Klió 2004/3.

13. évfolyam

Leon Blum, a republikánus és szocialista

 

 

Még egy Léon Blum politikai életrajz. Ezúttal e legfrissebb németül, hang­súlyozottan a németül olvasók számára. Leon Blum szocialista politikus volt, Franciaország miniszterelnöke. Blum élete nagyon „szürkének”, avagy a mai kor „szájizének” nagyon megfelelően indult. Elszászi zsidó kereskedő családba született – s e pálya nyitva állt volna előtte, de nagyon hamar kiderült, hogy életpályája másfelé kanyarodik. Ő már Párizsban született, szülei elit középiskolákba járatták, majd jogot végzett és hosszú éveken át jól fizetett alkotmányjogászként, mai terminológiával „befutott, magasállású köztisztviselőként dolgozott. Családapa is korán lett.

Ezek után következett be az első „kisiklás”. Még nem a politika. Blum előbb irodalmi és színházi kritikusként tűnt fel. Kifejezetten ilyen profilú folyóiratokban jelentek meg írásai, amelyeket megbecsültek, és ekkoriban még olyan irodalmi barátai is voltak, akiktől a későbbiekben nagyon messze került, sőt, akikkel élesen konfrontálódott, mint a francia irodalomban írásaiért és nem nézeteiért nagyra becsült Maurice Barrčs. Ekkoriban történt még, hogy Georges Clemenceau is őt kérte fel, hogy ismertesse, illetve írjon kritikát új könyvéről (amivel azután meg is volt elégedve).

Blum ezen írásaira azonban felfigyeltek szocialista körökben is, s ekkor történt, hogy a még/már harmincas éveiben járó „fiatalember” a Jean Jaurčs főszerkesztésében megjelenő l’Humanité, a szocialista párt akkori napilapjának irodalmi kritikusa lett – és itt megismerkedhetett Jaurčs-szel, akit egész életében nagyra tartott és sok mindenben magát Jaurčs követőjének tekintette. Közben azonban történt valami. Még az 1880-as években és az 1890-es évek legelején Franciaországot megrázta a Boulanger-válság, amely arra figyelmeztetett, hogy a köztársaság még nem áll olyan biztos lábakon. (Ezt a korszakot Blum történetíróként is még fiatalon „megírta”. A „Dreyfus-ügy” és a válság még nagyobb hatást gyakorolt rá és egész nemzedékére. Az egész folyamatot tényleg remekül dolgozta fel (s ha nem tévedek, ez az az egyedüli írása, amely magyar nyelven is a szinte közelmúltban megjelent). Mindenestre ez a válság vezette el a szocialistákhoz. Ám ez a kettősség, vagyis hogy valaki meggyőződéses köztársasági és nagyon érzékenyen felfigyel mindenre, ami ezt a köztársaságot veszélyezteti, Blum egész életén végigvonul. Ám az 1890-es évek végétől egyben szocialistává is lett, s ez az ötvöződés nagyon tudatos vállalás volt.

Ugyanakkor az 1914 előtti korszakban Blum a szocialista pártban a harmadik vagy negyedik sorban elhelyezkedő „vezető” volt, 1914-ben azonban Jaurčst meggyilkolták (Blum már az ő halála után és kapcsán mondott beszédével és írásaival lépett előre), s mire a háború befejeződött, sok élvonalbeli szocialista meghalt, megbetegedett, kiöregedett.

Az 1920-as évektől új korszak kezdődött. A kommunisták „kiszakadásával”, a szocialista párt maradt a kisebb, s ráadásul új napilapot is kellett teremteni. Az új pártnak már Blum lett a „vezére”, és az új lapnak, a Le Populaire-nek is ő lett a politikai főszerkesztője. Szinte pillanatok alatt tette e lapot elismertté és olvasottá. Hosszú ideig nap mint nap ő írta a vezércikkeket, főként amikor valami fontos hazai vagy európai ügyet kellett értékelni, politikai véleményt kialakítani. És persze Blum lett a párt új nagy stratégája, aki kiegyensúlyozott véleményt alakított ki az 1920-as évek kezdetétől a Szovjetunióról, amely később sem szorult rá az „újraértékelésre”, s amely mai szemmel is jobb, mint a napjainkban nagyon felkapott leegyszerűsített „igazságok”.

