Klió 2005/1.

14. évfolyam

Mindszenty József, Magyarország hercegprímása

 

 

Kaczmarek Karolina az Igazság és hazugság – Mindszenty József, Magyarország hercegprímása című kötetében, amelyet a poznani Adam Mickiewicz Tudo­mányegyetem Magyar Nyelvészeti Intézete a Bibliotheca Hungarica sorozatának keretében, a poznani WiS Kiadóval és a Fronda Könyvtárral közösen adott ki, Mindszenty József hercegprímás letartartóztatásának, kihallgatásának, megkín­zásának, elítélésének, és bebörtönzésének értékes és alapos képét ábrázolja. A szerző igyekezett kiemelni Mindszenty József hercegprímás szerepét az 1956. évi magyar forradalom utáni egész és a magyar katolikus egyházban.

A könyvet magyar nyelv és irodalom szakos végzett hallgató írta és a problematikát irodalmi oldalról ábrázolja. A szerző tulajdonképpen életrajzi képet akar adni Mindszenty hercegprímásról, az akkori magyarországi politikai események fényében. A szerző műve fő hősének – aki tudatos választása eredményeként lett a rendszer áldozata – személyes élményeit mutatja be. A kötet nagyon gazdag felhasznált irodalma révén kölönösen értékes azoknak, akiket a XX. századi kelet-közép-európai és a magyar egyház története érdekel.

Nem célom, hogy az egész kötetet alaposan elemezzem, csak néhány kérdésre szeretném felhívni az olvasó figyelmét: az egyik a dolgozat történelmi értéke, hiszen szinte kizárólag magyar nyelviű forrásokra – dolgozatokra és sajtócikkekre – épül. Éppen ez jelenti a dolgozat úttörő jellegét, hiszen a mai lengyel társadalom nem ismeri túl alaposan a mű témáját, annak ellenére, hogy nem ez az első lengyel nyelvű tudományos dolgozat Mindszentyről. Másrészt ki kell emelni, hogy a Mindszenty hercegprímás halála után eltelt közel harminc év alatt a nemzetközi társadalom majdnem teljesen megfeledkezett személyéről, nem ismeri el az érdemeit, ezért a dolgozat különösen figyelemre méltó.

Kaczmarek a könyvét Mindszentynek Csehimindszenten töltött gyermekévei­től kezdi. A szerző hangsúlyozza Mindszenty szülei, továbbá Majláth Károly, Rogács Ferenc és Mikes János püspökök befolyását az ifjú Mindszenty világnézetének alakulásában. A továbbiakban a szerző a zalaegerszegi huszonöt éves lelkipásztor munkájáról, valamint a fasisztákkal, kommunistákkal szemben tanúsított magatartásáról ír.

Beszámol az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság idejében szerzett első, politikai jellegű tapasztalatairól. Ebben az időben először a nemzet ellenségének nevezték, ami a hercegprímás letartóztatásához és a városból való kiűzéséhez vezetett. Ezen tapasztalatok alapján lehetőség nyílt arra, hogy a kommunisták taktikáját előre láthassuk. A II. világháború Magyarország számára szerencsétlen zivatarai következtében, a német megszállás után, a nyilasok Mindszentyt néhány lelkésszel együtt börtönbe zárták a megszállókkal szemben tanúsított ellenálló magatartásuk miatt.

A II. világháború befejezése után Mindszenty bíborost komoly feladattal bízták meg: a magyar egyház újjáépítésével. Mint esztergomi érsek, kivételes szerepet játszott az egyházi és a közéletben is. Nemsokára Magyarország hercegprímásává nevezték ki. Építette a  Caritas szervezetét, pénzügyi forrásokért fordult az amerikaiakhoz. Kiállt a jogaitól és vagyonától megfosztott magyar áttelepülőket védte, a megtoroltakért és a politkai foglyokért. A segítség iránti kérése nem talált meghallgatásra, a Nyugattal való kapcsolatai a későbbi időkben hamis vádak alapjául szolgáltak a bírósági eljárás során.

