Klió 1995/1.

4. évfolyam

rule

 

ÚJ ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSEK

 

Paul H. Stahl

Háztartás és faluközösség

 

A kis népek történetírásának nagy problémája az, hogy miként tudják eredményeiket átadni a nemzetközi tudományosságnak olyan vonzó formában, ami biztosítja a kedvező fogadtatást. Sok oka van annak, hogy a román történetírás miért volt szerencsésebb helyzetben, mint a magyar, és annak is, hogy a román történelem iránt miért erősödött fel a nemzetközi érdeklődés. A románok ennek megfelelően tudtak integrálódni a nagyvilág szellemi műhelyeiben. Paul H. Stahl professzor az 1960-as évek derekán telepedett meg Párizsban. Az óhazában, Romániában a népi építkezés szakértőjeként vált ismertté, új hazájában, Franciaországban délkelet-európai összehasonlító vizsgálódásokra szakosodott. Tudjuk, ennek is szép hagyományai vannak Romániában. 1914-ben szervezte meg Nicolae Iorga a délkelet­európai tudományos intézetet és egy sor munkában tudta felülmúlhatatlan megelevenítő erővel felvillantani azt, hogy az egyéni magatartásformáktól a társadalmi struktúráig mi minden közös a régió életében. (Mindezt főleg akkor, ha nem a román hegemónia és elsőbbség bizonygatásának szándéka vezérelte, hanem az integráció és egymás megértésének előmozdítása, és az általa is sokat kárhoztatott nevetséges és kicsinyes balkáni „szokások” leküzdésének vágya.) A délkelet-európai kutatások komoly akadálya azonban az írott források szűkössége (hogy ne szóljunk a meglévők megközelíthetetlenségéről). De a források hiányáért kárpótolt a jelen, az, ahogy önmagát kínálta a szociológiának és a néprajztudománynak. A két világháború között olyan történeti szociológiai kutatások indultak Romániában, amelyeknek, ha lett volna folytatása, akkor ma sok mindent másként láthatnánk és tudhatnánk. De hát nem egyszerűen a tudomány napszámosain múlik a tudomány sorsa...

Paul H. Stahl - némi pátosszal mondva - küldetést teljesít. Átadja, amit egyedül ő tudhat, a kor igényeinek megfelelően. E munkája kézikönyv, ismereteket rendszerező: azt, hogy mit tudunk a társadalmi élet egymásra épülő alapegységeiről: a családról, illetve a háztartásról, a faluról és azt felölelő táji szervezetekről, a faluszövetségekről. Vizsgálja ezt a románok, délszlávok, albánok és görögök körében; először külön-külön, majd összehasonlítva. Leltározó munkájában nem a nemzeti sajátosság kultusz misztikája vezeti. Erről még rossz szava sincs. Az ősi jelenségek számára forrásértékűek. „A különböző eredetű csoportok között - írja Stahl ­ számos a hasonlóság, akár a különbség. Néha ezek a különbségek egészen egyszerűek, úgy hiszem, a fejődés különböző fokának eredményeként, mint ahogy erről van szó azokban a régiókban, ahol törzsi szerveződés jellemző, és valójában korábbi tartós életformákat őriznek”.

Stahl elemzéseiben Erdély is jelentős helyet foglal el. Nem bún, nem is erény, de mindenképpen sajnálatos: Stahl csak a román Erdélyt mutatja be. Mint jelzi, az eltérő nemzetiségű uralkodó rétegek és a románok viszonyát nem taglalja, bár ígéri, hogy a többi európai néphez fűződő kapcsolatokat más alkalommal elemzi. És valóban, enélkül a román élet sok lényeges mozzanata nehezen értelmezhető. Fogaras vidéke (ahogy a románok nevezik: Tara Oltului = Olt országa, vagy a szászok nyelvén: Altland) faluszövetségként kerül bemutatásra. A falvak itt önálló mikrovilágot, sajátos ökológiai egységet alkotnak, hiszen határaik az Olt földművelésre alkalmas völgyétől párhuzamosan futnak fel a Fogarasi-havasok gerincéig erdőkkel és legelőkkel. Ilyen komplex szerveződés - hangsúlyozza Stahl - falufölötti tekintélyt és hatalmat: faluszövetséget feltételez. Azzal adós a történetírás, hogy nemzeti martirológiától mentesen, részletekbe menően mutassa be azt, hogy a fogarasi román társadalom miként integrálódott az országosba, a helyi autonómia a magyarországi és erdélyi, egyszóval: a kelet-közép-európai municipális alkotmányos rendi rendszerbe. Viszont a magyar történetírás számára is tanulságosak a korai társadalmasodási folyamatok román elemzései, azok módszertana.