A mi esetünkben külön érdekes, hogy Blum mennyire figyelemmel kísérte a közép-európai eseményeket és változásokat. Ezekről nagyon határozott véleményt is formált, ami persze osztrák vonatkozásban közel esett az osztrák szociáldemokratákéhoz, Otto Baueréhez, de ezek ugyanúgy nagyon elütnek attól, ahogyan az utóbbi évtizedben nálunk szokás írni erről a két évtizedről. S persze, érdekesek s ma már ugyanúgy „mellbeverőek”, amit és ahogyan a Horthy-korszakról írt.

Még emlékezetesebb és tanulságosabb, ahogyan a szocialisták politikai stratégiáját kialakította, többek között az akkori számbajöhető liberális szövetségessel, a radikális párttal. Hiszen amit e könyv címében is a szerző, J. Glasneck  kiemel, a köztársaság védelme kérdésében a közös felfogás adva volt. Csakhogy Blum és a kor szocialistái ennél messzebb tekintettek. Az 1924-es tapasztalatok pedig kemény leckét adtak, amikor, ahogy Herriot, a radikálisok vezére és Blum segítségét igénylő miniszterelnök maga is híresen megfogalmazta: „a pénz falába” ütköztek. Blum e tapasztalatokat leszűrve alakította ki és fogadtatta el azt a véleményét, hogy a szocialisták csak akkor lépnek be egy ilyen koalíciós kormányba, ha ez az ő vezetésükkel történik, és így programjukat végre is tudják hajtani.

Ilyen megfontolásból már nem vállalták az alárendelt szerepet Herriot felkérésére 1932-ben, de készek voltak támogatni a fasiszta-fasisztoid fegyveres puccs idején Daladier-t 1934 februárjában, s lettek 1935-ben a népfront kikovácsolói és került Blum az 1936-os választási győzelem után a kormány élére. Ez a francia politikatörténet feledhetetlen és oly sokak által megírt korszaka. Ennek akárcsak rövid áttekintése sem férne e rövid könyvismertetés keretébe. E korszaknak természetesen nagyon sok tanulsága és olvasata van és volt. Mindenesetre ennek az 1936–38-as korszaknak Blum lett a fő, vagy legalább is egyik fő szereplője.

Annyi azonban felidézendő, hogy Blum nevezte e népfront-nyitást „nagy kísérletnek”, s az összes feledhetetlen eredmény mellett ő is nagyon hamar beleütközött „a pénz falába”, másfelől és ismételten a fasizmusba.

Az sem utolsó tanulság és összefüggés, hogy Blum, aki következetesen kitartott elvei mellett, s akit hosszabb távon is igazolt a történelem, miként került szembe saját pártja többségével még 1939-ben. Az egykori terminológiával Franciaország „sírásói” börtönözték be még 1940-ben, állították bíróság elé a népfront-korszak több vezetőjével együtt. A per során Blum elmondta híres „kontravádeszédét”, amely azonnal kikerült a zárt tárgyalóterem falai közül, és nagy gyújtó hatással volt az ellenállásra. Majd a Pétain-rendszer kiszolgáltatta a németeknek...

1945-ben azután különrepülő hozta haza Párizsba – s ezzel új korszak kezdődött Franciaország, a megújult Szocialista Párt és az ő életében –, amit sajnos itt terjedelmi okokból nem tudok felvillantani, noha Blum ekkor még sokféle összefüggésben továbbra is nagy szerepet játszott.

Talán ebből a korszakból is kiemelendő, hogy Blum miként reagált a hidegháború első jelentkezésére, és lett a „harmadik erő” egyik korai megfo­galmazója nemzetközi síkon is. Glasneck külön alfejezetet szentelt az ellentmondásosan születő Izrael problematikájának és az ezzel kapcsolatos Blum-nyilatkozatoknak.

Glasneck könyvéhez jól használható kronológiai mutatót, érdekes fotó forrásmutatót és persze alapos jegyzeteket és egy nem annotált névmutatót mellékelt. Talán az még általánosítva megemlíthető, hogy a német szerző ebben az életrajzában nem kívánta deheroizálni „hősét”.

 

Johannes Glasneck: Léon Blum, Republikaner und Sozialist (Léon Blum, a republikánus és szocialista). Peter Lang. Frankfurt am Main, Berlin, Bern, Bruxelles, Wien. 2003. 255 o.

 

Jemnitz János