Klió 2009/2.
18. évfolyam
XX. SZÁZAD
John Lukacs: George Kennan. Jellemrajz
A 2005-ben, 101 éves
korában elhunyt George Frost Kennan élete, politikai pályája az egész XX.
századot átfogta, szellemi frissességét mindvégig megőrizve egész életében írt,
óriási mennyiségű írásos hagyatékot szolgáltatva ezzel leendő biográfusainak és
a korszak kutatóinak.[1]
Nem egyszerű feladat tehát a XX. századi amerikai diplomácia és a hidegháborús
korszak egyik meghatározó alakjának tevékenységével, eszméivel és elveivel
foglalkozni, mert a források hiánya helyett – mely a történeti kutatások
leggyakoribb gátja – ez esetben azok bősége (memorandumok, történeti művek,
cikkek, tanulmányok, beszédek, naplók, úti jegyzetek) jelentik a kihívást. John
Lukacs ezt a problémát imponáló módon oldja meg a 2007-ben megjelent
könyvében, hiszen a szerző nem kívánt teljes Kennan-biográfiát írni, leginkább
főhőse gondolkodásmódjának, eszméinek, elveinek lényegi elemeire, azok
alakulására, fejlődésére volt kíváncsi. Bevallottan azzal a céllal, hogy
inspirációt adjon a további Kennan-kutatásokhoz, valamint eloszlasson számos
tévhitet és hamis interpretációt. A szerző személyes kapcsolatban állt
Kennannal, levelezésük egy része önálló kötetben is megjelent.[2]
John Lukacs a hét fejezetre osztott kötetben
Kennan életpályáját kronologikus sorrendben követi, leginkább úgy, hogy Kennan
gondolkodásmódját, eszméit és értékrendjét, döntéseit és tevékenységét minden
esetben öszszeveti azokkal az eseményekkel, kihívásokkal és feladatokkal,
melyekkel Kennan hosszú pályafutása során nem csupán találkozott, de időnként
alakította is azokat. A magányos ifjúkorról szóló első fejezetből plasztikus
képet kapunk a skót presbiteriánus ősökkel rendelkező, középnyugati és
középosztálybeli származású, befelé fordulásra, bezárkózásra hajlamos Kennan
gyermekkoráról és ifjúságáról. Sajátos és sokatmondó, hogy az édesanyját korán
elveszítő Kennan saját memoárjában is csak rendkívül szűkszavúan ír első
évtizedeiről, a mostohaanyját nem kedvelő Kennan mindvégig megmaradt
melankolikus, szomorkás, pesszimizmusba hajló jellemnek. A hosszú táviratról, a
felzárkóztatási politikáról és a moszkvai külügyi szolgálatról a későbbiekben
híressé vált Kennan az 1920-as évek elején kezdett el intenzíven írni, Lukacs
szerint jól és jó stílusban, olyannyira, hogy a szerző szerint az író és
gondolkodó Kennan valószínűleg fontosabb, mint a politikus és diplomata Kennan.[3]
Sajátosan magyar vonatkozás Kennan édesapjának neve (Kossuth Kent Kennan), aki 1852-ben született és valószínűleg
Kossuth amerikai látogatásának emlékére kapta új nevét. Mindenesetre fia
kevés érdeklődést mutatott a XIX. századi romantikus, liberális nacionalista
eszmék és személyiségek iránt, de középső neve (F. = Frost) paradox módon
mégiscsak utal George Kennan visszahúzódó, tartózkodó, kissé „nehézkes”
jellemére. Kennan 17 évesen, szülei egyedüli gyermekeként négy évet töltött a
Princeton Universityn, ezek az évek sem benne, sem tanáraiban nem hagytak
különösebb nyomot, a melankolikus diák, a „princetonian lower-class pariah”
(Lukacs: p. 18) még nem találta meg saját hangját.
