Klió 2005/1.

14. évfolyam

Az utolsó bolgár cári család – magyar források és rokonság

 

 

A szerző, Alekszandĺr Gjurov mintegy köztes helyzetben van Bulgária és Magyarország között, nyugdíjba vonulása előtt a budapesti Bolgár Kultúra titkára volt, régi budapesti lakos, a magyar kultúrát is jól ismeri. Ez a köztes helyzet tette számára lehetővé a Koburgok bulgáriai útjának és magyar vonatkozásainak a feldolgozását. Különösen fontossá tette ezt az, hogy Szakszkoburggotszki Szimeon (ez most az 1943–46-ban kisgyerekként még uralkodott Simeon neve) 1992-ben Budapesten járt, akkor került kapcsolatba a szerzővel. Ebből a kapcsolatból született ez a könyv, amely voltaképpen a dinasztia előzményeinek és bulgáriai szerepének felidézésével a XIX–XX. századi bolgár történelem egy terjedelmes szakaszát is bemutatja, 17 fejezetben.

A dinasztia alapítójának János weimari hercegnek Ernő (Ernest) nevű fiát (1601–1675) tekintik. Ennek egyik utódja, Ferdinánd György Ágost (1785–1851), a későbbi Ferdinánd király nagyatyja, 1816-ben vette feleségül Koháry Mária Antónia Gabriellát (1797–1862), a nagy múltú és nagy vagyonnal rendel­kező magyar főúri, később hercegi címet is nyert család utolsó leányát, vele együtt az egész Koháry-örökséget is. A dinasztia ettől már Koburg–Gotha–Kohárynak nevezte magát. A dinasztia a belga és a portugál királyi család tagja is, sőt Viktória angol királynő férje, Albert révén a ma Windsorinak nevezett angol uralkodó dinasztia is a Koburg nemzetséghez tartozik. Ferdinánd maga (92 magyarországi birtokával) a honvéd hadsereg huszártisztje volt, ezrede 1908-ban Ferdinánd nevét vette fel.

Ferdinánd, Ágostnak és Lajos Fülöp leányának a fia a családban az ötödik gyermek volt. Egyik bátyja honvéd tábornok, a másik brazil tengernagy volt (a brazil császárok is a portugál, vagyis Koburg-dinasztiából kerültek ki). Ferdinánd hosszú szabadságokat vett ki ezredétől, sokat utazott, többek között Bulgáriában is, tehát nem igaz, hogy számára ismeretlen ország fejedelme lett. 1881-ben részt vett III. Sándor orosz császár megkoronázásán. Hobbija egyébként a botanika volt, murányi várában nagy botanikus kertet épített ki, de ortodox (görög-keleti) kápolnát is építtetett itt, bár maga megmaradt katolikusnak, és a községben építtetett is egy katolikus templomot.

Megválasztására 1887-ben került sor, miután az első bolgár fejedelemnek, Battenberg Sándornak az orosz császárral (aki unokabátyja volt) való konfliktusa miatt távoznia kellett az országból. Az orosz kormányzat éppen megszakította minden kapcsolatát Bulgáriával, így Ferdinánd nagy kockázatot vállalt, amikor elfogadta a bolgár parlamenti küldöttség ajánlatát. A bolgár–orosz kapcsolatok csak III. Sándor 1894-ben bekövetkezett halála után, II. Miklós uralkodása kezdetén normalizálódtak.

 Ferdinánd megválasztásának magyar visszhangjával kezdi Gjurov a magyar vonatkozások részletesebb tárgyalását. A korabeli és a későbbi magyar sajtó mindig nagy rokonszenvvel írt Ferdinándról, aki egyébként természetesen jól beszélt magyarul. Az új bolgár állam vasútrendszerének kiépítésében magyar mérnökök is szerepet játszottak. Az első bolgár külképviseletet 1889-ben éppen Bécsben nyitották meg, másutt csak később. Ezek még nem követségek voltak, mert Bulgária csak 1908-ban kiáltotta ki függetlenségét, akkor vette fel Ferdinánd a cár címet, mert ez volt a középkori bolgár uralkodók címe a X. század óta, de ugyanakkor bejelentették, hogy ez egyéb nyelveken a király címnek felel meg, a magyar sajtóban és a szakirodalomban ezért nevezték őt és fiát hol cárnak, hol királynak. 1893-ban vette nőül Bourbon-Pármai Mária Lujza hercegnőt. Gyermekeit a bolgár alkotmány értelmében már ortodoxokként kereszteltette, ezért XIII. Leó pápa ki is átkozta (ezt csak évtizedekkel később oldozták fel). Ferdinánd alatt vett részt Bulgária az első Balkán-háborúban, ennek során szerb, görög, montenegrói szövetségeseivel együtt jelentős területeket szerzett, de ezek nagy része a második Balkán-háborúban el is veszett, mert Ferdinánd Macedónia megszerzése érdekében háborút indított korábbi szövetségesei ellen. A reváns igénye késztette arra, hogy az első világháborúba a központi hatalmak oldalán lépjen be. A vesztett háború után az antant ragaszkodott Ferdinánd lemondásához. Murányba vonult vissza, de időnként megjelent a pozsonyi Operában, és Budapestre is ellátogatott.

