Klió 1993/1.
2. évfolyam
KÖZÉPKOR
Etnikai és demográfiai változások a középkori Poroszországban a Német Lovagrend uralma idején
A szerző a Német
Lovagrend poroszországi megtelepedésétől a XV. század végéig vizsgálja a
lovagok fennhatósága alatt álló területek ő – természetszerűleg
nem csak a szigorúan vett, egykor poroszok által lakott földek – etnikai és demográfiai viszonyait.
A három nagy
dialektust beszélő porosz néptörzs (amely nem a lív, hanem a balti
nyelvcsaládba tartozik) a Visztula és a Nyeman folyók közötti területen élt.
Biskup szerint létszáma a XII–XIII. század
fordulóján mintegy 170–180 ezer fő lehetett. Ebből körülbelül 6–7 ezerre rúghatott az ún. előkelő harcos réteg, amelyet a nyugati
krónikákban (például Peter von Dubsburgnak a XIV. század elején írott krónikájában)
vagy az oklevelekben „nobilesnek” neveznek. A népesség túlnyomó többsége a
szabadok széles körébe tartozott, amelyen belül megkülönböztettek
„nagyobb" és „kisebb" szabadokat, feltehetően a családok
anyagi-vagyoni állapota alapján. A porosz nemzetiségi-törzsi társadalom alsó
rétegeit a félszabadok és a szolgák alkották, akiknek számaránya általában
alacsony volt. Ez utóbbi két réteg etnikailag is különbözhetett a porosz
népességtől, hiszen a legtöbb esetben a harcokban szerzett hadifoglyokból lettek
a rabszolgák; s a porosz rablóhadjáratok gyakran irányultak a szomszédos szláv
földek ellen.
Konrád mazóviai
herceg 1226-ban az Erdélyből (Barcaságból) elűzött Német Lovagrendet kérte fel
a porosz támadások által fenyegetett határterületek védelmére, s felajánlotta a
lovagoknak fáradozásaik jutalmául Kulmerland földjét. A kulmi területek a szláv
nyelvterülethez tartoztak, de a XIII. század első évtizedeiben a porosz
portyázások fő célpontjává válván, szinte teljesen elnéptelenedtek, lakosai a
szomszédos lengyel hercegségekbe menekültek. A Kulm (ma Chelmo) és Thom (ma
Torun) központú föld lett a Német Lovagrend első birtoka a Visztula mellett,
ahol megtelepedésével (1230) párhuzamosan nagy lendülettel látott hozzá a
nyugati, főleg német lakosság betelepítéséhez, de természetesen nagy örömmel
látta, sőt szorgalmazta is a korábbi lengyel lakosság visszaköltözését is.
A század végére,
1300 körül, Biskup becslése szerint mintegy 30 ezer lengyel és kb. 5000 német
lakhatott Kulmerlandon, azaz a népességnek csak 14,2 százaléka nem volt szláv
anyanyelvű. Összességében azonban a népsűrűség igen alacsony volt.
Kulmerland
megszerzése, katonai biztosítása és folyamatos betelepítése mellett a Német
Lovagrend a XIII. század végére fokozatosan meghódította a porosz törzsek által
lakott területeket is, ahol ugyancsak szorgalmazni kezdte a német telepítést. A
porosz földeknek a lengyel területekkel határos déli részeire valamennyi
lengyel népesség is betelepült. 1310 körül a szűkebben vett Poroszország (azaz
a porosz szállásterületek) etnikai összetétele – két levert
porosz felkelés (1242–1249; 1260–1273)
vérvesztesége és a több mint félévszázados német uralom asszimilációs hatása
után – a következőképpen alakult: kb. 90–100 ezerre tehető a porosz népesség, ehhez jött 30 ezer lengyel és
mintegy 15 ezer német.
1309-től kezdve a
Visztulától nyugatra eső szláv földek (Gdansk és a Kelet-Pomerán területek) is
a Német Lovagrend fennhatósága alá kerültek. Így mintegy 58 ezer új lakos élt a
XIV. század elején a Német Lovagrend államában (az európai viszonylatban
továbbra is alacsony népességi szint) az alábbi megoszlásban: a népesség 41
százalékát a porosz etnikum tette ki, 48 százalék lehetett a szláv lakosság
aránya (Kulmerlandon, Poroszországban és Kelet-Pomerániában összesen) és csak
11 százalék körüli a német.
