Klió 1995/1.

4. évfolyam

KORA ÚJKOR

Gerhard Dilcher

Az 1794-es porosz Általános Polgári Törvénykönyv

A természet jogi törvényalkotás jellegzetes művéről Gerhard Dilcher frankfurti jogászprofesszor írt figyelemreméltó tanulmányt. Az Allgemeines Landrecht (ALR) hatálybaléptetésének 200. évfordulójára készült kegyeletes visszaemlékezések közül higgadt, tárgyszerű megközelítésével kitűnő cikk mindenekelőtt világossá teszi: ll. Frigyes korszakának törvénye önálló fejezete az európai jogösszefoglalások történetének. Az 1804-es Code civilt és az 1811-ben kiadott Osztrák Polgári Törvénykönyvet megelőzően először az ALR tett kísérletet a középkori jog elvi igényű újraszabályozására és részbeni modernizálására. A szerző megállapításai a hazai jogtörténet szempontjából is elemzésre és továbbgondolásra ösztönzőek, hiszen a közép-európai jogfejlődés porosz kodifikációs terméke a korabeli magyarországihoz hasonló viszonyok szabályozására született. Igaz, Poroszország szerencsésebb helyzetben volt: felvilágosult abszolutizmus jegyében megalkotott törvényeit saját uralkodója adta ki, így azt nemzete nevében kérhette számon.

Szemléleti szempontból helyeselhető, hogy a szerző szakít a német (jog)történeti irodalomban fellelhető egyszerűsítő felfogással, amely minden kodifikációban szükségtelen, a jog szerves fejlődését káros módon megakasztó állami kényszerintézkedést lát (Savigny). Nem osztja azt az álláspontot sem, amely az ALR-t a francia forradalom hatását tükröző kodifikációs hullám legkorábbi művének és egyik csúcsteljesítményének tartja (Caroni). Az elemzés során figyelembe veszi a társadalomtörténeti tényezőket, de ezeknek csupán annyi szerepet tulajdonít, amennyit azok a törvénymű megalkotásánál szerepet játszhattak.

Az ALR formailag a német Birodalmi Polgári Törvénykönyv (BGB) 1900-as hatályba léptetéséig volt érvényben. Jellegére nézve joggal hangsúlyozhatjuk Janus-arcúságát, hiszen ez a legkorábban kiadott, a rendiség egyes alapintézményeivel szemben álló, a római eset jogi szemlélettől és szokásjogi normarendszertől tudatosan elhatárolódó kódex, amely azonban túl sok kompromisszumot tartalmaz és még nem érte el a modern jogösszefogások technikai színvonalát.

A porosz uralkodó által 1780-ban összeállított kodifikációs bizottság azt a feladatot kapta, hogy a jogi fogalmakat jogászilag precízen, de érthetően írják körül úgy, hogy annak szövegét mindenki önállóan értelmezni tudja. A törvény valóban szakít a hagyományos latin-német keveréknyelvvel, ma is jól érthető, nyelvezete tisztább, mint a BGB-é. Egyes rendelkezéseinek absztraktsági szintje eltérő, vegyesen találunk benne természet jogi általánosságban és esetszerű kazuisztikával fogalmazott szabályokat.

A törvénykönyv túlnyomó részt magánjogi kérdéseket szabályoz. Ezen a ponton is példaadó, jelzi azt a polgárosult törekvést, amely az állami hatalom által érintett viszonyoktól (közjog) függetlenül kívánja a magánfelek civil ügyeit szabályozni. Nem hagyta figyelmen kívül a rendi tagozódást, a hagyományos német szemlélettel egyezően a házasságon belül előjogokat biztosított a férfiaknak, elismerte a jobbágyi állapotokat.

A szerző vitába száll azokkal a nézetekkel, amelyek az ALR szétszórt közjogi szabályait a monarchikus államszervezet „előalkotmányának” tartják. Az uralkodói cselekvés korlátlanságát, ellenőrizhetetlenségét hangsúlyozó szabályok mellett az egységes polgári jogokról, az állami hatalom társadalmi ellenőrzéséről a korabeli Poroszországban még nem születtek szabályozó normák.

Az ALR volt az első törvénykönyv, amely szakított a ius commune középkori európai tradíciójával, vele kezdődik a nemzetállami jogösszefoglalások sora. Híd, összekötő kapocs a tradicionális és modern idők között. Főbb elvei már részben megfeleltek a modem kodifikációval szemben támasztott követelményeknek:

a) Az állami törvények elsőbbségének elvét érvényesíti. A kódex szakít a szokásjog primátusával, bár több régi szokást szabállyá emelt, a regionális és lokális szabályozást és jogi tradíciókat törvényi rendelkezés hiányában érvényesülni engedte.

b) Az ALR még nem határolta el világosan a jellegüknél fogva eltérő jogviszonyokat, nem alkalmaz konzekvens jogági elkülönítést. Az 1. (Általános) részben mindenesetre megkísérelte a magánjogi joganyag alapelveinek összefoglalását, de további részeiben vegyesen találhatunk büntető és közjogi rendelkezéseket. A korabeli társadalmi struktúra és autoriter állam nem tette lehetővé a civil szféra következetes jogi védelmét.

c) A kódex normaalkotási szintje még nem érte el a XX. századi törvényeknél megszokott mértéket. Jelentős előrelépés volt azonban, hogy szakított az esetszerű, minden jogi konfliktusra kimerítő szabályozást nyújtani kívánó szemlélettel.

Különös jelenség, hogy az ALR megalkotásánál a jelenlegivel ellentétes jogfejlődési tendencia érvényesült. Akkor a ius commune általánosan érvényesülő szabályaival szemben kellett nemzeti jellegű jogrendet létrehozni, ma az országonként elkülönülő jog általánossá tétele a feladat. Csak remélhetjük, hogy ezt a korántsem csupán jogászi penzumot legalább az ALR színvonalán teljesíteni tudjuk.

Gerhard Dilcher (Frankfurt): Die janusköpftge Kodifikation. Das preußische Allgemeine Landrecht (1794) und die europäische Rechtsgeschichte (A Janus-arcu kodifikáció. Az 1794-es porosz Általános Polgári Törvénykönyv és az európai jogtörténet) Zeitschrift für Europäisches Privatrecht 1994. 3. szám 446~69. p.

Stipta István