Klió 1993/1.

2. évfolyam

XIX. SZÁZAD

Miért lesznek ritkábban nagy forradalmak a jövőben? – Tocqueville figyelmen kívül hagyott jóslata

A nagy francia forradalom kétszáz éves fordulóján felerősödött a vita Tocqueville forradalommal kapcsolatos nézeteiről. A kérdés aktualitását erősítették Közép- és Kelet-Európa közel múltbeli történelmi viharai.

A Demokrácia Amerikában című, 1840-ben megjelent Tocqueville-kötet 21. fejezete azonban valahogyan elkerülte az elemzők figyelmét. Ebben – miután 1835-ben azt állapította meg, hogy a nagy forradalmi mozgalmakat nem tudja megállítani sem a középosztály, sem a gazdagok osztálya – azt jósolta, hogy a demokrácia megerősödésével egyre ritkábban lesznek nagy forradalmak. 1848. január 27-i beszédében viszont épp az ellenkezőjét, új forradalmi hullám közeledtét jelezte, bár aztán maga volt a legjobban meglepődve jóslata gyors beteljesülésén. Ezután, élete hátralévő részében mindig a nagy francia forradalom kontinuitásáról, és nem megszűntérő1 beszélt. E cikk szerzője (a pittsburghi egyetem tanára) azt kutatja, mi vezette Tocqueville-t, amikor szép csendben eltemette saját, 1840. évi jóslatát, és milyen tanulságokat kínál a forradalomról szóló kétféle tocqueville-i nézet a ma emberének.

Az 1840-es kiadású Demokráciá-ban kétségkívül a 21. fejezet tartalmazza Tocqueville legfontosabb mondanivalóját. A fejezet két részből áll: a nagy forradalmakat elriasztó „tényezőkről”, majd pedig az „eszmékről” beszél. Dönteni azonban nem tud: vajon a tények következnek-e az eseményekbő1 vagy fordítva. Gondolatmenete a következő: Amerikában eltűnőben van a szellemi és érzelmi sokféleség, sok a becsvágyó ember, ám nincsenek igazán nagy célok. Az általános konvergencia jelenségéből sokkal középszerűbb, és újításra kevésbé hajlamos szellemiségű kulturális jövő következik. Politikai prognózisa szerint azok a társadalmak, amelyek nagy demokratikus forradalmakon estek át, mint Franciaország, ugyanannyira be vannak biztosítva a forradalmak ismétlődése ellen, mint Amerika a maga középszerűségével. Ami az eszméket illeti, Tocqueville különbséget tesz a „forradalmi szellem” és a nagy forradalmi szenvedélyek és eszmék között. Az előbbi nála hajlamot jelent a gyors változásokra, a zsarnoki magatartásra, a fennálló jogrendszer elutasítására, a brutális étvágy mindenáron való kielégítésére. Ez a fajta „forradalmi szellem” a „puha despotizmus” velejárója, s Tocqucvil1e ezt a modern demokratikus társadalmak fő veszélyének tartja.

Tocqueville Demokráciája 21. fejezetének fő mondanivalója az, hogy nagy forradalmak egyre ritkábban fordulnak majd elő, mert a többség – a középosztályok – nem akarnak felfordulást. A tulajdonos középosztály nemcsak Amerikában jelentős ekkorra, hanem 1789 óta Franciaországban is. Tocqueville megállapítja, hogy „Minden forradalom többé-kevésbé fenyegeti a tulajdont. Egy demokráciában a legtöbb lakos tulajdonos”. Ebből következik, hogy a demokráciákban a legtöbb ember nem akar forradalmat, sőt, kimondottan fél tőle. Míg Amerikában az emberek „egyenlőnek születtek, ahelyett, hogy azzá lettek volna”, Franciaországban a kaszt- és osztályrendszerből fájdalmas változások árán alakult ki a demokratikus társadalom. A forradalmat a középosztálybeli tulajdonosok vívták, akik idegenkednek minden további felfordulástól. Semmi sem összeegyeztethetetlenebb a forradalmi erkölccsel, mint a kereskedő, iparosodó társadalmak vállalkozói, tulajdonosi individua1izmusa – állapítja meg Tocqueville. „A forradalom saját eredményei révén megölte a forradalmi szellemet” – mondja ki végül a francia gondolkodó.

A nincstelen tömegek forradalmasító jelenlétére csak 1838-ban figyelt fel: jobban ki vannak téve a piac ingadozásának, ezért hajlamosabbak forradalom kirobbantására, mint a mezőgazdasági lakosság. Azonban a „pauperizmus” inkább az angol társadalom betegsége – véli Tocqueville –, Franciaországnak, ahol a földbirtokok alapos felosztása mintegy megelőzéseként már megtörtént, kevésbé kell forradalmat okozó „kereskedelmi válságtól” tartania.

