Klió 2008/4.

17. évfolyam

FEJEZETEK KÖZÉP-, KELET- ÉS DÉLKELET-EURÓPA TÖRTÉNETÉBŐL

Politikai szimbólumok az orosz történelemben

Lee Trepanier jelen munkája egy olyan sajátos műfajt képvisel, amelyben üdítő módon ötvöződik a nagy mennyiségű történeti és irodalmi ismeretanyag a főként Amerikában divatos posztmodern kultúra- és ideológiaértelmezéssel. A politológus szerző már a könyv elején világossá teszi, hogy nagy hangsúlyt helyez az elemezésben a primér forrásokra, melyeket azonban, üdvözlendő módon, nem a „történelem mint szöveg” („History as text”) alapállásból értelmez.

A mű célja, hogy a mai orosz politikai kultúrát történeti perspektívába helyezze, amit két fő szempont indokol. Az egyik az, hogy a jelenlegi orosz társadalom új politikai szimbólumok keresésének korszakát éli, a másik pedig az ortodox egyház azon törekvése, hogy teljes monopolhelyzetre tegyen szert abban a szférában, amit civil társadalomnak nevezünk.

Trepanier szerint amikor az orosz társadalomra kényszerített „világi messianizmus”, azaz a kommunista ideológia csődött mondott az 1980-as évek végére, új politikai szimbólumokra lett szükség. Az egyik és egyre jobban kirajzolódó politikai szimbólum a Szovjetunió összeomlása után a „jó cár” mai megfelelője, az erőskezű politikai vezető: ugyanis a liberalizmus, a nacionalizmus vagy a kommunizmus mint ideológiák helyett az orosz társadalom egyfajta ideológiasemleges stabilitás és a „felülről történő reform” eszméje felé mozdult el a Putyin nevével fémjelzett érában. Putyin rendszerét, N. K. Gvoszgyev terminusát átvéve, „irányított pluralizmusnak” tartja a szerző, mely a demokratikus és autoriter elemek keveréke, és amelyben a mai orosz társadalom egy viszonylagos stabilitásért cserébe hajlandó lemondani a polgári szabadságjogok egy részéről.

A Szovjetunió összeomlása utáni időkben Trepanier szerint az Orosz Ortodox Egyház vált nemcsak az „Orosz Föderáció egyik legfőbb politikai szimbólumává”, hanem az egyik vezető társadalmi intézménnyé is. Ez utóbbi jelenség kapcsán politológusként arra a lényeges kérdésre keresi a választ, történeti megközelítésben, hogy az ortodox egyház tanítása a világi hatalomhoz való viszonyról, nevezetesen a szimfónia eszméje, mennyiben gátolta hosszú távon a civil társadalom kialakulását Oroszországban. Ez a kérdés azért is aktuális szerinte, mert az orosz püspökök zsinata 2000-ben világosan kinyilatkoztatta a szimfónia elvét: „Az ortodox tradíció az állam-egyház közti viszonyok világos ideálját fejlesztette ki… Ezeket az elveket teljességükben az állam és az egyház közti szimfóniaként jellemezték… Az állam az egyházzal való ilyen harmonikus viszonyban annak lelki támogatását keresi, hogy az egyház imádkozzon érte és áldja meg az állam azon munkáját, amely állampolgárainak jólétét célozza. Ugyanakkor viszont az egyház az állam támogatását élvezi a tekintetben, hogy az igehirdetés valamint a gyermekeiről − akik egyúttal az állam polgárai is − való lelki gondoskodás számára kedvező feltételeket teremtsen.”

Szemben a nyugati kultúrkörben kialakult mai gyakorlattal, mely elvben az állam és az egyház szétválasztására épül, az ortodox egyház álláspontja Trepanier szerint nem hagy helyet a nyugati értelemben vett, tehát mind az államtól, mind az egyháztól független társadalmi szerveződések, azaz a civil társadalom számára. Egy orosz politológust idéz ezzel kapcsolatban, aki úgy véli, hogy miután az állam kivonult az egyének életének szabályozásából, az ortodox egyház veszi át annak helyét.

A szimfónia kérdésének felvetése már egyenesen visz a történeti gyökerek felé: Trepanier elemzésének elsődleges tárgya az Orosz Ortodox Egyház és az orosz állam mint politikai szimbólumok a kereszténység felvételétől a napjainkig terjedő időszakban (988-2005).

Az írás koncepcionális kiindulópontját Eric Voegelin könyve képezi, mely New Science of Politics címmel jelent meg 1952-ben, és amelyben Voegelin új alapokra igyekezett helyezni a politikatudományt. Voegelin szerint minden társadalom szimbólumok sokrétű rendszere révén határozza meg önmagát, és ez a „szimbolizáció” azaz a „társadalom önmegvilágosítása a szimbólumok révén”, (más szavakkal, a szimbólumok megélése) a társadalmi lét lényegi eleme. A szimbólumok ugyanakkor azt a tapasztalatot fejezik ki, hogy „az ember olyasvalaminek a része, amely túlmutat saját létezésén”, tehát a szimbólumok transzcendens jelleggel bírnak. Trepanier szerint Voegelin a szimbolista iskolához tartozik ugyan a politikai kultúra értelmezésében, de túl is lép azon, mégpedig azáltal, hogy „felismeri a transzcendencia politikai realitását”. Ilyeténképpen pedig módszere, érvel Trepanier, lehetőséget nyújt arra, hogy a transzcendenciához való viszony is a politikai kultúra elemzésének eszközévé váljon. A szerző műve a következő nagy fejezetekre tagolódik: Bevezetés: Politikai szimbólumok, kultúra, civil társadalom; 1. Kijevi Rusz (kb. 860–kb. 1240); 2. Moszkvai Oroszország (kb. 1240–kb. 1505); 3. Egyházi és állami ideológiák (kb. 1505–kb. 1613.); 4. A rend és az igazságosság kisiklása (kb. 1613–kb. 1676); 5, Állami szekularizáció és az egyház alárendelődése (kb. 1676–kb. 1917); 6. Világi szimbolizáció (kb. 1700–kb. 1917); 7. Világi messianizmus (kb. 1917–kb. 1991); 8. Verseny a rendért és az igazságosságért (kb. 1991–kb. 2005); 9. Az új tudomány: a rend és az igazságosság keresése

