Klió 2007/2.

16. évfolyam

I. Péter katonai reformja és az oroszországi társadalmi viszonyok rendszerében beállt változások

I. V. Volkova bevezetőjében megállapítja, hogy a címbeli tematikát eddig a szakemberek csak érintőlegesen vizsgálták. Kivételként említi meg J. L. H. Keep angol történésznek az 1462 és 1874 közötti orosz hadseregről és társadalomról és Je. V. Anyiszimov orosz historiográfusnak I. Péter adóreformjáról szóló művét. Az orosz reguláris hadsereg létrehozása még 1699-ben elkezdődött, a sorozások azonban 1705-től váltak rendszeressé. Az újoncok a falusi és a városi közösségek tagjaiból, a szökött holopokból (rabokból) és jobbágyokból és a katonai szolgálatra mobilizált nemesekből kerültek ki. A besorozottak létszáma a XVIII. század második feléig állandóan nőtt. A katonai szolgálat súlyos terhet jelentett a hagyományos közösségekből és életkörülményekből kikerülő nemesi és paraszti rétegeknek. Ugyanakkor I. Péter kormányzata nyílt erőszakkal és jogi szankciókkal kényszerítette őket a hadseregbe. A szolgálatba lépő nemesek birtokot kaptak, míg az azt megtagadóktól elkobozták földjeiket. Volkova rámutat, hogy a birtokadományozás a reguláris hadsereg létrejöttekor, 1700 és 1715 között volt a legintenzívebb, a büntető konfiskálásokat pedig külön kancellária végezte. Az ilyen politika megrendítette a nemesi életforma gazdasági alapját, és aláásta ezen réteg sajátos félautonóm társadalmi pozícióját.

Volkova kiemelten vizsgálja a nemességből és az alsóbb társadalmi rétegekből kikerülő katonák szolgálati előmenetelét. Megállapítja, hogy ezt (és a létszámot) a hadsereg szükségletei határozták meg. Jellemző, hogy a reguláris hadsereg kialakulásakor az ott szolgáló harmincezer nemesből csak hatezer volt magas rangú parancsnok, a többiek alacsonyabb rendfokozatban vagy sorkatonaként szolgáltak. Még az előkelő nemes ifjak is csak öt-hat év elteltével és harctéri szolgálat után lehettek tisztek I. Péter seregében. Az előbbieket Volkova a Katonai Szolgálati Szabályzat, a Rangtáblázat és más cári rendeletek §-aival érzékelteti, amelyeket az Összoroszországi törvények teljes gyűjteménye 3., 4., 5. kötetének és a X–XX. századi Oroszországi Törvényhozás című kiadvány 4. kötetének dokumentumaival támaszt alá. A jogi aktákat a szerző kiegészíti az orosz és külföldi kortársak írásaival. Így pl. P. G. Brjusz, I. I. Nyepljujev, J. Juel dán és O. A. Pleyer osztrák diplomaták értékeléseivel. Az előbbiek jól mutatják, hogy a cár hadseregreformja nagy és új típusú kihívásokat jelentett az orosz arisztokrácia és a szolgáló nemesség számára. Volkova szerint azonban I. Péter nem lépett fel a korabeli társadalom rétegződésével szemben (nem volt nemesellenes, de nemespárti sem) valójában a szociális szelekció és a katonai előmenetel terén a vertikális mobilitás lehetőségeit és a meritokrácia elvei érvényesülését igyekezett elősegíteni.

