Klió 2007/1.

16. évfolyam

Enea Silvio Piccolomini és a modern Európa-fogalom születése

 

 

Az európaiság napjainkban aktuális gondolatának történeti hátterét számos forrásból megismerhetjük. Az első munka, amely címében hordozza Európa nevét, Enea Silvio Piccolomini 1458-ban keletkezett műve, amelynek a kódexek teljes körű kollacionálásán alapuló editióját Adrian van Heck készítette el.1 A modern egységes Európa eszméjének első megfogalmazója Robert Schuman volt, ám a modern Európa gondolatának szülőatyjaként Enea Silvio Piccolominit tisztelhetjük.2

„Nem akarunk csonka Európát... olyan Európát akarunk terem­teni, amely a Kelet népeit is magába foglalja.” – mondotta Robert Schuman, a modern Europa unita gondolatának megfogalmazója.3 Robert Schuman (1886–1963) az Európai Szén- és Acélközösséget létrehozó párizsi szerződés aláírása idején (1951. április 18.) francia külügyminiszter volt, s szintén külügyminisz­terként írta alá Bonnban 1952. május 26-án az ún. Deutschland­vertragot, amely Franciaország és a Német Szövetségi Köztársaság, valamint Franciaország, az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok kapcsolatait rendezte. 1952-ben Schuman ugyan távozni kényszerült a külügyminiszteri posztról, így az 1957. március 25-én az Európai Gazdasági Közösséget és az Európai Atom Közösséget létrehozó szerződés aláírásában már nem vehetett részt, ám az új Európáról szóló elgondolásai így is egyre ismertebbé és elfogadottabbá váltak. Schuman 1959-ben Karl Jaspersszel együtt Erasmus-díjban részesült. „Az egyesült Európa előképe a jövő egye­temes szolidaritásának”, írja egy 1960-ból származó levelében, 1950. május 9-én tartott beszédében pedig kiemelte, miszerint „Európát nem lehet felépíteni egy nap alatt, sem valamely abszolút elsőbbséget élvező terv részeként; Európa a gyakorlat eredményein keresztül fog megvalósulni, melynek első lépése egy közös cél kijelölése”.4 Robert Schuman több alkalommal, így 1930-ban, 1934-ben és 1935-ben is látogatást tett hazánkban, az utóbbi két alkalommal a francia nemzet­gyűlés magyarbarát csoportjának tagjaként. Látogatásaival egyértelműen bizonyságot tett amellett, hogy Magyarországot is az integrálódó Európa részének tekintette.

Közismert tény, hogy Európa mint földrajzi fogalom először a Kr. e. VII. században született homérosi Apollón-himnuszban fordul elő,5 s hozzá­vetőleg a mai Törökország európai részét jelöli. Az Európa-gondolat, az új, Konstantin, Nagy Károly idején élte első virágkorát, a patrocinium Petri mellett újjáélesztendő Imperium Romanum eszméjé­nek fényében.6 Az ezt követő évszázadokban az Európa-fogalom nem került a gondolkodás közép­pont­jába, e gondolatot sokkal inkább az egységesítő christianitas eszméje helyettesítette. E szellemben példának okáért Dante számára az európai kontinens nem azonos a kulturális-vallási értelemben vett Európával, így tehát Konstantinápolyt és a görög-ortodox vallást követő Balkán-félszigetet nem számítja Európához, számára az európai egység jelképe az Itálián és a német területeken kívül az egész keresztény világot magába foglaló (Sacrum Romanum) Imperium.7 Dantéval ellentétben Enea Silvio Piccolomini Európa-gondolatának egyik központi magva éppen a törökök által leigázott Konstan­tinápoly és a Balkán Európához tartozásának deklarálása.

Nézetünk szerint a modern Európa gondolata, a szuverén, ám közös kulturális gyökerekből táplálkozó államok védelmi szövetségi rend­szerének eszméje Konstantinápoly bukásának esztendejében, 1453-ban született meg, atyja pedig nem volt más, mint Enea Silvio Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa.8 Enea Silvio 1405. október 18-án született elszegényedett nemesi család gyermekeként a Siena melletti Corsignanóban. Tanulmányait Sienában és Firenzében végezte, a Baseli Zsinaton (1431–1449) Domenico Capranica és más egyházi méltóságok titkáraként tevékenykedett 1435-ig.9 III. Frigyes (1440–1493) poeta laureatusszá koronázta, s titkári állást ajánlott fel neki a Birodalmi Kancellárián, amit Enea el is fogadott. 1447-ben pappá szenteltette magát, és ettől fogva igen gyorsan haladt az egyházi ranglétrán: 1447-ben Triest, 1450-ben pedig Siena püspöke lett, 1456-ban bíborossá szentelték, III. Callixtus pápa (1455–1458) halála után 1458. augusztus 19-én pápává választották – pontifex maximusként a II. Pius nevet vette fel. Pápaként legfon­tosabb feladatának a törökök elleni keresztes hadjárat megszervezését tekintette, ám terveit nem koronázta siker. (Ezen harc egy sajátos – ám csekély reálpolitikai érzékről tanúskodó – állomását jelentette, amikor békés úton kívánta a kereszténységet fenyegető iszlámot megfékezni: 1461-ben levelet írt II. Mohamedhez, amelyben felszólította a szultánt, hogy hagyja el a mohamedán hitet és legyen kereszténnyé.10 Leromlott egészségi állapota nem engedte, hogy a lassanként gyülekező hadak élére álljon, amint azt szerette volna: 1464. augusztus 15-én Anconában halt meg.

