Klió 2005/2.

14. évfolyam

XX. SZÁZAD

Igazság és megbékélés Peruban

Alberto Fujimori elnök lemondása és a Japánba szökése utáni ideiglenes kormány neves közéleti személyiségekből álló bizottságot hozott létre, hogy az kivizsgálja az utolsó húsz év rettenetes perui történéseinek részleteit. Az új köztársasági elnök, Toledo által 12 főre bővített testület az Igazság és Megbékélés Bizottsága nevet kapta, elnöke a limai katolikus egyetem rektora, Salomon Lerner filozófus lett. A bizottság, mely öt regionális központot hozott létre a kutatásokra, 25 hónapi vizsgálódás után 2003 augusztusában ezer oldalnál hosszabb jelentést tett a kormány asztalára, s egy szerkesztett változatban könyv alakban is kiadta, kecsua nyelven adva címet a jelentésnek (Hatun Willakuy, magyarul Nagy beszámoló).

A kapott megbízás alapján 1980 májusától 2000 novemberéig vizsgálták a történéseket: a Fényes Ösvény nevű terrorszervezet fellépésétől Fujimori bukásáig. Feladatuk az emberi jogok megsértésének a törvénytelen erőszak eseteinek, mechanizmusainak, az áldozatok számának megállapítása és a bűnösök, felelősök megnevezése, feltárása volt. E húsz évet öt szakaszban ábrázolja a vizsgálat: a fegyveres erőszak kezdete (1980. május–1982. december); a konfliktus militarizálódása (1982. december–1986. június); az erőszak kiterjedése az egész országra (1986. június–1989. március); mély válság, terrorista offenzíva – állami ellentámadás” (1989. március–1992. szeptember); a terrorista akció hanyatlása – autoritarizmus és korrupció (1992. szeptember–2000. november).

A vizsgálat a Fényes Ösvény maóista terrorszervezete mellett, mely a déli hegyvidék indián többségű zónáiban volt erős, a 80-as évek közepén kiterjedte egy városi terrorszervezetre is, mely a Túpac Amaru Forradalmi Mozgalom néven is tevékenykedett. Ám a bizottság nemcsak e két szervezet erőszakos akcióit, de a fegyveres erők – hadsereg, rendőrség – túlkapásait is feltárta. A halottak és eltűntek száma adataik szerint elérte a 70 ezret, ezek 75 százaléka kecsua indián volt. Iszonytató dimenziókat öltött az anyagi jellegű kár, főleg az indián közösségek esetében, de rémületesek ezeknek az évtizedeknek a lelki-fizikai sebei is.

A bizottságok nyilvános meghallgatásokat szerveztek, amelyek az információgyűjtés mellett a kibeszélés fórumai is lettek. Tudatosan törekedtek munkájukat a nyilvánosság bevonásával végezni: ez erőt és védelmet is jelentett. Szakembereik ugyanakkor az államapparátus és -igazgatás, a fegyveres erők szervezetét és működési mechanizmusát, a bíróságok és igazságszolgáltatás rendszerét, eljárási rendjét is vizsgálták, hogy feltárják, milyen reformokra van szükség, hogy az erőszak e hulláma ne ismétlődhessék meg. Interjúk sorozatát készítették a fegyveres erők parancsnokaival, de meghallgatták az elfogott terroristák verzióit is. Javaslataikat a jelenésben összegezték, ugyanakkor csaknem száz katonatiszt nevét adták át a legfelső bíróságnak, konkrétan bizonyítva bűnösségüket. Ezekben az ügyekben azonban eddig nem történt egyetlen lépés sem.

A mindkét „fél” részéről megnyilvánuló indiánellenes rasszizmus bemutatása mellett a jelentés feltárta a nem-indián „másik Peru” közömbösségét is az indiánok elleni atrocitások ügyeiben. Ennek legdurvább esete az Amazonas medencéjében történt meg: a kambodzsai polpotistákra emlékeztető Fényes Ösvény kommandói csaknem teljesen kiirtották az ashaninka népet.

A könyv három egymást követő kormányzati időszak felelősségét külön fejezetekben tárgyalja: a jobboldali Belaúnde Terry-kormányt, a Szocialista Intemacionáléhoz tartozó APRA kormányát, melyet Alan García elnökölt, és Fujimori populista periódusát vizsgálva. Megrázó grafikonokat és adatsorokat közöl a könyv nők és férfiak elleni erőszakról, a kínzásokról, az eltűntekről, a halottakról, és külön a fegyveres testületek részéről elkövetett atrocitásokról.

Ezen adatsorok mindegyike arra utal, hogy két szélsőségesen durva periódust lehet az 1980-2000 közötti időszakban megállapítani: egy éles, de rövid periódust 1982-1984 között, majd 1986 és 1993 között egy tartós, kegyetlen és véres periódust. Jól láthatók a „csúcsok” is: 1884-ben 2053, 1989-ben 1413 volt a halottak és eltűntek száma. A tartományokat vizsgáló táblák, grafikonok szerint a fő területei e rombolásnak Ayacucho, Junín, Huanuco, tehát a déli Andok indián körzetei voltak. Csak Ayacuchóban 11 ezer körül volt az áldozatok száma.

A könyv – és a jelentés – számos javaslatot tesz a kormány számára, elősegítendő a megbékélést, a kártérítés és jóvátétel különböző lehetőségeit felvetve, de szimbolikus jellegű lépéseket is javasolva.

Az adatgazdag és kiegyensúlyozott szerkesztett jelentéshez kapcsolódik egy hatalmas fotóalbum: „Yuyanapaq. Hogy emlékezzünk” címmel. Száznál több fényképet tartalmaz: megrázó és hiteles illusztrációja a Bizottság beszámolójának. A Salomon Lerner rektor által vezetett bizottság munkája Latin-Amerika diktatúrák és terror által sújtott népei számára példamutató lehet, de a világ más országai számára is. A jelentés 20 ezer, a képes album 2700 példányban jelent meg.

Hatun Willakuy: Versión abreviada del Informe Final de la Comisión de la Verdad y Reconciliación (Az Igazság és Megbékélés Bizottsága végső jelentésének rövid változata). Perú. Lima, 2004. február. 477 o. – Yuyanapaq. Para recordar. 1920–2000. Relato visual del conflicto armado interno en el Perú (Yuyanapaq. Emlékezésül – 1920–2000. A perui fegyveres konfliktus látványos elbeszélése). Lima, 2003. augusztus.

Anderle Ádám