A szerző a cár magatartásán, az udvari ceremóniákon és a közigazgatáson keresztül illusztrálja, hogy az állami tisztviselők között a főtisztek vezető csoportot képeztek. Az alsó társadalmi rétegekből a hadseregbe került fiataloknak a katonai pálya először menedéket, később jogi és anyagi garanciákat és karriert kínált. A tisztek természetbeni ellátmánya I. Péter alatt ötszörösére nőtt. A főtisztek bátorságát a Rangtáblázat örökletes nemességgel és birtokkal honorálta. S. L. Hoch rámutatott, hogy a faluközösség (az obscsina) 1705-től, a nemesi birtokigazgatástól támogatva, főleg az adózni képtelen, deviáns, „bűnöző hajlamú” parasztoktól szabadult meg az újoncozással. Az északi háború végére az orosz hadsereg vezérkarában az arisztokraták rovására jelentősen nőtt az adózó rétegekből származók aránya. A társadalom perifériáiról a cár hadába bekerültek könnyebben viselték el a viszontagságokat, mint nemesi pályatársaik, akik pszichikai megrázkódtatásként, igazságtalanságként (lásd erre pl. M. M. Scserbatov álláspontját) élték meg a hadseregbeli új világot, amelyben a vezető pozíciókért másokkal versengve, napjában kellett megküzdeni. Ezen viszonyok közepette, mint arra a korabeli 0roszországban akkreditált nyugati követek és újabban a történészek is rámutattak, az orosz katonák előtt – ellentétben XII. Károly svéd hadseregével – szociális és szakmai távlatok nyíltak meg, és kibontakozhatott a hadvezérek tehetsége. „Péter fészkének fiókáit” ezután példaképeknek tekintették.

A Katonai Szolgálati Szabályzat cikkelyeinek alapos elemzésével Volkova bemutatja, I. Péter hadserege állományában hogyan honosodtak meg az új magatartási normák. Így pl. az orosz középkori földesúri hagyományokon nevelkedett tiszteknél az alárendeltekkel való viszonyban a szolgálat jó ellátásának elsőbbsége és a hadjáratokban a beosztottak harcostársként történő kezelése. A XVIII. század elején az állandó háborúk közepette különösen fontos volt a hadsereg egységének és szociális-szakmai megújulásának, valamint a nemzeti összetartozásnak az állandó erősítése. Volkova szerint az orosz hadseregbeli csaknem korlátlan előmeneteli lehetőségek egyfelől és az autoriter államhatalomnak a közjóra való reagálása, csakúgy, mint az orosz nemesség korabeli reszocializációja; másfelől szoros kapcsolatban álltak egymással. A birtokáról kimozdított nemesnek már nem a mesztnyicsesztvo és helyi közössége alapelvei szerint kellett viselkednie, és eljárnia polgári és katonai ügyekben, hanem az államérdek alapján. Az állami ethosz megerősödött a nemesség körében. Az előbbiből következett a szolgálati előmenetel a legalsó fokoktól az érdemek alapján felfelé és az orosz hazaszeretet sok harc-téri példája. A fentiekhez a XVIII–XIX. századi orosz nemesek többsége elődei nyomán ragaszkodott, sőt új vonásokkal gazdagította a közjó előmozdítását. I. Péter katonai reformja hatott az oroszországi faluközösségre is. Volkova rámutat, hogy a cár halála után az 1727. febr. 9-i és 24-i rendeletekkel megkísérelték a falusiakat érintő jogköröket átruházni a vajdákra, majd a guberniumi és a provinciai kancelláriákra, a végrehajtás során azonban az előbbieknek egyre nagyobb haderőt kellett igénybe venni. A fejadó katonai segítséggel történő behajtása, amint arra a neves történész, Ju. V. Gotje utalt, egészen 1763-ig fennmaradt. Az orosz katonák tehát kb. négy évtizedig intenzív kapcsolatban álltak a polgári lakossággal. Miután a kincstárnak katonai telepek létrehozására nem volt pénze, ahogy a korszak kiemelkedő kutatója, M. M. Bogoszlovszkij rámutatott, az 1725. febr. 12-i rendelet alapján a hadsereget beszállásolták a lakossághoz. I. Péter megkísérelte szabályozni a katonák és a polgári lakosság „sajátos együttélését”, ami azonban nem volt súrlódásmentes. A katonai és a polgári rétegek egymásra hatása érvényesült a tapasztalatátadásban, az önkormányzatokban, a gazdaságban és a személyes kapcsolatokban. A helyi közigazgatásban pl. kimutatható az adóbehajtásért felelős zemszkij komisszárok megválasztásakor és működésüknél az ott állomásozó ezredek parancsnokságával való kooperáció. I. Péter idején parasztok és városiak ezrei vettek részt hajók, erődök, utak, csatornák és az uj főváros, Pétervár építésében. Je. T. Anyiszimov kiemelte, hogy a korábban epizodikus és regionális állami munkakötelezettség a XVIII. század elején vált rendszeressé, tömegessé és fogta át az egész birodalmat.