A kötet második fejezete Kennan 1925 és 1946
közötti több mint húsz éves külügyi szolgálatban töltött tevékenységét öleli
fel. A 21 évesen átlagos eredménnyel végzett princetoni diák a következő év
nyarát már Németországban töltötte. Ezzel kezdődött a német kultúra és a német
nép iránti mély, alapos érdeklődése, mely kiváló német nyelvtudással és
íráskészséggel párosult. Ezzel párhuzamosan, amerikai külügyi ösztöndíjjal a
berlini egyetemen az orosz kultúrát és nyelvet is tanulmányozta, különösen
Csehovot kedvelte, s noha többször tervbe vette, végül soha nem írt róla angol
nyelvű biográfiát. A német és orosz kultúra iránti érdeklődése mellett Kennan
1928 és 1933 között berlini, hamburgi, tallini és rigai külügyi szolgálatban
minden alkalmat megragadott, hogy oroszokkal, főként emigránsokkal találkozzon,
és hosszú pályafutása során mindvégig fontosnak tartotta a kapcsolattartást az
átlagemberekkel, figyelembe vette véleményüket. Nem csupán magántermészetű
esemény az, hogy ekkor ismerkedett meg leendő feleségével, a norvég Annelise
Sorensennel, aki élete végéig hű társa és támasza volt. Kennan mindig is
erőteljes nosztalgiát érzett a régi, tradicionális Európa iránt, amit számára
leginkább Észak-Európa testesített meg. Az immár amerikai-norvég Kennan család
jól illeszkedett ebbe az életérzésbe, a rengeteget utazó Kennan házaspár a
későbbiekben szinte második otthonra lelt norvég nyaralójukban.
Az
európai diplomáciai szolgálat után Kennan 1933 késő nyarán már újra
Washingtonban volt, és az ekkor bekövetkezett hivatalos amerikai-szovjet
diplomáciai kapcsolatfelvétel a fiatal diplomata életében is fordulópontot
jelentett. Az év végén William C. Bullitot[4] nevezték ki
az első moszkvai amerikai nagykövetnek, Kennan megkapta az első titkári
pozíciót. A négy moszkvai külügyi szolgálatban töltött évből Kennan hármat
Bullit alatt szolgált, akivel kölcsönösen tisztelték egymást, noha Kennan már
ekkor is sajátos, az amerikai politikai elit és diplomáciai kar nagy részétől
eltérő véleménnyel volt a kommunizmusról és a nácizmusról. Antikommunista és
antimarxista volt, de nem a szokványos módon. Meg volt győződve arról, hogy az
osztályharcnál fontosabb mozgatórugó a nemzetek és államok érdeke, küzdelme és
a nacionalizmus. A kommunista Szovjetunió vezetőit sohasem tartotta doktriner
marxistáknak, inkább egy régi birodalmat valójában hagyományosan orosz, sokszor
bizánci módszerekkel irányító új elitnek. Kennan nem kommentálta Hitler
hatalomra jutását, de sokat írt a weimari rendszer gyengeségeiről, Németország
jövőjét pedig egy alkotmányos monarchia keretein belül látta biztosítottnak.
Kennan 1933-ra nem csupán a kommunizmus, de a liberális demokrácia
intellektuális kritikusává vált, úgy vélte, hogy egyedül az authoriter
rendszerek képesek kiküszöbölni a demokráciák és a totális katonai diktatúrák
gyengeségeit. Ebben a tekintetben Mussolini olasz rendszerét és Salazar
Portugáliáját pozitívan ítélte meg, mint ahogyan sok más kortársa is, köztük
Winston S. Churchill. A zsidókérdéssel kapcsolatban Kennan nem tartotta helyesnek
a liberális és zsidó sajtó nagy befolyását, a náci antiszemitizmust azonban
morális alapon, mely tradicionalizmusából és vallásosságából táplálkozott,
mélyen elítélte és elvetette. 1934 decemberétől, a sztálini terror újabb
hullámának kezdeteként a moszkvai külföldi diplomáciai képviseletek
gyakorlatilag karanténba kerültek, ennek ellenére Kennan a sztálini terrort nem
azonosította a kommunizmussal, inkább a
bizánci, keleti típusú zsarnokság tipikus eszközének tartotta. 1938
májusában, egy rövid washingtoni útja során, a Foreign Service School-ban