Egy évszázad
elteltével, a XV. század elejére megduplázódott a Német Lovagrend államának
népessége. Biskup 1410 körül 480 ezer lakost feltételez, amelyből kb. 270 ezer
a porosz, 130 ezer a pomerániai és 80 ezer a kulmi területen élt. A lakosság
számát és az egyes területek nagyságát tekintve a Rend államának legsűrűbben
lakott része Kulmerland volt: az össznépességnek alig kevesebb mint 1/5 része
(16,7 százaléka) az állam 58 ezer négyzetkilométer földjéből 4650
négyzetkilométeren élt, ami az összterület 8 százalékát jelentette. A 14 950
négyzetkilométert kitevő Kelet-Pomerániában (az összterület 26 százaléka) a XV.
század elején 130 ezer fő élhetett, az össznépességnek kb. 27 százaléka. A
tényleges porosz területeken, a Visztu1a és a Nyeman folyó alsó szakasza
közötti részen, mintegy 38 500 négyzetkilométeren (az összterület 66 százaléka)
270 ezer fő élt. Ebből kb. 140 ezer volt porosz eredetű, azaz az összlakosság
30 százaléka. A létszámnövekedéssel párhuzamosan módosultak az etnikai arányok
is. Az össznépesség 40 százalékát, kb. 200 ezer főt tett ki a XV. század
elejére a német etnikum, de az egyes területrészeken eltérő arányban éltek
németek. Poroszországban vagy Kulmerlandon kb. a helyi népesség 50 százaléka
volt német anyanyelvű, míg Kelet-Pomerániában csak 20 százalék. A Német
Lovagrend harmadik nagy etnikumának, a szlávoknak az aránya ebben az időszakban
kb. a poroszokéval egyezett meg (30 százalék).
1410 után ezek az
arányok tovább módosultak. A XIV. század folyamán növekvő tendenciát mutatott a
mazúriai lengyelek és litván telepesek megjelenése a lovagrend ál1amában. 1466
után (a Német Lovagrend és Lengyelország közötti 13 éves háborút lezáró II. toruni
békét követően) a Rend fennhatósága alatt ál1ó nyugati területek Királyi
Poroszország néven a lengyel korona alá kerültek, így a lovagok maradék
országában, Kelet-Poroszországban a német lett a meghatározó etnikum, utána – természetes asszimiláció miatt – a csökkenő
létszámú porosz népesség következett, s legvégül az immár nagyon alacsony
arányú szlávetnikum, amely azonban a már említett mazúriai elemek
beköltözésével lassan növekedett, s megjelentek a litván szórványok is.
Mivel a tényleges
porosz területek jelentették a Német Lovagrend államának túlnyomó többségét, a
Rend országának megnevezésére Európában általában összefoglalóan a
„Poroszország” formát alkalmazták, s a XIV. század második felétől az ál1am
megnevezését átvitték annak polgáraira, alattvalóira is, függetlenül azok
anyanyelvétől és származásától. E korszakban a „porosz” elnevezés már területi
és nem etnikai jelentést kapott, Európában és a lovagrend államában egyaránt. A
lassan végbement jogi kiegyenlítődési folyamat a porosz szabadok, a lengyel
kisbirtokosok és a német telepesek között elmosta az etnikai különbségeket, s a
lovagrend centralizált hatalomgyakorlásával szemben fellépő rendi mozgalom
identitását és közös célját jelezte az állam alattvalóit összefoglaló „porosz”
megnevezés. Az 1440-ben létrejött nagy rendi szövetség (a porosz városok és a
nemesség összefogása a Német Lovagrenddel szemben) elnevezése (ti. Porosz
Szövetség) egyértelműen jelzi az elmondottakat.
Marian Biskup:
Etniczno-demograficzne przemiany Prus Krzyzackich w rozwoju osadnictwa w
sreniowieczu (Etnikai és demográfiai változások a középkori Poroszországban).
Kwartalnik Historyczny. Rocznik XCVIII Nr. 2, Warszawa, 1991.