XIX. SZÁZAD

A vidék és az antiszemitizmus a Dreyfus-ügy idején Franciaországban

A szerző azt vizsgálja, hogyan, miért és milyen eszközökkel terjedt a század forduló Franciaországában vidéken az antiszemitizmus, milyen következményekkel járt és nem utolsó sorban: milyen politikai, gazdasági csoportosulásoknak állt érdekében a modern antiszemitizmus élesztése.

Mostanában egyes történészek kisebbíteni kívánják Dreyfus-ügy jelentőségét, arra hivatkozva, hogy a franciák nagy többsége közömbös maradt a per iránt. Szerintük il városoktól elszigetelt vidékre minimális mennyiségben jutottak el a sajtótermékek, sőt az is kétséges, beszélhetünk-e egyáltalán tömegpolitikáról, tömegkultúráról a századforduló Franciaországában. (E felfogás képviselői közül kiemelkedik Michael Burns.)

A szerző szerint a Dreyfus-évek nacionalista hűhója jelentős politikai hatással volt a francia vidékre. Megjelent a szervezett politikai antiszemitizmus: az 1898. évi törvényhozói választásokon egyes jelöltek zsidóellenes programokkal próbálták a gazdasági gondok sújtotta választókat megnyerni. Megváltozott a vidéki politika jellege is: az eddig érvényesülő személyes presztízs helyett politikai programmal lehetett választást nyerni.

Hogy mennyire behatoltak a századvég politikai küzdelmei a francia vidékre, azt az mutatja, hogy az 1898-as választásokon 22 antiszemita jelölt került be a küldöttek kamarájába, s ebből 13-at vidéken választottak meg. A Dreyfus-ügy nem csak szerencsétlen bírói igazságtalanság volt tehát, hanem olyan érveket és eszméket gerjesztett, amelyek az antiszemitizmus előretöréséhez vezettek. Azzal pedig, hogy ezeket az érveket a helyi érdekekkel kapcsolták össze, a Dreyfus-per Franciaország határain túl és a messze jövőbe kiható hatalmas, új nacionalizmus forrásává vált.

A szerző a francia vidék két végletesnek számító kerületében, Cers és Allier választókerületben közelebbrő1 vizsgálta meg az 1898-as választásokat. Az előbbiben „ötből öt” bejutott képviselő antiszemita volt. Az allier-i kerületben viszont annak ellenére, hogy a választási propaganda retorikája jócskán felhasználta a Dreyfus-ügy frázisait, süket fülekre talált. A választási agitáció eszközei mindkét kerületben olcsó, kis formátumú sajtótermékek voltak.

Az 1880-as évekre ugyanis kifejlesztették és egyre szélesebb körben alkalmazták a linónyomást, a rotációs nyomdagépeket és a fénymásolásos technikát, s ez lehetővé tette az olcsó, tömegek számára készülő újságok előállítását. Míg a párizsi napilapok példányszáma 1858-ban csupán 135 ezer volt, 1870-bcn már több mint 1 millió, 1910-ben pedig 5 millió. A technikával és a példányszámmal együtt változott a tartalom és a nyelvezet is: a közemberek számára érthető nyelven, szórakoztató formában írtak az újság ok, és megjelent az illusztráció.

Különösen divatos lett a politikai karikatúra. Ezzel egyidejűleg az iskolareform eredményeként mindenfelé megszűnt az írástudatlanság. A parasztok buzgó újságolvasókká lettek. Gers körzetében a 230 ezer lakos mintegy 10 ezer példányt vásárolt. A legelterjedtebb sajtótermékek a Le petit journale, a Le petit parisien és a katolikus La croix voltak. A valóságos sajtóháború Zola híres levelével kezdődött, amely 1898 januárjában jelent meg a L'aurore első oldalán. Az újságok a nyilvános viták legfőbb fórumaivá váltak ezekben az években. Nagy olvasóközönséget vonzó eszközeik voltak a rajzok. A La croix hozta divatba, hogy szinte minden számában közölt színesen nyomott antiszemita karikatúrákat. A Dreyfus-években „asszociatív kompozíciókat” alkalmaztak, azaz az addig szokásos „uzsorás zsidó” sztereotípiáját hatalmas szimbólummá, mindenféle társadalmi veszély megtestesítőjévé formálták. Emellett egyéb antiszemita tárgyakat, játékokat, csokoládépapírokat, képeket is árultak – jó részüket egyszerűen azért, mert jól lehetett velük keresni. Antiszemitizmussal meghintve mindent el lehetett adni.

Az újságok tömeges terjesztése drámaian megváltoztatta a vidék arculatát. Nélkülük nem terjedt volna az új ideológia, hiszen a parasztoknak nemigen volt közvetlen kapcsolatuk a zsidókkal. A kb. 71 ezer zsidó lakos főleg Párizsban élt.