Attól a széles körben ismételgetett nézettől eltérően, mely szerint Mindszenty hercegprímás tevékenysége eredménytelen volt, a szerző pozitív fényben mutatja be a hercegprímás személyét. Bill Lomax több mint huszonöt évvel ezelőtt kiadott, „Magyarország 1956”1 című könyvében azt állítja, hogy a bíboros az egyedüli ember, aki képes volt a konzervatív, a keresztény, a neofasiszta és a Horthy-erőket egyesíteni néhány nap alatt 1956 októbere és novembere fordulóján. Lomax a bíborosra vonatkozó néhány általános véleményt idéz, többek között azt, mely szerint „öreg reakciós, magyar nacionalista és szűk nézetű antiszocialista volt”,2 s hogy az akkori ellenzékhez, Nagy Imréhez hű értelmiség lenézte, Lomax figyelmeztet arra, hogy érdemes elolvasni az ismertetett könyvet és figyelembe venni a fent említett véleményekkel vitatkozó megjegyzéseket. Lomax szerint a szabadon élő Mindszenty veszélyes volt a hatóságra nézve, hiszen már a magyar forradalom előtt nagy nemzeti szimbolummá lett, pedig Mindszenty – egyesek gyanúsítása, mások reménye ellenére – nem kívánt a kormányzásban részt venni. Egyébként azt szokta mondani magáról, hogy „a pártokon kívül és fölött”3 van és marad. Napjainkban nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy milyen irányba haladt volna az 1956-os Magyar forradalom, ha Mindszenty hercegprímás lett volna a vezére. A sugallás, hogy az amerikaiak magát Mindszentyt látták volna a forradalom élén,4 nem egyezik Henry Kissingernek a reálpolitika szellemében kifejezett véleményével, mely szerint a Szuezi-csatorna-konfliktussal foglalkozó Nyugat és az Egyesült Államok nem reagáltak helyes módon a magyar forradalmárok támogatása ügyében, így szabad működési teret biztosítottak a Szovjetuniónak.5 Ilyen körülmények között képtelenség volt Mindszenty hercegprímástól elvárni, hogy a forradalom politikai vezére legyen. Mégis, amikor a forradalmat megelőző néhány hónap dinamikus változásait elemezzük, hangsúlyoznunk kell, hogy a szerep, melyet Mindszenty hercegprímás a magyar szabadságharc napjaiban betöltött, óriási volt. Mindszenty szabadon töltött négy napja a legértékesebb útmutatókat hozta az Egyháznak és a magyar társadalomnak a kényszer jövendő éveire vonatkozóan. Mind az egyházi struktúrákban végrehajtott döntései, mind az új kormányzás erkölcsi értékelése Mindszenty – aki a báránybőrbe bújt farkast finoman meg tudta különböztetni a rágalmazott bárányoktól – kivételes elmésségét és óvatosságát bizonyították.

Mindszenty Józsefet, Magyarország hercegprímását összehasonlítva Stefan Wyszyńskivel, Lengyelország prímásával, nem nehéz megállapítani, hogy a hercegprímással még mostohábban bánt a rendszer. A fizikai és pszichikai erőszak alkalmazásával, valamint pszichotróp szerek felhasználásával hatékonyan felkészítették a perre. Ilyen módszereket a lengyel néphatóság nem mert alkalmazni a lengyel prímással szemben, bár a többi lengyel pappal szemben már próbáltak hasonlókat bevetni. A néhány éves bebörtönzése ellenére, a lengyel prímást se nem alázták meg, se nem kínozták. Wyszyński prímás ellen lengyelországi nyilvános bírósági eljárás nem zajlott.6 Ezek fontos megállapítások, mert minden ember, akit ilyen módon megfosztottak saját egyéniségétől, kritikátlanná válik, ösztönösen aláír vagy ismétel mindent, amit tőle elvárnak annak érdekében, hogy ilyen módon elkerülje a fájdalmat, lecsökkentse a félelemérzést. Nehéz megítélni, hogy mennyire sikerült a magyar kommunistáknak a hercegprímás társadalmi tekintélyét megingatni a per és a rágalmazó hadjárat révén. Biztos, hogy a magyar egyház tekintélye sokat veszett a háború előtti időszakhoz képest. A lengyel egyház helyzete nem volt annyira dramatikus, bár nem akarom ezen a helyen „lecsökkenteni” a lengyel kommunisták „hatékonyságát” az egyház elleni küzdelemben. Kétségtelen, hogy a lengyel kommunisták a magyarországiakhoz hasonló módszerekkel küzdöttek, de kisebb eredménnyel.

Kaczmarek csak néhányat említ az embertelen módszerek közül, valamint a használatuk néhány eredményét írja le. A hazaárulást, háborúra való uszítást, pénzügyi bűntetteket, melyekkel a bíborost vádolták, az elérhető bizonyító anyag fényében semmilyen érvelés mellett nem lehetett volna felhasználni ilyen komoly ítélet meghozatalához. Annak ellenére, hogy a hercegprímás elismerte bűneit, az ellene folytatott bírósági eljárást, valamint a többi politikai jellegű eljárást nem lehet becsületesnek nevezni.