tartott beszédében erről így vélekedett: „We will get nearer to the truth if we
abandon for a time the hackneyed question of how far Bolshevism has changed
Russia and turn our attention to the question of how for Russia has changed
Bolshevism.”[5]
Moszkvai négy éves külügyi szolgálata során – melyből 1935-ben egy rövidebb
időt bécsi gyógykezeléssel töltött – felettesei is felfigyeltek Kennan alapos
és pontos munkájára, de leginkább kötelességtudatára. Diplomáciai pályájának
izgalmas fordulataként és egy rövid washingtoni tartózkodás után (a washingtoni
külügyminisztérium európai ügyeinek osztályán, az orosz részlegben) Kennant
1938 szeptemberében Prágába küldték az ottani amerikai képviselet első
titkárának. Így tanúja volt Csehszlovákia szétesésének és megszűnésének,
ráadásul prágai állomáshelyére éppen a müncheni szerződés aláírásának a napján
érkezett. A nagyhatalmi osztozkodás Csehszlovákia rovására egyáltalán nem lepte
meg. Ezzel kapcsolatban két olyan észrevétele is volt, melyeket a kortársak
közül is csak kevesen ismertek föl. Egyfelől Kennan bizonyos volt abban, hogy
Sztálin Szovjetuniója 1938-ban nem kezdett volna háborút Csehszlovákiáért,
másrészt meg volt győződve, hogy Csehszlovákia mesterséges képződmény, ami
inkább Wodrow Wilson ötlete volt, mint a franciáké. A csehszlovák államot nem
tartotta életképesnek, és ebben a tekintetben hangsúlyozta, hogy a szlovák
nacionalizmus csak a németeknek kedvez, a Kárpátalját pedig előbb, vagy utóbb a
magyarok szerzik meg. Az ezzel kapcsolatos történeti fejtegetéseiben markánsan
kirajzolódik az az álláspontja, miszerint az Osztrák–Magyar Monarchia szétverése óriási hiba volt, mert a helyére
lépő kis államok képtelenek a térség stabilitását biztosítani. Mindemellett
Csehország német megszállását Hitler egyik legnagyobb tévedéseként értékelte,
mert ezzel a náci vezér a Nyugat szemében teljesen elveszítette a maradék
bizalmat is, ráadásul egy olyan ország elfoglalása miatt, ami Kennan szerint már
egyéként is német befolyás alatt volt. A Molotov-Ribbentropp paktum létrejötte
csak azt a nézetet erősítette, hogy a nemzeti és állami érdekek a nemzetközi
kapcsolatok hajtóerői, ennek megfelelően a megegyezés egyáltalán nem lepte meg.
Kennan nem látott sok esélyt a németek és oroszok közé préselődött kis nemzetek
túlélésére. Az 1939 szeptemberétől 1941 decemberéig Berlinben tevékenykedő
Kennan a nácikat nem azonosította a német néppel, de nem is húzott éles
határvonalat a kettő közé. A későbbi események ismeretében azonban tévesen
ítélte meg a Szovjetunióval kötendő amerikai szövetséget, azt nem tartotta
kivitelezhetőnek, az amerikai hadisegély szállítmányokat azonban igen.[6]
Pearl Harbour után a berlini amerikai diplomáciai személyzetet Bad
Nauheimbe internálták, ahonnan 1942 júniusában Spanyolországon és Portugálián
keresztül jutottak haza. Kennan rövidebb lisszaboni – ahol vélhetően a
náciellenes titkosszolgálati tevékenységet is koordinálta – és londoni
diplomáciai küldetések után 1944 júniusában újra a moszkvai amerikai
nagykövetségre került. 1944 nyarán, éppen a lengyel ügyekkel kapcsolatban már
reménytelennek látta a szovjet érdekszférába kerülő Kelet-Európa helyzetét és a
későbbiekben többször kifejtette, hogy a Nyugatnak már ekkor nyomás alá kellett
volna helyezni az oroszokat, hogy mérsékeltebb politikát folytassanak
Kelet-Európa irányába. Pesszimizmusra hajló alkata miatt sok reményt nem fűzött
a jaltai és potsdami értekezletekhez, sőt az ENSZ létrehozásához sem, mert
történelmi tanulmányaiból azt szűrte le, hogy a nemzeti és állami érdekek
mindig erősebbek a nemzetközi egyezmények és intézmények által létrehozott együttműködésnél.