A kutatások jelenlegi állása mellett még nem jött el az ideje annak, hogy

a délkelet-európai fejlődés eltérő sajátosságainak okaira megnyugtató választ kaphassunk. Például arra, hogy miért a kiscsalád jellemzi a románokat, szemben a szerb nagycsaláddal, miért térnek el az örökösödési szokások. Stahl egyelőre leltárt készít. Könyvének legizgalmasabb - egyéni megfigyeléseket is szép számban felsorakoztató – része a néphiedelmek szerepéről szól: természet, társadalom és mágia összefonódásáról. A mágikus szertartások át és átszőtték a falu életét, hiszen „minden társadalomnak saját, belső kohéziója megszilárdítása érdekében szüksége van szellemi kötelékekre, amelyek összekapcsolják a vérrokonsághoz tartozókat”. Ez a vérrokonság egyszerre szellemi és anyagi természetű. A múlt embere számára a vér lélek, maga az élet. Az ortodox egyház szemében a vér Istentől származik és a halál után oda is tér vissza. A falu olyan embercsoport, amelynek tagjait azonos élethelyzet köti össze, a termelés közös rendje. Ez mondható el a háztartásról is. Ez utóbbit védi az ikon, a falut a templom.

A falu határának társadalmi és mágikus jelentése van. Aki csalt a határkijelölésnél, azt evilági és túlvilágra szóló büntetéssel sújtották. A falu határába helyezték el a pestist elijesztő babát. Ha körmenetet rendeztek a természeti csapások elhárítására, nem lépték át a faluhatárt. Viszont, ha valakiről azt feltételezték, hogy holta után vámpírrá változott, tetemét átdobták a határon. (Egyébként a sírkereszt is azt a célt szolgálta, hogy megakadályozza a vámpírrá változást.) A falu határában felállított kereszt ­ amely a katolicizmus hatására vall, mert az ortodoxok ilyet eredetileg nem állítottak - a falut védte.

Az otthont szintén mágiával próbálták oltalmazni. A rossz szellemek ott közlekednek, ahol az emberek. Ezért tesznek seprűt az ajtóba. De a fából faragott kapu díszítése is mágikus védő szerepet játszik. Az, amit tehát mi esztétikusnak látunk, az a falu világában hasznos. (Más kérdés az utánzatok ízléstelensége. És megint más, bár az érem másik oldala: a kereszt- és templomrombolás a mágia laicizált változata, látszólagos racionalitása ellenére, és nem egyszerűen a szimbolikus terror eszköze.)

Nincs terünk Stahl eredményeinek felsorakoztatására. Mégis szeretnénk azt jelezni, ami - úgy látszik - teljességgel hiányzik belőle: a politikai­ideológiai fogantatású indulat. Vagy netán mégis jelen van? - bár egyetlen mondatot sem olvashatunk, amelynek politikai vonzata lenne. A tudomány öncélúsága jellemzi munkáját, a megismerés vágya, az az emberi kíváncsiság, amiről azok írtak - Hajnal István vagy Francois Furet (a francia forradalom értelmezése kapcsán) -, akik mindenkinél jobban tudták, hogy milyen komoly ideológiai és politikai fegyver lehet a tudomány a hatalmi törekvések legitimálásának eszközeként. Stahl munkája a Délkelet-Európa-kutatás tisztán tudományos perspektíváját képviseli. Az erdélyi valóság - kezeljük Délkelet­Európa vagy DélKelet-Közép-Európa részeként - feltárása csak így köthet bennünket, magyarokat és románokat össze.

 

Paul H. Stahl: Household, Village and Village Confederation in Southern Europa (Háztartás, falu és faluszövetség Délkelet-Európában) East European Monographs, No. CC. New York, 1986. 247. p.

 

Miskolczy Ambrus