Tocqueville forradalommal kapcsolatos nézeteit a cikk szerzője két világosan elkülönülő időszakhoz köti. Az1830. júliusi forradalom, és a Demokrácia 1834-es, első változatának megírása között Tocqueville mélyen a francia helyzet bizonytalanságának hatása alá került. 1835–39 között, a második Demokrácia, s annak is a 21. fejezetének megírása idején azonban már a langyos középszerűségbe hanyatlás veszélyére hívja fel a figyelmet. Ehhez a forradalmi apály-prognózishoz egészen az 1848-as forradalmak idejéig ragaszkodott.

Tocqueville e prognózisát 1848 februárjában kezdték megkérdőjelezni az események. Ekkorra azonban az ó felfogása is megváltozott: a középosztály már nem a „hatalmas többséget” jelentette a szemében, hanem egy kis csoportot, amely kisajátította a hatalmat és a köz készleteit, elkülönült a nagy többségtől, és ezért nem vette észre időben a forradalom előjeleit.

A 21. fejezet szerint a földbőségben élő Amerika és a felparcellázott Franciaország példázta a nagy forradalmakkal szemben immunis országokat. 1847-ben Tocqueville az Egyesült Államok mellett már Britanniát tartotta forradalomtól mentes országnak, míg Franciaországot ellentétes példaként említette. A gyári munka és a földbirtokok hatalmas koncentrációja, továbbá a nemzetközi piacon való sérülékenysége ellenére Britannia a forradalmi szellemtől mentes, szabad társadalom mintaképe lett. Ezzel szemben az autoritárius centralizáció uralta Franciaországban azt, amit a tulajdonnak össze kellett volna kovácsolni a, a politikai privilégiumok szétzilálták.

Ha 1848 tapasztalatai magát Tocquevil1e-t is arra késztették, hogy a forradalmak elcsitulására vonatkozó előrejelzését csendben elejtse, akkor érthető, hogy a XX. századi kutatók figyelmét sem vonzotta a 21. fejezet jóslata; századunk tele volt felfordulással, holokauszttal, s az 1989. évi antikommunista forradalmak csak még inkább Tocqueville „hosszú forradalmat” jövendölő munkái felé irányították a figyelmet. Emellett az 1840-e5 kiadású Demokrácia prognózisa inkább azért vált fontossá, mert szinte mintegy másfél századra előrevetítette a franciaországi eseményeket.

Tocqueville-nek a 21. fejezetben kifejtett nézetei a mai Kelet-Európára és a mai Nyugatra nézve is helytállóak. F. Furet és M. Ozouf CA Critical Dictionary of the French Revolution, Cambridge, Mass., 1989., Előszó) megállapították, hogy Nyugaton ma eltűnőben van a nagy forradalom veszélye. Nyugat-Európa a stabilitásnak és prosperitásnak ugyanazt a mintáját kínálja Közép- és Kelet-Európának ma, mint egykor az Egyesült Államok kínálta Franciaországnak. Nyugat-Európa nem óhajt több felfordulást.

A nagy gazdasági válság és a nácizmus mélyebben hatott ez irányban Európára, mint a francia forradalom. A korábban erőszakra hajlamos radikális nacionalista 6s militarista jobboldal, vagy a közvetlen akciókra elszánt baloldal is beleolvadt mostanra a forradalmat nem akaró társadalmi csoportokba. Átalakult maga a francia társadalom is: a középosztály sokkal szélesebb, a francia nép sokkal homogénebb, mint száz évvel ezelőtt. Furet rámutatott, hogy a francia forradalom és a napóleoni háborúk erőszakos cselekedetei elenyészők voltak Hitler, Sztálin, Mao, Pol Pot és más kisebb diktátorok tömeggyilkosságaihoz képest.

Drescher professzor felhívja a figyelmet az állam szerepét illető megítélésekre. Tocqueville-nél az állam mindvégig Leviathan maradt, amely elfojtotta az önálló kollektív cselekvést, ezáltal elősegíti és állandóvá teszi a forradalmakat. A mai Nyugat-Európában azonban az állam – a cikk szerzője szerint – fontos szerepet játszik azzal, hogy széles társadalmi biztonsági hálót feszít ki a gyengék, a szegények, az öregek számára, kiterjeszti a tanulási lehetőséget, növeli a munkások részvételét az ipar irányításában, azaz betölti a jóléti államtól elvárt szerepet.

Seymour Drescher: „Why Great Revolutions Will Become Rarc”: Tocqueville's Most Neglected Prognosis (Miért lesznek ritkábban nagy forradalmak a jövőben? – Tocqueville figyelmen kívül hagyott jóslata) The Journal of Modern History, 64. kötet. 3. szám. 1992. szept., 429–454. p.

Fodor Mihályné