1918-ban nagyobbik fia, III. Borisz lett a király (a középkorban már volt két Borisz nevű uralkodója az országnak). Bulgária ekkor épp úgy elszigetelődött, mint a hasonlóan vesztes és területektől megfosztott Magyarország. Bulgária elszigetelődéséhez az is hozzájárult, hogy 1923-ig parasztpárti miniszterelnöke, Sztambolijszki radikális, majdnem forradalmi politikát folytatott. 1923-ban Sztambolijszki hatalmát egy katonai puccs megdöntötte, néhány hónappal később a szovjet állam által inspirált kommunista felkelés tört ki. Ez is nehezítette Borisz helyzetét, amelyet Gjurov ahhoz hasonlított, mint amikor a porcellán­boltban járt elefánt után kell rendet teremteni. A felkelés leverését a magyar sajtó megkönnyebbüléssel fogadta, de együtt is érzett a leverés áldozataival.

Borisz az 1920-as években sokat utazott külföldön, itt ismerkedett meg az olasz király leányával, Giovannával. 1930-ban el is vette feleségül. A házasságot előbb katolikus, majd ortodox rítus szerint kötötték meg Olaszországban, illetve Bulgáriában. Ez a két egyház közti közeledést is szolgálta. A rendezésben nagy szerepet játszott Roncalli bíboros, a későbbi XII. Pius pápa. Amikor 1937-ben a második gyereket, éppen Szimeont természetesen ortodoxnak keresztelték, mint az elsőszülött lányt is, az egyházi konfliktusnak már vége volt.

Az 1923 utáni autoritárius uralkodását követően, 1931-ben megindult az átalakulás a parlamentarizmus irányában, ezt a magyar sajtó örömmel üdvözölte. Kölcsönös miniszterelnöki látogatások is voltak, de 1934-ben Bulgáriának csatlakoznia kellett a Balkán-paktumhoz, amely a kisantanthoz állt közel. Borisz ezt külön magyarázatban tisztázta a megfelelő magyar hatóságokkal. A kisan­tantnak változatlan fenntartásai voltak Bulgáriával szemben, az 1444-es várnai csata és Ulászló halála alkalmából készített várnai emlékmű felavatásán csak magyar és lengyel vendégek vettek részt a bolgár házigazdák mellett. A távolmaradást azzal indokolták, hogy Ulászló Szent István koronáját hordta. Gjurov hozzáteszi, hogy az I. Ulászló által hordott korona biztosan nem volt Szent Istváné. Borisz több ízben rövid látogatást is tett Budapesten, de sohasem hivatalosan. Egyszer a József nádor műegyetem díszdoktorává avatták, köztudomású volt, hogy imádott mozdonyokat vezetni.

A területi revízió igénye közel hozta egymáshoz a két országot, a normális szerződéses viszonyok helyett is. 1938-ban Szalonikiban a Balkán-paktum országai elismerték Bulgária fegyverkezései egyenjogúságát (ahogy ugyan­ebben az évben Bledben a kisantant Magyarországét). Ezzel a vesztes háború egyik súlyos következménye megszűnt. Borisz ekkoriban több ízben is járt Hitlernél, az ország 1940-ben csatlakozott is a német–olasz–japán hármas­egyezményhez. A Szovjetunió elleni háborúban viszont Bulgária nem vett részt, bizonyos jelek szerint, Borisz közvetített is a szovjet és a német fél között. Bulgária barátsági szerződést is kötött a Szovjetunióval. Magyarország belépése után Moszkvában Bulgária vette át a magyar érdekek képviseletét. A Jugoszlávia elleni háborúba azonban Bulgária mégis belépett, hogy megszerezhesse Macedóniát. Viszont Borisz megakadályozta a bulgáriai zsidók deportálását Németországba. 1943 augusztusában járt Borisz utoljára Hitlernél. Erről a látogatásról nincs hiteles forrás. Viszont néhány nappal később Borisz meghalt. Már akkor sok gyanú fűződött ehhez a tényhez. Gjurov felsorolja Borisz betegségeit, amelyek biztosa okot adhattak halálára. A magyar rezümében viszont arról esik szó, hogy a halál körülményei nem tisztázottak. Temetésén magyar kormányküldöttség vett részt, a budapesti bolgár templomban tartott gyászszertartáson Horthy és a kormány tagjai vettek részt.

