Klió 2009/3.

18. évfolyam

Középkor

Képek Wigand Gerstenberg von Frankenberg (1457–1522) krónikáiból

Egy 2007-től több helyszínen is megrendezett kiállítás katalógusát ajánlom az olvasók figyelmébe. Ebben a könyvben és a kiállításon is, Wigand Gerstenberg krónikáiból származó 45 tollrajzot 500 év után most először tártak a nyilvánosság elé. Gerstenberg krónikái összesen 260 illusztrációt tartalmaznak. A krónikákban a rajzok sokoldalúan regélnek arról a korról, amelyikben készültek, mondabeli és valóságos események keverednek egymással. A képeken látható motívumok érintenek személyeket, településeket, címereket, a korabeli viseletet és fegyverzetet, munkaeszközöket, az emberek és állatok hétköznapi életéből jeleneteket, és így tovább. A Hesseni krónikáról azt tartják a szakemberek, hogy a gyermeknevelés érdekében készült, Fülöp gróf (1504–1567) részére. A fakszimile kiadott rajzokat rendkívül igényesen restaurálták.

A német nyelven írt krónikák első szövegkritikai kiadása Diemar Hermann (1865–1910) nevéhez fűződik, aki a történelemtudomány professzora volt a marburgi Philipps Egyetemen. Ezt a szövegkritikai kiadást a legújabb tanulmányok szerzői sem haladták meg, hiszen minden fontos részlet elemzésekor ehhez a kiadáshoz nyúlnak vissza, erre a munkára hivatkoznak a szakemberek.

Wigand Gerstenberg az Erfurti Egyetemen tanult teológiát. Először szülővárosában látott el templomi szolgálatot és tanított is a város iskolájában. Később további egyházközségekben is ellátott papi feladatokat, végül Marburgban telepedett le, Anna grófnő udvartartásához tartozott. Karrierje alakulásához nagyban hozzájárult átlagon felüli írástudása. 1495-ben került Felső-Hessen tartomány grófjának, III. Vilmosnak a szolgálatába, aki 1483-tól regnált. Krónikásunk neve ― Wigand úrnak nevezték a tartományi grófság hivatalos irataiban ― 1485 óta fordult elő a Felső-Hesseni Tartományi Grófság irataiban.

Gerstenberg 1493-ban kezdett krónikaírásba, a megbízást a dornbergi gróftól kapta. Szorgalmas történetírónak bizonyult. A krónikában német szóval hirdette a keresztény erkölcsöt. A mondandóját megerősítendő, gyakran fordult bibliai példabeszédekhez. Diemar professzor szerint a krónikákat egy kéz írta és ez Gerstenberg írása. Ismeretlen viszont az illusztrátor személye.

Frankenberg város krónikáját a szerző a város polgárainak ajánlotta. Tipikus középkori városkép bontakozik ki a szemünk előtt Wigand krónikás leírása alapján. Bepillantást nyerünk a piac történéseibe: szombatonként tartottak piacot és egy évben négyszer vásárt. A heti piacot a környék nyolcvan településének lakói látogatták. Piac idejére egyirányúsították a városban a közlekedést. Az üres szekerek a déli kapun keresztül hagyták el a várost. A krónikás leírja a gyapjút feldolgozó takácsok, a posztókészítők és a vászonszövők életét, a fonással, gyapjúkártolással, varrással foglalkozó nők és gerebenezők mindennapjait, a napszámosok és a szántóvetők küzdelmes életét a városfal északi és déli oldalánál. Fontos iparág volt a városban a hadsereg igényeit kiszolgáló fémfeldolgozás, készült a város iparosainak keze nyomán páncél, pajzs, harci sisak a kovácsok utcájában. A város előkelő polgárainak számítottak a kereskedők, akiknek a piac közelében volt a házuk. Fontos szerepet töltöttek be a fogadósok, kocsmárosok, szatócsok, mészárosok. Az adófizetési lista alapján a kutatók kimutatták, hogy Frankenbergben 1412-ben kereken kilencven iparos végezte a munkáját. Voltak céhek, a róluk fennmaradt dokumentumok alapján képet nyerhetünk a városi közösség belső hierarchiájáról. Tudjuk továbbá azt is, hogy Frankenberg 1397-ben még csak 50, 1539-ben már 200 gulden adóval tartozott a tartomány grófjainak. Összehasonlításképpen elmondjuk, hogy Marburg és Giessen 400 gulden adóval tartozott a tartományuraknak. Frankenberg tehát gazdasági értelemben a közepes jelentőségű városok közé tartozott. Érdekességként kell elmondani, hogy vannak szociális problémák, közéjük tartozik a zsidók, a cigányok és a pogányok megjelenése a városban. A krónikát a tipikus fejedelem-krónikák közé sorolják, az ajánlás ellenére kétségtelen, hogy a munka III. Vilmos gróf részére készült, aki a rezidenciáját Marburgban építette ki. Gerhard Fouquet értékelése szerint Gerstenberg krónikája a legjobb német nyelven írt riport a XV. századi viszonyokról.