Véleménye szerint az általa korlátlan autokratának, a paraszti származású cár
és a kaukázusi törzsfőnök keverékének és nem dogmatikus marxistának tartott
Sztálin kíméletlenül érvényesíteni fogja a szovjet érdekszféra politikát, ebben
a tekintetben tisztábban látott legtöbb kortársánál.[7] Azt azonban
nem érzékelte, hogy milyen nagymértékben szüksége volt az amerikaiaknak a
szovjet katonai segítségre Japán ellen. Európa tekintetében viszont a német
ügyeket fontosabbnak tartotta Kelet-Európánál. 1945 májusában egy hosszú
memorandumban kifejtette, hogy Németország sorsa elkerülhetetlenül a felosztás,
Kelet-Európát azonban az oroszok nem bírják a végtelenségig uralni. Függetlenül
Churchilltől, ő is használta ebben az összefüggésben a „megemészthetetlen”
kifejezést (indigestible), utalva ezzel a kelet-európai szovjetizáció hosszabb
távú sikertelenségére.
John Lukacs könyvének harmadik fejezete Kennan
pályafutásának talán legismertebb időszakát tekinti át (First Officer on the
Bridge of the Ship of State), amikor a hosszú távirat és az X- vagy
containment-cikk hatására Kennan világszerte ismertté vált. 1946 februárjában a
nyolcezer szavas hosszú távirat (Long Telegramm) valójában egy válasz volt az
amerikai pénzügyminisztérium Kennanhoz intézett kérdésére, miszerint mi az oka
annak, hogy az oroszok nem lépnek be a Nemzetközi Valutaalapba és ellenzik a
Világbank működését. Kennan válasza 1946. február 22-én érkezett meg
Washingtonba, ahol azonnal széles körű publicitást kapott, noha az nem volt
más, mint erőteljes megerősítése azoknak az állításoknak – az orosz hódítási
szándékok és motivációk, ennek feltartóztatása, az érdekszféra politika –
melyeket Kennan már korábban is hangoztatott. Kennan ezzel egy csapásra
kommunizmus-szakértővé avanzsált, bár ő önmagát mindig is inkább
Oroszország-szakértőnek tartotta. A „hosszú távirattal” sem volt elégedett,
mert szerint „túl sok kommunizmus volt benne és túl kevés az ősi
Oroszországból, túl sok ideológia és túl kevés földrajz, meg történelem”.
Mindenesetre a hosszú távirat megalapozta Kennan számára a hazai és nemzetközi
elismertséget, melyre valójában sohasem vágyott. A külügy második embereként
(Deputy of Foreign Affairs) és az újonnan felállított politikai tanácsadó
testület vezetőjeként (Head of Policy Planning Staff) döntő szerepe volt a
Marshall-terv létrehozásában. A feltartóztatási politika híveként (architect of
contaiment), Churchillhez hasonlóan elfogadta Európa kettéosztását, de azt
hosszú távon nem tartotta életképesnek. A feltartóztatás politikája nem
kizárólag Kennan nevéhez köthető, de az ezzel kapcsolatos híres cikke[8]miatt
vált a containment széleskörűen ismertté a nyugati világban. A hosszú
távirathoz hasonlóan és jelezve Kennan kritikai hajlamát, valamint
önkritikáját, a későbbiekben több szempontból is bírálta saját cikkét. Itt sem
volt szó Kelet-Európáról, csak annyiban, hogy az szovjet zóna, valamint a
kommunizmus feltartóztatásának politikai és katonai eszközeit nem választotta
szét eléggé. A feltartóztatási politika katonai eszközeinél fontosabbnak
tartotta a politikai megoldásokat, hangsúlyozva, hogy a szovjet kommunista
rendszer belülről nagyon gyenge, azt háború nélkül is meg lehet dönteni.
