Klió 2008/2.

17. évfolyam

XIX–XX. század

Fekete bárány a fekete nyájban: A törvénytelen

gyermekek helyzete az angol munkásosztályban,

1850–1939

A tanulmány a törvénytelen gyermekek helyzetét vizsgálja Angliában, a

viktoriánus kortól a második világháború előestéjéig. A szerző szerint ez

azért szükséges, mert a történészek, akik ennek a kornak a gyermekkor-

történetével foglalkoztak, ritkán tettek különbséget a törvényes és törvénytelen

gyermekek között. A szerzőa törvénytelen gyermekek helyzetére és tapasztalataira

koncentrál egy olyan korban, amikor a házasságon kívül születés

megbélyegzésnek számított, eltérésnek az idealizált viktoriánus családmodelltől.

A szerző célja ezáltal új perspektívát nyitni a gyermekkorkutatásban.

Ennek eléréséhez életrajzokat, gyermekek visszaemlékezéseit használja

és így konkrét példákon keresztül tárja fel a törvénytelen gyermekek

helyzetének változásait és a viktoriánus értékek továbbélését a XX. század

első felében.

A törvénytelen gyermekek, bármilyen okból is váltak azzá – erőszak,

házasságtörés, tartós együttélés – problémát jelentettek az angol társadalom

számára, mely csak a monogám házassági kapcsolatot tartotta elfogadhatónak.

Ezek a gyerekek élő bizonyítékai voltak a normától eltérő szexuális

magatartásnak, és ezáltal veszélyeztették a nőkről és családról kialakított

idealizált képet. Az erre a helyzetre adott válasz szituációtól és társadalmi

hovatartozástól függően eltérő volt, de főleg a gyerekek szembesültek

a társadalom elutasításával. Házasságban született társaiknak, bármilyen

feszült is volt a légkör a családban, soha nem kellett tapasztalniuk a megbélyegzést,

illetve a múlt rejtegetésének érzését. Ez a helyzet az 1926-os

mérsékelt reformok hatására sem változott döntően, sőt a két világháború

idején sem, amikor a rendkívüli körülmények miatt megnőtt az e státuszba

tartozók aránya.

Anglia házasságon kívül született gyerekekkel kapcsolatos rendelkezései

a legszigorúbbnak számítottak Európában, még a későbbi házasság által

sem volt engedélyezett a gyermek törvényesítése. Ennek az intézkedésnek

következménye volt a házassági kedv csökkenése, azáltal, hogy ennek

egyik motivációját megszüntette. A szigorú törvények egyik magyarázata

az, hogy a szigorú morális elveket valló viktoriánus társadalom a szülőket

akarta megbüntetni a gyerekeiken keresztül.

A tanulmány kiemeli a törvénytelen gyerekek életének néhány legjellemzőbb

aspektusát és igaz történetek segítségével tárja azt az olvasó elé.

Az összegyűjtött példákban megjelenik az erőszak, a szegénység, a szégyenérzet

és az elutasítás, mellyel szembesülniük kellett.

A törvénytelen gyerekeket jobb esetben elhanyagolták, nem tekintették

őket a család részének, rosszabb esetben bántották is, hogy a család tisztességét

fenntartsák. Amikor együttélésből származott a gyermek, a család

próbálta fenntartani az ideális család látszatát, ahol az apa, anya és gyerekek

együtt élnek. Mikor azonban az apa hiányzott, az anyai nagyszülők vették át

a szülők szerepét. A törvénytelen gyermekek gyakran álltak útjában az anya

egy újabb kapcsolatának, különösen, ha a jövőbeli partner kijelentette, hogy

nem hajlandó más gyerekét eltartani. E helyzet megoldásának egy szélsőséges,

de akkoriban nem különösebben ritka megoldása volt a törvénytelen

gyermek megölése. A tanulmány több példát is szolgáltat ennek szemléltetésére,

ahogy lassú éheztetéssel, vagy fizikai bántalmazással kioltották a

gyermek életét. Ezeket a gyilkosságokat nők követték el, akik szintén sokat

szenvedtek férjük durvaságától, de ők maguk sem riadtak vissza az erőszaktól.