A kisgyermek II. Szimeon (a középkorban már volt egy Szimeon nevű uralkodó, aki fel is vette a cári címet) helyett háromtagú régenstanács került az állam élére, Kirill herceg, Borisz öccse, Bogdan Filov régész, egyetemi tanár, akinek számos magyar tudományos kapcsolata is volt, és német kívánságra Mohov tábornok.

Az 1944-es fordulat után természetesen három másik régens került a gyermekkirály mellé, az eredeti hármat nagyon gyorsan ki is végezték. (Összesen 96 embert végeztek ki a korábbi kormányzat vezetői közül). Az akkori svájci követ szerint a propaganda idétlen volt. (Szimeonról magyarul először Gosztonyi Péter írt, innen a svájci kapcsolat.) Borisz hamvait a rilai kolostorból egy várnai kápolnába vitték át. Szimeont forma szerint lemondatták, de ezt a három régens nem írta alá.

A családot természetesen száműzték. A bolgár mozdonyvezető nem volt hajlandó a vonatot átvinni a török határon, hosszú várakozás után, végül egy török masiniszta vállalkozott erre. Az új bolgár kormány a család minden tagjának 200 dollárt adott. Giovanna a gyermekekkel Egyiptomba ment (persze már nem a bolgár állam pénzén), mert apja, III. Viktor Emmánuel is ott élt száműzetésben. 1951-ben, az egykori király halála után a család Madridba költözött, Szimeon ott nősült meg, spanyol felesége van. Öt gyermeke közül négy fiú, ezek egykori bolgár kánok és cárok nevét viselik (a legidősebb Kardam). Amikor szóba került az 1990-es fordulat után Szimeon hazatérése, azt kérdezgették, mik a tervei, kívánja-e visszaszerezni uralkodói jogait. Szimeon válasza az volt, hogy használni akar hazájának.

A melléklet bolgár fordításban két cikket közöl a Magyar Nemzet 2001. november 3-i számából, Habsburg Ottóét, aki arra utal, hogy a hazai konzervatívoknak nem kellett Szimeon, mozgalmának győzelme után kormányába egykori kommunistákat is bevett, akik jó szakemberek. Az amerikai filozófus, Molnár Tamás az elűzött, és kivégzett uralkodók körüli bonyodalmakat vette sorra.

A viszonylag bő magyar rezümé után következik a Koburgok családfája, a Koháry-család családfája (ősét, Imrét 1560-ban említi először a forrás), és a Koburg-rokonság kimutatása ugyancsak családfa-szerűen. Egy további melléklet a család 1827 utáni birtokait sorolja fel (a XIX. század végén terjedelmük 123 532 hektár). A 92 település többsége ma a magyar határokon kívül van, Gjurov az eredeti magyar név mellett ilyen esetekben mindig közli mai hivatalos nevüket is.

A kötet bő egyharmadát az illusztrációk teszik, a régebbi korszakokra korabeli magyar folyóiratokból (főképp a Vasárnapi Újságból), az 1900-as századfordulótól kezdve már egyre több a fénykép. Ez az anyag a kötet egyik nagy erőssége.

Egyébként hozzá kell még tenni, hogy amikor Szimeon 1992-ben Budapesten járt, kifogástalan bolgársággal beszélt, ez tehát valóban anyanyelvének tekinthető.

Alekszandĺr Gjurov ezzel a könyvével kiváló munkát végzett. A Koburgokat a pártállami időkben élesen bírálták, de már korábban is megjelent az Egy bűnös uralkodás című könyv. Gjurov bizonyos mértékben igazságot szolgáltat, ezért olykor túlhangsúlyozza a pozitívumokat, a negatív vonások kevésbé állnak az előtérben. A mérleg nyelve most megint kilendült. De ilyen munkák kellenek ahhoz, hogy valamiféle elfogadható ítéletet alkothasson az olvasó. Végleges ítélet úgysincs.

 

Alekszandĺr Gjurov: Dve isztini njama. Poszlednata bĺlgarszka carszka dinasztija – ungarszki izvori i rodsztvo (Nincs két igazság. Az utolsó bolgár cári család – magyar források és rokonság). Bolgár önkormányzat, Bp., 2002. 153 o.

 

Niederhauser Emil