Az 1948-49-es évek eseményeit tekintve Kennan
törvényszerűnek tartotta Csehszlovákia szovjetizálását, és nem tartotta
tragédiának Kína kommunista kézbe kerülését sem, mert szerinte abból csak
szovjet-kínai konfliktusok adódhatnak (az ázsiai érdekszférák elhatárolása
miatt). A berlini szovjet blokád miatti háborús hisztériát alaptalannak ítélte,
Jugoszlávia külön útját azonban a kelet-európai szovjet birodalom korai
hanyatlási tüneteként kezelte. Mindemellett Kennan 1948-ban a CIA
felállításának egyik legfőbb támogatója volt, sürgetve a fedett (covert)
hadműveletek[9]
beindítását Kelet-Európában. Az alig egy évig működő Office of Special Project
vezetőjeként már nagyobb jelentőséget tulajdonított Kelet-Európának, a térség
finnlandizálását szerette volna elérni (utólag bevallottan naiv módon), ennek
bekövetkeztét a fellazítás és a pszichológiai hadviselés eszközeivel próbálta
elősegíteni (Free Europe Comittee: Radio Free Europe, Radio Liberty). Az Európa
középső zónáját magába foglaló semleges övezet terve jelent meg az 1948 őszén
írt memorandumában (Plan A), melyben Kennan egységes és semleges Németország
tervét vázolta fel kölcsönös csapatkivonásokkal. Befolyása azonban már
folyamatosan gyengült és ennek világos jeleként 1949 végén az új
külügyminiszter, Dean Acheson, noha nagyra tartotta Kennant, szolgálataira már
nem tartott igényt (a Policy Planning Staff-ot is feloszlatták).
Az életpálya negyedik időbeli szakasza (1950–1953) Kennan számára átmenet volt a
diplomáciai szolgálat és a tudósi lét között, amennyiben a család Princetonba
költözött (Kennan itt állásajánlatot kapott az Institute of Advanced Studies
intézetben), de hivatalosan egészen 1953 júniusáig a külügyi apparátus tagja
maradt. Továbbra is éles szemmel és kritikusan követte a hidegháború
eseményeit, a szovjet atombomba hírére írt memorandumában elvetette az első
csapás elvét és megkérdőjelezte az atomfegyverek újabb generációinak
létjogosultságát. A koreai háború kapcsán egyetértett ugyan az amerikai
beavatkozással, de csupán a déli országrész védelmében. A 38. szélességi fokról
északra hibának tartotta a katonai hadműveleteket, és felhívta a figyelmet
arra, hogy az oroszok a koreai háborúban sokkal kevésbé motiváltak, mint a
kínaiak. A koreai konfliktussal kapcsolatos álláspontját, a feltartóztatás
politikájának körültekintő és óvatos alkalmazását fejtette ki Dean Achensonnak
1950. december 4-én írt levelében, melyet John Lukacs a kötet függelékében
közöl. Noha a koreai ügyek kapcsán Kennan komoly összetűzésbe került a
befolyásos John Foster Dulles-al, mégis jórészt neki köszönhető az 1951 nyarán
létrejött tűzszünet. Hivatali pályafutása csúcspontjaként 1952 tavaszán George
Frost Kennan moszkvai amerikai nagyköveti kinevezést kapott, május elején
érkezett állomáshelyére, ahol az 1946-osnál is reménytelenebb állapotok
uralkodtak. A teljes izolációban élő amerikai diplomáciai képviselet éléről egy
fél éven belül távoznia kellett, mert egy
nyilatkozatában azt fejtegette, hogy olyan mértékű izolációban él
Moszkvában, mint a náci Németországban 1941–42-ben.
A szovjetek által persona non grata-nak nyilvánított Kennan Washingtonba
hazatérve teljesen légüres térbe került[10], ami
megkönnyítette a végső döntést: a diplomata és kormánytisztviselő Kennant
felváltotta a tudós és történész.