Például Frances Kidder féltékenységből fojtotta bele a csatornába

férje előző házasságából származó lányát. Több történet főhőse azért

reagált erőszakosan, mert elvesztette partnerét, a kenyérkeresőt, miközben

több gyermekről kellett volna gondoskodnia. Ez történt Maria M’Neillel is,

aki 1855 decemberében elvágta két gyermeke torkát, egy másik nő pedig

napokra bezárta a gyerekeket, míg ő a kocsmában múlatta az időt. Hajadon

nők gyakran a szégyen elkerülése miatt hagyták magukra csecsemőjüket

vagy ölték meg őket. A XIX. században szomorú gyakorisággal fordultak

elő ilyen esetek, például Ann Murphy élve eltemette kéthetes gyermekét.

A házasságon kívül születés témája soha nem tűnt el teljesen a közbeszédből,

részben annak köszönhetően, hogy a törvények a század folyamán

nem sokat változtak. Egy fontos állomás volt az 1926-os legitimációs törvény,

amely azonban nem jelentett megoldást a legtöbb problémára. A skóciai

törvényekhez hasonlóan 1926-tól, a törvénytelen gyermekek szülei, ha

a születéskor szabadok voltak a házasságra, legitimálhatták gyermeküket

egy ilyen utólagos házassággal. Mivel azonban a törvény nem terjedt ki a

házasságtörésből született gyermekekre és megkövetelte az egybekelést a

legitimáláshoz, csak korlátozott hatásai voltak. Az angol szerelemgyerek-

nek ebben az időben még mindig nem volt automatikus örökösödési joga

és legális neve. Nem rendelkeztek más gyerekek jogaival és kiváltságaival.

Ami a társadalmi megbélyegzést illeti, a változások e téren is lassan jöttek.

A törvénytelenekkel szembeni ellenérzés a középosztályban volt a legerősebb,

ahol különösen nagy szerepe volt a családhoz kötődő mítoszoknak, de

a munkásosztályban is élesen elítélték, ha egy család nem követte a normákat.

1913-ban Frederick Rogers már arról számol be, hogy több társadalmi

körben már nem számított akkora szégyennek a törvénytelen gyermek, de a

munkásosztályban megmaradt az erkölcsösség fontos szerepe és a közösség

továbbra is elítélte, ha két fiatal nem tisztességesen viselkedett. Egy 1986os

felmérés résztvevői arról számoltak be, hogy még a 1960-as években is

társadalmi és hivatalos diszkriminációban volt részük. Mindezek azt igazolják,

hogy a házasságon kívül születetett gyermekek helyzetében a második

világháborúig szinte semmilyen változás nem történt.

A tanulmány több ezer gyermek életének vizsgálatán alapul, mely

azért is fontos, mivel egy korábban elhanyagolt csoportról van szó. Ezek

a vizsgálatok több családtörténeti vonatkozásra is felhívták a figyelmet. A

munkásosztályban eddig főleg az anya szerepét hangsúlyozták, de a törvénytelen

gyermekek helyzete rávilágított az apával való kapcsolat kritikus

voltára. Ekkor még nem volt törvényi szabályozás az apa jogi kötelességeit

illetően. A kenyérkereső pedig fontos szerepet töltött be a családban,

egyrészt anyagilag, másrészt pszichológiailag. A gyermek- és ifjúkor egyik

legfontosabb aspektusa a személyiség kialakulásának folyamata, melyet a

házasságon kívül született gyerekek számára megnehezített az a körülmény,

hogy nem volt hivatalos nevük és törvényes szüleik.

A másik fontos családtörténeti vonatkozás a mostohaszülők szerepe

a munkásosztályban, mely még további kutatásokat igényel. A viszony a

mostohaszülővel sokszor nem volt erőszaktól mentes, ugyanakkor sok gyerek

élete vált jobbá az anya újabb kapcsolatával. A tanulmány bemutatja

az anyák ellentmondásos érzéseit törvénytelen gyermekükkel kapcsolatban.

Ez az, amit Carolyn Steedman úgy fogalmazott meg, hogy egyszerre akarják

a gyereket és érzik tehernek. Egy házasságon kívül született gyermek

egyszerre jelentett anyagi, érzelmi és társadalmi terhet, így az anyában

rejlő ellentmondásos érzelmek elkerülhetetlenek voltak. Ezek az érzelmek

kihatottak főleg a lánygyermekre, mivel mindenki azt várta tőlük, hogy

ugyanúgy elbuknak, mint az édesanyjuk és ők maguk is rettegtek ettől. A

törvénytelenség állapotának egyik pszichológiai velejárója volt, hogy ezek

a gyerekek minden problémájukért családi helyzetüket hibáztatták. Sőt,

gyermekkoruktól kezdve őket tették meg bűnbaknak, főleg a szociáldar-

winizmus eszméinek elterjedése után. Az iskolában is gyakran alázták meg

őket mind a diákok, mind a tanárok.