Az orosz parasztság I. Péter korában a hadigépezet modernizációja és a sajátos katonai-polgári szimbiózis révén átlépte a faluközösségi keretek szabta korlátokat, és új jelenségekkel ismerkedhetett meg. Így új munkaszervezetbe kerülve, az éves termelési ciklus szerinti időbeosztását felváltotta a fejlettebb technikával és technológiával párosuló, racionális időfelhasználás. Paradox módon, de kommercializálódott a parasztság egy részének gazdasági tevékenysége. B. N. Mironov kimutatta, hogy a XVIII. században és a XIX. század első felében jelentősen nőtt a falvakból a városokba települők száma és gyarapodtak a parasztság nem mezőgazdasági vállalkozásai. A nagy francia történész, P. Braudel szintén kiemelte, hogy még az oroszországi jobbágyrendszer idején a parasztság, áttörve a falvak zárt világát, kereskedelmi ügyletekbe kezdett. Volkova a paraszti migráció és kereskedelem alakulásának magyarázatakor a belső mozgatórugók feltárására elégtelennek tartja a pénzjáradék, az állami adók, a faluközösség és a nemesi vállalkozások szerepének kiemelését. Ezek a tényezők szerinte inkább az említett két paraszti jelenség gazdasági motivációira utalnak. Fontosnak véli, hogy az orosz parasztság körében – lengyel sorstársaikkal ellentétben – a hadsereg révén felértékelődött az állameszme. A mozgékony és az államapparátussal összefonódott hadigépezet tömegkommunikációs funkciót betöltve, egységes információs mezőbe egyesítette a szétszórt lokális mikrovilágokat, ahogy ezt az első világháború példáján M. Bloch illusztrálta. Volkova azonban kifejti, hogy a többi európai országtól eltérően az orosz hadseregnek az előbbiekben leírt hatása nemcsak háborúk esetén, hanem szinte állandóan érvényesült. Így az orosz katonaemberek elősegítették az államépítést, a gazdasági-társadalmi modernizációt, a haza védelmének fontosságát a köztudatban, és mintegy misszionáriusként bizonyos szociális perspektívát nyitottak az alsóbb rétegek előtt.

Miután Oroszországban hiányoztak a nyugatias polgári rétegek, a modernizációs reformfolyamat motorja, Volkova szerint, a hadsereg volt. A katonai gépezet megtörte az évszázados szociális szerkezet zártságát, és így a lakosság alsó részét is alkalmassá tette az újítások elfogadására, sőt a közreműködésre megvalósításukban. Sz. M. Szolovjov nyomán Volkova – nézetünk szerint talán kicsit felnagyítva – a reformok összehangoltságát emeli ki. Az helytálló, hogy a változások koordinációja és valós társadalmi következményeik meghatározták további sorsukat. A szerző arra is rámutat, hogy azon országokban, ahol a katonai reformokat szűken, a szociális és jogi progresszivitást mel1őzve értelmezték és hajtották végre, ott gyengült védelmi kapacitásuk és fokozódtak a társadalmi konfliktusok. Oroszországban az előbbiekkel szemben, az alsó rétegeknek a hadseregbe való besorozásával és a nemesség mobilizálásával erősödött a honvédelem, és vele párhuzamosan konszolidációs mechanizmusok formálódtak ki a társadalomban.

I. V. Volkova: Vojennoje sztroityelsztvo Petra I i peremeni v szisztyeme szocialnih otnosenyij v Rosszii (I. Péter katonai reformja és az oroszországi társadalmi viszonyok rendszerében beállt változások). Voproszi Isztorii, 2006. 3. 35–51. o.

Kurunczi Jenő