Kennan pályájának második ötven évét John Lukacs
három fejezetben dolgozza föl, hangsúlyozva azt, hogyan válik a következetes
gondolkodású, elveihez ragaszkodó diplomata nemzete lelkiismeretévé (conscience
of a nation). Kennan veszélyes dolognak tartotta, hogyha az amerikai
antikommunizmust az amerikai patriotizmussal azonosítják, mint ahogyan a
McCarthy-korszakban ez történt.[11]
Víziója, miszerint a kommunizmust és a Szovjetuniót háború nélkül is le lehet
győzni, 1989-ben fényesen beigazolódott, mindezt mély patrióta meggyőződéssel
és nem offenzív nacionalizmussal egész életében vallotta. A magyar forradalom
leverése ellenére úgy vélekedett, hogy a szovjetek nem lesznek képesek
újjáépíteni kelet-európai birodalmukat, az azonban kevés realistást tükrözött,
amikor Európa közepére egy semleges, szétválasztó zónát képzelt el (Ausztria,
Svájc, Svédország, Törökország, Jugoszlávia és esetleg az egységes Németország
részvételével). Diplomáciai hattyúdalának számított 1961-es jugoszláv
nagyköveti kinevezése, mellyel Kennedy elnök vélhetően a Kennan iránti mély
tiszteletét kívánta kifejezni. A két évig tartó belgrádi diplomáciai szolgálat
idején zajló kubai rakétaválságról ugyanúgy vélekedett, mint a berlini
blokádról, biztos volt benne, hogy Hruscsov nem vállalja föl a termonukleáris
háborút. 1963-tól a diplomáciai pályát végérvényesen felváltotta a tudományos,
írói, publicisztikai tevékenység és természetesen az utazás. A Kennan házaspár
rengeteget utazott az Egyesült Államokon belül és Európában is (szinte minden
nyarat Norvégiában töltöttek, 1986-ban Budapesten jártak, gyógyfürdőkúrán).
Kennan továbbra is éles és hiteles kritikusa maradt az amerikai külpolitikának,
így mindvégig ellenezte az amerikai részvételt a vietnámi háborúban, mert azt
egy ázsiai típusú, nacionalista töltésű konfliktusnak tartotta, és nem a
hidegháború részének. Azt is elhibázottnak tartotta, hogy 1971 után az USA Kína
felé fordult és nem a Szovjetunió felé, és már 1985 elején felismerte, hogy a
hatalomra került Gorbacsov végső soron szét fogja verni a Szovjetuniót.[12]
A 99 éves koráig aktív Kennan történészként
jelentős életművet hagyott hátra, öt nagyobb terjedelmű, diplomáciatörténeti
tárgyú munkája[13]
jó stílusban megírt, élvezetes olvasmány. A történész Kennan a diplomáciai
forrásokat a kar szellemiségének, hangulatának leírására is felhasználja, a
diplomáciatörténethez számos esetben morális alapon közelített.
1989 Kennan életében is fordulópontot jelentett.
Egyfelől magas állami kitüntetésben (Presidental Medal of Freedom) és komoly
szakmai elismerésben részesült (létrejött a The Kennan Institution of Advanced
Russian Studies nevű intézet), másrészt beigazolódott jóslata, a hidegháború
valódi háború nélkül ért véget. Kennan 1989 után is aktív életet élt, ami
folyamatos utazásokat jelentett, emellett három újabb könyv[14], számtalan
levél, cikk és naplójegyzet bizonyította szellemi és fizikai erejét. George
Frost Kennan 2005. március 17-én, egy évvel, egy hónappal és egy nappal a
századik születésnapja után halt meg.
John Lukacs könyve egy mértékadó történész
munkája a XX. századi Egyesült Államok
mértékadó politikusáról és gondolkodásáról. A szerző többször hangsúlyozza,
Kennan jól és jó stílusban írt. A recezens ehhez csak annyit tehet: John Lukacs
jól és jó stílusban hozta közel Kennan pályáját, jellemét, gondolkodásmódját, s
mindezek alakulását. Kiváló példát szolgáltatva ezzel arra, hogy a történelmi
megismerés fontos része a történelmet alakító személyiségek ismerete, a study
of character. Aki meg akarja érteni Kennant és ezen keresztül a XX. század
diplomáciáját, a hidegháborút és mindezek mélyebb összefüggéseit, annak John
Lukacs könyve megkerülhetetlen olvasmány lesz.
John Lukacs: George Kennan. A Study of Character. (George
Kennan. Jellemrajz.) Yale University Press, New Haven and London, 2007. viii + 207 old.
Barta Róbert