Jelentőségében egyedülállóak Commentariusai, ugyanis ez az első olyan emlékirat, amely egy pápa tollából származik.11 Történeti jellegű munkái (Historia Austrialis, 1453/58; Germania, 1457; Historia Bohemica, 1458; De Europa, 1458; De Asia, 1461)12 nagy hatást gyako­roltak az újkor kibonta­kozó történetírására. De Europa című művét a kódexek általában Gesta sub Federico III., illetve De gestis sub Federico III. címen hagyományozzák, az általunk ismert De Europa címet az első nyomtatott kiadásokban (Memmingen, 1490; Velence, 1501; Párizs, 1509) kapta meg. A De Europát Enea még bíbo­rosként fejezte be 1458-ban, a néhol következetlen utalások és olykor előforduló szerkezeti aránytalanságok nagy valószínűséggel arra vezethetők vissza, hogy pápaként már nem volt ideje és lehetősége a kiadandó könyv precízebb megszerkesztésére.13

Nem tűnik érdektelennek, ha néhány mondatban összefoglaljuk, amit Piccolomini a Cosmographia előszavában történetírói módszeréről előad. Tisztában van azzal, hogy minden cselekedet alá van vetve az emberi rosszindulatnak, ezt még a pápa sem kerülheti ki, ám akit az ő írása untat, előbb olvassa el azt, s csak azután becsmérelje (verum qui scripta nostra fastidit, prius legat, deinde vituperet). Ha valakit az írásmód eleganciája nem ragadja meg, mégis le fogja bilincselni az elbeszélt dolgok változatossága és újdonsága. Méltán menthető, hogy idejét ilyen tevékenységnek szentelte, hiszen nem hanyagolta el sem isteni hivatását, sem a tanácskozásokat, s a könyörgéssel hozzá fordulókat sem utasította el – saját magát fosztotta meg csupán a pihenéstől és az éjszakai nyugalomtól, hogy leírja azt, amit említésre méltónak tartott. Elismeri ugyan, hogy mások talán gyümölcsözőbben használták fel a virrasztás óráit, ám ő szükségesnek vélte, hogy elmé­jének valamely szellemi tápot nyújtson, s ezen tevékenység sem maradt eredmény­telen; történetet (történeti munkát) írt ugyanis, amit a régiek az élet tanítómes­terének neveztek (historiam enim teximus quam nostri maiores vitae magistram appellaverunt). Ezzel ugyan nem kerülheti el a gáncsoskodást, ám a közös emberi sorsot nyugodt lélekkel kell viselni (communem sortem aequo animo ferre debet). Az írás során a következő eljárást követte: el kívánja beszélni, ami saját korában említésre méltó történt, ám több hajdani dolgot elhagy, az eseményeket történésük helyének megfelelően adja elő: keleten kezdvén és nyugat felé haladván – Magyarországnál kezdve az elbeszélést. A De Europa Magyarországról, Konstantinápolyról és a Balkánról szóló szemelvényeit (1–17. könyv) e sorok írója ültette át magyar nyelvre,14 s jelenleg az egész mű magyar fordításán is dolgozik.

 

Enee Silvii Piccolominei postea Pii PP. II De Europa, edidit commentarioque instruxit Adrianus van Heck (Enea Silvio Piccolomini, később II. Pius pápa: Európa. Kiadta, és kommentárral ellátta Adrian van Heck). Bibliotheca Apostolica Vaticana, Cittŕ del Vaticano 2001.

 

Nótári Tamás

 

1. Adrian van Heck már jó ideje műveli kiemelkedő eredményekkel a Piccolomini-filológiát, vö. Aeneas Silvius Piccolomineus: Commentarii I–II. Ed. A. van Heck. Studi et Testi 312–313. Cittŕ del Vaticano, 1984; De viris illustribus. Ed. A. van Heck. Studi et Testi 341. Cittŕ del Vaticano, 1991.

2. Az Európa-gondolat történetéhez Foerster, R. H.: Europa. Geschichte einer politischen Idee. München, 1967; Fuhrmann, M.: Europa. Zur Geschichte einer kulturellen und politischen Idee. Kostanz, 1981; Le Goff, J.: Die Geburt Europas im Mittelalter. München, 2004.

3. Robert Schumanhoz lásd Hamza G.: Robert Schuman, az Európa-gondolat atyja. In: „Nem akarunk csonka Európát...” Politikai, történelmi, jogi tanulmányok, cikkek és esszék. Budapest, 2002. 11. skk.