A szégyenen és elutasításon kívül még a szegénységgel is szembe kellett

nézniük. 1870-ben kb. 65 ezer házasságon kívüli gyermek született Angliában

és ebből mindössze 2900 gyerek részesült segélyben, további 8 ezer

pedig szegényházakban élt. A legtöbb törvénytelen gyerek az anyával maradt

és a közösségre várt a feladat, hogy gondoskodjon róluk. Ez a gondolat

elvezet a tanulmány által feltárt harmadik fontos családtörténeti kérdéshez.

A törvénytelen gyermekek esetei ugyanis más megvilágításba helyezhetik

azt az állítást, mely szerint a késő XIX. és a kora XX. században a nukleáris

családtípus dominált. A történészek ugyan eddig is elismerték, hogy az

anyai rokonság szerepe hozzájárult az új házasságok sikeréhez, de az a fajta

segítség, amit a törvénytelen gyerekek igényeltek, még ennél is nagyobb

mértékű volt. Tehát, bár a tágabb rokonság befolyása némileg csökkent

ebben az időszakban, de semmiképpen nem szűnt meg. A bajban a nők

a szülőkhöz, nagynénikhez, nagybácsikhoz, unokatestvérekhez fordultak.

A rokonok pedig, talán némi ellenérzéssel, de minden esetben megtették a

tőlük telhető legtöbbet, sőt néha a szomszédok is segítettek.

A törvénytelen gyerekek tapasztalatai a gyermekkortörténet-kutatás

néhány eddigi eredményét is átértékelik. Számos történész amellett érvel,

hogy a gyermekek élete a XIX. század folyamán sokat javult, azáltal, hogy

csökkent a gyermekmunka mértéke, egyre több állami iskola épült és sorra

alakultak gyermekvédelmi szervezetek. Sokan ugyanakkor látják a fejlődés

mindkét oldalát és a törvénytelen gyermekek esetében gyakran a negatívumok

voltak túlsúlyban. Például az evangélikus protestantizmus fellendülésével

sok gyerek helyzete tényleg javult, viszont a mozgalom növelte

az előítéleteket a törvénytelen gyermekekkel szemben, azzal, hogy nagy

hangsúlyt fektetett az eredendő bűnre. Emellett a búr háború idején előtérbe

kerülő eugenikus szempontok szintén rossz fényben tüntették fel a

házasságon kívül születés tényét. A gyermekvédelmi ügynökségek ugyan

megmentettek néhány gyereket a szörnyű körülményeikből, de csak azon

az áron, hogy a gyereket további vádak érték és erősítették benne a szégyenérzetet.

Ahogy a viktoriánus kor haladt előre, egyre több gyermekjóléti

intézmény alakult, melyek többségéből viszont a törvénytelen gyermekeket

egyszerűen kizárták, főleg, ha a szervezet egyházi alapítású volt. Ezek az

alapítványok az erkölcsösséget hangsúlyozták és nem látták szívesen a „bűn

gyermekeit”. Mindezeket figyelembe véve nem mondhatjuk, hogy nem volt

fejlődés, de ennek ára volt és az árat gyakran azok fizették meg, akikre már

egyébként is nagy teher nehezedett.

Végül, a törvénytelenekhez való hozzáállás azt is világossá tette, hogy

a viktoriánus értékek sokáig tovább éltek az angol kultúrában és törvényhozásban.

A törvénytelenek hivatalos helyzete és megítélése lényegében

változatlan maradt a XX. század végéig. Nem érintették az 1920-as évek

családjogi reformjai és a két világháború idején a normákban bekövetkező

általános enyhülés sem. A XX. század évtizedei a törvénytelen gyermekek

számára korántsem voltak forradalmi idők. Bár a jóléti állam kialakulása

könnyített a gazdasági nehézségeken, a diszkrimináció egyéb formáit nem

tudta megakadályozni. Angliában a házasságon kívül született gyerekeknek

még az 1960-as években is hivatalos és társadalmi megaláztatásokban volt

részük.

Ginger Frost: “The Black Lamb of the Black Sheep”: Illegitimacy in the English Working

Class, 1850–1939 („A fekete juhok fekete bárányai” – törvénytelenség az angol munkásosztály

köreiben, 1850–1939) Journal of Social History, XXXVII:2 (2003), 293–322.

Kovács Melinda