Az elvi alapok felvázolása után Trepanier kiegyensúlyozott áttekintést ad a Rusz egyházi viszonyairól és a pogány kultuszok továbbéléséről. A kijevi korszak jelentősége a szerző szerint abban állt, hogy létrehozta a Rusz ortodox egyházát és a nagyfejedelmi pozíciót: „a kortársak bennük látták a rend és az igazságosság szimbólumait és intézményeit”. Ezt a két politikai szimbólumot igyekeztek monopolizálni aztán a moszkvai fejedelmek a nagyfejedelmi cím megszerzésével és azáltal, hogy 1326/1328 után „Kijev és egész Rusz metropolitája” immár Moszkvában székelt. A világi és a vallási központ egybeesése idővel az egyházi ügyekbe való egyre erőteljesebb világi beavatkozáshoz vezetett, különösen azután, hogy 1448-ban az orosz egyház függetlenné vált a konstantinápolyi pátriárkátustól.

A XVIII. század előtti részeket tekintve a könyv leginkább az uralkodók és az egyház viszonyát taglalja (a szimfónia, a caesaropapizmus kérdése stb), valamint az uralkodói hatalom ideológiájának értelmező narratíváját adja. Már csak azért is, mert Trepanier az ideológiákat, mint pl. a liberalizmust vagy a marxizmust is, politikai szimbólumokként értelmezi. Joggal, hiszen ezekben a XIX. századi -izmusokban is egyfajta transzcendencia van jelen, mint afféle valláspótló.

A moszkvai Oroszország hatalmi ideológiáját jó kronológiai bontásban tárgyalja, lényegre törően összefoglalva főbb képviselőinek (pl. Joszif Volockij, Makarij metropolita) nézeteit és az ideológia változásait. A hamis cárokat pedig, koncepciójához híven, mint a rend és igazságosság megbomlásának szimbólumait értelmezi. Külön említést érdemel a „Moszkva a Harmadik Róma” tan taglalása, melyre úgy tekint a szerző, mint az egyház érdekeinek markáns megfogalmazására az uralkodóval szemben. Ami viszont vitatható a XVIII. század előtti viszonyok vonatkozásában, az magának az állam szónak a használata. A szerző „állami ideológiáról” beszél a XVI–XVII. század kapcsán, annak ellenére, hogy kb. 1700 előtt Oroszországban hiányzott az állam fogalma.

A XVIII. század utáni korszakok vonatkozásában már egy igen széles értelemben vett eszmetörténetet vázol fel a szerző, minthogy Nagy Pétertől (az egyház állam alá való rendelésével és a pátriárkátus megszüntetésével) megszűnt az ortodox egyház ideológiai és kulturális monopóliuma. Ebben a narratívában helyet kap Csadajev, Dosztojevszkij, Tolsztoj, Plehanov stb, hogy csak a legismertebb neveket említsük. Trepanier szerint Nagy Péter nyugatosítása valamint „Nagy Katalin felvilágosodás-importja” következtében ugyanis létrejött egy világi szimbólumokra épülő civil társadalom, amely a XIX. században teljesedett ki. Ez vezetett (ahogy az egyik alfejezet címe beszédesen mutatja) a Szláv spiritualizmus és a nyugati szekularizmus kettősségéhez, amely rész végigkíséri a nyugati eszmeáramlatok oroszországi hatását és az azokra adott sajátos válaszokat.

A Világi messianizmus című fejezetben a szocialista eszmeiség mellett részletezi az államnak az egyházhoz való viszonyát, rámutatva egyúttal, hogy a szocializmus személyi kultusza és a világ kommunista arculatra történő átformálásának eszméje mögött ugyancsak egyfajta transzcendencia húzódott meg.

A mű azon ritka kivételek közé tartozik, amely a műfajban megszokott feldolgozásoktól eltérően igen sok primér forrásra támaszkodik, s emellett nagy mértékben hasznosítja a hatalmi ideológiáról publikált úttörő jellegű angolszász valamint orosz nyelvű történeti szakirodalmat is. Nem véletlen, hogy viszonylag rövid terjedelme ellenére már a kiadása utáni évben ismertetés jelent meg a műről a ruszisztika egyik vezető angol nyelvű szaklapjában (Russian Review, 2008).

Lee Trepanier, Political Symbols in Russian History. Church, State and the Quest for Order and Justice. (Politikai szimbólumok az orosz történelemben. Egyház, állam és a rend és az igazságosság keresése). Lexington Books 2007. 199 o.

Sashalmi Endre