Ahhoz, hogy az új propaganda hatni tudjon, a vidéknek is befogadó képesnek kellett lennie valamilyen okból. Az okok a következők voltak: a XIX. század végi gazdasági depresszió; a szőlőtermelő vidékeken a filoxéra; a biztosítás és az alacsony kamatú kölcsön hiánya; eladósodás, kivándorlás, munkerőhiány; az amerikai és az argentin fagyasztott marhahús megjelenése az európai piacokon; a földbirtokosok egy részének elszegényedése. A földbirtokosok a múlt század folyamán személyes presztízsük, kegyúri szerepük révén szerezték meg választóik szavazatait. Most, a század végén birtokukkal, vagyonukkal együtt presztízsüket is elvesztették. Általában nem volt semmiféle nemzeti programjuk. Többen elvesztették választókerületüket, különösen a konzervatívok. 1886–1896 között újabb gazdasági mélypont következett. Ilyen körülmények között robbant ki a Dreyfus-ügy.

Az 1898. évi választások idején a jelöltek az ősi sztereotípiát szedték elő új formában. A „kozmopolita zsidó” veszélyt jelent a paraszti tulajdonra, alacsonyan tartja a mezőgazdasági árakat, a nemzetközi pénzvilág és agrárkapitalizmus képviselője. Egyszóval minden bajnak az oka. Divatossá vált a jelszó: Franciaország a franciáké!

Ez az ideológia jelent meg a vidéknek szánt újságokban. Tele voltak a lapok zsidót ábrázoló karikatúrákkal, melyekhez pár soros szövegek tartoztak. Hogy véletlenül se történhessék félreértés, az ábrázolt alakok jellegzetes német-jiddis nyelven beszéltek. Az új radikális jobboldal kifejezetten antiszemitizmusával különböztette meg magát a többi párttól. A parlamentellenes konzervatívok szintén az új antiszemita ideológiát kapcsolták össze a nagykereskedők, földbirtokosok, gazdag bankárok, spekuláns tókések elleni gyűlölettel. Mindez valamiféle nacionalizmusra épült népi konzervativizmussá vegyült össze. Ez történt Cers választókörzetében, ahol az erősen antiszemita jelöltek győztek a választásokon.

Más volt a helyzet az allier-i választókörzetben. Itt – bár működött antiszemita propaganda – közel sem volt akkora a hatása, mint Cersben. Nagy többséggel a radikális Cacon győzött, aki a parasztoknak, kisiparosoknak, kiskereskedőknek szóló programmal (adóreform, mez6gazdasági hitelegyletek, segélyszervezetek, az állam és az egyház szétválasztása és a szabad köznevelés biztosítása) lépett fel. Pontosan kimutatható: amerre nagyobb számban éltek erdőmunkások és mezőgazdasági napszámosok, ott több volt a Caconra szavazók száma.

A szocialisták akaratukon kívül keveredtek a dologba, mert a közvélemény hamarosan együtt támadta őket a zsidókkal: mindkettő kozmopolita, internacionalista, egyházellenes, veszélyt jelent a hadseregre stb. Ironikus helyzet, hogy a szocialisták, akik a századfordulón meg akarták dönteni a burzsoá parlamentarizmust, vidéken a parlament legerősebb támaszaivá váltak.

Franciaországban tehát vidéken ott volt jelentős a Dreyfus-ügy hatása, ahol a hagyományos konzervativizmus, amely a személyiségre épült, összeomlófélben volt, de még mindig veszélyt jelentett az ellenfélre nézve. Az ilyen kerületekben az ellenjelöltek antiszemitizmushoz, kormányellenességhez és erős szocialista-ellenességhez folyamodtak. Legfőbb eszközük a sajtó lett. Az antiszemitizmus tulajdonképpen a népszerűség keresésének eszköze volt. Később összetalálkozott a századforduló gazdasági válságával s a Dreyfus-üggyel, és együttesen hatalmas ideológiát jelentett a jobboldali erők számára. Ez az ideológia azonban vidéken csak olyan helyeken tudott hatni, ahol összekapcsolódott a helyi érdekekkel, például Gers-ben. Allier-ben viszont, ahol a szocialisták, radikálisok sikeresen kivédték az antiszemita retorika hatásait s felismerték, hogy a parlamentarizmus-ellenesség a jobboldal malmára hajtja a vizet, a köztársaság védelmére keltek. Itt a Dreyfus-ügyhöz kapcsolt nacionalista elvek nem tudtak győzedelmeskedni.

Nancy Fitch: Mass Culture, Mass Parliamentary Politics, and Modem Anti-Semitism: The Dreyfus Affair in Rural France (Tömegkultúra, parlamenti politika és az újkori antiszemitizmus. A vidék és az antiszemitizmus a Dreyfus-ügy idején Franciaországhan) The American Historical Review, 97. kötet, 1. szám. 1992. február, 55–95. p.

Mikó Katalin