Mindszenty bíboros csak a 70-es évek elején, miután külföldre települt, jelentette meg Naplóját, melyben a kínos évek igazi hátterét írta le. Ezt a vatikáni diplomácia hivatalos ellenállása ellenére tette meg, amely pedig a Magyaror­szágon megmaradt hierarchiával szembeni éles reakciótól tartott, valamint attól is, hogy megszakad a Vatikán és Budapest közötti diplomáciai viszonyok rendezése.

Ma mérlegelhetjük, hogy Magyarország hercegprímása mikor vesztette el az önellenőrzést, mennyire volt tudatos a cselekedeteiben. De egy dolog biztos: az eljárás folyamán nem is engedték, hogy önmaga legyen, ami erkölcsi szempontból elítélendő. Kínzáson kívül az eljárás folyamán minden jogi keretet megtörtek. Ha hozzátesszük a magas rangú hercegprímási hivatal ignorálását, a társadalmi és nemzetközi botrányt, amely ezt az eseményt kísérte, arra a meggyőződésre jutunk, hogy a magyar totalitárius rendszer mindent megtett azért, hogy elpusztítsa Mindszentyt. Természetesen előtte eredménytelenül próbálták megnyerni őt a népi demokrácia kormányzásának. Ezt „fehér kesztyűben” akarták volna végrehajtani, mert a hercegprímás túl erőszakos elpusztítása vértanúi hírnevet szerzett volna neki. Az események ilyenféle kimenetelétől pedig maga a néphatóság is félt.

„Az igazság és a hazugság elkezdett egységbe összeolvadni...”7 – ezek a szavak jelentik az elemezett kötet címének a megértéséhez vezető kulcsot. A szerző egy kivételesen fontos pillanatban mondta ki ezeket a szavakat, amikor leírta Mindszenty bíboros pszichéjének megtörését.

Kaczmarek vértanúként, a rendszer áldozataként, de a „hallgató egyház”8 nagy jelképeként ábrázolja Magyarország hercegprímását. A szerző említett beleélésének köszönhetően érezhetjük azt a hangulatot, mely a hercegprímás kínzását kísérte. Egyidejűleg a szerző kihagy a történészek számára fontos tényeket és körülményeket. Érdemes lenne kibővíteni a témát Magyarország II. világháború utáni társadalmi-politikai helyzetének leírásával. Meg kellett volna mutatni a magyar egyház lelkészei magatartásának okait – a monarchia és József császár reformjainak idejétől kezdve. Meg kellett volna említeni az állam és az egyház kapcsolatát a 20-as és 30-as években, valamint megmutatni a népi demokrácia Magyarországon való bevezetésének hátterét a háború utáni években. Ez biztosíthatná az olvasóban annak jobb megértését, hogy mik voltak Mindszenty hercegprímás részéről a kommunista hatósággal szembeni kemény­sége okai, és egyúttal a magyar egyház lelkészeinek gyengeségét is könnyebben meg lehetne érteni. Ebben a kiadványban sem lehet megtalálni Mindszenty bíboros külföldi cselekedeteinek elemezését, és azt sem, hogy hogyan élte meg az esztergomi érseki és a hercegprímási hivatalról való visszahívását.

Mégis annak köszönhetően, hogy K. Kaczmarek dolgozata Mindszenty hercegprímás születésének száztizedik évfordulóján jelent meg, meg lehet ismételni, hogy „felvilágosítást ad a Vatikánnak a magyarországi egyházzal és különösen Mindszenty bíborossal szembeni nagyon vitatott állásáról...”,9 ezért a szerző beírja nevét abba a társaságba, úgy véli, hogy „érdemes volt Mindszentynek ekkora áldozatot hoznia.”10

 

K. Kaczmarek: Prawda i kłamstwo. Prymas Węgier József Mindszenty (Igazság és hazugság. Mindszenty József Magyarország hercegprímása). Poznań–Varsó, 2002. 195 o.

 

Holojuch Mateusz

 

1. B. Lomax: Magyarország 1956. CDN, 1986.

2. Uo. 88. o.

3. Uo. 89. o.

4. J. Kochanowski: Węgry. Od ugody do ugody 1867–1990. Varsó, 1997. 163. o.

5. H. Kissinger: Dyplomacja, Philip Wilson. Varsó, 2002. 617–619. o.

6. Több lengyel püspök ellen azonban folytak bírósági eljárások, Mindszenty bíboros helyzetéhez hasonló Czesław Kaczmarek lengyel püspök letartóztatási ügye, akit hasonló rágalmakkal vádoltak, és aki – Mindszenty bíboroshoz hasonlóan – a vele való embertelen bánásmód következtében beismerte a koholt vádakat.

7. K. Kaczmarek: uo. 68. o.

8. Uo. 147. o.

9. Uo. 12. o.

10. L. még uo. 142. o.