgal, vagy a nemzetközi közösség hibáival. Megtudhatjuk, hogy a szerbiai társadalomban valóban voltak demokratikus törekvések, és, hogy a szerbek közül is voltak áldozatai a titoizmusnak, többek között éppen azok a nacionalisták, és ultranacionalisták, akik a liberálisokkal, a kommunista elhajlókkal együtt követelték a posztkommunista nomenklatúra leváltását. Glenny szerint ez a paradoxon okozta, hogy Szerbia kivédhetetlenül a háború katalizátora lett. Persze egy pillanatig sem kísérel meg szerecsenmosdatást. Amikor kell, félreérthetetlenül kimondja, hogy pl. a későbbiekben a legtöbb koncentrációs tábort a szerbek létesítették és tartották fenn. Milosević szerepéről nem beszél kiemelten, hanem egy helyütt megjegyzi, ismertetvén a vele készült riportját, hogy egy rendkívülien hideg emberről van szó, akinek nincsenek igazi barátai. Az egész könyv negatív „hőse” Milosević, de működése nem központi témája a könyvnek. Valójában nincs is központi témája a könyvnek, nyolc nézőpontból láthatjuk Jugoszlávia bukását. Hiszen Jugoszlávia nem csak egyszer és egészében bukott meg, hanem helyszínről, helyszínre omlott össze, sokszor a szó szoros értelmében.

Az utolsó két fejezet az 1992-es kézirat után került a könyvbe, de ezek nélkül is érzékelhető, és sejthető az a szörnyűség, ami Jugoszlávia bukását kísérte. A legtöbb anyagot – ez a háborúskodás menetéből következik – Boszniáról közli, ahol járt a szerb, a horvát, és a muzulmán enklávékban, illetve „para-államokban”.

Könyve a döbbenetes dolgok laza, nem rendszerezett gyűjteménye is. Néhány döbbenetes riportrészlet is helyet kapott munkájában. Mindezek közül a legvisszásabb Mladić, az akkor még knini hadvezér, és spliti kollégájának a telefonbeszélgetése – amelynek Glenny véletlenül volt fültanúja –, amelyből kiderült, hogy régi ismerősök, noha abban a pillanatban ellenséges katonaságok parancsnokai. Párbeszédükben a baráti csevegés és a konfliktusban elesettek számbavétele keveredik. Nem kevésbé döbbenetesek azok a beszámolók, amelyekből hármat egymás mellé rakott, és amelyben egy muzulmán, egy horvát, és egy szerb nő mondja el, mi történt vele. Döbbenetes, amikor nem egy riportalanya nem akarja elárulni neki a nevét, és/vagy ismeretlen zegzugokba vezeti el (pl. egy zágrábi drogbárba, ahol légiriadó esetén sem szünetel a munka.), hogy senki ne tudja meghallgatni beszélgetésüket. Nem egy riportalanya nem sokkal beszélgetésük után már nem élt. A maga nemében az is döbbenetes, ahogy a tudományok doktorai, és művelt szarajevóiak lapról lapra égették el könyvtárukat a hidegtől is szenvedő városban (Elsőre a könnyebb irodalmat, majd a szakkönyveket, és a végére mondjuk Goethét hagyva. Először kitépték a lapokat, majd bevizezték és hagyták, hogy megszikkadjon, mert így hosszabban égett)...

Nagyon érdekes, ahogy párhuzamba állítja a szerb és a horvát elnököt. Tuđmanról azt szokták megjegyezni, hogy Milosević mindig túljárt az eszén. Glenny egy érdekes új szempontot vetett fel, mégpedig azt, hogy végül Horvátország érte el háborús célját, így Tuđmant céltudatos politikusként értékeli, míg Milosevićot koncepció és stratégia nélküli politikusként, aki a rövidtávú sikerek hajszolásában nem is fogalmazott meg stratégiát.

Szintén új elem az, ahogy kiegészíti a horvátországi Krajina (Knin környéke) elvesztésének körülményeit. A legtöbb, a téma iránt érdeklődő úgy tudja, hogy Milosević feláldozta, eladta a Krajinát külpolitikai előnyökért. Ez a kép azonban csak részlegesen igaz, hiszen Horvátország az 1995-ös akciók előtti években több milliárd dollárt költött fegyverekre, és csapatai kiképzésére amerikai nyugalmazott tábornokok segítségét vette igénybe. Glenny értékelése szerint ütőképes hadsereg jött létre így. A fenti információ kerekebbé teszi a Krajina elvesztéséről szóló magyarázatot.

Glenny nem elsősorban foglalkozik azzal, hogy átfogó magyarázatot adjon a délszláv háborúkra, és azok kegyetlenségeire. Mégis a leírásaiból néhány ilyen magyarázat kirajzolódik. Sommásnak tűnik, de nagyon találó az az értékelése, hogy a délszláv háborúkkal kapcsolatban az egyedüli igazság a hazugságok mindent átfogó jelenléte. És valóban a médiák félrevezették a lakosságot, a politikusok folyamatosan hazudtak a nyugati diplomatáknak, és akkor is, amikor tűzszüneteket írtak alá, miközben hadaik minden addiginál erősebb támadást indítottak. Rámutat a hagyományok, az erőszak, a kiirtásig folyó konfliktusok hagyományainak jelentőségére, a nemzetközi tényezők bénultságára, érdektelenségére, a biztosítékok, és a biztonság hiányára egyes térségekben, a jugoszláviai politikusok szerepére (pl. Tuđman egyszerűen nem volt hajlandó számot vetni azzal, hogy leendő országa szerb lakosainak, legalább szavakban biztosítékot adjon arról, hogy nem ismétlődik meg a második világháborús népirtás). A szerző több esetben kifejti, hogy Jugoszlávia bukásában, pontosab­ban az azt kísérő erőszaksorozatban döntő szerepe volt Hans-Dietrich Genscher akkori német külügyminiszternek, azért, mert siettette az új államok elismerését. Ezzel a véleménnyel nem szükségszerű egyetérteni (jelen sorok írója teljesen másként látja ezt a kérdést), de a szerző is megjegyzi, hogy ezt a tényezőt sem lehet egyedüli magyarázatként elfogadni. Sajnos Glenny magyar kérdésekben (az egész könyvben néhány alkalommal említi a magyarokat), rendszeresen téved, de nem is érdekli ez a kérdés.

Glenny könyve tulajdonképpen befejezetlen, ugyanis Jugoszlávia bukását egyrészt tökéletesen érzékelteti az is, ami 1992-ig történt, másrészt pedig teljesen átfogó képet talán még most sem lehetséges adni, hiszen azonkívül, hogy 2003 februárjától már hivatalosan sem beszélnek Jugoszláviáról, még néhány kérdés nyitva maradt. Mindazonáltal egy valami biztos, ma már mindenki egyetért a délszláv térségben azzal, hogy Jugoszlávia már nem realitás, hanem csak történelem.

 

Miša Glenny: Pad Jugoslavije (Treći balkanski rat) [Jugoszlávia bukása (A harmadik balkáni háború)], Samizdat B92, Beograd, 2002. Az eredeti címe: Misha Glenny: The Fall of Yugoslavia (The Third Balkan War), Misha Glenny 1992, 1993, 1996.

 

Mészáros Zoltán

 1. Misha Glenny: The Balkans Nationalism, (War and Great Powers) (A Balkán, 1804–1999. Nacionalizmus, háborúk és a nagyhatalmak)