4. Idézi Hamza 2002. 16.

5. Hom. Apoll. 250. sk.; 290. sk.

6. Ehhez lásd Biehl, L.: Das liturgische Gebet für Kaiser und Reich. Veröffentlichungen der Görres-Gesellschaft. Sektion für Rechts- und Staatswissenschaft 75. Padeborn, 1937; Ewig, E.: Das Bild Constantins des Großen in den ersten Jahrhunderten des abendländischen Mittelalters. Historisches Jahrbuch 75. 1955; Braunfels, W. (Hrsg.): Karl der Grosse. Lebenswerk und Nachleben I. Düsseldorf, 1966; Classen, P.: Karl der Große, das Papsttum und Byzanz. Die Begründung des karolingischen Kaisertums. Sigmaringen, 1985.

7. Itt érdemes rámutatni, hogy a magyar történetírásban széltében elterjedt, kettősséget sugalló „német-római birodalom” elnevezés nem pontos, hiszen a Sacrum Romanum Imperium (az eredeti Imperium Romanum, majd a XII. századtól használt Sacrum Imperium elnevezésből alakult ki e név) négy koronát testesített meg: a római császárságot, a német, az itáliai és a burgund (areláti) királyságot. A Sacrum Romanum Imperium elnevezést vették át az egyes nemzeti nyelvek fordításai is: Heiliges Römisches Reich, Holy Roman Empire, Saint-Empire Romain. A magyar fordítás alapjául a XV. században megjelent, ám hivatalos terminus technicusszá sohasem vált Heiliges Römisches Reich deutscher Nation megnevezés szolgált. Földi A.–Hamza G.: A római jog története és institúciói. Budapest 200510. 107.

 8. Életéhez és munkásságához bővebben lásd Voigt, G.: Enea Silvio de1 Piccolomini als Papst Pius der Zweite und sein Zeitalter I-III. Berlin, 1856–1863. (Nachdruck: Berlin 1967.); Pór A.: Aeneas Sylvius – Pius pápa. Budapest, 1880; Boulting, W.: Aeneas Sylvius, orator, man of letters, statesman and pope. London, 1908; Ady, C. M.: Pius II. (Aeneas Silvius Piccolomini), the humanist pope. London, 1913; Hocks, E.: Pius II. und der Halbmond. Freiburg im Breisgau, 1941; Papparelli, G.: Enea Silvio Piccolomini. Biblioteca di cultura moderna 481. Bari, 1950; Bürck, G.: Selbstdarstellung und Personenbildnis bei Enea Silvio Piccolomini (Pius II.). Basler Beiträge zur Geschichtswissenschaft 56. Basel–Stuttgart, 1956; Mitchell, R. J.: The Laurels and the Tiara, Pope Pius II. 1458-1464. London, 1962; Gebel, D.: Nikolaus von Kues und Enea Silvio Piccolomini – Bilder der aussereuropäischen Welt als Spiegelung europäischer Sozialverhältnisse im 15. Jahrhundert. Hamburg, 1977; Blusch, J.: Enea Silvio Piccolomini und Giannantonio Campano – Die unterschied­lichen Darstellungsprinzipien in ihren Türkenreden. Humanistica Lovaniensia 28, 1979. 78–138; Weining, P. J.: Aeneam suscipite, Pium recipite. Die Rezeption eines humanistischen Schriftstellers im Deutschland des 15. und 16. Jahrhunderts. Wiesbaden, 1998; Nótári T.: Timur Lenk és I. Bajazid Aeneas Sylvius Piccolomini „Európa” című művében. Belvedere Meridionale 11, 1999.  5–6. 89–94; Nótári T.: Aeneas Sylvius Piccolomini szónoki művészete. In: Középkortörténeti tanulmányok. Szeged, 2003. 103–112.

 9. Zsinati működéséhez, valamint a pápa és a zsinat egymáshoz képest elfoglalt rangjára vonatkozó, az idők során fokozatosan változó nézeteihez bővebben lásd Boronkai I.: Aeneas Silvius Piccolomini – Pápa vagy zsinat. Válogatott levelek. Budapest, 1980.

10. E levelet lásd Toffanin, G.: Pio II. (Enea Silvio Piccolomini): Lettera a Maometto (Epistula ad Mahumetem). Collezione umanistica diretta da G. Toffanin 8. Napoli, 1953.

11. II. Piusz pápa feljegyzései II/1–2. Fordította Bellus I.-Boronkai I. Budapest, 2001.

12. Egyéb műveit lásd W. Buchwald–A. Hohlweg–O. Prinz: Tusculum-Lexikon griechischer und lateinischer Autoren des Altertums und des Mittelalters. München, 1963. 406.

13. Vö. Enea Silvio Piccolomini: Europa. Hrsg. v. G. Frank–P. Metzger: Übersetzung v. A. Hartmann. Basel 2005.

14. Nótári T.: Szemelvények Aeneas Sylvius Piccolomnini Európa című művéből. Documenta Historica 42. Szeged, 1999; Nótári T.: A török terjeszkedés állomásai Aeneas Sylvius Piccolomini Európa című művében. Aetas 1999. 4. 149–162.