A tartományi krónika a korban szokásos módon készült: gondos kompilációval kezdődött, és a történelmi múltba nyúló hírek után következik a Hessen tartomány grófi családjához kötődő események bemutatása. A történelmi múlt a hesseni grófok számára a XIII. század közepén kezdődött, ami akkor még türingiai-hesseni történelem volt. A két tartományt összekötő egyik szál Árpádházi Szent Erzsébet személyéhez kötődik, akit már a XV. században is nagy tisztelet övezett Marburgban. Diemar szerint a tartomány korábbi periódusának bemutatásához Gerstenberg forrásként Johannes Rothe, Tilemann Elhen krónikáját használta, valamit az elveszett Riedelschen-krónikát, és kivonatokat vett át az ún. Hessen-krónikából. Kifejezésre jut az alkotásban az Alsó- és Felső-Hessen tartományok urai közötti hatalmi villongás. Megtudjuk tőle, hogy a reformáció előestéjén és idején hogyan változik meg a kolostorok belső élete és fegyelme, betekintést nyerünk a vallási közösségek változásába, tudomást szerzünk a kolostor-alapítások okáról és körülményeiről.

Regisztrált Gerstenberg olyan eseményeket, amelyek a korra rendkívül jellemzőek voltak: például a wolkersdorfi kastélyból kiindulva a grófság szolgái veszélyeztették a közbiztonságot, rablásoktól, támadásoktól bizonytalanná vált a környék. III. Vilmos halála után újrastrukturálódott a tartomány. A Johann Emerich nevéhez fűződő városi jog ― melynek bevezetőjét úgy tartják, Gerstenberg fogalmazta meg ― szélesre tárta a kapukat a polgárosodás előtt. A kutatók megállapítása szerint Wigand Gerstenberg krónikája ugyan sokféle és érdekes eseményt rögzít, de mégsem tükrözi vissza azt a társadalmi dinamikát, amit a reformáció hozott magával egész Németországban.

A könyvet, amelyet az olvasó figyelmébe ajánlok, a krónikák illusztrációinak szentelték. A sokféle történést bemutató rajzok közül a krónikák illusztrációin látható tartományurakat és címereiket választottam ki bemutatásra. Szerzőnk belülről ismerte a lovagvilág kultúráját, fontosnak tartotta, hogy a megrajzolt személyek a címerük és a sisakjuk alapján felismerhetőek legyenek. A legelső császár az európai történelemben Julius Caesar volt. A középkori uralkodóábrázolások összehasonlításában Julius Caesar egy birodalom uralkodójaként jelenik meg. A fordított perspektíva stílusjegyeit követve megrajzolt karosszék vagy trón, valamint az uralkodó fején levő korona, a kezében a hatalmi szimbólumok, a hajviselete és szakálla, de a ruházata is a reneszánsz stílusjegyeit viseli magán. A címerén három, különbözőképpen megrajzolt ökörfejet láthatunk. Nem kétséges, hogy Gerstenberg nem szembesült még az ugyancsak a reneszánsz korából származó legendával, hogy Julius Caesar címere volt először a kétfejű sas. (L Abb. 2)

Egy másik rajzon a türingiai uralkodót látjuk a két hölgy és két úr társaságában. A személyek öltözéke a görög-római stílust követi. A fejeken korona van, a reneszánsz stilizált levéldíszes koronáit láthatjuk. A korona egyúttal kifejezésre juttatja a személyek rangját is. Stílusában ezek a koronák azonosak a Julius Caesar fején látott dísszel, viszont ezek hercegi koronák, ilyeneket viseltek a német birodalom hűbéres tartományurai. Csak az urak családi hovatartozását jelzi az illusztrátor címerrel: mindhármat ugyanazzal, amelyeken három-három stilizált aranyliliomot festettek meg. (L Abb. 9) Ludwig von Thüringen még gyermek korú az illusztráción. Érdekesség hogy az illusztrátor gyopárral díszített sapkát rajzolt a fejére és a mellette levő címerpajzs is egyszínű fekete. (L Abb. 22) Egy másik rajzon a IX. század végén, X. század elején élt türingiai hercegeket láthatunk. A három herceg közül az egyiket úgy ábrázolták, mint egy angyalt szárnyak nélkül, a középső lovagi páncélba öltözött és koszorút visel a fején, a harmadik, a legidősebb a kereskedőkéhez hasonlító öltözéket kapott, a fejdísze pedig inkább sapkára, mint koronára hasonlít. A címereiken talán aranyliliomos ábrázolás lehetett, de átfestették azokat feketére, ezért csak elmosódottan láthatjuk az ábrázolást. (L Abb. 28) A következő portré meglehetősen ellentmondásos. Az alak, Konrád király, Türingia és Hessen ura, fején reneszánsz divatú koronával, kezében jogarral, öltözéke pedig középkori lovagi páncél. Egy fiatal arcú, reneszánsz frizurájú herceg néz velünk szembe. Ami nem illik a kompozícióhoz, hogy a pajzsán a Rómában megkoronázott uralkodók szimbólumát, a sast viseli. Mégpedig a Habsburg-házi uralkodók által is használt, napsugárszárnyú sast láthatjuk a pajzson. (L. Abb. 31) I. Heinrich királyt, a szász herceget ugyanebben a stílusban örökítették meg. Hogy egy idősebb személlyel van dolgunk, az abból derül ki, hogy Heinrich herceg szakállat kapott a képen. (L. Abb. 33)

Az emberi alakok ábrázolása tehát megfelel a lovagi kultúra szimbólum használatának. Julius Caesar mint a világ leghatalmasabb uralkodóinak egyike jelenik meg, tekintélyt parancsolóan trónol reneszánsz díszítésű székében. A tartományurak viszont mindig állnak, fejdíszük nyitott, koronát, koszorút viselnek. A címerhasználatukról talán ki kell emelni, hogy a pajzson levő ábrázolások, címerek még a XV. században sem öröklődtek következetesen. Időben később válik a család és nemzetségcímer használata merevvé, megváltoztathatatlanná és egyre bonyolultabbá.

Meg kell még jegyeznünk, hogy az egyházi személyek mindig mitikus jelenetek szereplői a képeken. Hatalmi jelvényeiken egy vörös színű kereszt van. A püspöki föveget következetesen ábrázolta az illusztrátor. Érdekességnek tartom, hogy egyes személyek dús bajuszt viselnek, ami szokatlan egyháziakat ábrázoló képeken.

A Wigand Gerstenberg krónikájának illusztrációiból készített válogatás igazi csemege a középkori történelem iránt érdeklődők számára. Jó szívvel ajánlom mindenki kezébe.

Wigand Gerstenberg von Frankenberg (1457–1522), Die Bilder aus seinen Chroniken – Thüringen und Hessen, Stadt Frankenberg (Képek Wigand Gerstenberg von Frankenberg (1457–1522) krónikáiból ― A Türingiai a Hesseni és a Frankenbergi krónika). Kiad.: Ursula Brasch-Schwersmann, Axel Halle. Marburg 2007. 391 p.

Ágoston Magdolna